Lincshangulat Afrika legfejlettebb gazdaságában

Fokváros tengerparti sétányán a reggeli idill egyelőre töretlennek tűnik. Az Atlanti-óceán vize megcsillan a felkelő nap meleg sugaraiban, kocogók és kerékpárosok róják a kilométereket, babakocsit toló szülők sétálnak a gondozott pázsit mellett. Ebbe a békés és rendezett környezetbe azonban éles disszonanciát hoz egy fiatal nő, Charlie Roux, aki a nyírt füvön állva, vállára terített dél-afrikai zászlóval, hipszter szemüvegben ad hangot növekvő elégedetlenségének az újságírók mikrofonjai előtt. Határozott állítása szerint hazája a kudarcot vallott afrikai államok árvaházává változott. Szavai sokatmondó képet festenek a helyi lakosság egy jelentős részének frusztrációjáról. Roux úgy véli, az országot elárasztották a külföldiek, a helyiek pedig képtelenek felvenni velük a versenyt a munkaerőpiacon, az üzleti életben, vagy éppen az oktatásban, mivel a bevándorlók mindenhol elfoglalták az ő helyeiket. Ez a júniusi tüntetés, amelyet Roux szervezett az illegális migráció ellen, csupán egyetlen apró, de annál hangosabb epizódja annak a hatalmas elégedetlenségi hullámnak, amely jelenleg végigsöpör az afrikai kontinens Szaharától délre eső régiójának leggazdagabb államán. A feszültség fokozatosan olyan szintre emelkedett, amely már a teljes eszkaláció és a nyílt társadalmi robbanás veszélyével fenyeget. A demonstrálók szerint több millió érvényes papírokkal nem rendelkező külföldi tartózkodik az országban, miközben a hatóságok tétlenül nézik az eseményeket. Követeléseik egyértelműek: szigorúbb határellenőrzést, a hamisított tartózkodási engedélyek felszámolását és az illegális bevándorlók eltávolítását várják. Bár a szervezők hangsúlyozzák, hogy nem a nigériai vagy zimbabwei testvéreik ellen akarnak harcolni, a valóság a terepen egyre sötétebb képet mutat.

A Charlie Roux hívó szavára összegyűlt néhány tucatnyi tiltakozó és a nagyjából velük azonos számú újságíró jelenléte ne tévesszen meg senkit, az elégedetlenség sokkal szélesebb rétegeket érint. A hetek óta tartó, olykor több száz fős tömegeket megmozgató demonstrációk egyre szervezettebb formát öltenek. A legprominensebb csoport, a March and March, amelyet egy korábbi rádiós műsorvezető irányít, radikális eszközökhöz nyúlt. A tiltakozók vonulásaik során önbíráskodó módon tartózkodási papírokat követelnek az általuk külföldinek vélt személyektől, megakadályozzák bejutásukat az egészségügyi intézményekbe, klinikákra, és a zulu nyelvű Mabahambe, azaz a "Kifelé velük" jelszót skandálják. A helyzetet tovább élezi egy irreális ultimátum: június harmincadikát jelölték meg végső határidőként, ameddig minden illegális bevándorlónak el kell hagynia az országot, ellenkező esetben egy úgynevezett nagy felszabadítási menetet indítanak. A rendőrség maximális riadókészültségben van, a védelmi miniszter pedig egyértelművé tette, hogy a hadsereg fogja biztosítani a stratégiailag kiemelt pontokat, például a repülőtereket, és szükség esetén fegyveres erővel támogatják a rendfenntartókat. A biztonsági erők aggodalma teljesen megalapozott, hiszen az ország több pontján már véres erőszakba torkolltak az események. Egy kis tengerparti településen a feldühödött tömeg mozambiki állampolgárokat gyilkolt meg, míg Kwa Zulu / Natal tartományban egy malawi férfit vertek halálra. Az elszabadult pokol miatt ezrek kényszerültek menekülésre. Nigéria, Ghána, Malawi és Mozambik kormánya repülőgépeket és buszokat bérelt, hogy evakuálja rettegő állampolgárait. Az erőszak egyik fő gócpontjának számító Durban városában jelenleg is több mint tízezer ember táborozik egy nyílt mezőn, mert a saját lakónegyedükben már életveszélyben érzik magukat, de Fokvárosban is zimbabweiek százai kerestek menedéket saját konzulátusukon a folyamatos életveszélyes fenyegetések miatt.

A gyűlölethullám gyökerei a súlyos gazdasági nehézségekben keresendők. Bár az állam papíron Afrika legnagyobb gazdasága, a munkanélküliség drámai méreteket öltött. A hivatalos statisztikák szerint minden harmadik aktív korú lakos állástalan, a fiatal felnőttek körében ez az arány eléri a kétharmadot. Ez a kilátástalanság leginkább a fekete bőrű többséget sújtja, míg a fehér lakosság körében a munkanélküliség tíz százalék alatt marad. A tiltakozók azzal vádolják a más afrikai országokból érkező, papírok nélküli migránsokat, hogy letörik a béreket, és olyan éhbérért is elvállalják a munkát, amellyel a minimálbérhez kötött helyiek képtelenek versenyezni. Emellett a rendkívül magas bűnözési rátáért is a jövevényeket teszik felelőssé. Hivatalosan mintegy hárommillió külföldi él az állam területén, ami a teljes népesség öt százalékát teszi ki. A célpont vonzó a szegényebb régiókból érkezők számára, például a hiperinfláció által tönkretett Zimbabwéből, vagy abból a Mozambikból, ahol a lakosság nyolcvan százaléka kevesebb mint napi három dollárból kénytelen tengődni. A szakértők, köztük a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet közgazdászai egyértelműen cáfolják a tüntetők állításait. Adataik szerint a bevándorlók nem felelősek a magas helyi munkanélküliségért, sőt, fogyasztóként és vállalkozóként nettó munkahelyteremtők. Ráadásul a bűnözési statisztikákban is alulreprezentáltak a helyi lakossághoz képest. A tömegek haragját azonban a tények aligha csillapítják, különösen annak fényében, hogy a határok rendkívül átjárhatóak. A Zimbabwét elválasztó határfolyón mindennaposak az illegális átkelések, a korrupt határőrök megvesztegetése bevett gyakorlat, és rengetegen vannak, akik ugyan legálisan érkeztek, de papírjaik időközben lejártak.

A fokozódó nyomás komoly kihívás elé állítja Cyril Ramaphosa elnököt és kabinetjét. Az államfő júniusi beszédében bár leszögezte, hogy nem az illegális migráció a társadalmi és gazdasági problémák valós okozója, mégis drasztikus intézkedéseket jelentett be. A tervek között szerepel a határellenőrzések szigorítása, azon menedékkérők elutasítása, akik biztonságos harmadik országokon keresztül érkeztek, valamint a feketemunkát kínáló munkáltatók kemény büntetése. A hatóságok az elmúlt hónapokban fokozták a razziák intenzitását, és idén már negyvenezer embert vettek őrizetbe a bevándorlási törvények megsértése miatt. A válság a legrosszabbkor jött a meggyengült államfő számára, aki ellen jelenleg is egy impeachment eljáráshoz kapcsolódó vizsgálat folyik. A botrány középpontjában több százezer franknyi készpénz áll, amelyet még évekkel ezelőtt loptak el Ramaphosa egyik magánházából, és amelynek eredete a mai napig tisztázatlan. A jelenlegi utcai megmozdulások erős pártpolitikai töltettel is rendelkeznek. A kormánypárti erők a novemberben esedékes helyhatósági választásokkal hozzák összefüggésbe az eseményeket, azzal vádolva az ellenzéket, hogy szándékosan szítja a tüzet a hatalom gyengítése érdekében. A korrupciós vádak miatt korábban megbuktatott volt elnököt, Jacob Zumát is azzal gyanúsítják, hogy politikai tőkét próbál kovácsolni a káoszból. A történelem sötét árnyéka közben ott lebeg az ország felett: a 2008-as hasonló zavargások során hatvankét ember vesztette életét, majd egy évtizeddel később további tizenkét halálos áldozatot követelt az idegengyűlölet. Bár a mostani akciók szervezői verbálisan elutasítják a fizikai agressziót, retorikájuk kifejezetten harcias. Amikor az egyik vezető arról beszél, hogy fel kell kelniük az ellenség legyőzése érdekében, az aligha a békés megoldás irányába mutat. A kormány eltökélt szándéka, hogy megakadályozza a vérontást, és garantálja a hétköznapok normális menetét, de a mélyben húzódó feszültségek, a kilátástalanság és a politikai manipulációk olyan robbanékony elegyet alkotnak, amely miatt százezrek várják rettegve a következő napok fejleményeit.