Vége a hazugsággyárnak, indul a médiatakarítás

A Libération budapesti lapszemléje szerint Magyar Péter kormánya az Orbán-korszak egyik legfontosabb hatalmi pillérét kezdte el megbontani: azt a médiarendszert, amelyet a francia lap egyenesen „hazugsággyárként” ír le. A cikk alapállítása szerint a magyarországi kormányváltás nem merül ki az uniós kapcsolatok rendezésében, a korrupcióellenes intézkedésekben vagy az intézményi átalakításokban. A legérzékenyebb ügy a nyilvánosság szerkezetének átépítése, mert az előző másfél évtizedben a Fidesz nem mellékes politikai eszközként, inkább központi hatalmi infrastruktúraként kezelte a médiát.

A francia lap úgy látja, hogy Magyar Péter kormánya egyszerre akar hozzányúlni az állami műsorszolgáltatáshoz, a közpénzes hirdetési rendszerhez és a Fideszhez kötődő magánmédiához. Ez a három terület az Orbán-rendszer alatt szorosan összefonódott. A közmédia a kormányzati üzenetek legfontosabb csatornája lett, a baráti tulajdonosi körök által birtokolt sajtótermékek állami reklámokból és támogatásokból éltek, a független szerkesztőségek pedig egyre szűkebb piaci térbe szorultak. A Libération szerint a magyar nyilvánosság nagyjából nyolcvan százaléka állt valamilyen módon a korábbi kormány politikai befolyása alatt.

A cikk kiemeli, hogy az új kabinet nem jelképes gesztussal kezdte a munkát. Június 23-án a parlament módosította a 2011-es médiatörvényt, amely a Libération értelmezése szerint az előző rendszerben a politikai kontroll egyik fő jogi eszköze volt. Az átalakítás részeként új televíziós csatorna és új rádió jönne létre a meglévő közszolgálati struktúrából, a Magyar Távirati Iroda pedig ismét önálló, nonprofit intézményként működne. Ez különösen fontos pont, mert az MTI hírszolgáltatása hosszú időn át az országos és helyi nyilvánosság alapanyagát adta. Ha a hírügynökség politikai függésben működik, az a vidéki lapoktól a rádiókon át az online portálokig sok szerkesztőséget érint.

Tarr Zoltán szociális és kulturális miniszter a francia lapnak úgy fogalmazott: a cél az, hogy a közmédia visszakerüljön a közönséghez, a magyar emberekhez. Ez a mondat jól mutatja, hogy az új kormány a közszolgálatiság visszaállításaként próbálja bemutatni az átalakítást. A politikai kockázat azonban jelentős. Egy olyan országban, ahol a közmédia hosszú éveken át kormánypárti eszközként működött, a közönség egy része minden újabb beavatkozást gyanakvással figyel. A reform sikerét ezért nem a vezetők lecserélése dönti el, hanem az, hogy létrejön-e átlátható felügyelet, valódi szerkesztőségi autonómia, nyilvános pénzügyi elszámolás és olyan kinevezési rend, amelyben a mindenkori kabinet nem tudja saját embereivel feltölteni a rendszert.

A Libération beszámolója szerint a Fideszhez kötött médiavilágban már a parlamenti vita közben is földrengésszerű folyamatok indultak. A Mediaworks, amely a cikk szerint mintegy hetven sajtóterméket fog össze, csoportos leépítést jelentett be. A Bors felfüggesztése, a Magyar Nemzet létszámának megfelezése, majd hetilappá alakítása, továbbá a megyei napilapok átszervezése azt jelzi, hogy a korábbi modell pénzügyi alapjai meginogtak. Ez a modell nem a klasszikus piaci logika szerint működött. A lojalitásért állami hirdetés, kedvező politikai környezet, üzleti védelem és láthatóság járt. Amint ez a rendszer meggyengül, kiderül, melyik lapnak van valós olvasói bázisa, és melyik maradt életben főként a közpénzes támogatás miatt.

A francia újság különösen nagy hangsúlyt tesz arra, hogy Orbán Viktor 2010 után nem egyszeri médiapolitikai átalakítást hajtott végre, hanem fokozatosan épített fel egy teljes kommunikációs birodalmat. A közszolgálati média, a kormányközeli lapok, a megyei újságok, a rádiók, a hírtelevíziók és az online felületek egy irányba kezdtek beszélni. A rendszer célja a kormányzati narratíva terjesztése mellett az ellenfelek folyamatos lejáratása volt. A Libération szerint Magyar Péter a kampányban ennek egyik fő célpontja lett: állami és kormányközeli felületeken támadták magánéleti vádakkal, manipulált vagy mesterséges intelligenciával készült tartalmakkal, illetve olyan történetekkel, amelyek a politikai alkalmasságát próbálták kétségbe vonni.

A lap sokatmondó adatként idézi az Átlátszó összesítését: 2017 és 2025 között a Viktor Orbánhoz közeli médiumok 513 sajtó-helyreigazítási pert veszítettek el. Ez a szám a Libération olvasatában nem jogtechnikai részlet, hanem a rendszer működési módjának lenyomata. A helyreigazítások sorozata azt jelzi, hogy a politikai célú állítások gyakran gyorsabban terjedtek, mint ahogy a bíróságok korrigálni tudták volna őket. Egy kampányban a cáfolat sokszor már későn érkezik: a lejárató üzenet addigra beépülhet a közbeszédbe, a közönség egy része pedig a későbbi ítéletet már észre sem veszi.

Magyar Péter médiahelyzete a francia cikk szerint külön fejezetet érdemel. A politikus másfél évig nem kapott valódi megjelenési lehetőséget az állami televízióban, majd elsöprő választási győzelme után, 141 parlamenti mandátummal a háta mögött tért vissza a képernyőkre. A Libération ezzel azt érzékelteti, hogy a közmédia nem semleges tájékoztatási térként működött, hanem a hatalmi viszonyokhoz igazította a láthatóságot. Amíg Magyar Péter kihívó volt, kizárható szereplőként kezelték. Amikor kormányfő lett, hirtelen megkerülhetetlenné vált.

A sajtóátalakítás azonban nem oldható meg pusztán azzal, hogy a régi rendszer emberei távoznak. A lap alapján a nagy kérdés az, hogyan lehet egyszerre felszámolni a propagandaállamot és elkerülni egy új politikai függés kialakulását. A független szerkesztőségek helyzete ebben a folyamatban kulcsfontosságú. Ők azok, amelyek a Fidesz-korszakban piaci, jogi és politikai ellenszélben próbáltak működni. Ha az új médiapolitika valóban a pluralizmust akarja erősíteni, akkor nem elég a régi kormányzati csatornák átalakítása. Olyan hirdetési, pályázati és hozzáférési szabályokat kell létrehozni, amelyek nem büntetik a kritikus sajtót, és nem jutalmazzák automatikusan a politikai lojalitást.

A Libération az európai dimenziót is hangsúlyozza. Orbán Viktor Magyarországa volt az egyetlen uniós tagállam, amely a médiaszabadságról szóló európai jogszabály ellen szavazott, majd jogi úton is megtámadta azt. Ez jól illeszkedett abba a konfliktusba, amelyben a korábbi magyar kormány Brüsszelt rendre politikai ellenfélként mutatta be, miközben a magyar médiarendszerrel kapcsolatban évek óta érkeztek bírálatok nemzetközi szervezetektől. A decemberben indított uniós kötelezettségszegési eljárás a francia lap szerint már annak elismerése volt, hogy a magyar médiaszerkezet nem pusztán belpolitikai vita tárgya, hanem európai jogállamisági ügy.

A Reporters sans frontières 2025-ös listája is előkerül a cikkben. A szervezet Orbán Viktort a sajtószabadság ragadozói közé sorolta, ami az Európai Unión belül különösen súlyos minősítés. A Libération által idézett megállapítás szerint Orbán Viktor nem újságírók bebörtönzésével vagy fizikai erőszakkal érte el a független újságírás visszaszorítását, hanem gazdasági, szabályozási és tulajdonosi eszközökkel. Ez a modell azért volt hatékony, mert kívülről gyakran kevésbé látványos, mint a nyílt cenzúra. A végeredmény mégis hasonló: torz nyilvánosság, megfélemlített vagy kiszorított szerkesztőségek, egyre szűkülő érdemi vita.

A francia lap írása azért érdekes magyar szempontból, mert kívülről nézi azt, amit itthon sokan napi tapasztalatként éltek meg. A kormányzati plakátkampányok, az állami híradók hangütése, a megyei lapok egységes címlapjai, a karaktergyilkos anyagok és az ellenzéki szereplők kizárása sok magyar olvasónak nem újdonság. Külföldről szemlélve azonban mindez egy tudatosan felépített rendszerként jelenik meg, amelynek lebontása évekig tarthat. A Libération üzenete szerint Magyar Péter első lépései nagyok, de a valódi próba később következik: akkor, amikor az új hatalomnak saját magát is korlátoznia kell.

A médiatakarítás tehát egyszerre politikai, jogi, gazdasági és erkölcsi feladat. Politikai, mert a Fidesz hatalmi befolyásának egyik fő eszközét érinti. Jogi, mert új szabályokat kell alkotni a közszolgálati média, a hirdetési piac, a tulajdonosi átláthatóság és a hírügynökségi működés területén. Gazdasági, mert a régi médiabirodalom sok szereplője piaci alapon aligha tartható fenn változatlan formában. Erkölcsi, mert a közönség bizalmát kell visszaszerezni egy olyan nyilvánosságban, amelyben hosszú időn át a propaganda és a tájékoztatás határai szándékosan összemosódtak.

A Libération cikke végső soron azt állítja: Magyarországon nem egyszeri vezetőváltás zajlik a médiában, hanem rendszerszintű újrarendezés. A siker mércéje az lesz, hogy a magyar nyilvánosság néhány év múlva több hangú, ellenőrizhetőbb és kevésbé kiszolgáltatott lesz-e. Ha a közmédia valóban közszolgálativá válik, ha az állami hirdetések elosztása nyilvános és ellenőrizhető lesz, ha a helyi sajtó nem politikai központból kapja az irányt, akkor a mostani fordulat több lehet kormányzati tisztogatásnál. Ha viszont az új hatalom ugyanazokat az eszközöket kezdi használni saját céljaira, csak más szereplőkkel, akkor a régi rendszer romjain új függés épülhet. Éppen ezért a francia lap által bemutatott magyar médiacsata nem lezárt történet, inkább az Orbán-korszak utáni demokráciapróba egyik első nagy fejezete.