Adóreformmal szorítanák sarokba a mexikói szupergazdagokat

A nemzetközi gazdasági folyamatok és a latin-amerikai régió strukturális átalakulása újabb feszültségpontot hozott felszínre a világ egyik leginkább megosztott társadalmában. Mexikó hosszú évtizedek óta az Egyszerűsített Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OCDE leginkább egyenlőtlen tagállamai közé tartozik, ahol a hivatalos kormányzati statisztikák szerint a lakosság csaknem harminc százaléka él mélyszegénységben, további öt százalék pedig a végletes, mindennapi nélkülözéssel kénytelen szembesülni. A társadalmi ranglétra túlsó végén ezzel szemben huszonkét olyan dollármilliárdos található, mint Carlos Slim, aki Latin-Amerika legtehetősebb emberének számít, és mellettük nagyjából négyszázezer milliomos osztozik az ország erőforrásainak jelentős részén. Az Oxfam nemzetközi civil szervezet friss kutatásai rávilágítanak arra, hogy a szupergazdagok vagyonnövekedési üteme az elmúlt harminc évben messze meghaladta a nemzetgazdaság általános bővülési rátáját. Ez a folyamat mostanra elérte azt a szintet, ahol a társadalom és a civil szféra egyre határozottabban követel radikális adóreformot az ország tavaly megválasztott elnökétől, Claudia Sheinbaumtól.

A latin-amerikai államban jelenleg egyáltalán nem létezik klasszikus vagyonadó, a leggazdagabbak felhalmozott tőkéjét terhelő közterhek elenyészőek. Az örökösödési és az ajándékozási adót még az 1950-es években teljesen eltörölték, a jogrendszerben azóta rögzült adómentességek és kiváltságok pedig szinte kizárólag a nagytőkéseket és a multinacionális vállalatokat védik. A civil szervezet júniusban megjelent, az adóelkerülés mechanizmusait vizsgáló jelentése szerint ezek a célzott mentességek 2025-ben a mexikói bruttó hazai termék, a GDP 4,4 százalékát emésztették fel. Ez az összeg meghaladja a 81 milliárd eurót, ami nagyobb, mint az állam teljes tavalyi központi beruházási kerete. A szakértők szerint a luxuscikkek és a luxusszolgáltatások adóztatása is rendkívül gyenge lábakon áll. Mexikóban jelenleg 1841 magánrepülőgépből álló flotta üzemel, amely a második legnagyobb egész Latin-Amerikában, közvetlenül Brazília mögött. A menetrend szerinti kereskedelmi járatokkal ellentétben a magángépek tulajdonosai mentesülnek a repülési engedélyekhez és illetékekhez kapcsolódó adók megfizetése alól. Hasonló helyzet figyelhető meg a tengeri kikötőkben is, ahol 1796 luxusjacht horgonyoz, amelyek átlagos értéke eléri a 25 millió mexikói pesót. Az infrastruktúra használatáért fizetendő díjak nevetségesen alacsonyak, Cozumel turisztikai kikötőjében egy harmincméteres luxushajó tulajdonosa mindössze napi száz eurónak megfelelő összeget fizet a kikötőhelyért, ami kétszáznegyvenszer kevesebb, mint az Olaszországban vagy az Egyesült Államokban alkalmazott tarifák.

Ezek a pénzügyi privilégiumok súlyos környezeti károkkal párosulnak egy olyan időszakban, amikor az országot egyre súlyosabb aszályok és hirtelen lezúduló árvizek sújtják. A magánrepülés, a luxusjachtok használata és a nagyvárosokban közlekedő félmillió nagyméretű városi terepjáró, az SUV-k környezeti lábnyoma csillagászati méreteket ölt a többség által használt tömegközlekedéshez képest. A statisztikai adatok sokatmondóak, a mexikói lakosság legfelső egy százaléka felelős az ország teljes üvegházhatású gázkibocsátásának huszonhárom százalékáért, vagyis ez a szűk réteg annyira szennyezi a környezetet, mint a lakosság alsó hetvennégy százaléka együttvéve. Az Oxfam több olyan adóztatási modellt is kidolgozott, amelyek a luxustranszport megadóztatásával évente 1,46 és 11,3 milliárd euró közötti pluszbevételt hozhatnának a költségvetésnek. A szakértők hangsúlyozzák, hogy az intézkedések elsődleges célja a fenntartható állami szociális programok finanszírozása, a nemzeti fejlesztési terv megvalósítása és az ökológiai átállás megsegítése lenne.

Az adóreform ügyében a társadalmi igazságosságért küzdő hazai szövetségek, a Költségvetési és Gazdasági Kutatóközpont, valamint elismert független közgazdászok is aktívan dolgoznak a lehetséges forgatókönyveken. Regionális szinten a Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottság által vezetett adóügyi platform szintén az egységes fellépést szorgalmazza. A szakértői konszenzus szerint elengedhetetlen, hogy a térség országai összehangoltan hajtsák végre a reformokat, megelőzve azt, hogy bizonyos államok adóparadicsommá válva szippantsák el a szomszédos országok tőkéjét. Brazília mellett Mexikó tölthetné be a vezető szerepet ebben a folyamatban.

Claudia Sheinbaum a 2024-es elnökválasztási kampányában határozottan elzárkózott mindenféle adóemeléstől vagy strukturális reformtól, a növekvő belső és külső nyomás hatására a kormányzati kommunikáció megváltozott. Az elnök április közepén újságírói kérdésre válaszolva már úgy nyilatkozott, hogy kormánya készen áll a nagyméretű vagyonokat érintő adóügyi tárgyalások megkezdésére, a költségvetési miniszter pedig megerősítette ezt a szándékot. Elemzők szerint a kérdés kulcsfontosságú témája volt az áprilisi barcelonai demokrácia-csúcstalálkozónak is, ahol a mexikói államfő Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnökkel és Pedro Sanchez spanyol kormányfővel egyeztetett, akik saját országaikban már bevezettek hasonló típusú vagyonadókat.

A mexikói kabinet hivatalos meghívást kapott olyan nemzetközileg elismert francia közgazdászoktól, mint Thomas Piketty és Gabriel Zucman, valamint az amerikai Joseph Stiglitz, hogy vegyen részt a globális szupergazdagok megadóztatását célzó nemzetközi munkacsoportokban. A külföldi szaktekintélyek azért irányították a figyelmet Mexikóra, mert az ország adóbehajtási rendszere történelmileg elmaradott, miközben a magánvagyonok koncentrációja kirívóan magas. A progresszív baloldali kormányzat elkötelezettsége és az államfő regionális tekintélye miatt a nemzetközi közösség elvárja, hogy Mexikóváros élen járjon a társadalmi és fiskális igazságosság megteremtésében, a minden oldalról szorongatott államfőnek nehéz lesz kitérnie a rendszerszintű változtatások elől.