Veszélyes hulladékot hagyott hátra az USA Grönlandon

A sarkvidéki területek geopolitikai felértékelődése és a globális felmelegedés együttes hatásai olyan évtizedes problémát hoztak a felszínre Grönlandon, amely súlyos diplomáciai feszültséget generál Koppenhága és Washington között. A dán külpolitika irányítója, Lars Løkke Rasmussen határozott és egyértelmű követeléssel fordult az Egyesült Államok vezetéséhez, sürgetve, hogy az amerikai fegyveres erők haladéktalanul szállítsák el a szigeten hátrahagyott, rendkívül veszélyes katonai és ipari hulladékot. A dán diplomácia vezetője a jelenlegi grönlandi területi vitákat és a megújuló amerikai katonai bázisnyitási szándékokat kívánja tőkeáttételként használni annak érdekében, hogy kikényszerítse a Fehér Ház anyagi és logisztikai elköteleződését. Lars Løkke Rasmussen álláspontja szerint egy jövőbeli kétoldalú biztonsági megállapodásnak kötelező érvénnyel tartalmaznia kell Washington felelősségvállalását a korábbi évtizedekben felhalmozott környezeti károk felszámolására. Ez az elvárás teljesen magától értetődőnek tűnik a nemzetközi jogban, a gyakorlatban azonban a tengerentúli szuperhatalom évtizedek óta elzárkózik a tényleges cselekvéstől, miközben az elhagyatott támaszpontok mérgező maradványai közvetlenül veszélyeztetik a sérülékeny északi ökoszisztémát és a helyi lakosság egészségét.

A probléma valós mértékére és a szennyezés mélységére egy alapos és hónapokig tartó tényfeltáró újságírói munka mutatott rá, amely egyértelművé tette, hogy a helyzet lényegesen rosszabb az eddigi hivatalos kormányzati becsléseknél. A vizsgálatok során legalább harminchat olyan egykori amerikai katonai létesítményt, radarállomást és logisztikai bázist azonosítottak Grönland szerte, ahol a mai napig hatalmas mennyiségű veszélyes hulladék található a szabad ég alatt vagy a jégbe fagyva. A felmérések szerint a sziget kietlen tájain mintegy százezer rozsdásodó üzemanyaghordó van szétszórva, amelyekből a mérgező vegyi anyagok és a kőolajszármazékok folyamatosan szivárognak a talajba. Ennél is aggasztóbb a helyzet a hírhedt Camp Century bázis környezetében, amely a hidegháború idején egy jég alatti katonai kisvárosként működött, saját nukleáris reaktorral felszerelve. A kutatások sokatmondó adatai szerint a vastag jégpáncél alatt hozzávetőlegesen 24 millió liter alacsony radioaktivitású szennyezett víz található, amely a globális klímaváltozás miatti intenzív jégolvadás következtében a jövőben közvetlenül elérheti a nyílt óceánt, beláthatatlan ökológiai katasztrófát okozva a halászatból élő északi közösségeknek.

A szárazföldi bázisok közül Narsarsuaq területe jelenti az egyik legnagyobb közvetlen egészségügyi kockázatot, amely a második világháborút követő időszakban a legnagyobb amerikai katonai támaszpontként üzemelt a szigeten. Egy helyi völgyben a mai napig teljesen szabadon, a szél által hordva hevernek egy egykori amerikai katonai kórház romjai, amelynek építéséhez hatalmas mennyiségű azbesztlemezt használtak fel. Az Aarhusi Egyetem kutatói már egy korábbi terepbejárás és tudományos vizsgálat során arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a területen tartózkodó diákok és szakemberek szervezetében veszélyesen magas azbesztkoncentrációt mutattak ki a levegőben szálló mikroszkopikus rostok miatt. Hasonlóan súlyos környezeti terhelést azonosítottak a nyugati parton fekvő Kangerlussuaq egykori repülőterének környezetében is, ahol a dokumentumok szerint az amerikai katonák annak idején hatalmas mennyiségű gázolajat és dízelt öntöttek közvetlenül a helyi élővizekbe és tavakba, hogy így próbálják megfékezni a nyári időszakban elszaporodó szúnyoginváziót.

A jogi és diplomáciai háttér az 1951-ben Dánia és az Egyesült Államok között megkötött kétoldalú biztonsági egyezményig nyúlik vissza, amely lényegében korlátlan hozzáférést és katonai használati jogot biztosított Washington számára a sziget stratégiai pontjain. Bár 1991-ben született egy kiegészítő megállapodás, amely elvben kötelezte volna az amerikai kormányzatot a környezeti veszélyek elhárítására és a bázisok megtisztítására, a kétezres évek elején a tengerentúli adminisztráció egyoldalúan felmondta ezt az egyezséget. Washington azzal indokolta a döntést, hogy nem kíván olyan jogi precedenst teremteni, amelyet a világ más tájain elhagyott külföldi katonai támaszpontok esetében a helyi kormányok hivatkozási alapként használhatnának fel az amerikai sereggel szemben. Ennek következtében a takarítás anyagi terheit Koppenhága kényszerült átvállalni, és a dán kormány egy 2018-as megállapodás keretében 180 millió dán koronát különített el a grönlandi vezetés számára, hogy hat év alatt megtisztítsák a tizenhét legsúlyosabban szennyezett területet.

Ez a pénzügyi keret azonban a gyakorlatban szinte teljesen kihasználatlan maradt, a tényleges munkálatok pedig látványosan elakadtak a bürokrácia és a mostoha időjárási körülmények miatt. A helyi beszámolók szerint a program elindítása óta eltelt több mint nyolc év alatt a tizenhét kijelölt területből mindössze két korábbi bázist sikerült teljesen megtisztítani. Az egyik a Nuuk városától délre fekvő Marraq légierő-támaszpont, a másik pedig a sziget keleti részén található Ittoqqortoormiit rádió- és meteorológiai állomása volt. A dán környezetvédelmi miniszter, Maria Reumert Gjerding a lassú előrehaladást a rendkívül nehéz sarkvidéki logisztikai feltételekkel magyarázta, kiemelve, hogy a munkát kizárólag a rövid nyári időszakban lehet végezni, és a veszélyes anyagok ártalmatlanítását a legmagasabb szakmai és biztonsági sztenderdek szerint kell végrehajtani, ami sokatmondóan mutatja meg a feladat összetettségét.

Miközben a múltbeli szennyeződések felszámolása stagnál, a színfalak mögött már zajlanak a tárgyalások az amerikai katonai jelenlét újbóli kiterjesztéséről. A dán, amerikai és grönlandi tisztségviselőkből álló közös munkacsoport üléseiről szigorú titoktartás miatt szinte semmilyen részlet nem szivárog ki a nyilvánosságra, a hírek szerint azonban a megbeszélések három teljesen új katonai bázis létesítésére fókuszálnak a szigeten. A tervezett helyszínek közül kettő pontosan azokon a területeken található, amelyeket a korábbi amerikai tevékenység már súlyosan megrongált, így a nyugati parti Kangerlussuaq, valamint a már említett, azbeszttel szennyezett Narsarsuaq régiójában. Ez a szándék komoly felháborodást vált ki a helyi politikusok körében, akik nem hajlandóak belemenni az új projektekbe a régi adósságok rendezése nélkül. Naaja Nathanielsen korábbi grönlandi nyersanyagminiszter, aki jelenleg a dán parlament képviselőjeként tevékenykedik, határozottan kijelentette, hogy a szigeten a környezetvédelemben a szennyező fizet elve van érvényben, és ennek a szabálynak kivétel nélkül mindenkire, a tengerentúli szövetségesre is vonatkoznia kell. A helyi lakosság körében a bizalom teljesen elpárolgott, és a dán kormányra óriási nyomás nehezedik, hogy ne engedjen a washingtoni követeléseknek a katonai bázisok ügyében mindaddig, amíg az amerikai hadsereg nem takarítja el a maga után hagyott radioaktív és vegyi szemetet, megakadályozva a sarkvidéki természet végzetes pusztulását.