Hatalmi játszmák sötét árnyéka Boszporusz felett

A modern Törökország történelmének egyik legsúlyosabb politikai és társadalmi megrázkódtatása 2016 július tizenötödikén rázta meg az országot, amikor a hadsereg egy elégedetlen csoportja és a vádak szerint a Fethullah Gülen vezette hálózat tagjai fegyveres puccskísérletet hajtottak végre az államigazgatás és a regnáló kormányzat ellen. Az éjszakai órákban kibontakozó események drámai gyorsasággal követték egymást Ankara és Isztambul utcáin. Tankok zárták le a Boszporusz hidat, vadászgépek húztak át alacsonyan a főváros felett, miközben a parlament épületét és a nemzetbiztonsági szervek központjait is súlyos támadások érték. Az elnöki pozíciót betöltő Recep Tayyip Erdoğan éppen a tengerparti Marmarisban pihent a családjával, ahonnan az utolsó pillanatban, szinte csodával határos módon sikerült elmenekülnie a likvidálására küldött katonai osztag elől. A puccsisták nem számoltak azzal, hogy az államfő egy televíziós videóhívásban az utcára szólítja a lakosságot. A felhívásra válaszul civilek ezrei vonultak a fegyveresek és a páncélosok elé, ami elszánt ellenállássá alakította az addigi bizonytalan helyzetet. A kormányhű rendőri erőkkel és a hadsereg lojális részével együttműködve a tömeg végül órák alatt elfojtotta a lázadást. A véres összecsapásokban több mint kétszázötven ember vesztette életét, és több ezren sebesültek meg a demokrácia védelmének nevében.

A drámai fordulat után a török vezetés azonnal határozott bűnbakot jelölt meg a külföldön élő Fethullah Gülen prédikátor személyében. Az egykor szoros szövetségesnek számító, ám 2013-ra teljesen elhidegült egyházi vezető mozgalmát, a Hizmetet vádolták meg azzal, hogy évtizedek alatt szisztematikusan beépült a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a katonaság soraiba, hogy egy alkalmas pillanatban átvegye az irányítást. Bár a Pennsylvania államban élő és 2024-ben elhunyt hitszónok mindvégig következetesen tagadta, hogy bármi köze lett volna a fegyveres felkeléshez, a kormányzat terrorszervezetnek nyilvánította a mozgalmát. A puccs leverését követő napokban elrendelt rendkívüli állapot jogi keretet biztosított a kiterjedt politikai bosszúhadjárathoz és a közigazgatás radikális átalakításához.

Az ezt követő időszakban végrehajtott tömeges tisztogatások mély sebeket ejtettek a török társadalmon. A kormányzati dekrétumok révén több mint százezer állami alkalmazottat, köztük egyetemi tanárokat, bírákat, ügyészeket, orvosokat és rendőröket bocsátottak el állásukból azonnali hatállyal, szinte teljesen megfosztva őket a mindennapi megélhetéstől. Lapokat zártak be, kiadókat számoltak fel, és a kritikus hangokat szisztematikusan elnémították. A hivatalos adatok szerint a bíróságok csaknem ötezer embert ítéltek súlyos börtönbüntetésre a puccskísérletben való részvétel vagy az azzal kapcsolatos szervezkedés vádjával. Civil jogvédő szervezetek, köztük az olasz Helsinki Bizottság jelentései rávilágítottak arra, hogy ezek a tömeges, sokszor bizonyítékok nélküli megbélyegzések az érintettek számára egyfajta társadalmi halált jelentettek. Sokan közülük a mai napig bíróságokon próbálják bizonyítani ártatlanságukat és visszaszerezni korábbi pozícióikat, ám az elhúzódó eljárások és a politikai nyomás miatt az esélyeik minimálisak.

A politikai átrendeződés legfőbb nyertese Recep Tayyip Erdoğan lett, aki a válságot lehetőséggé kovácsolta saját elnöki hatalmának végletes kiterjesztésére. A 2018-ig fenntartott rendkívüli állapot alatt egy vitatott alkotmányos népszavazással sikerült elfogadtatnia az elnöki kormányzati rendszert. Ez a lépés felszámolta a hagyományos parlamenti berendezkedést, rendkívüli jogköröket összpontosítva az államfő kezében, aki így közvetlen befolyást szerzett a költségvetés, a bírói kinevezések és a kormányzati döntések felett. Politológiai elemzések szerint a nacionalista ellenzék hirtelen irányváltása tette lehetővé ezt a mélyreható átalakulást, amely véglegesen a végrehajtó hatalom alá rendelte a függetlennek szánt intézményeket.

A politikai ellenfelekkel szembeni fellépés az évek múlásával sem veszített az intenzitásából. A hatóságok a mai napig rendszeresen hajtanak végre nagyszabású letartóztatási hullámokat a gülenista hálózattal való állítólagos kapcsolattartás vádjával. Nemrégiben ismét közel ezer embert vettek őrizetbe egy országos akció keretében, amelyet maguk a kormányzati tisztségviselők is a végső tisztogatási folyamat részének neveztek. A nyomás egyúttal a hagyományos világi ellenzékre is kiterjedt. Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester és több száz társa ellen folyamatban lévő bírósági eljárások zajlanak, miközben a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Özgür Özelt is megfosztották tisztségétől egy vitatott bírói döntéssel.

A tíz évvel ezelőtti puccs éjszakáját a hatalom a nemzeti újjászületés és a népakarat diadalának mítoszává emelte, július tizenötödikét állami ünneppé nyilvánítva. Az évfordulós ünnepségeket hatalmas pompával rendezik meg, hangsúlyozva a hősök áldozatvállalását. Ugyanakkor a háttérben megannyi megválaszolatlan kérdés húzódik meg. A kritikus elemzők és oknyomozó újságírók, köztük a korábban börtönbüntetésre ítélt Ahmet Şık, rámutattak arra, hogy a titkosszolgálatok feltehetően már órákkal a puccs kezdete előtt pontos információkkal rendelkeztek a készülő katonai mozgásokról, mégsem tettek lépéseket a megelőzésre. Ez a körülmény táplálja azokat a véleményeket, amelyek szerint a hatalom tudatosan engedte kibontakozni az eseményeket, hogy aztán hivatkozási alapként használhassa fel azokat a totális állami ellenőrzés kiépítéséhez. Törökország jelenlegi politikai képe egyetlen ember akaratára épül, és az alternatívák teljes hiánya miatt a jövőbeli demokratikus hatalomváltás lehetősége szinte teljesen elenyészett.