Kínai műholdak segítik az iráni rakétacsapásokat

Folyamatosan növekszik a feszültség a washingtoni elnöki hivatalban, ahol a tisztviselők beszámolói szerint Donald Trump kemény megtorló lépéseket mérlegel a háttérben zajló folyamatok miatt. Az amerikai adminisztrációban kevesen számoltak azzal, hogy Irán képes lesz fél éven keresztül ellenállni az Egyesült Államok által gyakorolt katonai és gazdasági nyomásnak. Ez a helytállás azonban nem független a külső szereplőktől: Oroszország mellett elsősorban Kína diplomáciai és technológiai jelenléte játszik kulcsszerepet abban, hogy Teherán megőrizte cselekvőképességét. A Fehér Ház számára egyre nyilvánvalóbbá válik Peking szerepvállalása, amit az elnök nyilvános megnyilatkozásai is igazolnak. Trump közösségi oldalán közzétett bejegyzésében utalt arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök korábban ígéretet tett a fegyverszállítások elkerülésére, ám amennyiben Kína vagy Oroszország mégis hadi anyagokkal támogatja a teheráni rendszert, az súlyos következményeket von maga után mindkét államra nézve, emlékeztet a Neue Zürcher Sonntagszeitung.

Miközben a hivatalos kínai diplomácia a fegyveres konfliktus kezdete óta a semlegesség elvét hangoztatja, a nemzetközi hírszerzési adatok és a kiszivárgott információk egészen más képet mutatnak. Peking az elméleti semlegesség álcája alatt módszeres segítséget nyújtott az Iráni Forradalmi Gárda számára a rakéta- és drónarzenál korszerűsítésében. Az elmúlt öt hónap során összegyűjtött bizonyítékok azt igazolják, hogy az iráni fegyveres erők a kínai támogatásnak köszönhetően képesek voltak radikálisan növelni a csapásméréseik pontosságát és pusztító erejét, ami jelentős kihívás elé állította a térségben állomásozó amerikai csapatokat.

Az Egyesült Államok és öböl menti szövetségesei az elmúlt két évtizedben több mint húszmilliárd dollárt fordítottak a régió légvédelmi és rakétaelhárító rendszereinek kiépítésére. Az iráni támadási hullámok azonban rávilágítottak ezen védelmi ernyő sérülékenységére. Ennek legszembetűnőbb bizonyítéka az a szimultán akció volt, amelynek során iráni egységek egyszerre mértek csapást Bahrain, Kuvait, Katar, Omán és Jordánia területén található amerikai támaszpontokra, valamint kulcsfontosságú infrastruktúrára. A felborzolt kedélyeket tovább szította, hogy a támadásban a szövetséges erők három katonája életét vesztette. A hadiipari elemzők szerint a Zolfaghar típusú ballisztikus rakéták és a nagy létszámú drónrajok alkalmazása magas precizitással és rendkívül rövid figyelmeztetési idővel történt, ami óriási terhet rótt az amerikai védelemre.

A katonai szakértők értékelése alapján az iráni légi csapások pontosságának drasztikus javulása mögött az áll, hogy Teherán közvetlen hozzáférést kapott a kínai Beidou-3 műholdas navigációs rendszer titkosított jeleihez. Ez az adatáramlás lehetővé tette az iráni erők számára, hogy a jelek manipulációjával és zavarásával kijátsszák az amerikai védelmi hálózatokat. A műholdas adatok átadása rendkívül magas szintű bizalmi viszonyra utal a két ország között, miközben az Egyesült Államok számára komoly stratégiai veszteséget jelent. Washington már a fegyveres összecsapások első hét hetében elhasználta a precíziós elfogórakéta- készletének felét, s a konfliktus eddigi 37 és félmilliárd dolláros költségei a kínai beavatkozás miatt tovább emelkednek.

A katonai megfigyelők rámutatnak arra, hogy az iráni stratégia az első hetek esetleges csapásai után március közepétől szerkezetileg átalakult. A teheráni hadvezetés hétről hétre célzottabban támadta az ellenséges radarállomásokat, valamint a központi katonai infrastruktúrát, beleértve az üzemanyagraktárakat is. Ez a fajta felderítési hatékonyság külső, kínai jelenlétre és adatfeldolgozásra utal. A támogatási hálózat több szinten működött: már a konfliktus kezdetén napvilágra került a Xiamen Victory Technology nevű kínai vállalat levelezése, amely kiváló minőségű motorokat ajánlott fel az iráni Shahed típusú támadó drónok gyártásához. Április elején pedig nyilvánosságra került, hogy kínai cégek olyan vegyi anyagokat szállítottak Iránnak, amelyek a ballisztikus rakéták hajtóanyagának alapanyagaként szolgálnak, lehetővé téve több száz rakéta élesítését.

A Peking és Teherán közötti katonai együttműködés nem új keletű, hiszen a felek évtizedek óta tartanak fenn technológiai kapcsolatokat. Az elmúlt időszakban a tudásmegosztásra és a kettős felhasználású alkatrészek diszkrét exportjára helyeződött a hangsúly. Hivatalosan Kína tartja magát a nemzetközi szankciós elvárásokhoz, és tagadja a katonai jellegű segítségnyújtást, miközben a diplomáciai háttérben is aktív szerepet vállal. Peking Pakisztánt kérte fel a közvetítői szerepre a felek között, miközben a kulisszák mögött nyomást gyakorol a helyzet rendezése érdekében, mivel a közel-keleti nyersolajimport kiesése súlyos kockázatot jelent a kínai gazdaság számára.

Kína geopolitikai stratégiája egy kényes egyensúlyozási folyamatra épül. Egyfelől el akarja kerülni a regionális háború kiszélesedését, másfelől viszont elkötelezett a teheráni rendszer túlélése mellett, megakadályozva egy Washington-barát iráni vezetés kialakulását. Peking a fegyveres összecsapásokat megelőzően is sokat tett az iráni államapparátus megerősítéséért: a Forradalmi Gárda a legfejlettebb kínai megfigyelési technológiákat kapta meg a lakossági tiltakozások elfojtására és az internetes forgalom ellenőrzésére. A két ország 2021-ben 25 évre szóló, négyszázmilliárd dollár értékű stratégiai partnerségi megállapodást írt alá.

Bár a hosszabb távú befektetési projektek közül több akadozik, Kína rövid távon képes volt megtámasztani az iráni gazdaságot. Peking vált a szankciókkal sújtott iráni nyersolaj legnagyobb vásárlójává, kiépítve egy rendkívül hatékony árnyékhálózatot a tengeri kereskedelemben. Ez a struktúra Kína számára is előnyösnek bizonyult, hiszen alacsonyan tarthatta a nyersanyagárakat, miközben egymillió-kétszázezer hordónyi stratégiai olajtartalékot halmozott fel. Ez a felhalmozott tartalék segített áthidalni azokat az ellátási zavarokat, amelyek a Hormuzi-szoros lezárása miatt keletkeztek a globális piacon.

A teheráni rezsimnek nyújtott támogatás rideg geopolitikai kalkuláción alapul. Amennyiben az iráni katonai lépések túlságosan kockázatossá válnak a kínai gazdaság számára, Peking kész átértékelni a kapcsolatait, és szorosabbra fűzni az együttműködést a többi öböl menti állammal, akár feláldozva a teheráni vezetést. Kína számára elengedhetetlen az iráni jelenlét a regionális erőegyensúly fenntartásához, ám a kínai stratégiai érdekek határt szabnak a teheráni kalandorpolitika feltétel nélküli támogatásának.

A jelenlegi helyzet jól mutatja, hogy az iráni konfliktus már nem egy izolált regionális összecsapás, hanem a nagyhatalmi rivalizálás egyik központi terepe. Az amerikai technológiai és katonai jelenlét kihívásokkal szembesül a kínai műholdas és logisztikai támogatással felvértezett iráni erővel szemben, ami hosszú távon is átalakítja a Közel-Kelet biztonsági architektúráját.