Lassan tanulja meg a Fidesz, mi az ellenzékiség fogalma

Orbán Viktor csütörtök estére a Sándor-palota elé hívja híveit, a meghirdetett demonstráción pedig Áder János, a Fidesz korábbi államfője mond beszédet. A hivatalos indok szerint a tiltakozás a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítása ellen szól, amely megszüntetné Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatását. A helyszínválasztás pontos: a Sándor-palota a köztársasági elnöki intézmény jelképe, így a politikai üzenet is világos. A Fidesz a közjogi stabilitás, az alkotmányosság és az államfői méltóság védőjeként lép színpadra. Ez önmagában is erős fordulat a magyar belpolitikában. A párt, amely 2010 után a kétharmados többség birtokában új alkotmányt írt, majd évekig saját politikai céljaihoz igazította a közjogi rendszert, most attól óvja az országot, hogy a parlamenti többség egyetlen mondattal mozdítson el egy közhatalmi szereplőt. A mostani helyzet komoly alkotmányos dilemmát jelent, mert az államfő idő előtti menesztése valóban erős beavatkozás a közjogi rendbe. A politikai kép mégis sokatmondó: Orbán Viktor és pártja most ugyanazt a félelmet fogalmazza meg, amelyet korábban ellenfelei éreztek, amikor a Fidesz kétharmada törvények, intézmények, hatáskörök és választási szabályok hosszú sorát alakította át. A Fidesznek ezért kettős feladata van. Egyszerre kell valódi alkotmányos aggályt felmutatnia és elhitetnie, hogy ezt az aggályt nem pusztán hatalmi veszteségből, sértettségből vagy politikai önvédelemből fogalmazza meg. Ez nehéz terep egy olyan pártnak, amely hosszú éveken át úgy kezelte a kétharmadot, mint a politikai akarat korlátlan végrehajtásának eszközét. Amikor a kritikusok korábban az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítését, a választási rendszer átírását, a sarkalatos törvények bebetonozását, a közmédia pártállami működését vagy a független intézmények elfoglalását kifogásolták, a fideszes válasz rendszerint a választói felhatalmazásra hivatkozott. Most a Tisza is ugyanezt mondja: kétharmados többsége van, választói felhatalmazást kapott, helyreállítást ígért, és a régi rendszer személyi, intézményi maradványait akarja felszámolni. A gond éppen itt kezdődik. A választói felhatalmazás nagyon erős politikai érv, de nem lehet minden alkotmányos garancia helyettesítője. Ha a Fidesz korábban tévedett, amikor a saját többségét az állam átformálására használta, akkor a Tisza sem hivatkozhat korlátlanul arra, hogy a régi rendszer lebontása minden eszközt igazol. Ha viszont a Fidesz most jogosan beszél közjogi veszélyről, akkor be kellene ismernie, hogy éveken át maga termelte ki azt a logikát, amelyben az Alaptörvény a politikai küzdelem napi fegyverévé vált. A mostani tüntetés lényege ezért jóval szélesebb Sulyok Tamás személyénél. Arról szól, hogy képes-e Magyarország kilépni abból a körből, amelyben minden új többség az előző által kialakított szabályokat használja fel a másik oldal ellen. Sulyok Tamás ügye önállóan is érzékeny. Az államfő szerint nincs oka lemondani, és a személyére szabott alaptörvényi rendelkezést nem tartja összeegyeztethetőnek a jogállamisággal. Ebben van súly. Egy köztársasági elnököt nem jó, ha úgy lehet elmozdítani, hogy a parlamenti többség egyszerűen beleír egy átmeneti szabályt az Alaptörvénybe. A Tisza oldalán viszont az az érv áll, hogy Sulyok a régi hatalmi szerkezet részeként, a korábbi kétharmad akaratából került a Sándor-palotába, és politikai-morális értelemben nem alkalmas arra, hogy az átmenet egyik őre legyen. Ez az érvelés társadalmi értelemben érthető lehet, alkotmányos szempontból mégis veszélyes mintát adhat, ha nem követi átfogó, nyilvános és ellenőrizhető új alkotmányozási folyamat. A Fidesz demonstrációja ezért különösen érdekes. A párt eddig általában a Békemenet logikájában gondolkodott: saját hatalma köré szervezett látványos tömeget, nem a hatalommal szemben. Most viszont az ellenzéki szerep klasszikus eszközéhez nyúl. A közjogi sérelmet utcai jelenléttel kívánja láthatóvá tenni, erkölcsi nyelven beszél, és a saját táborát arra kéri, hogy álljon ki egy intézmény mellett. Ez új szerep, új testtartás, új dramaturgia. A Fidesz számára az utca korábban többnyire a kormány melletti erődemonstráció terepe volt. Most a vesztes oldal védekező terepévé válik. Orbán Viktor helyzete különösen kényes. A volt kormányfőnek úgy kell önkényről beszélnie, hogy politikai pályájának meghatározó része éppen az erős központi akarat, a gyors törvényhozás, az intézményi ellensúlyok leépítése és a lojalitásra épített államszervezés volt. A mostani felhívásban a Fidesz olyan szavakat használ, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben többnyire ellene használtak: jogállam, fékek, önkény, alkotmányos határ, köztársasági intézmény. Ez a nyelvi fordulat önmagában is jelzi, mennyire megváltozott az erőviszony. A hatalom elvesztése után azok a fogalmak is értékessé válnak, amelyeket kormányon kényelmetlen akadálynak tekintettek. Áder János szerepeltetése ebben a helyzetben nem véletlen. A volt köztársasági elnök a Fidesz számára alkalmas arc lehet a közjogi védekezéshez, mert államfőként hosszú ideig a formális alkotmányosság nyelvén szólalt meg, miközben politikai életrajza szorosan kötődik a párthoz. Áder jelenléte azt üzeni a jobboldali tábornak, hogy a tiltakozás több egy egyszeri pártpolitikai akciónál: a régi állami rend védelme. A másik oldalról nézve viszont éppen ez a gyenge pont: a Fidesz által felépített és személyekkel feltöltött intézményi rendszer védi önmagát, miközben alkotmányos elvekre hivatkozik. A Tisza számára sem kockázatmentes ez a konfliktus. Magyar Péter kormányzása eddig a gyors helyreállítás ígéretére épült: vagyonvisszaszerzés, közmédia-átalakítás, ügynökakták, mandátumkorlát, függetlenebb bírósági önigazgatás, kevesebb sarkalatos törvény. A választók jelentős része éppen azért adott nagy felhatalmazást a Tiszának, mert a régi rendszerrel szemben látványos, gyors és visszafordítható kárrendezést várt. A gyorsaság azonban könnyen átcsúszhat abba a hibába, amelyet az új többség a régi hatalomnak ró fel. Ha az Alaptörvény ismét napi politikai eszközzé válik, akkor a kormányváltás nem gyógyítja a rendszert, csak új kézbe adja ugyanazt a fegyvert. Ettől még a Fidesz hitelességi gondja valós marad. A párt most saját múltjával vitatkozik. Nehezen lehet tiszta hangon alkotmányos korlátokról beszélni úgy, hogy a 2010 utáni korszakban a parlamenti többség rendszeresen az intézményi függetlenség rovására terjesztette ki saját mozgásterét. Nehezen lehet a köztársasági elnöki intézmény méltóságát védeni úgy, hogy a Fidesz éveken át pártpolitikai lojalitás alapján választott államfőket. Nehezen lehet a társadalmi egyeztetés hiányát számon kérni úgy, hogy korábban fontos törvények sora ment át gyorsított eljárásban. A mostani mondatok ezért visszhangzanak: a Tiszának szólnak, és ugyanígy a Fidesz saját kormányzati örökségének is. A Fidesz utcai tanulása mégis fontos politikai esemény. Egy tartósan kormányzó párt gyakran elveszíti azt a képességét, hogy ellenzékben is működőképes nyelvet találjon. A hatalomból beszélni könnyebb: ott rendelet, költségvetés, állami média, intézményi pozíció, kinevezés és törvény áll rendelkezésre. Ellenzékben marad a közösségszervezés, a politikai hitelesség, a személyes jelenlét, a meggyőzés. A Sándor-palota előtti demonstráció azt mutatja meg, képes-e a Fidesz valódi ellenzéki pártként viselkedni, vagy csak a régi államgépezet elvesztett kulcsait keresi. A csütörtöki tüntetés ezért nem pusztán arról szól majd, hányan mennek el Orbán Viktor hívására. A létszám persze fontos lesz, mert megmutatja, mennyire mozgósítható a jobboldali törzstábor az áprilisi vereség után. Fontos lesz az is, milyen hangon beszél Áder János, mennyire marad alkotmányos keretben a demonstráció, és mennyire tolódik át a régi reflexek világába: árulózásba, riogatásba, sérelempolitikába. A legfontosabb mégis az lesz, hogy a Fidesz képes-e elfogadni saját új helyzetét. Az ellenzéki létben a tiltakozás nem önmagában erő, csak akkor, ha mögötte van önvizsgálat, következetesség és új politikai ajánlat. Magyar Péternek közben azt kell megértenie, hogy az elszámoltatás és az intézményes helyreállítás nem lehet ugyanannak a kétharmados rutinnak a folytatása, amelynek véget akar vetni. A régi rendszer lebontása akkor lesz tartós, ha az új rend saját magára is erősebb korlátokat tesz. Ha a Tisza valóban új alkotmányos korszakot akar, akkor a Sulyok-ügyet győzelmi jelenet helyett átmeneti kockázatként kell kezelnie. Minden olyan döntés, amely személyre szabott jogalkotásnak látszik, később a saját reformjainak legitimitását gyengítheti.