Donald Trump aranya alatt csak romok maradnak

A washingtoni elnök szeret aranykeretbe tenni félkész megállapodásokat, majd győzelemként eladni őket. A Közel-Keleten azonban az aranyozás gyorsan lepereg. Alatta maradnak a romok, a szétszakított családok, az éhező civilek, a lerombolt házak és azok a politikai konfliktusok, amelyekhez a nagyhatalmi önreklám alig ér hozzá.

Az Egyesült Államok és Irán közötti hatvan napos fegyverszünet már születése pillanatában tele volt ellentmondással. A megállapodás a harci cselekmények teljes beszüntetéséről szól, közben a térségben sem a bizalmatlanság, sem az erődemonstráció nem állt le. Washington azonnali és kényszerítő erejű ellenőrzéseket várna az iráni nukleáris program felett, Teherán viszont ezt a jövőbeli tárgyalások tárgyának tekinti. A libanoni fronton sem csendesedett el a háború logikája: Izrael és a Hezbollah között a fegyverszünet legfeljebb térképen létező fogalom, különösen úgy, hogy a Hezbollah maga nem volt valódi részese annak a keretnek, amely az ő lefegyverzéséről is beszél.

Trump egyetlen pillanatnyi eredménye az, hogy a piacok nem estek pánikba. Az olajárak visszatértek a háború előtti szintek közelébe, a tőzsdék nem omlottak össze, az inflációs félelmek nem kaptak újabb lökést. Ez az a fajta siker, amelyet a Fehér Ház jelenlegi lakója a legjobban ért: látványos, azonnal kommunikálható, néhány kampánymondatba sűríthető. Csakhogy a béke értékét nem a heti árfolyammozgás adja meg. Aki a háborút is televíziós produkcióként kezeli, annak a megállapodás is díszlet lesz: addig fontos, amíg jól mutat a képernyőn.

A katonai fölény politikai eredménnyé alakítása már sokkal nehezebb. Trump és Benjamin Netanjahu arra épített, hogy az iráni rezsimre mért csapásokból stratégiai győzelem születik. Ehelyett Teherán a tárgyalóasztalnál visszaszerezte annak jelentős részét, amit a bombák elvettek tőle. A rezsim túlélte a támadásokat, saját közönsége előtt ellenállásként adhatja el a megaláztatást, és most már úgy ülhet a tárgyalásokon, hogy pontosan tudja: Washington nem akar visszacsúszni a teljes háborúba. Így lett a katonai nyomásból iráni alkupozíció.

A legcinikusabb következmény mégis az, hogy megint ugyanazok maradnak láthatatlanok. A civil lakosság, különösen a palesztinok, a nagy memorandumok peremére szorulnak. Gázában az emberek nem diplomáciai formulákban élnek, hanem romok között, zsúfoltságban, éhezésben és félelemben. Ciszjordániában a mindennapok nyelve továbbra is a kiszorítás, a megalázás és a tulajdonvesztés. Számukra a háború és a béke közötti különbség sokszor alig érzékelhető: amikor fegyverek szólnak, életet és otthont veszítenek; amikor a tárgyalóasztaloknál csend van, jogokat és földet.

Ez a közel-keleti rend legsötétebb állandója. A nagyhatalmak győzelmet hirdetnek, a regionális szereplők vörös vonalakat rajzolnak, a milíciák és hadseregek új pozíciókat keresnek, a civilek pedig újra statisztikává válnak. Irán felhasználja a palesztin ügyet saját alkuihoz, Izrael biztonsági nyelven beszél a megszállásról, Trump pedig csak addig látja őket, amíg egy mondat erejéig beleférnek valamelyik kampányszövegébe. Aki így akar békét teremteni, az legfeljebb szünetet rendel el a kényelmetlen hírekben.

Trump külpolitikájának lényege nem a tartós rendezés, hanem a személyes haszon és a gyors diadal képe. Ahol megjelenik, ott a diplomácia gyakran üzleti bemutatóteremmé válik: van benne fenyegetés, alku, nyomásgyakorlás, személyes lojalitásvásárlás és rengeteg önfényezés. Amit nem lehet azonnal győzelemként eladni, az unalmassá válik. Gáza, Libanon, Ukrajna vagy Irán ügye azonban nem kezelhető elnöki dekorációként. Ezekben a konfliktusokban minden félbehagyott mondatnak ára van, és ezt az árat nem a Fehér Házban fizetik meg.

A mostani fegyverszünet ezért inkább figyelmeztetés, mint remény. Megmutatja, milyen kevés elég ahhoz, hogy a piacok megnyugodjanak, és milyen sok kellene ahhoz, hogy az emberek is biztonságban legyenek. Trump rendszerében az első számít, a második többnyire lábjegyzet marad. A Közel-Kelet pedig éppen ettől olyan kegyetlen tükör: felnagyítja, hogy a hamis győzelmek mögött nem béke épül, csak a következő háború előszobája.