Kémek paradicsoma lett a felkelő nap országa

A nemzetközi biztonságpolitikai helyzet gyors és drasztikus átalakulása komoly kihívások elé állítja Tokiót, amely a huszadik század közepén rögzített jogi korlátozások miatt kifejezetten sebezhetővé vált a modern ipari kémkedéssel szemben. Az amerikai sajtóban megjelent részletes tényfeltáró anyagok rávilágítottak arra, hogy a kelet-európai konfliktus kirobbanása óta az európai fővárosokból kiutasított orosz ügynökök jelentős része Ázsiában, különösen a fejlett japán ipari központokban talált új működési területet magának. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy ukrán kormányzati források és hírszerzési elemzések szerint az orosz hadsereg által bevetett cirkálórakéták, ballisztikus fegyverek és pilóta nélküli repülőeszközök kilencven százaléka tartalmaz olyan elektronikai és finommechanikai alkatrészeket, amelyeket eredetileg szigetországi gyárakban állítottak elő.

Minoru Kihara, a japán kabinet főtitkára hivatalos sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a kormány tisztában van a fenyegetés növekedésével. A politikus kijelentése szerint a kritikus fontosságú nemzetbiztonsági és technológiai adatok védelme érdekében az államnak a korábbinál sokkal nagyobb szigorral és fokozott éberséggel kell eljárnia. Bár a szóvivő közvetlenül nem kívánta kommentálni az amerikai lapértesüléseket, utalt arra, hogy a parlament a közelmúltban olyan törvényi szabályozást fogadott el, amely megalapozza egy új, egységes nemzeti hírszerzési koordinációs szerv létrehozását. Ez a lépés azért is sürgető, mert a szigetország eddigi felderítési és elhárítási struktúrája rendkívül töredezett volt, a különböző minisztériumok és hatóságok gyakran egymástól függetlenül, megfelelő információáramlás nélkül végezték a munkájukat.

A nemzetközi vizsgálatok feltárták, hogy az orosz katonai hírszerzés, vagyis a GRU egyik kevéssé ismert egysége, a Huszadik Igazgatóság koordinálja a tokiói beszerzési hálózatot. Az operatív tevékenységet a gyanú szerint olyan magas rangú tiszt irányítja, aki kereskedelmi fedésben, az orosz állami légitársaság, az Aeroflot helyi irodájának alkalmazottjaként tartózkodik a japán fővárosban. Különösen sokatmondó körülmény, hogy a légitársaság képviselete alig tízperces sétára található a Japán Országos Rendőri Ügynökség központjától, amely elvileg a kémelhárítási ügyek kivizsgálásáért felelős. Az orosz és a korábbi szovjet titkosszolgálatok egyébként a hidegháború évtizedei óta bevett módszerként használják a polgári repülési vállalatok külföldi kirendeltségeit az ipari kémkedés és a tiltott technológiatranszfer bázisaként.

A gazdasági és technológiai szankciók kijátszása jól felépített, több lépcsős logisztikai hálózaton keresztül valósul meg. Mivel a közvetlen export Japánból Oroszországba szigorú tilalom alá esik, az ügynökök fedőcégeket és közvetítő országokat iktatnak be a szállítási láncba. A leggyakoribb tranzitútvonalak között szerepel Vietnám, Üzbegisztán és Srí Lanka. A tokiói logisztikai partnerek olyan repülőgépeken bérelnek rakományteret, amelyek olyan államokba repülnek, ahol az Aeroflot a nemzetközi korlátozások ellenére még mindig zavartalanul üzemelhet. Amikor a szállítmány megérkezik ezen harmadik országok valamelyikébe, az orosz légitársaság átveszi az árut, módosítja a fuvarleveleket, és a tiltott kettős rendeltetésű technológiát továbbszállítja a végállomásra, az orosz fegyvergyárakba.

A szigetországi politikai vezetés és a törvényhozás tagjai közül egyre többen adnak hangot komoly aggodalmaiknak. Akihisza Siozaki, a kormányzó Liberális Demokrata Párt képviselője, aki korábban ipari kémkedési ügyekre szakosodott ügyészként dolgozott, nyilatkozatában kijelentette, hogy a jelenlegi helyzet mély válságérzetet kelt a politikai elitben. A szakember rámutatott arra, hogy a második világháború utáni békeszerződések és alkotmányos korlátozások miatt a helyi védelmi és biztonsági szervek szándékosan gyengék maradtak. Az országnak a mai napig nincs önálló, klasszikus értelemben vett külföldi hírszerző ügynöksége, és a hatályos törvények sem biztosítanak megfelelő eszközöket a modern, hibrid hadviselés részét képező információszerzés megtörésére.

A helyzetet jól illusztrálja egy idén januári rendőrségi intézkedés is, amikor a tokiói hatóságok azonosítottak egy orosz hírszerzőt, aki ukrán állampolgárnak kiadva magát próbált meg üzleti titkokat és gyártási technológiákat megszerezni egy japán vállalat alkalmazottjától. Az elhárítási lehetőségek szűkösségét mutatja, hogy kifejezett, átfogó kémelhárítási törvény hiányában a rendőrség végül csupán a tisztességtelen verseny elleni szabályok megsértése miatt tudott eljárást indítani a technológiát átadó helyi munkavállalóval szemben. Az ukrán kormány diplomatái és szankciós biztosai rendszeresen átadják a bizonyítékokat a tokiói külügyminisztériumnak a hadszíntéren talált alkatrészekről, de a bürokratikus és jogi tehetetlenség miatt a gyakorlati lépések eddig elmaradtak. A Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium ugyan többször figyelmeztette a hazai vállalatokat az exporttilalmak betartására, és feketelistára tett több tucat gyanús külföldi entitást, a globális beszállítói hálózatok bonyolultsága miatt a gyártók közvetlen felelőssége ritkán bizonyítható, hiszen a civil felhasználásra szánt mikrochipek és szerszámgépek több kereskedőn keresztül, legálisan hagyják el a szigetországot.