Tiszás kézbe kerültek Garancsi István elefántfülei

A közterületi reklámpiac átalakítása a Tisza-kormány egyik első látható lépése a NER-kori gazdasági struktúrák rendezésében. Az elefántfülek, azok a magasra szerelt, lámpaoszlopokon látható hirdetőtáblák évek óta a Fidesz-közeli oligarchák egyik fontos bevételi forrását jelentették. Garancsi István, aki Orbán Viktor kormányfő közeli barátjaként építette ki pozícióit, az ESMA Reklám Zrt. tulajdonosaként uralta ezt a szegmenst. A cég az elmúlt években évi 2-3 milliárd forintos forgalmat és félmilliárdos adózott eredményt termelt, miközben a piacot lényegében monopolhelyzetben kezelte. A HVG információi szerint a cég eladása nem véletlen időzítésű. A kormány eredetileg a gyűlöletkeltő plakátok elleni harc jegyében szigorúbb tiltásokat tervezett a közterületi reklámokra, beleértve az elefántfüleket is. Június 3-án benyújtott törvényjavaslat azonban már nem tartalmazta ezt a megszorítást. A háttérben egy megállapodás állhatott: az elefántfülek maradhatnak, ha a kizárólagos joggal rendelkező ESMA nem Garancsi kezében marad. A vevő Bleuer István, aki a cikk szerint szoci háttérrel rendelkező üzletemberként került a cég élére, és egyes értesülések szerint közelebb áll az új hatalmi körökhöz. Ez a tranzakció jól illusztrálja, hogyan zajlik a NER-kori vagyonok és pozíciók átstrukturálódása. Garancsi nem az első, aki ilyen módon válik meg egy-egy üzleti érdekeltségétől a kormányváltás után. A plakáttörvény módosítása lehetővé tette, hogy a gyűlöletkeltő politikai kampányok elleni eredeti szándék ellenére bizonyos hirdetési formák fennmaradjanak, igaz, politikai tartalom nélkül. A citylightok és más eszközök mellett az elefántfülek is megtűrtek maradtak, de a kizárólagosság és a tulajdonosi kör megváltozott. A döntés háttere messze túlmutat egy egyszerű cégeladáson. A NER évtizedei alatt a közterületi reklámpiacot erősen koncentrálták, Simicska Lajos, majd később Garancsi és más kormányközeli figurák irányítása alatt. Ezek a monopóliumok nem csupán üzleti előnyt jelentettek, hanem politikai befolyást is: a plakátok, hirdetések segítségével lehetett formálni a közvéleményt, kampányokat finanszírozni és ellenfeleket marginalizálni. A Tisza-kormány plakáttörvénye kezdetben radikálisabb tisztogatást ígért, de a végleges verzió kompromisszumokat tartalmaz, ami sokakat csalódással tölt el a közösségi médiában és a közbeszédben. Sokan úgy látják, hogy a rendszerváltás helyett inkább a pozíciók és vagyonok átcsoportosítása zajlik. Ex-Fideszes vagy NER-közeli szereplők integrálódnak az új struktúrákba, miközben a valódi elszámoltatás elmarad. Garancsi esetében a cégeladás egyfajta kényszerű kompromisszum lehet, amely lehetővé teszi, hogy a hirdetési forma fennmaradjon, de más kezekben. Bleuer István háttére és kapcsolatai kérdéseket vetnek fel arról, mennyire független ez az új tulajdonosi kör az új kormánytól. A plakátpiac átalakítása csak egy szelete a nagyobb gazdasági átstrukturálásnak. A Tisza-kormány ígéretei között szerepelt a NER-kori monopóliumok lebontása, a közpénzek átláthatóbb felhasználása és a klientúrahálózatok felszámolása. Az elefántfülek ügye azonban azt mutatja, hogy a gyakorlatban kompromisszumok születnek, háttéralkuk köttetnek. Ez nem feltétlenül jelenti a teljes rendszerváltást, inkább egy fokozatos, üzleti alapú átrendezést, ahol a korábbi tulajdonosok vesztesége nem mindig teljes, és az új hatalom is igyekszik stabilizálni a piacot. A közösségi vitákban sokan emlékeztetnek arra, hogy a gyűlöletkeltő plakátok elleni harc egyik eszköze lehetett volna a teljes tiltás, de ez elmaradt. Helyette tulajdonosváltás történt, ami egyesek szerint csak a látszatot menti. Garancsi távozása az ESMA-ból nem jelenti automatikusan a piac teljes megtisztulását. A cég továbbra is kizárólagos jogokkal rendelkezhet bizonyos területeken, és a hirdetések továbbra is jelen lesznek a köztereken, bár remélhetőleg kevésbé politikai tartalommal. Ez az ügy rávilágít a magyar politikai-gazdasági elit átalakulásának nehézségeire. A Fidesz-korszakban felépített hálózatok nem tűnnek el egyik napról a másikra. Oligarchák, mint Garancsi, akik barátként vagy üzlettársként építették vagyonukat, most kompromisszumokra kényszerülnek, de nem feltétlenül veszítenek mindent. Ugyanakkor az új kormány is kénytelen egyensúlyozni a radikális tisztogatás és a gazdasági stabilitás között. A plakáttörvény módosítása és a cégeladás tipikus példája ennek az egyensúlykeresésnek. Hosszabb távon ez a tranzakció hatással lehet a közterületi reklámpiac egészére. Ha a tulajdonosváltás valóban függetlenebb működést eredményez, az javíthatja az átláthatóságot. Ha azonban csak a nevek változnak, és a monopóliumok lényege marad, akkor a rendszerváltás csak felületes marad. A közvélemény figyelemmel kíséri ezeket a lépéseket, és egyre többen követelik a valódi elszámoltatást, nem csupán a pozíciók átcsoportosítását. A Garancsi-ügy csak egy epizód a nagyobb átalakulásban. A Tisza-kormány alatt hasonló tranzakciók várhatók más szektorokban is, ahol NER-közeli szereplők domináltak. A kérdés az, hogy ezek az eladások és megállapodások mennyire szolgálják a valódi versenyt és átláthatóságot, vagy inkább a hatalom folyamatos újraelosztását. A plakátok és elefántfülek ügye mindenesetre emlékeztet arra, hogy a gazdasági hatalom átstrukturálása lassú folyamat, tele kompromisszumokkal és háttéralkukkal.