Polgár Judit mentette ki Magyart a politikai csapdából

Polgár Judit rövid és egyértelmű mondattal vetett véget annak a politikai helyzetnek, amelybe Magyar Péter néhány óra alatt sodorta bele őt, a Tisza-frakciót és saját kormányát. „A felkérésnek nem tudok eleget tenni” – közölte a világhírű sakkozó. Nem részletezte, mennyiben befolyásolta döntését a jelölése körül kialakult vita, ezért ezt tényként nem lehet állítani. A döntés politikai hatása ettől függetlenül világos: Polgár Judit kiszabadította a miniszterelnököt egy olyan csapdából, amelyből minden más kijárat nagyobb arcvesztéssel járt volna.

Magyar Péter szombaton még arra kérte a pártokat, a civileket, a közélet ismert szereplőit és a magánembereket, hogy tegyenek javaslatot Sulyok Tamás utódjára. A felhívás a közös döntés és a társadalmi vita ígéretét hordozta. Vasárnap délután tizenhat tudós, művész, sportoló és közéleti személyiség Polgár Juditot ajánlotta. Néhány órával később a kormányfő már bejelentette, hogy hétfőn személyesen kéri fel. A jelöltkeresés így rövidebb ideig tartott, mint egy átlagos álláspályázat első köre, miközben az ország egyik legfontosabb közjogi tisztségéről volt szó.

Polgár Judit személye sokak számára vonzó választásnak látszott. Nem kötődött párthoz, nem állami megrendelésekből építette fel tekintélyét, Magyarország egyik legismertebb nemzetközi személyisége, és egész pályája a fegyelemről, teljesítményről, függetlenségről szólt. A kritika jelentős része mégsem ellene irányult. Magyar Pétertől azt kérték számon, hogy miként lehet társadalmi egyeztetésnek nevezni egy olyan folyamatot, amelyben az első ismert javaslat után már eredményhirdetéshez hasonló bejelentés következik.

Az Amnesty International Magyarország is úgy fogalmazott, hogy Polgár Judittal nincs baj, az eljárás azonban átgondolatlan és kapkodó. Fekete-Győr András azt emelte ki, hogy a harmincnapos alkotmányos határidőből bőven jutott volna idő több név mérlegelésére. Vona Gábor, Krekó Péter és más közéleti szereplők szintén a kiválasztás módját kifogásolták. Török Gábor politológus szerint ez lett Magyar Péter első olyan bejelentése a kormányváltás óta, amely láthatóan megosztotta a Tisza saját táborát.

A vita során közben Polgár Juditot méltatlan személyes támadások is érték. Kétségbe vonták műveltségét, közéleti alkalmasságát, előkerült származása és kettős állampolgársága, egyesek sértő hangon beszéltek életművéről. Ezeknek nincs helyük egy demokratikus jelöltvitában. A személyeskedés elítélése azonban nem teheti érvénytelenné az eljárással kapcsolatos bírálatot. A Tisza több politikusa összemosta a két jelenséget, és úgy tett, mintha minden kritikus Polgár Juditot támadná. Ezzel a jogos észrevételekre sem kellett válaszolniuk.

Polgár Judit visszautasítása ebben a helyzetben Magyar Péternek tett politikai szívesség. Ha elfogadja a felkérést, a miniszterelnök két rossz lehetőség közül választhatott volna. Erőből végigviszi a jelölést, ezzel végleg hitelteleníti a közös döntésről tett ígéretét; vagy visszalép saját bejelentésétől, és nyilvánosan elismeri, hogy egy nap alatt rosszul mérte fel a helyzetet. A sakkozó döntése levette róla ezt a terhet. Magyar most úgy kezdheti újra a folyamatot, hogy nem neki kell félreállítania azt az embert, akit előző este még az ország legalkalmasabb jelöltjeként mutatott be.

A történet a Tisza parlamenti frakcióját is kellemetlen helyzetbe hozta. Bujdosó Andrea hétfőn azt közölte, hogy a képviselőcsoport hosszas egyeztetés után egyhangúlag Polgár Juditot tartja a legalkalmasabb jelöltnek, a végső döntést pedig a következő frakcióülésen hozzák meg. Néhány órával később kiderült, hogy a lehetséges államfő nem vállalja. A frakció tehát olyan személy mellett sorakozott fel teljes egységben, akinek beleegyezése még nem állt rendelkezésre.

Ez több egy kommunikációs bakinál. Azt a benyomást kelti, hogy a képviselőcsoport nem önálló politikai mérlegelést végzett, inkább gyorsan követte a miniszterelnök vasárnap esti választását. Ha valóban hosszú vita zajlott, nehezen érthető, miért nem az volt az első kérdés, elfogadná-e Polgár Judit a felkérést. Ha a frakció csak támogatói nyilatkozatot akart tenni, az egyhangúság hangsúlyozása volt fölösleges. Mindkét értelmezés azt mutatja, hogy a döntési sorrend felborult.

Bujdosó Andrea tekintélyét külön is érinti az ügy. A frakcióvezető feladata nem merül ki abban, hogy parlamenti formába önti Magyar Péter közösségi oldalán megjelent bejelentéseit. A kétharmados többség vezetőjeként neki kell megszerveznie a képviselők szakmai vitáját, jeleznie a politikai kockázatokat, és adott esetben lassítania a kormányfőt. A mostani folyamatban a frakció azután kezdett „hosszan egyeztetni”, hogy a miniszterelnök már nyilvánosan megnevezte a választottját. Ilyen körülmények között a képviselőknek kevés tér marad valódi ellenvéleményre.

A Tisza ellenzéki mozgalomként jelentős részben Magyar Péter gyorsaságából, személyes kommunikációjából és ösztönös politikai reakcióiból élt. A közösségi oldalról irányított tempó alkalmas volt arra, hogy napirendet szabjon, váratlan helyzeteket teremtsen a Fidesznek, és megkerülje a hagyományos pártszervezetet. Kormányon ugyanez a módszer kockázattá válik. Egy tüntetés időpontját vagy egy kampányüzenetet lehet gyorsan bejelenteni. Közjogi méltóságot, törvényt, költségvetési döntést vagy intézményi reformot előkészítés, belső kontroll és hatásvizsgálat nélkül nem lehet felelősen kezelni.

A Polgár-ügy ezért a Tisza-frakció szervezeti érettségének első komoly vizsgája. A képviselőknek el kell dönteniük, hogy a miniszterelnök politikai hátországaként vagy önálló alkotmányos intézményként kívánnak működni. A kettő összeegyeztethető, amennyiben a lojalitás nem jelent automatikus helyeslést. Egy kétharmados többségnél különösen fontos a belső vita, mert a külső parlamenti ellensúly gyenge. Ha a frakció minden javaslatot egyhangú lelkesedéssel követ, ugyanazt a politikai kultúrát építheti újra, amelyet a Fidesz uralma alatt bírált.

A kormány, a párt, a parlamenti frakció és Magyar Péter személyes kommunikációja között is világos határokat kell húzni. A mostani ügyben a négy szerep összecsúszott. A miniszterelnök egy civil kezdeményezés után közölte személyes választását, a pártközösség ezt kampányként kezdte terjeszteni, a frakció pedig másnap egyhangú támogatást jelentett be. Nem derült ki, ki vezeti a kiválasztási folyamatot, milyen szempontok alapján értékelik a neveket, és hol születik majd a tényleges döntés.

A Tisza támogatóinak reakciója szintén figyelmeztetés. A párt hosszú ideig abból merített erőt, hogy közösségként beszélt magáról, és rendszeresen arra kérte híveit, szóljanak, ha rossz irányt látnak. Amikor ezt most sokan megtették, a kritika egy részét hisztinek, árulásnak vagy fideszes zavarkeltésnek minősítették. A legnagyobb támogatói csoportban átmenetileg a hozzászólási lehetőséget is korlátozták a vita közben. Egy új politikai erő hitelességét nem az mutatja, hogy soha nem hibázik, az viszont igen, hogyan bánik a saját táborából érkező ellenvéleménnyel.

Polgár Judit a visszautasítással saját életművét is megvédte. Ha igent mond, azonnal egy kiélezett pártpolitikai küzdelem közepén találja magát, még mielőtt nyilvánosan beszélhetett volna arról, milyen elnök szeretne lenni. A neve köré egyetlen nap alatt kész politikai szerepet építettek, és sokan már a kormány díszletét vagy éppen a demokrácia megmentőjét látták benne. Nemet mondva visszaszerezte a döntést saját magának, és nem engedte, hogy közéleti tekintélyét egy sietős kormányzati koreográfia használja fel.

A visszalépés egyúttal igazolta azt az erényt, amely miatt sokan alkalmasnak tartották volna. Függetlenül döntött, nem engedett a magas tisztség csábításának, és vállalta, hogy nemet mond a kétharmados parlamenti többség vezetőjének. Az államfői szerep egyik alapfeltétele éppen ez a távolságtartás lett volna. Ettől még nem tudjuk, milyen elnök vált volna belőle, a válasza azonban erősítette a róla kialakult képet: nem kér pozíciót pusztán azért, mert felajánlják neki.

Magyar Péter számára most a legrosszabb reakció az volna, ha a döntést kizárólag a személyeskedő támadásokra vagy az „óellenzék” áskálódására fogná. Ez kényelmes magyarázatot kínálna, közben elfedné a saját eljárási hibáját. A személyes gyalázkodást határozottan el kell ítélni, majd ugyanilyen világosan el kell ismerni: a jelöltkeresést túl gyorsan zárták le, a frakciót kész helyzet elé állították, és Polgár Juditot szükségtelen nyomásnak tették ki.

Egy rövid, világos bocsánatkérés többet használna a Tiszának, mint napokig magyarázni, hogy mindenki félreértette a szándékot. Magyar Péter mondhatná, hogy kiváló jelöltet látott Polgár Juditban, lelkesedésében túl korán tett bejelentést, a visszautasítást tiszteletben tartja, és most rendezett eljárást indítanak. Egy ilyen mondat nem gyengeséget jelezne. A Fidesz tizenhat éves kormányzása után éppen az volna újszerű, hogy a hatalom képes belátni és kijavítani egy hibát.

Az új eljáráshoz a harmincnapos határidő elegendő. Először világos alkalmassági szempontokat kell rögzíteni: függetlenség, közjogi érzék, erkölcsi tekintély, nemzetközi képviseleti képesség, a demokratikus intézmények iránti elkötelezettség és vállalható múlt. Ezután több jelölt előzetes, bizalmas hozzájárulását kell megszerezni. Csak olyan név kerülhet nyilvánosságra, aki kész mérlegelni a tisztséget. A jelöltekkel alkotmányjogászokból, civil szereplőkből és parlamenti képviselőkből álló testület beszélhetne, majd nyilvános meghallgatás következhetne.

A társadalmi egyeztetés sem Facebook-kommentelést jelent. Lehet rövid, rendezett és átlátható: szakmai szervezetek, egyházak, kisebbségi közösségek, szakszervezetek, tudományos és kulturális intézmények írásos véleményt adhatnak; a parlamenti pártok jelölteket ajánlhatnak; a nyilvánosság megismerheti a vállalásokat és az ellenérveket. A döntést a jelenlegi szabályok szerint az Országgyűlés hozza meg, így az egyeztetés nem népszavazás. Arra szolgál, hogy a kétharmad ne pusztán a saját erejéből, zárt ajtók mögött nevezze ki az államfőt.

A következő jelöltnél a Tiszának azt is tisztáznia kell, milyen szerepet szán az átmeneti elnöknek. Az új alkotmány elfogadásáig várhatóan gyors törvényhozás, intézményi átalakítás és számos jogilag vitatott döntés következik. Az államfő feladata nem a kormány népszerűsítése. Törvényeket küldhet vissza, alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezhet, kinevezésekben és kegyelmi ügyekben dönt, a közéletben pedig mércét állíthat. A Tiszának olyan személyt kell keresnie, aki szükség esetén vele szemben is él ezekkel a jogkörökkel.

A Fidesz természetesen igyekszik a történetet a Tisza alkalmatlanságának bizonyítékaként felhasználni. Ebben korlátozza hitelességét saját államfőválasztási múltja. Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és Sulyok Tamás kiválasztása sem nyílt társadalmi eljárásban történt, a kormánypárti frakciók rendszerint Orbán Viktor döntését hajtották végre. A Tisza azonban éppen ettől a kultúrától ígért eltérést. Nem elég arra hivatkoznia, hogy elődei rosszabbak voltak; a saját mércéjét kell teljesítenie.

A frakció számára a visszautasítás rövid távon kínos, hosszabb távon hasznos figyelmeztetés lehet. A képviselők most megtapasztalták, milyen gyorsan éghet rájuk egy előzetesen nem ellenőrzött politikai döntés. Bujdosó Andreának lehetősége nyílik arra, hogy a következő körben saját eljárást vezessen, és ne kész jelölt támogatását kérje a képviselőktől. A frakciónak pedig bizonyítania kell, hogy az egyhangúság helyett képes vitára, mérlegelésre és akár a miniszterelnöktől eltérő álláspontra is.

Polgár Judit nemet mondott, és ezzel megóvta magát egy méltatlanul előkészített szereptől. Egyben megadta Magyar Péternek a lehetőséget, hogy különösebb politikai veszteség nélkül újrakezdje. Ez a szívesség azonban csak akkor ér valamit, ha a Tisza tanul belőle. A következő jelölt személyénél fontosabb lesz a mód, ahogyan megtalálják. Egy új politikai korszak első államfőválasztása nem épülhet ugyanarra a vezéri logikára, amelynek felszámolására a kormány felhatalmazást kapott.