Milliárdos vagyonok fölött ülnek az Orbán-káderek

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása két külön ütemben történik. A nem felsőoktatási feladatot végző szervezetek jelentős része már 2026 nyarán megszűnik, az egyetemeket fenntartó alapítványok azonban csak 2027. augusztus 1-jével kerülnek sorra. A hosszabb átmenet indoka érthető: több százezer hallgató tanulmányai, több tízezer oktató és dolgozó munkaviszonya, folyamatban lévő kutatások, nemzetközi szerződések és hosszú távú beruházások függnek attól, hogy az átalakítás ne egyetlen adminisztratív döntéssel vágja el az intézmények működését. Ez azonban azt is jelenti, hogy még egy teljes tanéven át a Fidesz-korszakban kinevezett kuratóriumok maradnak meghatározó helyzetben.

A modellváltást 2019 és 2021 között azzal indokolta az Orbán-kormány, hogy az alapítványi fenntartás gyorsabb, rugalmasabb és gazdaságosabb működést tesz lehetővé. Az állam nem egyszerűen fenntartói jogokat adott át. Egyetemi épületek, kollégiumok, földek, klinikai és kutatási infrastruktúrák, vállalati részvénycsomagok, valamint hosszú távú költségvetési vállalások kerültek olyan magánjogi szervezetekhez, amelyek vezetőit az alapítók nevezték ki, sok esetben határozatlan időre. A kuratóriumokban volt és hivatalban lévő miniszterek, államtitkárok, jegybanki vezetők, nagyvállalati menedzserek és a Fideszhez kötődő közéleti szereplők kaptak helyet.

A konstrukció legfontosabb sajátossága az volt, hogy a közvagyon elvesztette közvetlen állami jellegét. Az alapítványok tulajdonába adott eszközöket az állam egy későbbi kormányváltás után sem vehette volna vissza közönséges politikai döntéssel. A kuratóriumok önmagukat újratermelő testületekké válhattak, miközben a szenátusok több intézményben elvesztették a rektor kiválasztására, a szervezeti átalakításokra, a költségvetésre és a vagyongazdálkodásra gyakorolt korábbi befolyásuk egy részét. A modell elvileg leválasztotta az egyetemeket a mindenkori kormányról, a gyakorlatban azonban a választott egyetemi közösségek helyett politikailag kiválasztott személyekhez kötötte őket.

A Tisza-kormány ezért nem pusztán fenntartóváltást hajt végre. Olyan rendszert kell lebontania, amelyben a jogi tulajdon, a finanszírozás, a munkáltatói jogok és az akadémiai döntések összekeveredtek. Az elfogadott szabályok szerint az egyetemi KEKVA-k 2027 nyaráig működhetnek tovább, addig azonban szigorúbb összeférhetetlenségi, vagyonnyilatkozati és átláthatósági előírások vonatkoznak rájuk. A kuratóriumok tagjai tehát egyelőre nem veszítik el automatikusan tisztségüket. Jogviszonyuk addig maradhat fenn, amíg az alapítvány meg nem szűnik, le nem mondanak, vissza nem hívják őket a módosított szabályok alapján, vagy valamely összeférhetetlenségi ok miatt nem kell távozniuk.

Ez az átmeneti év politikailag kényes. A régi vezetők továbbra is beleszólhatnak nagy értékű szerződésekbe, beruházásokba, ingatlanügyletekbe és személyi döntésekbe. A kormány már figyelmeztette az alapítványokat, hogy ne próbálják az utolsó hónapokban magánkézbe adni vagy megterhelni a rájuk bízott vagyont. A puszta felszólítás azonban kevés. Független vagyonleltárra, a szerződések teljes átvilágítására, az ingatlan- és részvényügyletek előzetes ellenőrzésére, valamint egyértelmű személyes felelősségi szabályokra van szükség. A közvagyon visszaszerzése csak akkor lesz hiteles, ha pontosan láthatóvá válik, mi került az alapítványokhoz, mi maradt meg belőle, miből származott bevétel, és mire költötték azt.

A Mol- és Richter-részvények ügye a rendszer egyik legnagyobb tétele. Az állam 2020-tól több alapítványnak juttatott jelentős csomagokat a két tőzsdei vállalatból. A Mathias Corvinus Collegium például mindkét társaság részvényeinek tíz-tíz százalékát kapta meg, de egyetemi alapítványokhoz is kerültek hasonló vagyonelemek. A részvények nem puszta könyvelési tételek: osztalékot termelnek, szavazati jogot biztosítanak, és stratégiai befolyást jelentenek két fontos magyar nagyvállalatban. A kiszervezéssel az állam éveken át lemondott több tízmilliárd forintnyi bevételről, amelyet az alapítványok saját programjaikra fordíthattak.

A visszavétel jogilag könnyebb lehet, mint elsőre látszik, mert a vagyonjuttatás dokumentált, a részvénycsomagok azonosíthatók, és a legtöbb alapítvány nem értékesítette őket. Az államnak ugyanakkor rendeznie kell az időközben felhalmozott osztalékok, a már elköltött bevételek és a részvényekhez kapcsolódó szerződések sorsát. A Mol és a Richter 2026-ban elhalasztotta egyes alapítványi osztalékok kifizetését, hogy a tulajdonosi helyzet rendezéséig ne kerüljön újabb nagy összeg a vitatott konstrukciókba. A végleges megoldásnál külön kell választani az egyetemek működéséhez szükséges stabil finanszírozást attól a vagyontól, amelyet a Fidesz politikai és értelmiségi hátországának tartós fenntartására rendeltek.

Az egyetemi ingatlanok visszakerülése szintén összetett kérdés. Az épületeknek, kollégiumoknak és laboroknak nem szabad egyik napról a másikra gazdátlan állami vagyonelemmé válniuk. Célszerű lenne olyan új közjogi fenntartói formát kialakítani, amelyben az intézmények tartós használati és gazdálkodási jogot kapnak, az eladás vagy megterhelés pedig szigorú garanciákhoz kötött. A teljes visszaállamosítás önmagában nem teremtene autonómiát. Ha a minisztérium nevezné ki a vezetőket, engedélyezné a költségvetést és közvetlenül irányítaná az egyetemeket, az csak a politikai függés másik változatát hozná vissza.

A valódi autonómia lényege, hogy az egyetemi közösség döntő szerepet kapjon saját vezetőinek megválasztásában, az oktatási és kutatási programok kialakításában, valamint a belső szervezet működtetésében. A szenátusok hatásköreit ezért meg kell erősíteni, de önmagában a régi állami modell visszaállítása sem lenne elegendő. Több szakértő olyan kettős rendszert javasol, amelyben a választott szenátus az akadémiai ügyeket és a rektor kiválasztását ellenőrzi, míg egy nyilvános pályázaton létrejövő, időben korlátozott mandátumú egyetemi tanács a pénzügyi és stratégiai felügyeletet látja el. A két testület egyikének sem lehetne korlátlan hatalma a másik fölött.

Az új irányítási rendszernek a jelenlegi kuratóriumok legsúlyosabb hibáit kell kizárnia. Nem lehetnek élethosszig tartó megbízások, önmagukat kinevező testületek és politikai tisztségviselőkkel összeférő pozíciók. A tagokat nyilvános eljárásban, szakmai és etikai feltételek alapján kell kiválasztani, megbízatásukat pedig legfeljebb néhány évre érdemes adni. A döntések, tiszteletdíjak, szerződések és vagyonnyilatkozatok legyenek hozzáférhetők. Az oktatók, hallgatók és dolgozók képviselete sem maradhat jelképes, mert az autonómia nem azt jelenti, hogy a kormány helyett egy szűk vezetői kör dönt mindenről.

A finanszírozás a változás legnagyobb gyakorlati kockázata. Az alapítványi egyetemek többéves keretszerződésekre, vállalt béremelésekre, beruházásokra és teljesítménymutatókhoz kötött állami támogatásokra építették működésüket. Ezeket nem lehet következmények nélkül felmondani. A kormánynak legalább három-öt évre kiszámítható finanszírozási megállapodásokat kell kötnie az intézményekkel, miközben meg kell akadályoznia, hogy az egyetemek a költségvetési alkuk kiszolgáltatottjaivá váljanak. Az autonómia forrás nélkül csak jól hangzó ígéret marad.

A rendezéshez az Európai Unióval való kapcsolat helyreállítása is hozzátartozik. A modellváltó egyetemeket az összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt kizárták az Erasmus+ és a Horizont Európa új támogatási szerződéseiből. A KEKVA-rendszer megszüntetése megnyithatja az utat a programokhoz való teljes visszatéréshez, de Brüsszel számára nem elég a szervezetek átnevezése. Bizonyítani kell, hogy a döntéshozók függetlenek a kormánytól és a pártpolitikától, a közbeszerzések ellenőrizhetők, a pénzügyi beszámolók nyilvánosak, és az egyetemi közösségek tényleges jogokat kapnak.

Az Orbán-korszak kuratóriumi tagjainak távozása ezért csak a folyamat egyik része. Nem mindegy, hogy a helyükre Tisza-közeli politikusok kerülnek-e, vagy valódi intézményi garanciák születnek. A kormány már megnyitotta a nyilvános pályázat lehetőségét egyes kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyekre, ez azonban átmeneti megoldás. A végleges rendszernek meg kell akadályoznia, hogy minden választási győzelem után új pártpolitikai elit foglalja el az egyetemeket.

A KEKVA-k felszámolása egyszerre vagyonvisszaszerzési, felsőoktatási és demokratikus feladat. Több mint háromezer milliárd forintnyi közvagyon sorsa rendeződik, ám az összeg nagysága nem homályosíthatja el az egyetemek sajátos helyzetét. Ezek nem állami cégek, amelyeken egyszerű vezetőcserét lehet végrehajtani. Tudományos közösségek, nemzetközi hálózatok és hosszú idő alatt felépített intézmények. A kormány akkor jár el helyesen, ha visszaveszi az Orbán-rendszer politikai kuratóriumaitól az ellenőrzést, de nem sajátítja ki magának. A közvagyonnak vissza kell kerülnie a közösséghez, az egyetemeknek pedig végre saját ügyeik valódi gazdáivá kell válniuk.