Vármegyék után: bontják a NER régi díszleteit

A Tisza-kormány javaslata első pillantásra könnyű, szinte hálás ügynek látszik: vármegyék helyett újra megyék, főispánok helyett újra kormánymegbízottak. Kevés olyan döntés van, amely ennyire világosan jelzi a korszakváltás szándékát, közben kevés olyan is, amely önmagában ennyire keveset változtat az állam működésén. A névcsere ezért egyszerre lehet gyors politikai gesztus, jelképes takarítás és veszélyes önáltatás. Az ország tábláin, hivatali pecsétjein, jogszabályaiban vissza lehet írni a korábbi megnevezéseket, attól még a közigazgatás maradhat ugyanúgy központosított, átpolitizált és nehezen ellenőrizhető, ahogy az Orbán-rendszer hagyta.

A Fidesz a 2022-es kétharmados győzelem után, az Alaptörvény tizenegyedik módosításával döntött arról, hogy 2023. január 1-jétől a megye hivatalos neve vármegye legyen, a kormánymegbízottból pedig főispán. A lépés akkor is sokatmondó volt, mert a kormány már a gazdasági nehézségek, az infláció, az uniós pénzek körüli konfliktusok és a háborús kommunikáció árnyékában nyúlt egy olyan szimbolikus ügyhöz, amelynek gyakorlati haszna nem volt érzékelhető. A kormányzati magyarázat történelmi hagyományokról, a régi magyar államiság nyelvéről és a közigazgatási folytonosságról szólt. A közvélemény jelentős része viszont inkább azt látta benne, hogy a hatalom még a közhivatalok megnevezését is saját ideológiai világához igazítja.

A főispán elnevezés különösen erős politikai üzenetet hordozott. A szó a modern közigazgatásban idegenül csengett, és pontosan ez volt a célja. Az Orbán-korszak nem elégedett meg azzal, hogy átalakította az intézményeket, elvette az önkormányzatok mozgásterét, központosította az iskolákat, állami kézbe terelte a hivatalokat és politikai lojalitáshoz kötötte a területi irányítás csúcsait. Nyelvet is adott ehhez a világhoz. A főispán, a vármegye, a nemzeti konzultáció, a szuverenitásvédelem, a történelmi alkotmány emlegetése mind ugyanannak a politikai beszédmódnak a része volt: a hatalom saját döntéseit történelmi küldetésként, a kritikát pedig a nemzet elleni támadásként mutatta be.

Ezért nem érdektelen, ha Magyar Péter kormánya ehhez a nyelvhez is hozzányúl. A kormányváltás utáni első hónapokban sokkal súlyosabb ügyek kerültek az asztalra: a közmédia átvilágítása, a kulturális pénzosztás vizsgálata, az egészségügyi rendszer állapota, az uniós források visszaszerzésének kísérlete, a közvagyon körüli hálózatok feltárása, a közigazgatási kinevezések rendje. A vármegye és a főispán ügye ehhez képest könnyedebbnek tűnhet. Mégis van jelentősége, mert a NER egyik legfontosabb eszköze mindig az volt, hogy a valóságot átnevezte, majd az új neveket természetesnek állította be. Ha a nyelv marad, a korszak egy része a bukása után is tovább él.

A visszanevezés azonban önmagában kevés. A kormányhivatalok rendszere az elmúlt másfél évtizedben a központi állam egyik legerősebb területi karjává vált. A megyei és fővárosi hivatalok vezetői a kormány képviselőiként jelentek meg, hatáskörük széles, politikai súlyuk jelentős volt, helyi kapcsolatrendszerük gyakran összefonódott a Fidesz megyei hatalmi szerkezetével. A feladat tehát nem merülhet ki abban, hogy a hivatali fejlécen újra kormánymegbízott szerepel. A döntő kérdés az, hogy kik vezetik ezeket a hivatalokat, milyen szakmai feltételek alapján kerülnek a posztra, milyen átláthatósági szabályok vonatkoznak rájuk, és ki ellenőrzi a munkájukat.

A Tisza-kormány akkor tud hitelesen szakítani az előző rendszerrel, ha nem puszta fordított előjelű politikai kinevezéseket hajt végre. Az Orbán-rendszer egyik legsúlyosabb öröksége éppen az volt, hogy a szakmai intézményeket pártállami logika alá gyűrte. A kormánymegbízottak, tankerületi vezetők, kórházi irányítók, állami cégek felügyelői és háttérintézmények vezetői sokszor úgy működtek, mintha első számú feladatuk a politikai akarat helyi végrehajtása lenne. Ha most ugyanilyen reflexekkel, csak más politikai központból indul az átrendezés, a régi rendszer nem eltűnik, legfeljebb új tulajdonost kap. Ez lenne a legrosszabb üzenet azoknak, akik a változástól professzionálisabb, számonkérhetőbb és kevésbé pártfüggő államot vártak.

A vármegyék visszanevezése megyékké ezzel együtt jó irányú jelzés. A Fidesz által visszahozott megnevezés egyszerre volt történelmi nosztalgia és hatalmi önkép. A kormányzati beszédben a múlt nem ismeretként jelent meg, inkább díszletként. A vármegye nem a történelmi magyar közigazgatás valódi megértését szolgálta, sokkal inkább azt a benyomást keltette, hogy a jelenlegi hatalom egy ezeréves államrend természetes örököse. Ez kényelmes kép volt Orbán Viktor rendszerének: aki vele vitázott, az a „nemzeti” folytonossággal vitázott. A név így nem ártatlan forma volt, politikai keretezés. Ha ezt lebontják, azzal a hatalom legalább egy ponton kimondja: a közintézményeknek nem kell udvari nyelvet beszélniük.

A főispánok ügye még érzékenyebb. A megnevezés nem pusztán régies volt, tekintélyelvű árnyalatot is kapott a mai politikai környezetben. Egy modern közigazgatási vezető esetében a történelmi rang hangulata helyett világos felelősségre, mérhető teljesítményre, nyilvános kinevezési szempontokra és jogorvoslati garanciákra lenne szükség. A főispán szó mintha eleve azt sugallta volna, hogy a helyi államot nem szolgáltatásként kell felfogni, inkább felügyeleti rendként. A kormánymegbízott kifejezés sem tökéletes, de kevésbé terheli meg a hivatalt történelmi pózzal. Pontosabban jelzi, hogy az illető a kormány megbízásából jár el, ezért a kormány is felel érte.

A legnagyobb próba mégis az lesz, mit kezd az új hatalom az önkormányzatokkal. A NER központosítása nem a szavak szintjén okozta a legnagyobb kárt. A települések pénzügyi mozgástere beszűkült, az iskolák és kórházak jelentős része kikerült a helyi közösségek közvetlen befolyása alól, a fejlesztési források elosztása sokszor politikai függésben zajlott, a megyei szint pedig nem a területi önkormányzás megerősödését jelentette. A vármegye szó eltörlése akkor válik valódi fordulattá, ha közben érdemi vita indul arról, milyen feladatok kerüljenek vissza a helyi szintre, hogyan lehet kiegyensúlyozni a települések közötti különbségeket, és miként lehet átláthatóvá tenni a területi fejlesztések pénzútjait.

A Fidesz ellenzékből várhatóan gúnyolni fogja a javaslatot. Azt mondhatja majd, hogy az új kormány névtáblákkal és szimbolikus gesztusokkal foglalkozik a megélhetési ügyek helyett. Ez könnyen hangzó támadás, de éppen a Fidesz tette világossá 2022-ben, hogy a jelképeknek szerinte komoly politikai jelentőségük van. Ha a vármegye és a főispán bevezetése akkor a történelmi folytonosság helyreállítása volt, nehéz most azt állítani, hogy a visszavonás teljesen mellékes ügy. A valós bírálat inkább az lehet, hogy a névcsere mennyibe kerül, mennyi adminisztratív munkát igényel, és milyen ütemben lehet végrehajtani anélkül, hogy felesleges terhet tegyen az államra.

Ebben óvatosnak kell lennie a Tisza-kormánynak. A Fidesz idején is sokan kifogásolták, hogy a történelmi megnevezések visszahozása táblákat, iratmintákat, informatikai rendszereket, honlapokat, pecséteket, igazolásokat és nyilvántartásokat érinthet. A mostani korrekciót érdemes úgy megoldani, hogy a cserék természetes ütemben, a meglévő készletek kifutásával, digitális átállásokhoz igazítva történjenek. A gyors politikai látvány kedvéért nem lenne szerencsés újabb költséges átnevezési kampányt indítani. A józan megoldás az lehet, hogy a jogszabályokban azonnal visszaáll a megye és a kormánymegbízott, a fizikai cserék pedig ésszerű átmeneti idővel mennek végbe.

A lépés kommunikációs ereje közben tagadhatatlan. A kormányváltás személycseréket jelent, és a közbeszéd megtisztítását is. A NER nyelve sok területen maradt ránk: közérdekű alapítványoknak nevezett vagyonkiszervezések, nemzeti címszavakkal eladott politikai kampányok, családvédelemként hirdetett kirekesztő szabályok, szuverenitásvédelemként működtetett megfélemlítő intézmények. Ebben a rendszerben a vármegye és a főispán látványos, könnyen érthető példája annak, hogyan lett a közigazgatási nyelvből ideológiai terep. A visszavonás azért működhet jól politikailag, mert mindenki érti, miről szól: a kormány jelzi, hogy nem kívánja tovább hordani az előző korszak jelmezét.

A veszély ott kezdődik, ha a közönség azt az üzenetet kapja, hogy a díszletek lebontása már maga a rendszerlebontás. Nem az. A közigazgatás valódi átalakítása nehéz, konfliktusos és lassú munka. Át kell nézni a hatásköröket, a kinevezési szabályokat, a helyi hivatalok működését, az ügyintézési határidőket, az állampolgári panaszok kezelését, a kormányhivatalok és önkormányzatok viszonyát. Vissza kell építeni a szakmai tekintélyt, amelyet a politikai lojalitás kultúrája sok helyen kikezdett. Meg kell találni, hogyan lehet egyszerre erős, működőképes államot és nagyobb helyi önállóságot teremteni. A névcsere ebből legfeljebb az első, könnyű mondat.

Magyar Péter javaslata ezért akkor lehet több ügyes szombat reggeli témánál, ha a kormány hozzáteszi a részletes menetrendet is. Kik maradnak hivatalban? Kik távoznak? Lesznek-e pályázati vagy szakmai szűrők? Milyen garanciát kapnak az önkormányzatok arra, hogy nem politikai alapon bánnak velük? Milyen szerepet szánnak a megyei önkormányzatoknak, amelyek hosszú ideje súlytalan szereplők a magyar államszerkezetben? Mit kezd a kormány azzal, hogy az állampolgárnak gyakran a névnél fontosabb, mennyi idő alatt kap választ, hány ablak között küldözgetik, milyen hangnemben bánnak vele, és ki vállal felelősséget a hibákért?

A vármegye és a főispán eltüntetése tehát helyes irány, de csak nyitány. A Fidesz korszakának egyik tanulsága, hogy a politika a szavakkal kezdi a területfoglalást, majd intézményekkel, pénzzel és kinevezésekkel folytatja. Az új kormánynak fordított úton kell járnia: a szavakat is rendbe teheti, de közben az intézményeket kell felszabadítania a pártlogika alól. Ha a megyék visszakapják a nevüket, miközben a hivatalokban átláthatóbb, udvariasabb, szakmaibb és kevésbé kiszolgáltatott rendszer épül, a döntés valódi fordulat része lehet. Ha csak a felirat változik, akkor a NER egyik legkönnyebben leszerelhető kellékét vitték ki a színpadról, miközben a gépezet mélyebb részei érintetlenül zúgnak tovább.