A tábornok, aki megtörheti Benjamin Netanyahu uralmát

Az izraeli belpolitika legújabb és egyben legmeglepőbb fejleménye, hogy a korábban a háborús kabinetből látványosan távozó egykori vezérkari főnök vált a regnáló miniszterelnök első számú politikai rémálmává. Gadi Eisenkot tábornok, aki korábban nyíltan a gázai stratégia teljes hiányával vádolta meg Benjamin Netanyahu kormányfőt, hivatalosan is elindította kampányát a közeledő őszi parlamenti választásokra. A politikai porondon újoncnak számító, ám a hadseregben négy évtizedes tapasztalatot szerző katona egy olyan centrista párt élén vág neki a küzdelemnek, amelynek neve beszédes módon annyit tesz: Egyenesen, vagyis tisztességesen. A Yashar párt zászlóbontása alapjaiban rendezte át az erőviszonyokat egy olyan országban, amely hosszú évek óta a politikai polarizáció és a folyamatos háborús feszültség állapotában él. A választók jelentős része benne látszik megtalálni azt a figurát, aki képes lehet véget vetni a társadalmi megosztottságnak, mivel személyisége, háttere és eddigi életútja szinte minden lényeges ponton éles ellentétben áll a hivatalban lévő miniszterelnök karakterével.

Gadi Eisenkot politikai felemelkedése és népszerűsége mögött egy mélyebb társadalmi igény húzódik meg, amely a konszenzusra, a populizmus elutasítására és a nemzeti egység helyreállítására irányul. Míg Benjamin Netanyahu az amerikai elitiskolákban nevelkedett, csiszolt retorikájú és évek óta korrupciós perekkel küzdő felső réteg szülötte, addig kihívója a legalsóbb szintekről küzdötte fel magát. A hatvanhat éves tábornok marokkói zsidó bevándorlók gyermekeként, egy egyszerű munkáscsaládban nőtt fel Tiberias és Eilat külvárosaiban, messze a hagyományos izraeli hatalmi központoktól. Angol nyelvtudása nyers, fellépése mentes a teátrális elemektől, és a televíziós stúdiók reflektorfénye helyett láthatóan még mindig a katonai hadműveleti szobák zárt világában érzi magát a leginkább otthon. Ez a fajta távolságtartás a hivatásos politikusi allűröktől azonban a jelenlegi helyzetben a legnagyobb előnyévé vált, mivel a választók egy része az őszinteség és a hazaszeretet mintaképeként tekint rá, aki saját érdekei helyett az állam sorsát helyezi előtérbe.

A politikai hitelességét és társadalmi beágyazottságát egy rendkívül súlyos személyes tragédia is megerősítette az izraeli állampolgárok szemében. A gázai fegyveres konfliktus kirobbanása után két hónappal a legfiatalabb fia, a huszonöt éves Gal Meir Eisenkot életét vesztette a harcokban, és a háború folyamán később két unokaöccse is elesett a frontvonalon. Ez a hatalmas családi áldozat olyan tekintélyt és morális alapot biztosít számára, amellyel egyetlen más politikai szereplő sem rendelkezik a közel-keleti országban. Az átlagos izraeli családok, amelyek nap mint nap a gyermekeik biztonságáért aggódnak, azt látják, hogy a tábornok megfizette a legmagasabb árat a hazájáért, így joggal bíznak abban, hogy kormányfőként nem áldozná fel feleslegesen a katonák életét politikai túlélés érdekében. Ezzel szemben a miniszterelnök fia a konfliktus kritikus időszakában időnként Floridában élt, ami sokatmondó kontrasztot képez a választók szemében, és felerősíti az elittel szembeni kritikus hangokat.

A Yashar párt kampányának starthelyszíne szintén komoly stratégiai megfontolásokról tanúskodik. A Tel-Avivtól északkeletre fekvő Morasha csomópont és a Dél-Sharon regionális övezet kiválasztásával a pártvezér egyértelműen az izraeli középosztály széles bázisát célozta meg. Ez az a réteg, amely naponta ingázik a munkahelyére, küzd a közlekedési dugókkal, fizeti a lakáshiteleket és neveli a gyermekeit. Nem a felső egy százalék luxusvilága és nem is az ideológiai szélsőségek perifériája ez, hanem a dolgos, adófizető állampolgárok tömege, akik belefáradtak a folyamatos politikai csatározásokba. A kampányindító beszédben a tábornok nyíltan feltette a kérdést a hallgatóságnak, hogy az ország hajlandó-e továbbmenni a megosztottság útján egy újabb katasztrófa felé, vagy végre elindul a gyógyulás és az újjáépítés irányába. Programjának sarkalatos pontjai között szerepel a nemzetbiztonság megerősítése, a regionális együttműködés fokozása, valamint egy független állami vizsgálóbizottság felállítása a korábbi hírszerzési és védelmi kudarcok feltárására. Emellett szorgalmazza a kötelező katonai szolgálat kiterjesztését az ultraortodox közösségekre is, ami komoly visszhangra talál a terheket egyenlőtlenül viselő többségi társadalomban.

Bár külföldön a neve kevésbé cseng ismerősen, az izraeli belpolitikában villámgyorsan átvette a vezető szerepet a hagyományos ellenzéki formációktól. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a alig egy éve alapított Yashar párt támogatottsága látványosan megugrott, és már huszonegy mandátumot jósolnak nekik a száztagú parlamentben, a Knessetben. Ezzel közvetlenül a huszonhárom helyre taksált kormánypárt, a Likud mögé sorakoztak fel, megelőzve a többi ellenzéki vezető, köztük Naftali Bennett és Yair Lapid közös listáját. Arra a kérdésre, hogy ki lenne alkalmasabb miniszterelnöknek, a megkérdezettek harmincnyolc százaléka a tábornokot nevezte meg, míg a jelenlegi kormányfő mindössze harminchat százalékot kapott. Ez a trend komoly aggodalmat szült a Likud berkeiben, amely azonnal ellentámadásba lendült. A kormánypárt egy mesterséges intelligenciával generált videóval és éles kampánnyal próbálja lejáratni a riválist, azt állítva, hogy az egykori katonai vezető képtelen lenne kormányt alakítani az arab képviselők támogatása nélkül, valamint gúnyt űznek az erős akcentussal beszélt angoltudásából és állítólagos döntésképtelenségéből.

Gadi Eisenkot katonai múltja és stratégiai gondolkodása ugyanakkor nem a békegalambok világát idézi, ami elengedhetetlen a bizalom elnyeréséhez a biztonságára kényes izraeli társadalomban. Nevéhez fűződik a hírhedt és sokat vitatott Dahiyeh-doktrína megfogalmazása, amely a háborús konfliktusok során az aránytalan erő alkalmazását és a civil infrastruktúra tömeges rombolását irányozza elő az ellenséges fegyveres csoportok által uralt városi övezetekben. A stratégiát a Bejrút déli, a Hezbollah bázisának számító negyedéről nevezték el, amelyet a 2006-os libanoni háborúban vetettek be. Egy korábbi nyilatkozatában a tábornok egyértelművé tette, hogy minden olyan települést katonai bázisnak tekintenek, ahonnan Izrael területét támadás éri, és a válaszcsapás során hatalmas pusztítást fognak végezni az elrettentés érdekében. Ebből adódóan a nemzetközi közösség aggodalmaitól függetlenül az izraeli választók pontosan tudják, hogy a mérsékelt politikai stílus mögött egy kőkemény katonai stratéga áll, aki nem habozna megvédeni az ország érdekeit, ha a helyzet úgy kívánja. Az őszi választások tétje így az lesz, hogy a szavazók többsége a polarizációt fenntartó populizmust választja-e, vagy bizalmat szavaz a halk szavú, de tettekben határozott egykori katonának a nemzet újraegyesítésére.