Szerbiában is magyar recepttel váltanák le Vučićot

A magyarországi kormányváltás után Szerbiában egyre többen keresik azokat az elemeket, amelyek átültethetők lennének Aleksandar Vučić rendszerének leváltására. A belgrádi Danas most Polgár Judit visszalépéséből indította el a maga vitáját: lehet-e párton kívüli, széles társadalmi tekintéllyel rendelkező jelöltből olyan köztársasági elnök, aki mögött felsorakozhat az ellenzék és a hónapok óta mozgósító diákság. A lap számára a sakknagymester döntése kevésbé lezárt magyar személyi ügy, sokkal inkább alkalom arra, hogy a szerb ellenzék egyik régi dilemmáját újra megvizsgálja.

L. Stevanović cikke abból indul ki, hogy Polgár Judit elutasította a pártok felett álló elnökjelöltséget, miközben nagyra értékelte Magyar Péter gesztusát. A Danas azt emeli ki, hogy a Tisza döntő parlamenti többsége ellenére független személyiséget keresett az államfői tisztségre. A szerb szerző számára ez fontos politikai jelzés: egy rendszerváltó többség saját pártkáder helyett olyan embert is választhatna, akinek tekintélye a táborhatárokon kívül is érvényesül.

A lap azonnal szerb terepre fordítja a történetet. A Vučić-rendszerrel szembeni diáktüntetések kezdettől távolságot tartottak a pártoktól és a régi ellenzéki szereplőktől. Ez a tudatos elkülönülés egyszerre erőforrás és nehézség. Hitelességet ad a mozgalomnak azok körében, akik a teljes politikai osztályból kiábrándultak, közben megnehezíti a közös választási szervezet, a jelöltállítás és a kampány irányításának kialakítását. A Danas szerint ebben a helyzetben logikus megoldás lehet egy párton kívüli államfőjelölt, akit a diákok és a demokratikus ellenzék egyaránt elfogad.

Vladimir Pajić, a Szabad Polgárok Mozgalmának képviselője a lapnak azt mondta, a következő szerb elnökválasztás történelmi jelentőségű lesz, ezért személyes és szakmai integritással rendelkező jelöltre van szükség. Pajić értelmezésében a párttagság másodlagos kérdés. A döntő az, hogy az illető képes legyen elviselni a hatalom nyomását, vállalja a veszélyeket, és a lehető legszélesebb ellenzéki, civil és értelmiségi támogatást gyűjtse maga köré. A szerb közegben ez nem retorikai dísz: egy rendszerjelölt kihívójára médiakampány, hatósági nyomás, karaktergyilkosság és személyes fenyegetés várhat.

Pajić az október 5. utáni csapda elkerüléséről is beszélt. Ezzel arra utalt, hogy Slobodan Milošević bukása után a demokratikus erők gyorsan széttöredeztek, az intézményi átalakítás részben elakadt, a régi rendszer több hálózata pedig túlélte a fordulatot. A Danas megszólalója olyan államfőt képzel el, aki európai és demokratikus értékeket képvisel, érti a szerb hagyományok jelentőségét, és képes az őszinteséget politikai erővé alakítani. A feladat tehát nem merülne ki egy választási győzelemben: az új vezetőnek a változás utáni átmenetben is hitelesnek kell maradnia.

Aleksandar Olenik ügyvéd, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökségi tagja szintén követhető példának nevezte a magyar fejleményeket. Szerinte a párton kívüli jelölt azért lehet különösen vonzó, mert Szerbiában másfél-két évtizede tudatosan épül az a kép, hogy a pártpolitika eleve tisztátalan tevékenység. Ez az általános megvetés hozzájárult ahhoz, hogy sok polgár kivonult a szervezett közéletből, a hatalmi gépezet pedig kevesebb ellenállással működhetett. Olenik mégis elfogadja, hogy ezt a bizalmi válságot rövid idő alatt nem lehet megszüntetni, ezért a párton kívüli jelöltek támogatását reális átmeneti megoldásnak tartja.

Ebben az érvelésben fontos feszültség húzódik. Egy független jelölt könnyebben jelenítheti meg az egész társadalom ügyét, ugyanakkor kampányát pártok, aktivisták, pénzügyi támogatók és helyi szervezetek nélkül aligha tudja végigvinni. A pártonkívüliség így gyakran politikai márka, nem szervezeti valóság. A jelölt neve fölött nem szerepel pártlogó, mögötte mégis működnie kell egy országos hálózatnak, amely szavazatot számol, jogi segítséget ad, megvédi a választási eredményt és eljuttatja az üzenetet a kormánypárti média által uralt térségekbe.

Srđan Milivojević, a Demokrata Párt elnöke ennél határozottabban fogalmaz. Szerinte a majdani államfőjelöltet a diákmozgalomnak kell megneveznie, és az ellenzéknek ezt a döntést támogatnia kell. A Danasnak azt mondta, a magyar tapasztalat legfontosabb eleme a legerősebb változáspárti szereplő mögötti összefogás volt. Szerbiában ezt egyszerűbbnek látja, mert a pártoktól nem egy másik párt támogatását kérnék, hanem egy országos diákmobilizációét, amely a fiatalságot és a jövőt jeleníti meg.

Milivojević érvelése már szinte kész választási doktrína. A személyes és pártérdekeket félre kell tenni, a rezsim leváltását pedig egyetlen közös politikai cél alá kell rendelni. A Danas ezt a modellt kipróbált eljárásként mutatja be, mivel Magyarországon az ellenzéki erők nagy része végül a legerősebb kihívó köré rendeződött. A párhuzam vonzó, ám a két ország intézményi helyzete eltér. Magyarországon az államfőt a parlament választja, Szerbiában közvetlen elnökválasztás dönt, így a jelöltnek személyesen kell országos többséget szereznie.

A szerb államfő hatalma és politikai súlya is nagyobb annál, amit a magyar köztársasági elnöki tisztségből le lehet vezetni. Vučić éveken át az elnöki pozícióból irányította a kormányt, a pártot, a külpolitikai üzeneteket és a nyilvánosság napirendjét. Kihívója ezért nem átmeneti, reprezentatív szerepre jelentkezne. Egy olyan személyes hatalmi központtal kellene megküzdenie, amely állami erőforrásokra, országos párthálózatra és túlnyomó médiatámogatásra épül. A sakkozó vagy tudós típusú erkölcsi tekintély önmagában kevés lehet ehhez.

A Danas felidézi a 2017-es szerb elnökválasztást is, amikor több párton kívüli szereplő indult. Saša Janković korábbi ombudsman a „Szerbiáért félelem nélkül” polgári csoport jelöltjeként széles értelmiségi és ellenzéki támogatást kapott. Luka Maksimović Ljubiša Preletačević Beli néven szatirikus civil jelöltként szerepelt, Vuk Jeremić pedig korábbi demokrata párti politikusként, de formálisan függetlenül indult. A mezőny sokfélesége mégsem törte meg Vučić fölényét. Az ellenzéki szavazatok szétaprózódtak, a párton kívüli címke pedig nem teremtett automatikusan egységet.

Ez a tapasztalat óvatosságra inti a mostani kezdeményezőket. A független jelölt akkor lehet eredményes, ha kiválasztása átlátható, a diákság valódi beleszólást kap, az ellenzéki pártok pedig előre elfogadják a közös szabályokat. Meg kell állapodni a program minimumában, a kampány finanszírozásában, a választási ellenőrzésben és abban is, mi történik győzelem után. Egy népszerű személy neve nem pótolja az intézményi tervet. A szerb demokratikus átmenet egyik legnagyobb veszélye éppen az lehet, ha az újabb megváltókeresés ismét háttérbe szorítja a szabályok és ellenőrzések kiépítését.

A Danas cikkének ereje abban rejlik, hogy a Polgár Judit körüli magyar epizódot nem bulvárkudarcként kezeli. A szerb ellenzék számára inkább azt a kérdést teszi fel, képes-e a politikai közösség párthatárokon átívelő tekintélyt találni. A lap megszólalói egyetértenek abban, hogy integritás, bátorság és széles társadalmi támogatás nélkül nincs esély. Abban már kevésbé egységesek, milyen szerepet kapjanak a pártok, és mennyire bízható a jelölés a diákmozgalomra.

A magyar példa így egyszerre remény és figyelmeztetés a Danas olvasói számára. Reményt ad, mert egy hosszú ideje bebetonozottnak látszó rendszer választáson legyőzhető. Figyelmeztet, mert a győztes koalíciót felépítő politikai erő, a megfelelő jelölt, az országos szervezet és a közös stratégia egyik napról a másikra nem terem elő. Szerbiában egy párton kívüli államfőjelölt valóban lehet az összefogás arca. A sikerhez mögötte fegyelmezett, demokratikus és a választás után is működőképes szövetségre lesz szükség.