A fáraók földje újra a globális elitbe vágyik

A kairói Ataba piac forgatagában tevékenykedő Ahmed Hamem az utóbbi időszakban élete legjövedelmezőbb üzletét bonyolította le. A textillel és ünnepi kellékekkel foglalkozó kereskedő több mint kétmillió nemzeti lobogót értékesített a helyi lakosoknak, aminek következtében a teljes raktárkészlete kimerült, így kénytelen volt újabb szállítmányokat rendelni Kínából. Az egyiptomi textilkereskedőknek az elmúlt években kevés okuk volt az elégedettségre, mivel a vágtató infláció, a súlyos gazdasági válság és a környező térségben zajló fegyveres konfliktusok szinte teljesen térdre kényszerítették a helyi piacokat. Sokan úgy vélték, az ország elkerülhetetlenül halad az összeomlás felé, ám a távoli amerikai kontinensen megrendezett labdarúgó-világbajnokság hirtelen mindent megváltoztatott, legalábbis a kereskedelmi szektor szereplői számára.

Kairó utcáin szinte tapinthatóvá vált a feszültség, amikor a Mohamed Szalah nevével fémjelzett nemzeti válogatott az argentin csapat ellen lépett pályára a negyeddöntőbe jutásért. Az egyiptomi társadalom számára ez a sportsiker a legmegfelelőbb pillanatban érkezett, hiszen a közel-keleti régió egykori vezető hatalma a hanyatlás évei után most újra bizonyítani szeretné, hogy komoly tényezőként kell vele számolni a globális színtéren. A nemzeti együttes korábban soha nem jutott túl a világbajnokságok csoportkörén, most viszont közvetlenül a regnáló világbajnokkal mérhette össze az erejét. A helyi szurkolók, köztük Ahmad Alghawad, a kairói Zamalek futballklub elkötelezett támogatója szerint a múltban a szervezetlenség és a szerencsétlen körülmények gátolták a sikert, a lehetőségek kiaknázása elmaradt a valós potenciáltól.

A sportbéli meneteléssel párhuzamosan az Abdelfatah al-Szíszi korábbi tábornok által vezetett autoriter kormányzat is megpróbálja kimozdítani az országot a politikai és gazdasági fásultságból. A vezetés nagyszabású presztízsberuházásokkal igyekszik demonstrálni az új korszak kezdetét. Az elmúlt évben hatalmas pompával nyitották meg a piramisok szomszédságában a Nagy Egyiptomi Múzeumot, amely egy betonból és üvegből emelt grandiózus épületegyüttes, és a történelmi múlt dicsőségét hivatott hirdetni. Ezzel egy időben a kormányzati építészek Kairótól keletre egy teljesen új fővárost húznak fel a sivatagi homokból, ahol a közelmúltban adták át a világ legnagyobb, Lisszabon kiterjedésével vetekedő védelmi minisztériumi komplexumát. A hatóságok a gigantikus építkezések tőszomszédságában egy hatalmas szurkolói zónát is kialakítottak, ahol tízezrek ünnepelték a válogatott mérkőzéseit.

Sok helyi lakos szemében Egyiptom ezzel végre elfoglalja azt a pozíciót, amely a történelmi szerepe alapján megilleti. Kairó a tizenkilencedik század közepétől évtizedeken át az arab világ szellemi, kulturális és politikai központjaként működött, és a metropolisz a mai napig őrzi ennek a letűnt korszaknak a hangulatát. A belváros megkopott, a századforduló építészetét idéző bérházai sajátos hangulatot árasztanak a modern környezetben. A korábbi évtizedek katonai vereségei, a Gamal Abden-Nasszer első elnök nevéhez fűződő szocialista gazdaságpolitika, valamint a közelmúlt strukturális problémái ugyanakkor súlyos anyagi helyzetbe sodorták az országot, amely hosszú időn keresztül európai és öbölbéli hitelekből volt kénytelen fenntartani magát.

A gazdasági mutatók terén most bizonyos elmozdulás tapasztalható, mivel a kormányzat rugalmasabbá tette a valutaváltási rendszert, ami intenzívebb tőkebeáramlást eredményezett. A térség más üzleti központjaiban tapasztalható bizonytalanságok közepette Kairó hirtelen a stabilitás kikötőjének tűnik a külföldi befektetők szemében. Mohammed Kassem, az egyiptomi exportipari szövetség vezetője szerint a földrajzi elhelyezkedés és Európa közelsége hosszú távon komoly gazdasági előnyt jelenthet az országnak, miközben az afrikai kontinens gyorsan növekvő piacai felé is közvetítő szerepet tölthetnek be. A szakember ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a gazdasági növekedés a mély társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása nélkül nem hozhat valódi fejlődést a száztízmilliós lakosság számára.

A világbajnoki mérkőzés óráiban a belváros szűk utcáiban és a kávézókban százezrek követték a közvetítést, és a várakozásokkal ellentétben a csapat megszerezte a vezetést a világbajnok Argentína ellen, sőt a második játékrészben már két góllal is vezetett. A hirtelen jött eufória azonban a mérkőzés hajrájában drámai fordulatot vett, amikor az ellenfél rövid idő alatt három találatot elérve megfordította az eredményt. A vereség okozta csalódottság gyorsan felkorbácsolta az indulatokat, a közösségi médiában és a televíziós nyilatkozatokban a játékvezetői döntéseket bíráló elméletek kaptak szárnyra, míg Hossam Hassan szövetségi kapitány a nemzetközi szövetség eljárását kifogásolta. Az utcákon eluralkodó józanság jelezte, hogy a sportbéli csoda elmaradása után az országnak a mindennapi realitásokkal és a megkezdett reformok nehézségeivel kell szembenéznie.