Pártszakadás Törökországban: új erő fenyegeti Erdoğant

Sorsfordító lépésre szánta el magát a török ellenzék meghatározó alakja. Özgür Özel egy határozott mozdulattal aláírta a dokumentumokat, majd bezárta a piros mappát, ezzel pedig az újkori Törökország történetének egyik legjelentősebb pártszakadását idézte elő. Az íróasztala mögötti fekete falon ezüst betűkkel tündököl a török alkotmány alapelve, miszerint a szuverenitás feltétel nélkül a népé. A közösségi médiában közzétett videónyilatkozatában Özel bejelentette, végleg elhagyja a kemalista Köztársasági Néppártot, a CHP-t, és új politikai mozgalmat indít útjára a haza javát szolgálva. Ez a bejelentés egy olyan drámai hetet zárt le, amely alapjaiban alakíthatja át a török belpolitikai életet.

A fejlemények hátterében egy összetett és feszültségekkel teli jogi, valamint politikai küzdelem húzódik meg. Két hónappal ezelőtt a kormányhoz hű bíróság törölte a CHP 2023-as kongresszusának határozatait, érvénytelenítve a tagság azon döntését, amellyel a korábbi sikertelen pártelnököt, Kemal Kılıçdaroğlut leváltották, és helyére Özgür Özelt választották meg. Özel a korábbi választási sikerek nyomán generációváltást hajtott végre a formációban, szoros együttműködésben Isztambul és Ankara rendkívül népszerű polgármestereivel, Ekrem Imamoğluval és Mansur Yavaşsal. A CHP ezt követően áttörést ért el a helyhatósági választásokon, felülmúlva Recep Tayyip Erdoğan elnök kormánypártját, az AKP-t. A kormánypárti válaszlépés nem váratott magára sokat: az elnöki tisztségre legesélyesebb ellenzéki kihívót, Ekrem Imamoğlut letartóztatták.

A hatalom számítása szerint Imamoğlu bebörtönzése káoszt és fejetlenséget szült volna az ellenzéki soraiban, Özel pedig elveszítette volna az irányítást a folyamatok felett. Amikor ezzel szemben az ellenzéki bázis még egységesebbé vált, a hatóságok hullámszerű letartóztatásokkal fokozták a nyomást, a bírósági döntés pedig visszaültette a párt élére azt a Kılıçdaroğlut, aki korábban minden egyes választást elveszített Erdoğannal szemben. Az ankarai kormányzat nem számított arra, hogy az Özel mögött álló frakció ilyen gyorsan saját párt építésébe kezd. Mivel Kılıçdaroğlu a tagság többségi akarata ellenére megtagadta a rendkívüli kongresszus összehívását – tudva, hogy az a biztos bukását jelentené –, Özelnek nem maradt más választása, mint az önálló útra lépés.

A törvényi keretek komoly kihívást jelentenek az alakuló politikai erő számára. A bírósági érvénytelenítés négy korábbi pártkongresszust törölt el, a törvények szerint pedig rendszeres kongresszus nélkül egy párt nem indulhat a választásokon. A határidő sürgető, emellett a választási részvétel feltétele, hogy a szervezet a 81 török tartomány közül legalább negyvenegyben működő alapszervezettel és jelöltekkel rendelkezzen. Mivel a CHP infrastrukturális alapjait a régi vezetés birtokolja, Özel csapata más létező politikai formációkkal való szövetségkötést is mérlegel a technikai feltételek teljesítése érdekében.

Amikor Özel és hívei az elmarasztaló bírósági határozat után megtagadták az ankarai központi épület elhagyását, a hatóságok vízágyúkat is bevetve ürítették ki a székházat. A közösségi médiában elterjedt felvételek erőszakos jelenetei nemzetközi felháborodást váltottak ki. A modern üvegpalota jelenleg szinte teljesen kihalt, Kılıçdaroğlu mindössze tucatnyi hűséges emberével tartózkodik ott. Az új mozgalom képviselői teljesen kiszorultak a hivatalos infrastruktúrából: leállították az e-mail címeiket, érvénytelenítették a telefonszámaikat, és blokkolták a hozzáférésüket a csaknem kétmillió tagot számláló adatbázisokhoz, valamint a szociális médiafelületekhez. Bár a pódiumok és a mikrofonok elv vesztek, az ellenzéki politikusok közvetlenül az utcán, kávézókban és lakossági fórumokon tartják a kapcsolatot a választókkal.

A politikai elemzők rámutatnak arra, hogy a választók szemében a CHP neve összeforrt a köztársasági eszmékkel, a modern intézményrendszerrel és a világi állammodell fogalmával. A Mustafa Kemal Atatürk által alapított párt határozta meg a modern török nemzetépítés kereteit. A párt története során több átalakuláson ment keresztül, a hatvanas években Bülent Ecevit vezetése alatt tolódott el a szociáldemokrácia irányába. Bár a múltban is előfordultak pártszakadások, mint Emine Ülker Tarhan vagy Muharrem İnce távozásakor, a mostani folyamat teljesen más léptékű, hiszen most a tagság és a választói bázis túlnyomó többsége szakad el a régi struktúrától.

A börtönbüntetését töltő Ekrem Imamoğlu továbbra is az alakuló új erők szimbolikus vezetője és egyetlen elnökjelöltje maradt. Özel az elmúlt időszakban meglepő mobilitást és karizmát mutatott be, miközben végig lojális maradt Imamoğluhoz. A társadalmi hangulat kedvez az új formáció térnyerésének, mivel a lakosság köreiben óriási az elégedetlenség a gazdaság helyzete miatt. A szigorú monetáris politika ellenére a vágtató inflációt nem sikerült megfékezni, a megélhetési költségek drasztikusan emelkedtek, miközben a kormánypárti elit cselekvőképessége gyengülni látszik.

Erdoğan elnök mozgásterét és hatalmi befolyását ugyanakkor két tényező még mindig erőteljesen támogatja. Egyrészt a kontroll alatt tartott igazságszolgáltatás rendkívül találékony az ellenzékre nehezedő nyomás fenntartásában, akár Özel mentelmi jogának felfüggesztésével vagy közvetlen letartóztatásával is megpróbálkozhatnak. Másrészt a Közel-Keleten tapasztalható geopolitikai feszültségek és a regionális biztonsági architektúra átalakulása miatt a nyugati szövetségesek tartózkodnak az ankarai vezetés nyílt kritikájától, mivel Törökország stratégiai szerepe felértékelődött.

Ami viszont komoly aggodalmat kelt az elnöki palotában, az a választói akarat alakulása. Az IstanPol kutatóintézet legfrissebb felmérései azt mutatják, hogy Özgür Özel még be sem jegyzett új pártja a legerősebb ellenzéki tömörüléssé vált, és a támogatottsága már megelőzi a kormánypárti AKP-t is. Ezzel párhuzamosan a Kılıçdaroğlu-féle CHP a parlamenti küszöb közelébe zuhant vissza. A számok önmagukért beszélnek: a CHP 135 parlamenti képviselőjéből 91 már hivatalosan is kilépett a pártból Özel hívására, míg mások csak taktikai okokból maradtak bent, hogy megőrizzék az ellenzéki jelenlétet a jogi bizottságokban.

Az átmenetileg Új Párt néven hivatkozott formáció előtt álló legnagyobb kérdés az, hogy kizárólag a kemalista örökség képviselőjeként határozza-e meg magát, vagy képes lesz egy szélesebb gyűjtőpárttá válni a mérsékelt jobboldaltól a baloldalig. A nemzetközi kapcsolatokért felelős ellenzéki tisztségviselők hangsúlyozzák, hogy a választók valódi, elszánt ellenzéki fellépést követelnek. A közvélemény átlát a politikai és bírósági játszmákon, így az igazságszolgáltatás általi ellehetetlenítési kísérletek visszájára sülhetnek el.

A török politikatörténetben legutóbb bő két évtizeddel ezelőtt fordult elő, hogy egy pártszakadásból kiinduló új mozgalom söpörte el a fennálló rendszert. Akkor az iszlamista Jólét Pártjából kivált reformkeret alakított új centrumszövetséget, kihasználva az általános társadalmi elégedetlenséget és a gazdasági válságot. Az a formáció nem volt más, mint Recep Tayyip Erdoğan pártja, az AKP. Az elnök pontosan ismeri a forgatókönyvet, és tisztában van azzal, milyen veszélyt jelent a hatalmára egy alulról szerveződő, elszánt ellenzéki kihívó.