Egymillió menekült kaphat amnesztiát Spanyolországban

A spanyolországi migrációs politika az elmúlt időszakban olyan irányt vett, amely teljesen eltér a globális szinten tapasztalható, határok lezárására és szigorításra épülő trendektől. A madridi baloldali kormánykoalíció döntése értelmében június harmincadikán zárul le az a rendkívüli tömeges legalizációs eljárás, amely lehetőséget biztosít a tartózkodási engedély nélkül az országban élő külföldiek számára státuszuk rendezésére. Az adminisztrációs folyamat határidejének lejárta nem magát a döntéshozatalt, a benyújtott kérelmek beadási ablakának bezárulását jelenti. A spanyol belügyminisztérium június közepén közzétett hivatalos adatai szerint a hatóságokhoz addig a pontig több mint kilencszázezer kérelem érkezett be, amelyek közül háromszázhatvanezret már jóvá is hagytak a további feldolgozásra. A szakértők és a kormányzati tisztviselők várakozásai alapján a zárónapig a beérkező folyamodványok teljes száma könnyen meghaladhatja az egymilliót is. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez a hatalmas szám vélhetően tartalmaz többszörös regisztrációkat is, mivel sok érintett a biztonság kedvéért több különböző hivatalban vagy csatornán keresztül is megpróbálta benyújtani a papírjait. Amikor a kormány januárban bejelentette a program elindítását, az előzetes kalkulációk még csupán körülbelül félmillió illegális helyzetben lévő emberrel számoltak, így a jelentkezők tényleges tömege messze felülmúlta a várakozásokat. Az eljárás végén kiadott tartózkodási és munkavállalási engedélyek kezdetben egy évre szólnak, a spanyol törvények értelmében később meghosszabbíthatók, ami tartós perspektívát nyújt az érintettek számára.

A kérelmezők demográfiai összetételét vizsgálva világosan kirajzolódik, hogy a spanyol állam számára elsősorban a gazdaságilag aktív rétegek integrációja jelent komoly fegyvertényt. A La Vanguardia című napilap által ismertetett statisztikák rámutatnak, hogy a június közepéig beérkezett igénylések több mint fele a huszonöt és negyvennégy év közötti korosztályból kerül ki. Ez a generáció alkotja a spanyol munkaerőpiac legfontosabb, leginkább terhelhető bázisát. Ha ehhez hozzáadjuk azt a tényt, hogy a fennmaradó kérelmek újabb huszonöt százaléka a huszonöt év alatti fiatalokhoz köthető, láthatóvá válik, hogy az intézkedés közvetlenül a fiatal és munkaképes lakosság arányát növeli a gyorsan öregedő spanyol társadalomban. Származási országok tekintetében Kolumbia áll az élen, ahonnan a kérelmek több mint egynegyede származik. A második legnagyobb csoportot a marokkói állampolgárok alkotják, akik az összes beadvány körülbelül tizennégy százalékáért felelősek. Érdekesség, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Spanyolországban tartózkodó papírok nélküli külföldiek túlnyomó többsége nem tengeri úton, veszélyes lélekvesztőkön érkezett az országba, hanem teljesen legális módon, menetrend szerinti repülőjáratokkal és érvényes turistavízummal lépett be a dél-európai állam területére, majd a vízum lejártát követően egyszerűen az országban maradt.

A legalizációs folyamatban való részvételnek a spanyol kormány szigorú, jól meghatározott feltételeket szabott meg, hogy elejét vegye a visszaéléseknek. A programban mindazon migránsok és menedékkérők részt vehetnek, akik hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy már kétezer-huszonöt december harmincegyedike előtt is életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodtak. További elengedhetetlen feltétel, hogy a kérelmező a dokumentumok beadásának pillanatában legalább öt hónapja folyamatosan az országban éljen, és rendelkezzen a származási országából származó, tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, vagyis ne legyen releváns büntetett előélete. A madridi vezetés az adminisztratív könnyítéstől azt is reméli, hogy ezzel a lépéssel drasztikusan sikerül csökkenteni a spanyol menekültügyi rendszerben felhalmozódott, hosszú ideje húzódó és komoly leterheltséget okozó ügyhátralékot. A menekültügyi státuszért folyamodók így átkerülhetnek a normál tartózkodási engedélyezési sávba, ami tehermentesíti a bíróságokat és a bevándorlási hivatalokat.

A spanyol belpolitikát és a közvéleményt mélyen megosztja ez a kormányzati stratégia. A jobboldali populista Vox párt részéről heves felháborodás kísérte az intézkedést, a formáció a spanyol identitás és a jogállamiság sárba tiprásaként értékelte a tömeges amnesztiát. A fősodorbeli konzervatív Néppárt szintén éles kritikával illette a döntést, és parlamenti, valamint jogi eszközökkel próbálta megakadályozni a végrehajtást. Ez a politikai elutasítás annak ellenére is megmutatkozott, hogy a spanyol katolikus egyház és a helyi püspöki kar nyíltan a legális státusz biztosítása mellett foglalt állást. A Vox és más szövetséges szervezetek az El País beszámolója szerint a spanyol legfelsőbb bírósághoz fordultak jogorvoslatért, kérve az eljárás azonnali leállítását. Bár a taláros testület az ideiglenes intézkedésre vonatkozó, a folyamat azonnali felfüggesztését célzó indítványt elutasította, a végső, érdemi ítélet még várat magára. A politikai csatározások hátterében ugyanakkor egy komoly társadalmi bázis is meghúzódik, korábban ugyanis több mint hétszázezer spanyol állampolgár írt alá egy olyan népi kezdeményezést, amely a migránsok tömeges jogi rendezését követelte. Ezt a kezdeményezést az egyházi karitatív szervezetek mellett a legnagyobb spanyol szakszervezetek is teljes mellszélességgel támogatták, ami sokatmondó képet fest a társadalom bizonyos rétegeinek szolidaritásáról.

A spanyol püspöki konferencia és a különféle bevándorlókat segítő civil szervezetek kezdettől fogva meleg szívvel üdvözölték a miniszterelnök által fémjelzett elképzelést. Mauricio Valiente, a Spanyol Menekültsegítő Bizottság elnöke rámutatott arra, hogy az intézkedés alapvető igazságossági kérdés. Véleménye szerint azok az emberek, akik munkájukkal mindennap hozzájárulnak a spanyol gazdaság működéséhez, a jóléthez és az ország fejlődéséhez, megérdemlik, hogy az állam gyors és megnyugtató választ adjon a státuszukra, kiemelve őket a jogi bizonytalanságból. A spanyol politikai emlékezet számára ráadásul nem ismeretlen ez a módszer. Történelmi távlatban éppen a konzervatív kormányzatok voltak azok, amelyek a gazdasági stabilitás és a feketegazdaság fehéredése érdekében először nyúltak a tömeges regularizáció eszközéhez. José María Aznar jobboldali miniszterelnök kormányzása alatt, kétezer környékén három alkalommal is végrehajtottak rendkívüli legalizálást, amellyel az addigi legnagyobb számú, érvényes papírok nélkül tartózkodó külföldinek adtak zöld utat. Aznar nyolcéves hivatali ideje alatt összesen több mint ötszázezer európai unión kívüli bevándorló jutott így legális papírokhoz. Ezt a gyakorlatot folytatta a szocialista José Luis Rodríguez Zapatero is, aki kétezer-ötben egy négy hónapig tartó kampány során újabb közel hatszázezer ember helyzetét rendezte törvényes úton.

A jelenlegi spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez határozottan kiáll amellett, hogy a migráció nem problémát, sokkal inkább alapvető szükségletet jelent Spanyolország számára. A spanyol munkaerőpiaci folyamatok elemzői, köztük Carlos Victoria közgazdász adatai alátámasztják ezt az állítást. A szakértői számítások szerint Spanyolországnak évente legalább háromszázezer új bevándorlóra van szüksége ahhoz, hogy a gazdasági növekedés üteme fenntartható maradjon, és a dolgozó lakosság létszáma ne csökkenjen kritikus szintre. A spanyol mindennapokban a vendéglátás, az idősgondozás, a mezőgazdaság, a halászat és az építőipar területén krónikus emberhiány tapasztalható. Ezekben az ágazatokban a hazai munkaerőpiacról képtelenség elegendő spanyol jelentkezőt találni, és ezen a helyzeten a tizenkét százalék körüli általános munkanélküliség, valamint a kiemelkedően magas fiatalkori állástalanság sem változtat. A külföldről érkező munkavállalók legális rendszerbe történő bevonása a társadalombiztosítási alapok fenntarthatósága miatt elengedhetetlen, hiszen a legális munkahellyel rendelkező adófizetők tartják el a spanyol nyugdíjrendszert. A Funcas gazdasági kutatóintézet legfrissebb jelentése rávilágít, hogy az illegális bevándorlás mértéke az elmúlt években rendkívüli módon megnövekedett, a papírok nélkül élők száma elérte a nyolcszáznegyvenezer főt, ami nyolcszorosa a kilenc évvel ezelőtti értéknek. Ennek a tömegnek a legalizálása és adófizetővé tétele a spanyol államháztartás számára a legfontosabb strukturális érdekek egyike, amely felülírja a napi politikai csatározások ideológiai szempontjait. A volt spanyol gyarmatokról, főként Kolumbiából, Peruból és Hondurasból érkezők nyelvi és kulturális integrációja ráadásul zökkenőmentesebb, ami hosszú távon Spanyolország társadalmi békéjét és gazdasági motorját egyszerre erősítheti a jövőben.