A mosdókban kezdődik a kamaszok politikai harca

A kieli Hebbelschule falain elhelyezett nagyméretű plakátok legfeltűnőbb, élénk rózsaszínnel kiemelt mondata kíméletlen őszinteséggel mutat rá az intézmény mindennapi valóságára, miszerint ha valami igazán minősíthetetlen az iskolában, akkor azok a mosdók. Ez a kijelentés eredetileg az észak-németországi gimnázium diákújságjának egy 1991-es számában jelent meg, ma viszont egy nagyszabású kiállítás részeként látható az iskola folyosóján. A tárlatot a tizennyolc éves Luisa Galli állította össze egy profilseminar elnevezésű iskolai projekt keretében. A végzős diáklány több száz lapszámot átnyálazva dolgozta fel az iskola 1959-ig visszanyúló diákújság-archívumát, hogy fehér háttérre ragasztva mutassa be az intézményi mosdók helyzetéről szóló cikkek legjavát. A gyűjteményben olyan sokatmondó című írások szerepelnek, mint A klóriport, A toalett-saga vagy a Toaletterror, írja összeállításában a Süddeutsche Zeitung. A szövegek évtizedek óta ugyanazokról a problémákról szólnak: eldugult lefolyókról, a padlón heverő WC-papírról, elviselhetetlen bűzről és folyamatos vandalizmusról. Bár a legutolsó kritikus hangvételű cikk már néhány évvel ezelőtt született, és az iskola mosdóinak jelenlegi állapota távolról sem nevezhető katasztrofálisnak, a téma ma is ugyanolyan aktuális, mint régen. A berendezések lehetnének modernebbek, a csúcsidőszakokban a rendszer rendszeresen eléri a teljesítőképessége határait, és a mai napig előfordul, hogy egyes helyiségeket technikai okokból rövid időre le kell zárni az északi tartományi oktatási központban.

Luisa Galli számára ez a kiállítás sokkal mélyebb tartalommal bír, mint az egyes napokon tönkretett ülőkék miatti panaszáradat. Az iskolai mosdók helyzete és azok társadalmi jelentősége már évek óta meghatározza a fiatal lány közéleti karrierjét, amely a gimnáziumi vécéktől a schleswig-holsteini tartományi gyűlés, a Landtag és az államkancellária hivatalos egyeztetéseiig vezette őt. A plakátok alsó felén éppen ezért a gyermekek védelméhez és az alapvető ellátáshoz való jogairól nyújt részletes tájékoztatást, bemutatva, hogy a fiatal generációnak miként kellene beleszólási jogot kapnia a társadalmi folyamatokba, és hogyan kellene meghallgatni a hangjukat. A kiállításhoz kapcsolódóan a diáklány egy átfogó felmérést is indított a társai körében, hogy feltérképezze, milyen problémák foglalkoztatják leginkább a mai tizenéveseket. Ez a megközelítés teljesen új távlatokat nyit meg Németországban, ahol az iskolai mosdókról szóló viták a leggyakrabban a higiéniára, a húgyúti fertőzésekre, az erőszakos fiatalokra, a fülkékben titokban e-cigarettázó gyerekekre, valamint a krónikus pénzhiányra és a túlterhelt felnőttekre korlátozódnak.

A kieli diáklány pozitívabb oldalról közelíti meg a kérdést. A mosdókat azon kevés helyek egyikének tekinti az iskolai környezetben, ahol a gyerekek teljesen maguk között lehetnek, tanári felügyelet és felnőtt kontroll nélkül. Ez az a tér, ahol politikai vagy szubkulturális matricákat ragaszthatnak ki, hogy kifejezzék a véleményüket, vagy ahol kritikus feliratokat mázolhatnak a falra a pedagógusokról, mivel a bírálatra a tantermekben egyébként nincs megfelelő lehetőség. A toalettek olyan menedékhelyek, ahol a fiatalok olykor átléphetik a merev intézményi szabályok határait. A diákújságokban megjelenő, a hiányosságokat ostorozó cikkek a szemében nem jelentenek kevesebbet, mint a gyermekek és fiatalok első tudatos demokratikus harcát azért, hogy megvédjék és fenntartsák ezt a sajátos, iskolapolitikai szempontból is jelentős teret.

A fiatal aktivista bő négy évvel ezelőtt, mindössze tizenhárom évesen tette először központi témává az illemhelyek helyzetét, amikor elindult az iskolai diákönkormányzati elnöki pozícióért. Programjában elegendő mennyiségű WC-papírt és ingyenesen elérhető menstruációs termékeket követelt a diákság számára. Fiatal kora ellenére a közösség bizalmat szavazott neki, ő pedig azonnal hozzálátott a fejlesztések kiharcolásához, miközben rendszeres felmérésekben kérdezte ki a társait a szükségleteikről. Kezdetben az igazságtalanság puszta érzése hajtotta, de amikor a jobb körülményekért folytatott küzdelem során újra és újra merev falakba ütközött, az iskola szűkös költségvetési keretei miatt kezdett el mélyebb politikai struktúrákban gondolkodni. Ráébredt, hogy a helyi sikerekhez szélesebb körű kapcsolatrendszerre és strukturális reformokra van szükség. Ma már a kieli gimnáziumban a nehéz élethelyzetben lévő gyermekeknek szóló segélylehetőségekről tart előadásokat, és egy önálló demokrácia-munkacsoportot vezet az intézményben. A politikai célú iskolai mosdókról szóló kiállításba lényegesen több energiát fektetett, mint amennyit egy átlagos iskolai projekt megkövetelne, és az elért eredményekkel a gimnázium falain kívüli társadalmat is igyekszik megszólítani. A párbeszéd elősegítése érdekében a plakátjait bemutatta a neves kieli vitorlás- és kulturális fesztiválon, a Kieler Wochén is.

A téma mélyen politikai jellegét a szakértők is megerősítik, különösen a vandalizmus kérdéskörére utalva. Gyakori tapasztalat, hogy egy szűk csoport rombolása miatt a teljes közösség kénytelen elszenvedni a hátrányos következményeket. A gyerekek pontosan érzékelik ezt a dinamikát, és feszült figyelemmel kísérik, miként reagál az iskola vezetése a problémákra. Segítséget nyújtanak-e a pedagógusok, és oktatási, nevelési programot építenek-e a téma köré, vagy megmaradnak a kollektív büntetéseknél. Utóbbira példa, amikor a mosdók használatát névre szóló chipes kártyákhoz kötik, vagy teljesen eltávolítják a WC-papírt a fülkékből, arra hivatkozva, hogy a gyerekek azzal csak dugulást okoznának a csőrendszerben.

A Berlinben működő Aula elnevezésű diákrészvételi projekt tapasztalatai azt mutatják, hogy a toalettkérdés országos szinten mozgatja meg a diákokat. A kezdeményezés pontosan tíz évvel ezelőtt indult el egyetlen intézményben, mára viszont már hetvenöt aktív Aula-iskola működik Németország-szerte. A projekt alapkoncepciója, hogy a gyermekek ne csupán elméleti szinten, az állampolgári ismeretek órákon tanuljanak a demokráciáról, tapasztalják meg a gyakorlatban, a mindennapi iskolai élet során, hogy képesek valós változásokat elérni, ha képesek sok társukat megnyerni egy fontos ügynek. A diákok egy digitális platformon tehetik közzé az ötleteiket, amelyeket ott megvitathatnak, majd szavazásra bocsáthatnak. A sikeres kezdeményezéseket az intézményeknek kötelező jelleggel meg kell valósítaniuk, mivel az Aula-iskolák erre szerződésben kötelezik magukat. A felvetések között szerepel az iskolai egyenruha eltörlése vagy nagyszabású érettségi bankettek szervezése, a mosdókkal kapcsolatos indítványok száma és súlya messze felülmúlta a szervezők kezdeti várakozásait. A csatlakozó iskolákban folyamatosan érkeznek a mosdók felújítását célzó kérelmek, sok helyen külön toalett-munkacsoportok alakultak, amelyekben a diákok hosszú távú elkötelezettséget vállalva dolgoznak a higiéniai körülmények fenntartásán.

A német diákjogi szervezetek szorosan együttműködnek a German Toilet Organisation elnevezésű civil szervezettel, amely évek óta nyújt szakmai tanácsadást az oktatási intézményeknek. A szervezet pontos statisztikai adatokkal is rendelkezik a helyzet komolyságáról. Egy berlini felmérés során, amelyben iskolaigazgatókat és mintegy kilencszázötven gyermeket kérdeztek meg, a diákok ötven százaléka elismerte, hogy napközben szándékosan kevesebbet eszik vagy iszik az iskolában, csak azért, hogy elkerülhesse a gimnáziumi mosdók használatát. Az intézményvezetők hatvan százaléka úgy nyilatkozott, hogy az általuk irányított iskolában az illemhelyek nem tekinthetők teljesen működőképesnek. A szervezet elindított egy online segélyportált is, amely módszertani anyagokkal és gyakorlati útmutatókkal segíti a tantestületeket a helyzet rendezésében. A központi tanács szerint a bevezetett intézkedések akkor bizonyulnak tartósnak és fenntarthatónak, ha a gyermekeket strukturálisan bevonják a folyamatokba, és döntési jogot kapnak a mosdók fejlesztésében. A diákönkormányzatokon, a rendszeres kérdőíves felméréseken vagy a dedikált projektcsoportokon keresztül a fiatalok készek jelentős időt és energiát áldozni a vécék állapotának javítására, ehhez csupán a felnőttek részéről érkező támogatásra van szükségük. A gyakorlati sikerek és a megvalósult ötletek sorsfordító, meghatározó tapasztalatot jelentenek a fiatalok jövőbeli társadalmi aktivitása szempontjából.

Luisa Galli pályafutása a legjobb példa erre a társadalmi fejlődésre. Egy évvel azután, hogy megválasztották az iskola diákképviselőjének, már az intézmény falain kívül is aktív kapcsolatépítésbe kezdett. Sikeresen kandidált a kieli ifjúsági tanácsba, amely a gyermekek és fiatalok hivatalos érdekképviseleti szerve a városban, és négy éven át vett részt a testület munkájában. Ifjúsági küldöttként személyesen szólalt fel a tartományi parlament szakbizottsági meghallgatásán, amely a kiskorúak közösségimédia-használatának esetleges korlátozásáról szólt. A Schleswig-Holstein tartományi gyermekvédelmi szövetséggel közösen egy országosan egyedülálló gyermekjogi csúcstalálkozót szervezett a fiatalok számára, önkéntes és példamutató közéleti tevékenységéért pedig Daniel Günther miniszterelnök állami kitüntetésben részesítette a kieli diáklányt.

A fiatalok közéleti szerepvállalása előtt a szakértők szerint ma még komoly strukturális akadályok állnak Németországban. Az életkor előrehaladtával a gimnáziumi felső tagozatban a tanulmányi nyomás drasztikusan növekszik, a hiányzások pótlása egyre nagyobb terhet ró a diákokra, ami miatt sokan kénytelenek visszahúzódni a diákönkormányzati munkától. Az iskolán kívüli ifjúsági és önkormányzati bizottságok üléseit a leggyakrabban a tanítási idő alatt vagy a gyermekek számára túl késői esti órákban tartják, ami ellehetetleníti a hatékony részvételt. Megoldást jelentene, ha a civil és önkéntes munkát hivatalosan beszámítanák az érettségi eredményekbe. A kieli diáklányt leginkább a kortársaitól kapott közösségimédia-üzenetek foglalkoztatják, amelyekben sok fiatal lány jelzi, hogy szívesen politizálna, de tartanak attól, hogy legfiatalabbként nem veszik őket komolyan a tárgyalótermekben, vagy kritikák érik őket a fellépésük miatt. Ez a bizonytalanság rávilágít arra, hogy a német társadalom még mindig nehezen kezeli a fiatalság komoly közéleti szerepvállalását. Luisa Galli a jövő évi érettségi vizsgák után Berlinbe szeretne költözni, hogy egy civil szervezetnél, egy NGO-nál folytassa a munkáját. Pártpolitikai struktúrákban nem kíván részt venni, mivel meggyőződése szerint a függetlenség megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermekjogi kérdéseket elvi alapon, a pártvonalakhoz történő igazodás kényszere nélkül képviselhesse a modern nyilvánosságban.