Totális háború fenyeget a Perzsa-öbölben

Súlyos katonai eszkaláció rázza meg a Perzsa-öböl térségét, ahol az amerikai fegyveres erők egymást követő hetedik éjszaka mértek légicsapásokat iráni célpontok ellen. A helyzet mérgesedését jelzi, hogy Teherán hivatalosan bejelentette az Amerikai Egyesült Államokkal kötött korábbi politikai és biztonsági keretmegállapodás érvénytelenítését. A hadműveletek intenzitása miatt a térségben humanitárius és gazdasági válság körvonalazódik. Az iráni partvidéken, Jask kikötőváros körzetében a bombázások következtében megsemmisült az ivóvízhálózat, így emberek ezrei maradtak alapvető ellátás nélkül a sivatagi hőség közepette. A teheráni kormányzat válaszul összehangolt rakéta- és dróntámadásokat indított a Washingtonnal szövetséges arab monarchiák ellen, ami a konfliktus regionális kiterjedésével fenyeget.

Az amerikai parancsnokság tájékoztatása szerint a légierő és a haditengerészet egységei precíziós csapásokat mértek az iráni hadsereg megfigyelő állomásaira, föld alatti fegyverraktáraira, valamint a katonai infrastruktúra kulcsfontosságú elemeire. Ezzel szemben a teheráni állami média és a helyi sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy a támadások lakóövezeteket, hidakat és civil létesítményeket értek. Míg a Pentagon nem közölt pontos koordinátákat a bombázások helyszíneiről, az iráni IRIB állami televízió megerősítette, hogy a Hormuzi-szoros közvetlen közelében fekvő Sirik térségében, valamint Bandar Abbász kikötővárosánál hatalmas detonációk történtek. A déli Hormozgán tartományban stratégiai fontosságú közúti hidakat ért találat, a kormányközeli hírügynökségek szerint a támadásokban legkevesebb három civil életét vesztette, nyolcan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

A katonai összecsapások a légtérben és a tengeri útvonalakon egyaránt zajlanak. Az iráni forradalmi gárda bejelentette, hogy Busehr város térségében sikeresen lelőttek egy amerikai felderítő drónt, és ezzel párhuzamosan híreket terjesztettek arról, hogy a Hormuzi-szoros déli bejáratánál két nagyméretű olajszállító tankerhajó kigyulladt a robbanások következtében. Az amerikai Középső Parancsnokság cáfolta a tankerek felrobbanásáról szóló jelentéseket, és közösségi oldalán közzétett nyilatkozatában dezinformációnak minősítette az iráni állításokat. A tengeri incidensek hírére a nemzetközi hajózási társaságok azonnal leállították a járatok indítását, aminek következtében a szorosban zajló forgalom a korábbi töredékére esett vissza, veszélyeztetve a globális energiaellátás biztonságát.

A Teherán által indított megtorló csapások közvetlenül elérték Kuvait és Bahrein területét. A kuvaiti kormány hivatalos közleményben jelezte, hogy az iráni rakéták komoly károkat okoztak egy villamosenergia-központban, valamint a tengervíz lepárlását végző üzemben. A létesítmény egy részében kiterjedt tűz ütött ki, ami miatt a mérnökök kénytelenek voltak több nagy teljesítményű generátort elővigyázatosságból lekapcsolni a hálózatról. Ezzel párhuzamosan robbanásokról érkeztek jelentések Szaúd-Arábia és Jordánia területéről is, ahol jelentős amerikai katonai bázisok üzemelnek. Az iráni katonai vezetés állítása szerint a jordániai légibázisok elleni támadások során az amerikai hadsereg legalább két harci repülőgépe megsemmisült, a független megfigyelők azonban egyelőre nem tudták ellenőrizni ezeket az információkat.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az Öböl-menti Együttműködési Tanács határozott hangvételű nyilatkozatban ítélte el a Bahrein, Kuvait és Jordánia civil infrastruktúrája elleni iráni csapásokat. A szövetség értékelése szerint a támadások a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányának durva megsértését jelentik, és olyan háborús bűncselekménynek minősülnek, amelyek nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonást igényelnek. Amerikai diplomáciai források szerint a Fehér Ház a hidak és a szárazföldi logisztikai útvonalak bombázásával akarja rákényszeríteni Teheránt a Hormuzi-szorosban zajló nemzetközi kereskedelmi hajózás elleni támadások beszüntetésére, az iráni ellenállás mértéke azonban azt mutatja, hogy a nyomásgyakorlás egyelőre nem érte el a kívánt hatást.

A biztonságpolitikai szakértők komoly aggodalommal figyelik az események dinamikáját. A Közel-Kelet kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a fegyveres eszkaláció rendkívül gyorsan zajlik, a folyamatok kezdenek kicsúszni a döntéshozók ellenőrzése alól. Fennáll a veszélye egy olyan totális regionális háború kialakulásának, amelyet a felek eredetileg el akartak kerülni, a katonai logika azonban logikusan diktálja a válaszlépések folyamatos szigorítását. Az iráni egészségügyi minisztérium közlése szerint az amerikai légicsapások kezdete óta legalább ötven ember vesztette életét az országban, a sebesültek száma pedig meghaladja az ötszázat. A teheráni kormányzat kizárólag a polgári lakosság körében esett áldozatokról közöl adatokat, a fegyveres erők és a forradalmi gárda soraiban elszenvedett tényleges veszteségekről nincsenek hivatalos információk.

A konfliktus földrajzi kiterjedése már a szomszédos Jement is elérte. Az Irán által támogatott húszi milícia határozottan figyelmeztette Szaúd-Arábiát a Washingtonnal való szövetség következményeire. A síita fegyveres csoport védelmi minisztere kijelentette, hogy készek alkalmazni a blokád elleni blokád elvét, ami a repülőterek és a tengeri kikötők kölcsönös megtámadását jelenti. A fenyegetés közvetlen előzménye, hogy a hét elején légicsapás érte a húszi ellenőrzés alatt álló szanai nemzetközi repülőteret, amiért a milícia Rijádot tette felelőssé, miközben a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni emigráns kormány hadserege magára vállalta a támadást.

A jemeni milícia szerepe kulcsfontosságú a teheráni szövetségi rendszerben. Amennyiben az amerikai-iráni háború tovább terebélyesedik, a húszik a Vörös-tenger déli bejáratánál, a Bab al-Mandab szorosban végrehajtott dróntámadásokkal teljesen megbéníthatják a Szuezi-csatorna felé tartó tengeri forgalmat. Egy ilyen forgatókönyv beláthatatlan következményekkel járna a nemzetközi kereskedelemre nézve. Ráadásul a Szaúd-Arábia és a húszik közötti harcok kiújulása ellehetetlenítené a pakisztáni diplomácia közvetítési kísérleteit. Iszlámábád, amely az elmúlt időszakban igyekezett közvetítő csatornákat fenntartani Washington és Teherán között, nehéz helyzetbe kerülne, mivel tavaly óta szoros katonai szövetséget ápol a szaúdi királysággal, és a konfliktus kiterjedése esetén kénytelen lenne aktívan beavatkozni a háborúba a szunnita monarchia oldalán.

A diplomáciai feszültséget növeli, hogy az iráni forradalmi gárda nyilvános felhívásban fordult Jordánia lakosságához, fegyveres felkelésre és az amerikai jelenlét elleni harcra buzdítva a többségében muszlim arab ország állampolgárait. A teheráni vezetés vallási és humanitárius kötelességnek nevezte az amerikai katonai bázisok szabotálását, ami komoly belpolitikai instabilitást okozhat az amúgy is törékeny jordániai monarchiában. A nemzetközi biztonsági helyzet romlását jelzik a tengeri szállítási adatok is. A Hormuzi-szoroson áthaladó teherhajók száma drasztikusan visszaesett. Míg a háború februári kitörése előtt naponta átlagosan több mint száz nagy hajó kelt át a tengerszoroson, a legfrissebb műholdas adatok szerint a heti mérleg alig néhány áthaladást mutat, ami szinte a teljes zárlatot jelenti.

A globális gazdasági hatások elemzése során a szakértők rámutatnak, hogy a kőolajszállítások elmaradása a világpiaci árak hirtelen emelkedéséhez vezet, ami inflációs nyomást gyakorol az európai és az ázsiai gazdaságokra egyaránt. A Hormuzi-szoros a világ kőolajforgalmának egyötödét biztosítja, a hajózási útvonalak tartós lezárása így energiaválságot idézhet elő. A biztosítási díjak a többszörösükre nőttek a térségben, a nagy nemzetközi szállítmányozó cégek pedig inkább a hosszabb és költségesebb afrikai útvonalat választják a Jóreménység foka megkerülésével, ami növeli a szállítási időt és a költségeket.

A helyzet politikai hátteréhez hozzátartozik, hogy Washingtonban a kongresszus és a kormányzaton belüli erők között is vita zajlik a katonai stratégia helyességéről. A bírálók szerint az egyoldalú légicsapások nem gyengítik meg eléggé az iráni rezsimet, ugyanakkor közelebb viszik a szövetségeseket egy elhúzódó szárazföldi konfliktushoz, amelyre az amerikai hadsereg jelenleg nincs felkészülve. A teheráni vezetés a külső nyomás hatására belsőleg konszolidálódott, a társadalmi elégedetlenséget a nemzeti retorika segítségével sikerült háttérbe szorítani, a forradalmi gárda pedig megerősítette pozícióit a politikai döntéshozatalban. A regionális hatalmi egyensúly felborulása miatt a térség államai fegyverkezési versenybe kezdtek, ami hosszú távon garantálja a feszültség fennmaradását.