Drámai tüntetések várhatóak az AfD hétvégi gyűlésénél

Erfurt városa rendkívüli és feszült napok elé néz, miközben a helyi hatóságok és a lakosság egyaránt a hétvégi politikai események közvetlen hatásaira számít. A kétszáztizenötezer lakosú türingiai tartományi székhely utcái a megszokottnál jóval zsúfoltabbak lesznek, mivel a rendőrség előzetes szakértői becslései alapján megközelítőleg ötvenezer ember érkezik a városba az ország különböző pontjairól, hogy kifejezze határozott nemtetszését. A tervek szerint mintegy harminc különböző demonstrációt és felvonulást szerveznek a napokban, amelyek mindegyike egyetlen közös politikai célra összpontosít: a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak párt hivatalos szövetségi kongresszusa elleni tiltakozásra. A demonstrálók jelentős része nem éri be a békés és hagyományos véleménynyilvánítással, a radikálisabb csoportok ugyanis nyíltan a teljes delegáltgyűlés fizikai megbénítására és teljes blokád alá vonására buzdítják a résztvevőket. Az internetes felületeken és a radikális baloldali fórumokon olyan agresszív felhívások láttak napvilágot, amelyek a környező épületek háztetőinek elfoglalására és a pártrendezvény erőszakos ellehetetlenítésére szólítanak fel. A szervezők a nyilatkozataikban egyenesen az antifasiszta mozgalom történetének eddigi legnagyobb szabású mozgósításáról beszélnek, ami érthető módon komoly aggodalomra ad okot a közrend fenntartásáért felelős szervek körében.

A rendvédelmi szervek képviselői nem rejtik véka alá a kialakult helyzet súlyosságát és a feszültség folyamatos növekedését az utcákon. Jochen Kopelke, a német rendőrszakszervezet országos elnöke a sajtónak nyilatkozva komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a rendőrség a hétvégén esetleg nem tud elegendő élőerőt és technikai eszközt biztosítani a közterületeken a rend fenntartásához, mivel a párhuzamos események túlterhelik a rendszert. A hivatalos hatósági elemzések szerint a demonstrálók tömegei között legalább kétezer-kétezer-ötszáz olyan radikális, erőszakra kifejezetten hajlamos személy jelenhet meg, akik céltudatosan a fizikai konfrontációt keresik a hatóságokkal és a kongresszusra érkező delegáltakkal. A tiltakozók indulatait és elszántságát tovább fokozza egy történelmi évforduló, amely szinte napra pontosan egybeesik a rendezvény időpontjával. Pontosan száz évvel ezelőtt, 1926. július harmadikán és negyedikén tartották a közeli Weimar városában a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt első országos kongresszusát a szervezet korábbi betiltásának feloldása után, és ezen a történelmi eseményen alapították meg a Hitlerjugend nevű ifjúsági szervezetet is. Ez a sokatmondó történelmi egybeesés komoly félelmeket kelt a hatóságokban az erőszakos eszkaláció lehetőségét illetően, és szimbolikus jelentőséggel ruházza fel a hétvégi összecsapásokat.

A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a türingiai tartományi közigazgatási hivatal megelőző jelleggel szigorú gyülekezési tilalmat rendelt el a városba vezető legfontosabb főutakon, valamint a kongresszusnak otthont adó erfurti vásárcsarnok közvetlen környezetében, tágas biztonsági zónát jelölve ki. Mivel a rendezvény kezdete egybeesik az iskolaév utolsó napjával, az erfurti iskolákban a szokásosnál jóval korábban osztják ki a bizonyítványokat a diákoknak pénteken, hogy a gyerekek még azelőtt biztonságban hazatérhessenek, hogy a közlekedési korlátozások és a rendőrségi lezárások teljesen megbénítanák a város forgalmát. A párt vezetése a maga részéről igyekszik tudatosan elbagatellizálni a történelmi dátum jelentőségét, és puszta véletlennek nevezi az időpontok egybeesését. A tisztségviselők hangsúlyozzák, hogy ők kizárólag a kongresszusi csarnokban folyó érdemi és konstruktív munkára kívánnak koncentrálni, amelyet klasszikus munkanapnak tekintenek, hiszen két év elteltével ismét törvényi kötelezettségük szerint esedékessé vált a teljes országos vezetőség megválasztása.

A párt belső erőviszonyait és hatalmi struktúráját tekintve a politikai elemzők nem számítanak nagy meglepetésekre vagy váratlan személyi változásokra a szervezet élén ezen a hétvégén. Alice Weidel és Tino Chrupalla közösen indulnak az újraválasztásért a társelnöki pozíciókért, és jelenleg nem látható olyan belső ellenjelölt vagy frakció, amely komolyan veszélyeztetné a pozíciójukat vagy nyílt kihívást intézne a regnáló pártvezetés ellen. A párt legbefolyásosabb és egyben leginkább megosztó figurája, a türingiai tartományi szervezet és parlamenti frakció élén álló Björn Höcke ezúttal sem törekszik arra, hogy hivatalosan is bekerüljön a szövetségi elnökségbe. Ő sokkal szívesebben irányítja a szálakat a háttérből, saját erfurti bázisáról, megtartva komoly informális befolyását az országos folyamatokra és a párt ideológiai irányvonalára. Benjamin Höhne, a Chemnitzi Műszaki Egyetem elismert politológusa felhívta a figyelmet arra, hogy a kongresszus előkészítése során a párt vezetése tudatosan és szisztematikusan mellőzte azokat a kényes külpolitikai témákat, amelyek komoly belső vitákra és feszültségekre adhatnának okot a küldöttek között. Ide tartozik a szervezeten belüli mély megosztottság Oroszországhoz fűződő viszony megítélésében, amelyet most szándékosan levettek a napirendről az egység és a fegyelmezettség látszatának külvilág felé történő fenntartása érdekében.

A kongresszus elsődleges politikai célja az, hogy az egység és a stabilitás erőteljes üzenetét közvetítse a választók felé, különösen a keleti tartományokban hamarosan kezdődő kulcsfontosságú parlamenti választási kampányok előtt. Szeptember hatodikán Szász-Anhalt tartományban választanak új helyi parlamentet, majd két héttel később Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben is az urnákhoz szólítják a polgárokat, ami alapjaiban rendezheti át a német politikai térképet. Szász-Anhaltban a párt rendkívül magabiztosan és győzelmi esélyekkel várja a megmérettetést, mivel a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a választói támogatottsága elérte a negyvenegy-negyvenkét százalékot, ami kézzelfogható közelségbe hozza az abszolút többség megszerzésének lehetőségét a helyi törvényhozásban. Amennyiben a mandátumok száma mégsem lenne elegendő az önálló kormányzáshoz, a Sahra Wagenknecht nevével fémjelzett új politikai formáció nyújthat mentőövet a párt helyi miniszterelnök-jelöltjének, Ulrich Siegmund számára a magdeburgi államkancellária megszerzéséhez, feltéve, hogy ez az új baloldali-populista alakulat képes lesz átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt és hajlandó lesz a pragmatikus együttműködésre a hatalom megszerzése érdekében.

A politikai küzdelmekkel párhuzamosan a jogi színtéren is komoly és összehangolt offenzíva indult a szervezet ellen közvetlenül a kongresszus megnyitása előtti napokban. A Szabadságjogok Társasága nevű független szervezet jogászcsapata egy rendkívül átfogó, új szakértői tanulmányt hozott nyilvánosságra, amely a párt esetleges állami betiltásának alkotmányjogi lehetőségeit és törvényi megalapozottságát vizsgálja. A munkacsoport tizenhárom hónapon keresztül szisztematikusan gyűjtötte, rendszerezte és elemezte a párt vezető politikusainak nyilvános beszédeit, a parlamenti jegyzőkönyveket, a hivatalos pártnyilatkozatokat, valamint a közösségi médiafelületeken közzétett bejegyzéseket. Bijan Moini, a jogi kutatócsoport vezetője a dokumentum hivatalos bemutatásakor egyértelműen kijelentette, hogy alapos értékelésük szerint egy hivatalos betiltási indítványnak jelenleg komoly esélye lenne a sikerre a Szövetségi Alkotmánybíróság előtt, mivel a párt retorikája bizonyíthatóan összeegyeztethetetlen az alkotmányos alapértékekkel. A jelentés megjelenését követően a szövetségi parlament több befolyásos képviselője a kormányzó szociáldemokraták, a Zöldek, a Baloldal, valamint az ellenzéki kereszténydemokraták soraiból a sajtón keresztül követelte, hogy a törvényhozás haladéktalanul indítsa meg a hivatalos jogi eljárást Karlsruheban. Elisabeth Winkelmeier-Becker, a Kereszténydemokrata Unió parlamenti képviselője úgy fogalmazott, hogy a parlamentnek minden alapja megvan arra, hogy végre lehetővé tegye a taláros testület számára a szervezet alkotmányosságának érdemi és végérvényes felülvizsgálatát.

A jogi eljárás megindítására vonatkozó indítványt a szövetségi gyűlés, a tartományokat képviselő szövetségi tanács vagy maga a szövetségi kormány terjesztheti elő a hatályos jogszabályok szerint. A végrehajtó honorság részéről azonban korántsem egységes vagy határozott a lelkesedés a kérdésben, sokan tartanak a politikai visszacsapástól. Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió politikusa máris hűvösen és elutasítóan reagált a parlamenti kezdeményezésre, utalva arra, hogy a bemutatott jogi szakvélemény szinte kizárólag arra a kérdésre összpontosít, hogy a párt tevékenysége sérti-e az emberi méltóság alkotmányos alapelvét. A miniszter érvelése szerint a tanulmányból hiányzik annak a jogi feltételnek a kellő és megkérdőjelezhetetlen bizonyítása, hogy a szervezet aktív, agresszív és szisztematikus támadást intézne a demokratikus jogállam és az alkotmányos berendezkedés egésze ellen, ami a betiltás elkerülhetetlen jogi feltétele lenne a német jogrendszerben. A politikai és jogi csatározások így a hétvégi kongresszus után is alapjaiban határozzák majd meg a német belpolitikai életet, miközben az ország a keleti tartományi választások sorsdöntő és kiszámíthatatlan pillanatai felé közeledik, amelyek hosszú távra eldönthetik a radikális erők szerepét a kormányzásban.

A rendőrség eközben gőzerővel készül a logisztikai kihívásokra, hiszen a harminc különböző tüntetés koordinálása és egymástól való elszigetelése hatalmas apparátust igényel. Az erfurti vásárcsarnok környékét kordonokkal zárták el a külvilágtól, hoty megelőzzék az Antifa csoportok által beígért blokádokat. A helyi kereskedők és vállalkozások egy része a hétvégére zárva tartást tervez, tartva a radikális baloldali aktivisták és a rendvédelmi erők közötti utcai összecsapások anyagi következményeitől. A politikai elemzők egyetértenek abban, hogy az erfurti hétvége kimenetele komoly jelzésértékkel bír majd a német társadalom állapota szempontjából, megmutatva, hogy a demokratikus intézményrendszer és a civil társadalom milyen hatékonysággal képes reagálni a radikális politikai erők térnyerésére. A szövetségi szintű pártvezetés abban bízik, hogy a külső nyomás és a tüntetések hullámai közelebb hozzák egymáshoz a belső frakciókat, és a kongresszus végére egy olyan megerősített, fegyelmezett politikai gépezet jön létre, amely képes lesz áttörést elérni a szeptemberi tartományi választásokon, visszafordíthatatlanul megváltoztatva az eddigi német koalíciós gyakorlatokat.