Vlagyimir Putyin hiába követel nagycsaládokat
A moszkvai vezetés radikális adminisztratív eszközökkel, anyagi ösztönzőkkel és a szovjet mintájú kitüntetések felélesztésével igyekszik megállítani a népesség drámai fogyását, ám a jövőkép hiánya miatt a nők egyre kevesebb gyermeket vállalnak.
Az oroszországi lakóházak udvarán ritkán látni akkora nyüzsgést, mint az Oroszország középső részén élő Csolkin család otthonában. A lila kerítés mögött nyolc gyermek nevelkedik, a konyhában folyamatos a jövés-menés, a legkisebb gyermek alig egyéves, miközben a legidősebb fia már saját családot alapított. Ez a modell pontosan az, amit Vlagyimir Putyin elnök országszerte látni szeretne, hiszen a hivatalos állami retorika szerint a hat-, hét- vagy nyolcgyermekes családmodellnek kellene a normává válni az országban. A valóságban azonban az ilyen közösségek fehér hollónak számítanak, mivel az orosz társadalom mélyreható és egyre gyorsuló demográfiai katasztrófával néz szembe, amelyet a gazdasági bizonytalanság és a fegyveres konfliktusok csak tovább súlyosbítanak.
A népesedési adatok alakulása az utóbbi évtizedben egyértelműen negatív tendenciát mutat, az orosz születésszám 2014 óta több mint egyharmadával esett vissza. Bár Európa-szerte megfigyelhető a termékenységi arányszámok csökkenése, az orosz görbe sokkal meredekebben zuhan, mint a kontinens nyugati felén. Az egy nőre jutó születések száma jelenleg 1,34 körül mozog, ami messze elmarad a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es szinttől. A problémát tetézi, hogy Oroszországban a halálozások száma évek óta jelentősen meghaladja a születésekét, és a várható élettartam is elmarad az európai átlagtól, ami folyamatos, természetes népességfogyást eredményez.
A moszkvai kormányzat rendkívül radikális intézkedésekkel igyekszik gátat szabni a folyamatnak, és a magánélet legmélyebb szféráit is megpróbálja állami ellenőrzés alá vonni. Az abortuszhoz való hozzáférést adminisztratív úton masszívan megnehezítették, a klinikákra gyakorolt nyomás miatt a terhességmegszakítások száma mesterségesen leszorított. Ezzel párhuzamosan az egyetemista nők számára különleges pénzügyi prémiumokat vezettek be, amennyiben már a tanulmányaik alatt gyermeket szülnek, így próbálva előbbre hozni az első gyerekvállalás időpontját. A politikai vezetés ideológiai frontot is nyitott, amikor törvényi úton tiltotta meg a tudatos gyermektelenség, a gyermektelen életmód népszerűsítését, amelyet a nyugati kultúra romboló hatásának és tiltandó propagandának minősítettek.
A szovjet múlt eszköztárához való visszanyúlás szintén részét képezi a demográfiai offenzívának, a Kreml ugyanis feltámasztotta a Hős Anya érdemrendet, amelyet a tíz vagy annál több gyermeket világra hozó és felnevelő nők kaphatnak meg. Az állami televízió kiemelt figyelmet fordít ezekre a ceremóniákra, ahol a moszkvai Katalin-teremben a feldíszített ruhákba öltöztetett gyerekek és szüleik előtt maga az elnök adja át a kitüntetéseket. Az észak-oszétiai Sima Karkusova, aki tizenöt gyermek édesanyja, a legutóbbi ünnepségen a kamerák előtt köszönte meg az államfőnek a tradíció felélesztését, ami jól mutatja az állami propaganda és a vallásos, patrióta nagycsaládok közötti szoros ideológiai fúziót.
A Csolkin családhoz hasonló közösségek tagjai gyakran nyilatkoznak úgy, hogy a modern nagyvárosi életforma, a fogyasztói társadalom és az önmegvalósítás előtérbe helyezése a nyugati kultúra terméke, amely szerintük káros Oroszország számára. Véleményük szerint az ortodox keresztény értékek megőrzéséhez elengedhetetlen a magas gyermekszám, és a jövőtől való félelmet a vallásos hit képes felülírni. A gyermekeiket otthon oktatják, távol tartva őket a közoktatás szerintük káros hatásaitól, és teljesen magukévá teszik a hivatalos állami narratívát a politikai és katonai döntésekkel kapcsolatban, még akkor is, ha az idősebb fiaikra hamarosan sorkatonai szolgálat vár.
A valós demográfiai folyamatok nyomon követése azonban egyre nehezebbé válik, mivel a hatóságok az utóbbi időben szinte teljesen titkosították a népességfejlődésre vonatkozó részletes statisztikákat. A statisztikai hivatal korlátozott információkat hoz nyilvánosságra, a születések, halálozások, házasságkötések és válások abszolút számai nem hozzáférhetők a nyilvánosság számára. Szakértők szerint ez közvetlen összefüggésben áll a katonai veszteségek eltitkolásával, hiszen a halálozási adatokból következtetni lehetne a fronton elesett katonák számára. Az adatok visszatartása miatt az elemzők mozgástere beszűkült, és azok a demográfusok, akik megkérdőjelezik a hivatalos sikersztorikat, komoly egzisztenciális fenyegetésekkel néznek szembe.
A korábban az állami statisztikai hivatalnál dolgozó Alekszej Raksa független demográfus szakértőt külföldi ügynöknek nyilvánították, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a szakmai munkáját. Az elemző rámutatott, hogy a kormányzat csak a régiónkénti termékenységi rátákat teszi közzé, mivel ezek a mutatók jelentik a kormányzók teljesítményének egyik fő mérőszámát, és a rossz mutatók az állásukba kerülhetnek. A szakember számításai szerint Oroszország a halálozások és a kivándorlás miatt évente hétszázezer és nyolcszázezer közötti embert veszít, a fegyveres konfliktus pedig drasztikusan felgyorsította ezt a negatív tendenciát.
A gazdasági bizonytalanság, az infláció és a jövőkép hiánya együttesen hatnak a fiatal párok döntéseire, és a háborús helyzet közvetlenül rombolja a gyermekvállalási kedvet. Bár az állami média folyamatosan a családi értékeket és a hazafias kötelességet sulykolja, a társadalom többsége a gyakorlatban a gazdasági túlélésre és a stabilitásra törekszik, ami összeegyeztethetetlen a nagycsaládos modellel. Az elnöki adminisztráció történelmi misszióként tekint a népesség növelésére, az adminisztratív kényszer és az anyagi juttatások kombinációja azonban eddig nem hozta meg a várt áttörést, és a fegyveres konfliktus elhúzódásával a demográfiai olló még tovább nyílik.