Százmilliárdos ígéretek szorítják a Tisza-kormányt

A Tisza gazdasági programjának első komoly ütközése a valósággal már megtörtént. Magyar Péter a választás előtt még azt mondta, hogy a családi pótlék megduplázása az új kabinet első intézkedései közé kerülhet. Július elején azonban a kormány jelezte: előbb látni akarja a 2026-os tényadatokat és a következő évi büdzsé számait. Ez szakmailag indokolható óvatosság, politikailag viszont egyértelmű visszalépés. A duplázás éves költsége mintegy 305 milliárd forint lenne, miközben az idei hiány a kormány saját leltára szerint hét százalék fölött alakulhat. A döntés megmutatta, hogy a kampányban külön-külön vállalhatónak tűnő tételek kormányzati csomaggá összeadva már nem férnek el ugyanabban az évben.

A probléma gyökere az örökölt költségvetési helyzet. Az Orbán-kormány eredetileg 3,7 százalékos hiánnyal számolt 2026-ra, az átadás-átvétel irataiban azonban már 6,8 százalékos pálya szerepelt. A Tisza pénzügyi leltára szerint az uniós bevételekkel kapcsolatos túlzott várakozások kiszűrése után a tényleges örökség 8 százalék körül lehetett. A gazdasági növekedés közben jóval gyengébb a korábban tervezettnél. Ilyen helyzetben minden tartós adócsökkentés és szociális kiadás két irányból szorítja a kormányt: csökkenti a bevételt, illetve növeli a következő években is újra jelentkező kötelezettséget. Az egyszeri vagyonvisszaszerzés vagy egy nagyobb uniós átutalás ezen csak átmenetileg segít.

A legnehezebben teljesíthető vállalások közé tartozik a családpolitikai és nyugdíjcsomag egészének gyors bevezetése. A családi pótlék megduplázása, a nyugdíjkorrekciók és az eredetileg hétszázezer gyermekre tervezett százezer forintos iskolakezdési támogatás együtt legalább 600 milliárd forinttal terhelhetné meg már az első év költségvetését. Az iskolakezdési programot a kabinet időközben szűkebb körre, két részletben fizetendő támogatássá alakította. Ez arra utal, hogy a kormány maga is célzottabb, olcsóbb megoldásokat keres. A családi pótléknál hasonló korrekció jöhet: az általános duplázás helyett jövedelemhez kötött emelés, fokozatos bevezetés vagy csak a legrosszabb helyzetben lévő családok támogatása.

Még súlyosabb tétel a Férfiak 40 program. A Tisza azt ígérte, hogy hosszú szolgálati idő után a férfiak is korhatár előtt mehessenek nyugdíjba. A szakértői becslések szerint ennek éves költsége 440–470 milliárd forint fölé kerülhet, ráadásul a munkaerőpiacról is kivonna több tízezer tapasztalt dolgozót. A konstrukció társadalmi indoka érthető azoknál, akik negyven év nehéz fizikai munka után rossz egészségi állapotban vannak. Az általános jogosultság azonban túl drága, és rosszul céloz: ugyanazt a kedvezményt adná a megterhelő munkakörből érkezőnek és annak, aki jó egészségben, magas keresettel dolgozott. Valószínűbb egy egészségi állapothoz, foglalkozási terheléshez és szolgálati időhöz kötött rugalmas rendszer, mint a Nők 40 teljes lemásolása.

Az adóígéretek közül a minimálbérre jutó személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése, valamint a mediánbér alatt keresők adójóváírása ütközik a leginkább a hiánycsökkentési kényszerrel. A terv érdemben növelné az alacsonyabb keresetűek nettó jövedelmét, és fogyasztási élénkülést is hozhatna. Ám a kieső bevétel tartós, miközben az államnak ugyanebből a kasszából kellene finanszíroznia az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjakat és az adósság kamatait. A gyógyszerek áfájának nullára, egyes alapvető élelmiszerek és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése szintén társadalmilag védhető, de csak akkor ér célt, ha az árcsökkenés valóban megjelenik a boltokban. Erős versenyfelügyelet nélkül az adóelőny egy része a kereskedelmi láncoknál és a beszállítóknál maradhat.

A Tisza abban bízik, hogy a korrupció visszaszorításával, a túlárazott közbeszerzések lefaragásával és a politikai presztízsberuházások leállításával jelentős összeget takaríthat meg. Ez az irány indokolt, és a korábbi állami beszerzések 20–30 százalékos túlárazásáról szóló kormányzati becslések alapján valóban nagy tartalék lehet a rendszerben. A megtakarítás azonban nem jelenik meg automatikusan a következő havi egyenlegben. Folyamatban lévő szerződéseket kell felmondani vagy újratárgyalni, kártérítési viták indulhatnak, a vagyonvisszaszerzés pedig évekig tartó bírósági eljárásokat hozhat. A kampányban előre elköltött korrupcióellenes megtakarítás így könnyen kétszer szerepelhet a papíron, miközben a pénz csak jóval később érkezik meg.

Hasonló félreértés övezi az uniós forrásokat. A júliusban jóváhagyott új magyar helyreállítási terv nagyjából 10 milliárd euró mozgásteret nyitott, ebből 6,5 milliárd euró támogatás, 3,5 milliárd euró hitel. Ez fontos siker, és javítja a költségvetés helyzetét. Az összeg mégsem szabadon elkölthető tartalék. A pénz reformokhoz, beruházásokhoz és határidős mérföldkövekhez kötődik, az egész programot augusztus végéig végre kell hajtani. Ebből lehet vasutat, energetikát, digitalizációt vagy kórházi infrastruktúrát finanszírozni, de tartós családi pótlékot, nyugdíjkedvezményt vagy évről évre ismétlődő adócsökkentést nem lehet biztonságosan ráépíteni. A hitelrész pedig későbbi visszafizetési kötelezettség.

A 2030 körüli euróbevezetési cél is nehezen egyeztethető össze a teljes jóléti csomaggal. Magyarország jelenleg túlzottdeficit-eljárás alatt áll, a forint még nem tagja az ERM II árfolyam-mechanizmusnak. Az euróhoz tartósan rendezett államháztartás, alacsonyabb infláció, megfelelő kamatszint és legalább kétéves stabil ERM II-tagság kell. A hét százalék fölötti hiányt három százalék alá vinni néhány év alatt önmagában is kemény feladat. Ha közben egyszerre csökken az szja és több áfakulcs, nőnek a családi kiadások, bővül a nyugdíjrendszer és évi százmilliárdokkal emelkedik az egészségügyi finanszírozás, akkor a céldátum csak gyors növekedéssel, nagy állandó megtakarításokkal vagy más területek látványos visszavágásával tartható.

Az egészségügyi vállalásoknál az irány helyes, a mennyiség és az időzítés okoz gondot. A Tisza évente 500 milliárd forinttal növelné az ágazat finanszírozását, a ciklus végére a GDP 7 százalékát fordítaná egészségügyre, megőrizné a vidéki kórházakat, csökkentené a várólistákat, és régiónként korszerű központokat hozna létre. Az 500 milliárdos emelés önmagában sem biztosít rendszerszintű fordulatot, ha közben változatlan marad a kórházi szerkezet, az adósságtermelés, az orvosok területi eloszlása és az alapellátás gyengesége. Minden intézmény változatlan fenntartása ráadásul összeütközhet a minőségi koncentrációval. A kormánynak előbb ki kell mondania, mely kórház milyen feladatot lát el, hol lesz aktív ellátás, rehabilitáció vagy járóbeteg-központ. Enélkül a többletpénz jelentős részét elviszi a meglévő rendszer.

Nehezen számon kérhető vállalás a külföldre távozott kétszázezer magyar hazacsábítása és a népességfogyás megállítása is. A kormány javíthatja a béreket, a lakhatást, az oktatást és a közszolgáltatásokat, de nem rendelheti haza az embereket, és nem írhatja elő a gyermekvállalást. A visszatéréshez többéves bizalom, kiszámítható intézmények és a nyugat-európaihoz közelítő életminőség kell. A demográfiai fordulat még kedvező intézkedések mellett is lassan jelenik meg. Ezek a célok iránytűként használhatók, költségvetési ígéretként azonban félrevezetők, mert teljesítésük sok külső tényezőtől függ.

A kormány mozgásterét tovább szűkíti, hogy az államadósság kamatterhei, a korábbi hosszú távú szerződések és az állami vállalatok pénzügyi gondjai nem tűnnek el a politikai váltással. A vasút, az energiaellátás, az iskolák és az önkormányzatok halaszthatatlan kiadásai egymással versenyeznek. A Tisza ezért aligha kerülheti el a sorrend felállítását. Elsőként a legszegényebbeket célzó támogatások, az egészségügyi működőképesség és a gazdaság növekedési feltételei kaphatnak pénzt. A széles körű adócsökkentéseket, a Férfiak 40 programot és az általános juttatásemeléseket több évre kell szétteríteni, vagy szűkebb jogosulti körre kell szabni.

Magyar Péter kabinetjének hitelességét nem az dönti el, hogy minden kampánymondatot változatlan formában törvénybe ír-e. A felelős kormányzás éppen azt követeli, hogy az új adatok birtokában korrigáljon. A politikai kockázat akkor nő meg, ha az átütemezést technikai részletek mögé rejti, vagy az Orbán-kormány örökségére hivatkozva határidő nélkül tolja maga előtt a döntéseket. A költségvetési leltár után tételes menetrendre van szükség: melyik intézkedés mikor indul, mennyibe kerül, mi a biztos fedezete, és mely korábbi ígéretet kell feladni. A Tisza gazdasági programjából több elem megvalósítható, de együtt, gyorsan és fájdalommentesen nem. A legnehezebb vállalás végül az lehet, hogy mindezt világosan elmondják azoknak, akik a gyors fordulat reményében szavaztak rájuk.