Az iskolai kudarc ára Donald Trump második győzelme
A labdarúgó világbajnokságon egy influenszer által hangoztatott, európai szemszögből nézve döbbenetes mondat megmutatta, milyen szakadék tátong az amerikai elitegyetemek teljesítménye és a tömegoktatás eredményei között.
Európában újra és újra felteszik a kérdést: miként választhatta meg az Egyesült Államok ugyanazt az embert kétszer is elnöknek, miután egyszer már láthatóvá vált, hogyan kormányoz, a tényekhez, az intézményekhez és a világ egészéhez. Szerepet játszott a gazdasági elégedetlenség, a bevándorlástól való félelem, a kulturális háború, a Demokrata Párt hibái és a vidéki Amerika elhagyatottságérzése. Mégis van egy tényező, amely újra meg újra előkerül: az ország tömeges oktatása túl sok fiatalt enged ki úgy az életbe, hogy kevéssé ismeri a saját államát, a külvilágot és a demokratikus rendszer működését.
A labdarúgó-világbajnokságon történt eset szinte karikatúrája ennek. Ana Kasparian, a The Young Turks ismert politikai kommentátora úgy beszélt Bosznia-Hercegovináról, mintha két kis ország lenne, amelyek közösen álltak ki az Egyesült Államok ellen. Tévedni bárki tévedhet. Itt azonban egy közéleti műsorvezető beszélt teljes magabiztossággal egy olyan témáról, amelynek legalapvetőbb tényeit sem ellenőrizte. A gond nem az volt, hogy nem tudta fejből felsorolni a Balkán államait. Az volt kínos, hogy a hiányos tudás semmiféle óvatosságot nem szült.
Ez már közel visz Donald Trump politikai sikeréhez. Trump soha nem kért bocsánatot azért, mert nem ismer valamit. A tudatlanságot erővé alakította, a bonyolult összefüggéseket jelszavakra cserélte, a szakértelmet pedig gyanús elitizmusnak nevezte. Olyan közegben, ahol a tájékozottság és a tekintély közötti kapcsolat meggyengül, a leghangosabb állítás könnyen fontosabbá válik a legpontosabbnál. A választó azt látja, hogy valaki teljes meggyőződéssel beszél, és ezt összetévesztheti a hozzáértéssel.
Az Egyesült Államok oktatásáról két, egymással élesen ellentétes kép él. Az ország egyetemei között ott vannak a világ legerősebb intézményei. Harvard, Stanford, Princeton, Yale vagy a Massachusetts Institute of Technology olyan tudományos és pénzügyi háttérrel rendelkezik, amelyről sok európai egyetem csak álmodhat. Ez a csúcsteljesítmény elfedi a közoktatás egyenetlenségeit. A jó iskola gyakran a lakóhely és a családi jövedelem függvénye. A tehetős körzetek gazdag programokat kínálnak, másutt tanárhiány, túlzsúfoltság és leépült infrastruktúra várja a gyerekeket.
A mérések sem engednek sok önáltatást. A 2022-es országos állampolgári ismeretek vizsgálatán a nyolcadikosok 22 százaléka érte el a magasabb, biztos tudást jelző szintet. A legutóbbi földrajzi felmérésben ez az arány 25 százalék volt. A 2024-es olvasási eredmények szerint a nyolcadikosok háromtizede teljesített a megfelelően magas szinten, a végzős középiskolások átlagos olvasási teljesítménye pedig romlott. A PISA árnyaltabb képet ad: az Egyesült Államok matematikából az OECD-átlag körül, olvasásból és természettudományból fölötte szerepelt. A baj tehát nem az, hogy az egész rendszer reménytelen. Az eredmények szélsőségesen egyenlőtlenül oszlanak meg, és túl sok diák marad az alapvető tájékozódási képességek nélkül.
A felsőoktatás sem oldja meg ezt automatikusan. A 18–24 évesek kevesebb mint fele tanul főiskolán vagy egyetemen, a legjobb intézmények pedig a korosztály töredékét fogadják. A társadalmi háttér az azonos eredményű jelentkezők között is előnyt ad a gazdag családok gyermekeinek. Amerika így képes egyszerre Nobel-díjasokat, technológiai vállalkozókat és világszínvonalú kutatókat képezni, miközben milliók úgy hagyják el az iskolát, hogy alig tudják elhelyezni országukat a világ politikai és történelmi összefüggéseiben.
Mindez nem jelenti azt, hogy minden diplomás Trump ellenfele, és minden kevésbé iskolázott választó az ő híve. A 2024-es eredmények mégis erős oktatási választóvonalat mutattak: a négyéves diplomával rendelkezők többsége Kamala Harrist támogatta, a diploma nélküliek körében Trumpnak volt jelentős előnye. Ez nem értékítélet. Sok munkás és kisvárosi választó pontosabban látja saját megélhetési gondjait, mint a washingtoni szakértők. A különbség abban jelenik meg, ki milyen könnyen fogadja el a világot egyetlen ellenségre, egyetlen vezérre és néhány harsány mondatra leegyszerűsítő politikát.
Ana Kasparian bakija ezért egy olyan ország pillanatfelvétele, amely hatalmas erőforrásokat fordít az elit képzésére, miközben a demokratikus közösség közös tudásalapját elhanyagolja. Trumpot nem az iskolák választották meg egyedül. Az iskolák azonban hozzájárultak ahhoz, hogy sok választó ne rendelkezzen elegendő eszközzel a hazugság, a túlzás, az összeesküvés és a politikai valóság megkülönböztetéséhez.