Magyar Péter kormányának ötven napja

Ötven nap nem sok egy kormány életében, de elég arra, hogy kiderüljön, milyen irányba indul el az ország. Magyar Péter parlamenti beszéde ezért nem pusztán kormányfői mérleg volt, hanem politikai vádirat is az Orbán-rendszer ellen. A miniszterelnök egyszerre sorolta az első döntéseket, a Tisza-kabinet vállalásait, a Fidesztől örökölt állapotokat és azokat az ügyeket, amelyekben szerinte az előző hatalom az utolsó napokban is saját emberei kimentésén, közpénzek átrendezésén és állami terhek hátrahagyásán dolgozott. A beszéd legfontosabb üzenete nem az volt, hogy ötven nap alatt minden megváltozott. Inkább az, hogy az új kormány most kezd szembesülni azzal, mekkora számlát hagyott maga után a régi rendszer.

A Tisza első másfél hónapja látványos tempót hozott. Megszűnt a rendeleti kormányzás, megindultak az uniós pénzek hazahozatalához szükséges törvénymódosítások, napirendre került az Integritás Hatóság megerősítése, a vagyonnyilatkozati rendszer szigorítása, az alapítványi vagyonok ügye, a magántőkealapok átláthatósága, a közmédia átalakítása, a titkosszolgálati vezetők cseréje, a közvagyon-visszaszerzés, a kórházi nyíltság és a hőség miatti állami válságkezelés. Ez már önmagában hatalmas kormányzati fordulat ahhoz képest, hogy az Orbán-rendszer végén a politika nagy része titkosított szerződésekből, közpénzből táplált médiából, alapítványokba kiszervezett vagyonból és állami propagandaüzenetekből állt.

A gyorsaság azonban kettős természetű. Egyfelől szükséges, mert a Fidesz olyan mélyen építette be saját rendszerét az államba, hogy lassú, óvatos, hónapokig tartó tétovázással csak időt kapnának a régi hálózatok. Másfelől veszélyes, mert a jogállami helyreállítás nem lehet ugyanaz a hatalmi technika más politikai előjellel. A Tiszának most egyszerre kell bontania és bizonyítania. Bontania kell a Fidesz klientúráját, titkosításait, kiváltságait és hatalmi páncéljait, közben bizonyítania kell, hogy nem saját rendszert épít ugyanazokra az alapokra. Ez az első ötven nap egyik legnagyobb ellentmondása: a tempó politikailag érthető, de minden gyors döntés mellé garancia kell.

Magyar Péter parlamenti beszédének legerősebb része a költségvetési örökségről szólt. A miniszterelnök úgy írta le az Orbán-kormány fiskális politikáját, mint felelőtlen, veszélyes játékot, amelyben a választási vereség előtti utolsó időszakban is újabb tíz- és százmilliárdok sorsáról döntöttek. A Fidesz éveken át úgy beszélt saját gazdaságpolitikájáról, mintha az stabilitást, növekedést és szuverenitást jelentene. A kormányváltás után azonban a kép sokkal sötétebbnek látszik: magas hiány, drága államadósság, elhalasztott beruházások, kifeszített költségvetés, eltitkolt vagy elmaszatolt kockázatok, miközben az állam közszolgáltatásai több ponton roskadoznak.

A költségvetési romok kifejezés ilyenkor könnyen politikai túlzásnak tűnhet, de az ország mindennapi tapasztalata is ezt erősíti. Ha a vasút késik, a hidak kritikus állapotban vannak, a kórházak klímaprogramra szorulnak, a tavak vízszintje aggasztó, a hőség miatt állami védekezést kell szervezni, a közmédia luxusutazásai és vezetői költései kerülnek elő, az NKA-pénzek útját nyomozzák, a kekvák körül kuratóriumi dominó indul, akkor a költségvetés nem elvont számhalmaz. A hiány abban látszik, ami nincs meg: karbantartás, biztonságos híd, hűvös kórterem, megbízható közlekedés, tartalék, átlátható intézmény, működő ellenőrzés.

A 91 kritikus állapotú hídról szóló mondat különösen erős politikai kép. Egy híd nem ideológiai ügy. Nem baloldali, nem jobboldali, nem liberális, nem nemzeti. Vagy áll, vagy veszélyben van. Vagy karbantartották, vagy hagyták romlani. A híd az állam felelősségének nagyon pontos jelképe: összeköt, teherbírást igényel, látható, és ha baj van vele, nem lehet sokáig propagandával elfedni. Magyar Péter ezzel az adattal valójában azt üzente, hogy az Orbán-rendszer nem erős államot hagyott maga után, hanem olyan országot, ahol a látványos politikai építkezés mögött alapvető infrastruktúrák sérültek.

Az uniós pénzek ügye a másik nagy mérlegpont. Magyar Péter az első ötven nap egyik legfontosabb eredményeként beszél arról, hogy megállapodás született több ezer milliárd forintnyi forrás hazahozataláról, illetve megindultak azok a jogalkotási lépések, amelyek Brüsszel bizalmát helyreállíthatják. Ez kétségkívül óriási politikai és gazdasági tét. Az Orbán-kormány éveken át azzal vádolta az Európai Uniót, hogy politikai bosszúból tartja vissza a pénzeket, közben a korrupciós, jogállamisági, közbeszerzési, alapítványi és igazságszolgáltatási kifogások jelentős része nagyon is kézzelfogható volt. Ha a Tisza valóban megnyitja ezeket a forrásokat, az az egyik leggyorsabb és leglátványosabb különbség lehet a két korszak között.

De itt is ott a veszély. Az uniós pénz nem ingyenes politikai siker, hanem feltételes bizalom. Brüsszel nem pusztán új miniszterelnököt akar látni Budapesten, hanem új szabályokat, ellenőrizhető közbeszerzéseket, függetlenebb intézményeket, átláthatóbb vagyonkezelést, erősebb korrupcióellenes rendszert. Ha a Tisza ezeket teljesíti, az nem idegen érdek kiszolgálása, hanem magyar közérdek. Ha viszont a pénz megérkezése után az új hatalom is kiskapukat keres, saját embereinek teremt pozíciókat, és csak nyelvezetében különbözik elődjétől, akkor nagyon gyorsan elveszítheti azt a történelmi esélyt, amelyet az Orbán-rendszer bukása adott.

A parlamenti vita azt is megmutatta, hogy a Fidesz még keresi az ellenzéki szerep nyelvét. Gulyás Gergely azzal érvelt, hogy az uniós pénzek akkor is jöttek volna, ha a Fidesz nyer. Ez az állítás politikailag érthető, de nehezen hihető azok után, hogy az előző kormány évekig konfliktusban állt Brüsszellel, és saját rendszerének alapkövei érintették a legfontosabb uniós kifogásokat. A Fidesz most egyszerre próbálja letagadni saját felelősségét, és azt sugallni, hogy minden jó folyamatot már ő készített elő. Ez klasszikus bukott hatalmi reflex: ami rossz, azt az új kormány örökölte, ami jó, azt a régi hagyta rá.

A Tisza válasza sem mindig mentes a túlzástól. Magyar Péter stílusa sokszor támadó, személyes, teátrális. A parlamenti odamondások, a Fidesz politikusainak név szerinti ostorozása, a rémtörténetek sorolása mozgósító erejű lehet, de hosszabb távon kockázatos. Egy miniszterelnöknek lehet keménynek lennie, különösen akkor, ha egy autoriter elemekkel teli rendszert bont. De a kormányzás nem állhat folyamatos vádirati hangulatból. Az első ötven nap után lassan el kell választani egymástól a kampány lendületét és az állam nyugalmát. A választók a Fidesz felelősségének feltárását akarják, de közben működő országot is akarnak.

A Sulyok-ügy, a mandátumkorlát és a Tisztítótűz-művelet mutatja a jogállami kockázatot. A Fidesz által felépített közjogi rendszer valóban tele van bebetonozott szereplőkkel, politikailag védett pozíciókkal, torz intézményi fékekkel. Ezeket nem lehet változatlanul hagyni, mert akkor a választói akarat csak részben érvényesülne. De a lebontás módja legalább olyan fontos, mint a cél. Ha az új kétharmad úgy írja át az Alaptörvényt, ahogy a régi tette, ha személyre szabott szabályokkal távolít el tisztségviselőket, ha politikai hasznosság alapján méri az alkotmányosságot, akkor éppen azt a logikát tartja életben, amely ellen győzött.

Magyar Péter első ötven napjának egyik nagy teljesítménye, hogy láthatóvá tette az Orbán-rendszer számláit. Közpénz, propaganda, vasút, alapítványok, titkosszolgálatok, kórházak, közmédia, hidak, uniós források, állami hirdetések, luxusutazások, kuratóriumi pozíciók, kulturális támogatások: hirtelen rengeteg olyan ügy került napirendre, amely korábban zárt ajtók mögött, titkosított szerződésekben vagy politikailag védett intézményekben élt. Ez önmagában demokratikus fordulat. Az ország végre nem csak sejtheti, mennyibe került az előző rendszer, hanem elkezdheti tételesen látni a károkat.

A következő szakasz azonban nehezebb lesz. A feltárás politikailag hálásabb, mint a helyreállítás. Kinyitni egy számlát látványos. Kifizetni, átütemezni, megtakarítani, reformálni, új szabályokat alkotni, intézményeket építeni, közben türelmet kérni a társadalomtól sokkal kevésbé hálás munka. A Tisza első ötven napja ezért még inkább nyitány, mint mérleg. A kormány megmutatta, hogy képes gyorsan lépni. Most azt kell megmutatnia, hogy képes tartósan kormányozni.

A hőségválság például rögtön az állam működőképességét teszteli. A rekordközeli vízhasználat, a MÁV sebességkorlátozásai, a tavak apadása, a kórházi klímaproblémák és az agrárkárok már nem egyszerűen környezetvédelmi ügyek. Ezek kormányzási ügyek. A Fidesz hagyatéka itt sem csak pénzügyi, hanem szemléleti: éveken át lehetett halogatni a klímaalkalmazkodást, vízvisszatartást, infrastruktúra-karbantartást, kórházi modernizációt. Most viszont minden egyszerre érkezik. A Tisza nem hivatkozhat örökké az elődök mulasztására, mert a hőség nem várja meg az elszámoltatási folyamat végét.

A parlamenti beszéd ezért jól sűrítette a korszakváltás feszültségét. A régi hatalom még a padsorokban ül, vitatkozik, relativizál, védekezik, támad, néha úgy tesz, mintha semmi köze nem volna ahhoz az országhoz, amelyet tizenhat évig irányított. Az új hatalom a kormányoldalon ül, sorolja az örökölt károkat, közben saját döntéseivel már ő formálja a jövőt. A választók pedig azt figyelik, hol válik el egymástól elszámoltatás és kormányzás. Az elsőre szükség van. A második nélkül az első is kifullad.

Magyar Péternek most az a feladata, hogy a számonkérésből államépítést csináljon. A Fidesz felelősségének feltárása nélkül nincs megtisztulás, de jogállami önkorlátozás nélkül nincs új korszak. Az uniós pénzek hazahozatala nélkül nincs gazdasági lélegzetvétel, de átlátható felhasználás nélkül csak újabb függőség születik. A költségvetési romok bemutatása nélkül nincs valóságérzék, de hiteles kiigazítás nélkül csak panaszkodás marad. A közmédia megtisztítása nélkül nincs tisztességes nyilvánosság, de kormánybarát új vezetés esetén csak a propaganda színe változik. A titkosszolgálatok depolitizálása nélkül nincs bizalom, de új politikai ellenőrzés esetén megint ugyanoda jutunk.

Az első ötven nap tehát egyszerre siker és figyelmeztetés. Siker, mert a Tisza-kormány gyorsan napirendre vette azokat az ügyeket, amelyeket a Fidesz éveken át zárva tartott. Figyelmeztetés, mert a gyorsaság könnyen öncéllá válhat, ha nem párosul intézményi türelemmel, szakmai alapossággal és jogállami garanciákkal. Magyar Péter parlamenti beszéde erős politikai pillanat volt: kinyitotta az Orbán-korszak számláit. De most jön a nehezebb rész. Be kell bizonyítani, hogy az ország nem csak elszámolni tud a múlttal, hanem jobb szabályok szerint működni is.