Márványóriás költözött a svájci Alpok csúcsai közé

A monumentális alkotások mindig sajátos feszültséget teremtenek, amikor kiszakítják őket az eredeti, megszokott környezetükből, és egy teljesen új, idegen tájba helyezik át őket. Pontosan ez történt a napokban a svájci Alpok egyik patinás településén, Klostersben, ahol a helyi lakosok és a turisták nem kis meglepetésére a nyugati művészettörténet egyik legismertebb, a férfias szépség abszolút jelképeként számon tartott alakja tűnt fel a hófödte csúcsok és a zöldellő alpesi legelők háttere előtt, számolt be az eseményről a Neue Zürcher Zeitung. Egy hatalmas nyerges vontató fedélzetén érkezett meg a völgybe az a monumentális szállítmány, amelynek puszta technikai adatai is lenyűgözőek, hiszen a carrarai márványból kifaragott test súlya meghaladja a kilenc tonnát, az alátámasztására szolgáló masszív talpazat pedig további nyolc tonnát nyom. A grandiózus szoboróriás felállítása a környéken elérhető legnagyobb és legmodernebb darukocsik összehangolt munkáját igényelte, a precíziós műveletet pedig feszült figyelemmel kísérték a járókelők. Ez az uralkodói tartású, több mint öt méter magas alak azonban nem közvetlenül a toszkán fővárosból, Firenzéből érkezett, hanem a híres carrarai márványbányák tőszomszédságából, ugyanis ez a műalkotás nem az eredeti reneszánsz remekmű, hanem annak egy minden részletében hű, milliméter pontos másolata. Aki az eredeti, Michelangelo Buonarroti által készített remekművet szeretné megcsodálni, annak továbbra is a toszkánai kulturális központba kell elzarándokolnia, ahol a műtárgy ezernyolcszázhetvenhárom óta a Galleria dell’Accademia épületében, egy kifejezetten számára tervezett üvegkupola alatt áll, védve az időjárás viszontagságaitól. Ezt megelőzően a híres bibliai hős több mint három és fél évszázadon keresztül az ég alatt, a Piazza della Signoria téren dacolt az elemekkel, ám a modern kor légszennyezése és a porózus márvány természetes öregedése miatt elkerülhetetlenné vált a zárt térbe költöztetése, miközben az eredeti helyén ma már szintén egy hasonmás helyettesíti a reneszánsz géniusz munkáját.

Gyakran felmerül a gondolat, hogy mi keresnivalója van egy ilyen klasszikus, mediterrán gyökerekkel rendelkező alkotásnak a svájci hegyvidéki környezetben, de a kezdeményező művész szerint az ötlet egyáltalán nem áll távol a valóságtól. Christian Bolt svájci szobrászművész hívta fel a figyelmet arra a sokatmondó tényre, hogy Dávid a bibliai elbeszélések szerint eredetileg egy egyszerű pásztorfiú volt, aki a nyájat őrizte a domboldalakon, így a karakter jelleme és mindennapjai alapján szinte közvetlen kollégája lehetne a svájci kultúra olyan ikonikus alakjainak, mint amilyen a hazai történetekből ismert kecskepásztor. Christian Bolt hosszabb idővel ezelőtt egy carrarai látogatása során, a Studi d’Arte Cave Michelangelo nevű neves szobrászműhely hatalmas csarnokában fedezte fel ezt a monumentális darabot, amellyel már évek óta szoros szakmai kapcsolatot ápol. Különlegesség, hogy ez a gigantikus másolat nem egy előre megrendelt üzleti megbízásként született meg, hanem a carrarai márványbányák tulajdonosának tiszta, önzetlen művészeti szenvedélyéből és a reneszánsz hagyományok iránti tiszteletéből formálódott valósággá. A szoborhoz használt alapanyag ráadásul pontosan ugyanabból a nemes, fehér márványt rejtő bányából származik, mint amelyből Michelangelo Buonarroti ezerötszázegy és ezerötszáznégy között a saját kezével kifaragta a halhatatlan remekművet.

Christian Bolt elmondása szerint a felhasznált márványtömb kivételes minősége és elképesztő dimenziói önmagukban is igazi szenzációnak számítanak a szakmában. Bár a carrarai hegyek szinte kifogyhatatlan erőforrásokkal és alapanyaggal rendelkeznek, mégis rendkívül ritkán fordul elő, hogy a bányászoknak sikerül egy ilyen hatalmas méretű, teljesen homogén, zárványoktól és belső repedésektől mentes, első osztályú márványtömböt épségben kibányászniuk a sziklák gyomrából. A monumentális szobor megalkotása a klasszikus, évszázados kézműves hagyományok és a legmodernebb huszonegyedik századi csúcstechnológia lenyűgöző összefonódásának az eredménye. A folyamat kezdetén az eredeti mestermű digitálisan rögzített, lézerszkennerrel felmért adatait táplálták be egy számítógép által vezérelt, hatalmas ipari robotba, amely napokon keresztül milliméteres pontossággal marta ki a durva alakzatot a hatalmas kőtömbből. Ez a csúcstechnológiás eljárás hozta létre a szobor alapvető nyers formáját, a legbonyolultabb, legfinomabb részleteket azonban a gép képtelen volt önállóan kidolgozni. Az olyan kényes anatómiai részeket, mint a kéz belső felülete, az ujjközök, a mély szemgödrök, az orr- és a fülkagylók finom szövetei, mind kézi munkával, hagyományos vésőkkel és kalapácsokkal alakították ki a műhely tapasztalt mesterei, akiknek a robot által elérhetetlen zugokat kellett élettel megtölteniük, majd a teljes márványfelületet kézi polírozással tették tökéletessé.

A reneszánsz idején Michelangelo Buonarroti mindössze néhány tanítványra és segédre támaszkodhatott, amikor nekilátott az antikvitás kora óta az első olyan kolosszális méretű köztéri szobor megalkotásának, amely egyetlen kőtömbből készült. A zseniális művész egy rendkívül sérülékeny, feszültségekkel teli, hatalmas márványtömböt kapott, amellyel előtte már két másik neves szobrász is megpróbálkozott, ám mindketten kudarcot vallottak, és használhatatlannak minősítették az anyagot. Michelangelo Buonarroti egy magas deszkakerítést építtetett a kőtömb köré, hogy elzárja a kíváncsi tekintetek elől a munkáját, és szinte teljes magányban, titokban dolgozott a művén közel három éven keresztül, miközben szinte senki sem láthatta a készülő alakot. Ezzel a titokzatossággal és a meglepetés erejével a művész tudatosan úgy rendezte meg a szobor bemutatását, mint egy zseniális, hősies győzelmet a korábban már teljesen feladott, selejtesnek hitt carrarai kőtömb felett.

A Klostersben felállított hasonmás a tervek szerint nem egy önálló látványosság, hanem egy nagyszabású, hosszú távú nemzetközi kulturális projekt és együttműködés kezdőpontja is. A kezdeményezés keretében a zürichi ETH műszaki egyetem szakemberei és olasz művészettörténészek, restaurátorok fognak közösen dolgozni a fejlett művészeti kutatások területén, miközben Christian Bolt műtermében nemzetközi mesterkurzusokat indítanak a jövő szobrásznemzedékei számára. A híres bibliai hős így egyfajta kulturális nagykövetként funkcionál, amely szerepet a világ számos más pontján található hasonmásai is sikeresen betöltenek. A firenzei remekmű másolatai ma már megtalálhatóak Észak-Amerika és Ausztrália nagyvárosaiban, de ugyanúgy jelen vannak Argentína, Mexikó, India és Dél-Korea közterein vagy múzeumaiban is. Magában Firenzében az eredeti szobrot és a városban lévő hivatalos másolatokat évente megközelítőleg kétmillió ember csodálja meg, ami jól mutatja a műalkotás máig tartó, globális vonzerejét.

Az, hogy a vonzó külsejű bibliai karakter ennyi ikertestvérrel büszkélkedhet az egész világon, szinte teljesen a természetéből fakad, hiszen a firenzei reneszánsz szobor a világ legtöbbször lemásolt plasztikai képzőművészeti alkotása. Egyedül Firenze városában lépten-nyomon a szobor különböző hasonmásaiba botlik a látogató: a városháza előtti téren álló márványalak mellett egy monumentális bronzváltozat is látható a város felett magasodó Piazzale Michelangelo kilátónál. Ezen felül a világon szinte megszámlálhatatlan mennyiségű, apró szuvenírként értékesített másolat létezik kisméretű gipsz- és műanyag szobrok formájában. Az olaszországi ajándékboltokban és a turistáknak fenntartott standokon a legkülönfélébb használati tárgyakon is visszaköszön az alak, így a vásárlók találkozhatnak a szobor kidolgozott felsőtestével mintázott konyhai kötényekkel és a férfias idomokat ábrázoló fehérneműkkel is.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon Michelangelo Buonarroti remekműve elérte volna-e ezt a globális ismertséget a világban elszórtan jelen lévő, hűségesen elkészített testvérei nélkül. A modern, digitális sokszorosítási technológiák megjelenése előtt a képzőművészeti alkotások hírét és formáját kizárólag a kézi másolás és a fizikai reprodukció révén lehetett elterjeszteni a szélesebb tömegek körében. Ezt a fontos feladatot a korábbi évszázadokban többnyire maguk a művészek és a művészeti akadémiák növendékei vállalták magukra, akik hosszú órákat töltöttek a múzeumokban és a magángyűjteményekben, hogy az eredeti darabok előtt ülve, precíz rajzokon vagy kisebb plasztikákon örökítsék meg a formákat. Így születtek meg az első minőségi másolatok, amelyek sok esetben önálló, magas művészi értékkel bíró, sajátos mesterművekké váltak az idők során. A szakemberek szerint a minőségi másolatok létezése egyáltalán nem csorbítja az eredeti műalkotás értékét vagy tekintélyét. Éppen ellenkezőleg, a mai korban, a végtelen digitális és fizikai sokszorosíthatóság világában az eredeti, megismételhetetlen alkotás aurája és egyedisége még inkább felértékelődik, és nagyobb sugárzást nyer a közönség szemében. Ezzel párhuzamosan a mesterséges intelligencia rohamos térnyerése és fejlődése egyre komolyabb kihívást, fenyegetést jelent az emberi szerzőségre és az egyéni zsenialitásra nézve, amelyet a reneszánsz mester oly tökéletesen és utolérhetetlen módon testesített meg a munkájában. Az emberi kreativitás és a művészi önazonosság védelme a jövőben olyan embert próbáló, halaszthatatlan feladattá válhat, amely szinte teljesen összemérhető a bibliai pásztorfiú és a hatalmas Góliát közötti egyenlőtlen küzdelemmel.

A híres szobor napjainkban is rendkívül népszerű a fiatalabb generációk körében, a modern önoptimalizálási törekvések és a mindent elárasztó szelfimánia korában is tökéletesen megállja a helyét a popkultúrában. A statisztikai kimutatások szerint a Galleria dell’Accademia épületébe látogatóknak több mint az ötven százaléka huszonöt évnél fiatalabb, és ebben a számban még nincsener benne a szervezett iskolai csoportok és a diákutazások résztvevői sem. A klasszikus, testsúlyáthelyezésen alapuló kontraposzt tartásban álló alak évszázadok óta a tökéletes modellt és a harmonikus emberi test arányait jelenti a művészek számára. Michelangelo Buonarroti ezzel a zseniális munkájával a reneszánsz kor ideális emberképét fogalmazta meg és öntötte formába, amikor az ember magabiztosan, büszkén került a világegyetem középpontjába, mint egy gyönyörű, egészséges testben lakozó, tiszta és intelligens szellem. Ez a humanista ideál az európai művészeti akadémiákon is mély nyomot hagyott, így a kontinens szinte összes jelentős művészeti iskolájában megtalálhatóak a szobor gipszmásolatai tanulmányi és oktatási célokból.

A történelem során azonban a meztelen férfitest látványa nem mindenhol és nem mindig váltott ki osztatlan elragadtatást, a puritán szemléletmód többször is összetűzésbe került a reneszánsz esztétikával. A londoni Victoria és Albert Múzeumban őrzött híres gipszmásolathoz például a brit viktoriánus korszak prűd erkölcseinek megfelelően egy különálló, méretre szabott márvány fügefalevelet készíttettek a hatóságok. Ezt a kiegészítőt az intézmény vezetői mindig gyorsan felszerelték a szobor ágyékrészére, amikor Viktória királynő a finom úri hölgyekből álló kíséretével hivatalos látogatást tett a múzeum kiállítótermeiben, hogy megkíméljék az uralkodót a naturális részletek látványától. Pedig a művészettörténészek megjegyzik, hogy a szobor férfiassága egyáltalán nem kirívóan méretes, ami tudatos művészi döntés volt az alkotó részéről, hiszen a reneszánsz mester az antik görög és római szobrászat szigorú szabályait követte. Az ókori görögök és rómaiak szemében a túlságosan nagy nemi szerv kifejezetten csúnyának, állatiasnak számított, míg a visszafogott méret azt jelképezte, hogy az érintett férfi megfontolt, racionálisan gondolkodó ember, kai képes uralkodni az ösztönein és a vágyain. Mintegy kétezer-négyszáz évvel ezelőtt a neves görög komédiaköltő, Arisztophanész is pontosan így írta le az antik szépségideált, amely széles vállakat, tiszta bőrt, izmos testet és kis méreteket követelt meg a harmonikus megjelenéshez, és a reneszánsz remekmű pontosan ezt a mintát valósítja meg.

Ennek ellenére a meztelen alak látványa még a közelmúltban is komoly nemzetközi vitákat és tiltakozásokat váltott ki a világ különböző pontjain. A kétezer-húszban megrendezett Dubaji Világkiállításon például a műalkotás háromdimenziós nyomtatóval készült, szintetikus gyantából formált változata túl soknak bizonyult a helyi kultúra számára, így az olasz pavilon tervezői az iszlám hagyományok és a vallási előírások iránti tiszteletből a szobrot a nyakától lefelé teljesen eltakarták a látogatók elől. Hasonló helyzet alakult ki ezerkilencszázkilencvenötben Jeruzsálemben is, amikor Firenze városa a bibliai Dávid király általi városhódítás háromezredik évfordulója alkalmából a szobor egy hivatalos másolatát szerette volna ajándékba adni a szent városnak. A helyi ortodox vallási csoportok és politikai szervezetek azonban határozottan elutasították a felajánlást, mivel a meztelen alakot pornográfnak minősítették, és azt is éles kritikával illették, hogy az olasz szobrász által megformált zsidó hős testén nem láthatóak a körülmetélés vallási jegyei. A legutóbbi eset pedig kétezer-huszonháromban történt az Amerikai Egyesült Államokban, olyannyira, hogy egy floridai iskola igazgatónőjének azonnali hatállyal távoznia kellett a posztjáról, mert egy reneszánsz művészetről szóló tanóra keretében megmutatta a diákoknak a híres márványszobor fotóját, a felháborodott szülők pedig azzal vádolták meg a pedagógust, hogy pornográf tartalomnak tette ki a kiskorú gyermekeket.

A svájci Klosters főterén azonban a napokban mindenféle korlátozás és takargatás nélkül, a maga teljes, természetes valójában leplezték le a monumentális alkotást a közönség előtt. Christian Bolt szerint azzal, hogy a szobrot egy teljesen új kontextusba helyezték át, és kiragadták a megszokott toszkán környezetéből, arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi marad meg a műalkotás eredeti kifejezőerejéből egy idegen környezetben, és milyen üzenetet képes közvetíteni a mai kor embere számára a modern társadalomban. A svájci Alpok lakói számára a bibliai hős alakja egyértelműen a félelmet nem ismerő, bátor karaktert szimbolizálja, akit a művész az elszántság és a maximális koncentráció pillanatában örökített meg. Ez a megformálás nem a harc utáni győzelmet mutatja be, hanem a küzdelem előtti utolsó, feszült másodpercet, amikor a fizikai adottságait tekintve jóval gyengébb pásztorfiú hittel és ésszel felkészül a hatalmas, legyőzhetetlennek tűnő Góliát elleni összecsapásra. Az eredeti történelmi kontextusban, Firenze városában a szobor a polgárok függetlenségének és a köztársasági eszmék védelmének az abszolút jelképe volt a külvilággal szemben. A büszke és harcias alak azt a magabiztos városállamot szimbolizálta, amely ezernégyvonalkilencvennégyben egy dühös népfelkelés keretében sikeresen elűzte a várost korábban elnyomás alatt tartó, zsarnoki Medici uralkodócsaládot, és megvédte a demokratikus intézményeit. Ennek a történelmi háttérnek a fényében a bibliai hős jelleme és szellemisége tökéletesen illeszkedik a svájci nemzeti identitáshoz és a helvét szabadságvágyhoz is. Az alpesi ország lakói számára ez az alak nagyon hasonló értékeket hordoz, mint a saját nemzeti legendáriumukból ismert Tell Vilmos, aki szintén a bátor ellenállást, a fegyveres védelmet és a zsarnoksággal szembeni bátor fellépést testesíti meg a köztudatban, azzal a különbséggel, hogy a reneszánsz mester által megalkotott olasz rokon kétségkívül lényegesen esztétikusabb megjelenéssel büszkélkedhet, mint a hagyományos svájci szabadságharcos hősök.