Beomlással fenyegeti az izraeli hadsereget a belháború

A Netanya melletti katonai börtön kapujában szerda este elszabadultak az indulatok. Khakiszínű egyenruhát viselő rendfenntartók és fekete-fehér ruhás ultraortodox zsidó férfiak estek egymásnak, a lökdösődésből és kiabálásból gyorsan durva fizikai összecsapás kerekedett, több tüntetőt a földre tepertek. Az okostelefonokkal rögzített jelenetek korántsem egyediek, Izraelben manapság hetente többször is megismétlődnek hasonló incidensek. Alig egy nappal a börtönnél történt dulakodás előtt fiatal haredik – ahogyan a szigorú vallási szabályok szerint élő ultraortodoxokat nevezik az országban – Jeruzsálemben állták el egy katonai támaszpont bejáratát. Az állam alapítása óta lappangó ellentét most elemi erővel robbant be a köztudatba, és alapjaiban rázza meg az egész izraeli társadalmat.

A probléma gyökerei a zsidó állam megszületésének idejére nyúlnak vissza, amikor David Ben-Gurion miniszterelnök különleges kiváltságot biztosított a Tóra- és Talmudsuliák hallgatóinak, felmentve őket a kötelező katonai szolgálat alól. Ez a kezdetben alig néhány száz embert érintő engedmény az évtizedek során, a közösség demográfiai robbanásával százezres tömegű mentességgé duzzadt. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 2024 nyarán hozott történelmi határozata azonban jogellenesnek nyilvánította ezt a privilégiumot, kimondva, hogy az egyenlőség elvét sérti, amely az alkotmányos funkciót betöltő alaptörvények sarokköve.

A jogi döntés időzítése nem is jöhetett volna nehezebb pillanatban. A 2023. október 7-i brutális Hamász-terrortámadás óta Izrael többfrontos háborút vív, amely a végletekig kimeríti a védelmi erőket. Tartalékosok ezrei töltenek hosszú hónapokat a frontvonalakon, elszakadva családjuktól, munkahelyüktől és vállalkozásaiktól. A veszteségek drámaiak, a fegyveres konfliktus kezdete óta közel ezer katona esett el, miközben a gazdaság és a társadalom teherbíró képessége a határait súrolja. Eyal Zamir hadseregparancsnok nyíltan figyelmeztetett arra, hogy a haderő a strukturális összeomlás szélére sodródhat, ha nem kap sürgős utánpótlást. A katonai vezetés szerint azonnal legalább tizenkétezer új újoncra lenne szükség a pozíciók megtartásához. Ezzel párhuzamosan mintegy nyolcvanezer olyan hadköteles korú ultraortodox férfi él az országban, akik egyáltalán nem vesznek részt a honvédelemben.

Benjamin Netanyahu miniszterelnök jobboldali-vallási koalíciós kormánya ennek ellenére görcsösen igyekszik megvédeni a dörzsölt vallási pártok szavazóbázisát és a hívők kiváltságait. Olyan új alaptörvény-módosítást próbálnak keresztülvinni a parlamenten, amely a Tóra-tanulmányokat alapvető nemzeti értékké nyilvánítaná, jogilag egy szintre emelve azt a fegyveres szolgálattal. Az Israel Democracy Institute nevű liberális agytröszt elemzése sokatmondó képet fest a tervekről. Arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben ezt a jogszabályt véglegesen elfogadják, a jövőben teljesen lehetetlenné válik az ultraortodox férfiak integrációja a munkaerőpiacra és a hadseregbe. A kneszet már jóvá is hagyta a tervezetet az első olvasatban, a felháborodás viszont hatalmas és rendkívül sokszínű. Jair Lapid ellenzéki vezető egyenesen a katonai szolgálat megtagadásának finanszírozásáról szóló törvénynek nevezte a kormány javaslatát.

A bírálatok nem korlátozódnak a szekuláris ellenzékre, a kormánykoalícióban helyet foglaló nemzeti vallásosak soraiból is komoly ellenállás mutatkozik. Egy parlamenti bizottsági meghallgatáson Jaakov Medan nemzeti vallásos rabbi rekedt hangon, de határozottan kelt ki a tervezet ellen. Kijelentette, hogy ez az alaptörvény úgy osztja meg a lakosságot, mint korábban semmi más, és megkérdőjelezte, hogyan beszélhet a Tóra nevében valami, ami egység helyett széthúzást szít. A nemzeti vallásos közösség tagjai szintén szigorú vallási életet élnek, a katonai szolgálatot szent nemzeti kötelességnek tekintik, és fiaik ott harcolnak a legveszélyesebb frontvonalakon, ami miatt mély igazságtalanságként élik meg a haredik távolmaradását.

Politikai elemzők egyetértenek abban, hogy a kényszerítés és a fizikai erőszak nem fogja közelebb vinni a megoldást, erőszakkal senkit sem lehet belekényszeríteni az egyenruhába. Gideon Rahat, a jeruzsálemi Héber Egyetem politológusa hangsúlyozta, hogy ez a kérdés alapvetően átrajzolhatja a politikai palettát a következő parlamenti választásokon, mivel a választók a tehetetlenséget látva tömegesen válthatnak oldalt. A szakértők többsége szerint az egyetlen célravezető eszköz a pénzcsapok elzárása lenne. Ha az állam megszüntetné az egész haredi közösség, az iskolák és a nagycsaládok közvetlen és közvetett állami támogatását, a gazdasági kényszer gyorsan megtörné az ellenállást.

Ez a folyamat a bírósági döntések nyomán részben már meg is kezdődött. Egyes minisztériumok elkezdték megvonni a pénzügyi szubvenciókat a sorkötelezettséget megtagadóktól, ami azonnali pánikot szült az érintett negyedekben. Yanki Farber, a BeHaderei Haredim ultraortodox hírportál újságírója pontosan ismeri ennek a zárt világnak a dinamikáját. A tizenöt gyermekes családban, Bnei Brak vallásos városában felnőtt férfi ma amolyan informális hídként működik a szekuláris izraeliek, európai diplomaták és a nemzetközi sajtó felé. Bár ma is a vallásos negyed szélén él, már nem definiálja magát harediként. Kortársaival ellentétben tizennyolc évesen önként vonult be a hadseregbe, mert szülei toleránsak voltak és elengedték.

Yanki Farber tapasztalatai szerint rengeteg olyan fiatal férfi él a zárt közösségekben, akik valójában szeretnének bevonulni és részese lenni a modern izraeli államnak, a családok és a rabbik által gyakorolt brutális szociális nyomás, a kiközösítéstől való félelem visszatartja őket. A jövőben azonban a külső nyomás is elviselhetetlenné válhat. Ha a következő választások után egy ultraortodox pártok nélküli koalíció lép hatalomra, a szankciók szigorítása elkerülhetetlen lesz. Ez a forgatókönyv borítékolhatóan hatalmas káoszt, még agresszívabb útlezárásokat és tüntetéseket fog szülni az utcákon, ám a megalkuvást elutasítóknak végül rendkívül magas árat kell majd fizetniük a kivonulásért.