Történelmi mélyponton az iráni akció támogatottsága
Egy friss felmérés alapján a lakosság alig harmada ért egyet az Egyesült Államok közel-keleti fellépésével. Az amerikai adminisztráció azonban ügyet sem vet erre és közvélemény-kutatásoktól függetlenül folytatja a műveleteket.
Öt hónappal a fegyveres beavatkozás elindítása után a mélypontra zuhant az amerikai társadalom támogatottsága az Irán elleni katonai műveletekkel kapcsolatban. A legfrissebb felmérések szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának mindössze egyharmada, vagyis mintegy 33 százaléka ért egyet a Közel-Keleten zajló hadműveletekkel. A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet közös adatfelvétele rávilágított arra a tényre, hogy a megkérdezettek 69 százaléka úgy véli, Donald Trump elnök és a washingtoni kormányzat nem vázolta fel világosan és érthetően a katonai beavatkozás stratégiai céljait. A felhalmozódott lakossági kétségek és a növekvő elégedetlenség ellenére a Fehér Ház hivatalos kommunikációjában egyértelművé tette, hogy a kritikus hangok nem befolyásolják a döntéshozatalt, és az elnök a közvélemény alakulásától függetlenül végrehajtja a meghatározott biztonságpolitikai prioritásokat.
A washingtoni elnöki hivatal reakciójában Olivia Wales elnöki szóvivő kijelentette, hogy a kormányzat nem tulajdonít érdemi jelentőséget az ingadozó méréseknek, mivel az elnöki döntéseket nem a pillanatnyi népszerűségi mutatók határozzák meg. A Fehér Ház álláspontja szerint az Egyesült Államok legfőbb és elkerülhetetlen nemzetbiztonsági célja továbbra is az, hogy minden rendelkezésre álló katonai és diplomáciai eszközzel megakadályozza Iránt az atomfegyver kifejlesztésében és rendszerbe állításában. Az elnöki kabinet úgy látja, hogy a globális stabilitás és a szövetségesek védelme felülírja a belpolitikai kockázatokat, így a katonai jelenlét fenntartása elkerülhetetlen.
A katonai konfliktus még az év elején, február 28-án vette kezdetét, amikor az amerikai és az izraeli fegyveres erők összehangolt, átfogó légicsapás-sorozatot indítottak iráni stratégiai célpontok, nukleáris létesítmények és katonai infrastruktúrák ellen. A műveletek megindítása óta az amerikai társadalom többsége folyamatosan szkeptikus maradt, a támogatottsági mutatók egyetlen alkalommal sem érték el a 40 százalékos küszöböt. Ez a tartós elutasítottság jelentős belpolitikai terhet ró a kormánypártra, különösen annak fényében, hogy a lakosság széles rétegei a korábbi ígéretek megszegéseként értékelik a konfliktus elhúzódását.
A választási kampányban Donald Trump határozottan azt az ígéretet tette a választóknak, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok távol marad a távoli, elhúzódó és kimerítő külföldi háborúktól, és a nemzeti erőforrásokat a belső gazdasági építkezésre összpontosítja. A műveletek kezdetén a Fehér Ház vezetése még úgy kalkulált, hogy a határozott és intenzív fegyveres fellépés mindössze négy-öt hetet vesz majd igénybe, és gyorsan sikerül kikényszeríteni a teheráni vezetés meghátrálását. A becslésekhez képest a harcok hónapok óta tartanak, és a műveleti terület jelentősen kibővült, ami felerősítette a választói bírálatokat.
A külpolitikai feszültségek és a beavatkozás elhúzódása közvetlenül nyomja rányomja a bélyegét a közeledő novemberi kongresszusi választásokra, ahol a republikánusoknak mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban rendkívül szűk többséget kell megvédeniük. A törvényhozási helyekért folyó kiélezett küzdelemben a népszerűtlen háború komoly kockázati tényezőt jelent a kormánypárti jelöltek számára, mivel az ellenzéki demokraták a stratégiai tisztánlátás hiányát és az elhúzódó konfliktust állítják bírálataik központjába. Bár az elnök személyes tetszési indexe a legutóbbi mérés során kismértékű, három százalékpontos emelkedést mutatott, a 37 százalékos támogatottság továbbra is sérülékeny pozíciót jelez a választási felkészülés időszakában.
A háború humánveszteségei és gazdasági terhei szintén hozzájárulnak a közhangulat romlásához. A harci cselekmények megkezdése óta tizennyolc amerikai katona vesztette életét a műveleti zónában, miközben a közel-keleti régióban, különösen Irán és Libanon területén több ezerre tehető a halálos áldozatok száma. A veszteségek mellett a műveletek fenntartása hatalmas pénzügyi forrásokat emészt fel, ami a szövetségi költségvetésre és az amerikai adófizetőkre ró folyamatos terheket. A hordozócsoportok, köztük a USS George H. W. Bush repülőgép-hordozó állandó jelenléte és az intenzív légi járőrözések a védelmi tárca költségvetésének jelentős hányadát kötik le.
A teheráni vezetésre gyakorolt katonai nyomás ellenére a konfliktus diplomáciai rendezése továbbra is bizonytalan, noha az elnöki nyilatkozatok néha mérsékelt bizakodásra adnak okot. A Fehér Ház időről időre jelzi, hogy lát esélyt egy átfogó megállapodás elérésére, amely szavatolná az iráni nukleáris program leállítását. Ugyanakkor a katonai parancsnokság újabb és újabb csapásmérési opciókat készít elő arra az esetre, ha a diplomáciai egyeztetések kudarcba fulladnának. A kétirányú stratégia – a diplomáciai nyitás hangoztatása a katonai csapások fenntartása mellett – zűrzavart kelt a választókörökben, akik nem látják a kilábalás pontos ütemtervét.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a konfliktus kiterjedt a szélesebb régióra is, különösen Libanonra és a környező tengeri útvonalakra. A közel-keleti jelenlét kiterjesztése miatt az amerikai közvélemény attól tart, hogy az ország egy újabb, évtizedekig elhúzódó regionális háborúba sodródik, hasonlóan a korábbi iraki vagy afganisztáni beavatkozásokhoz. Ezek a történelmi tapasztalatok mélyen beidegződtek a társadalmi tudatba, és nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a választók elutasítják a szárazföldi vagy elhúzódó légi hadműveleteket.
A közvélemény alakulása a republikánus pártbázison belül is megosztottságot idéz elő. Míg a konzervatív szavazók egy része határozott fellépést követel a teheráni kormánnyal szemben, a mérsékeltebb és az izolációpárti szavazói csoportok egyre szkeptikusabbak a beavatkozás hasznosságát illetően. Ez a belső megosztottság nehezíti a kormánypárti kampánystratégia kialakítását, hiszen a jelölteknek egyszerre kell megszólítaniuk a keményvonalas és a háborút elutasító választókat a billegő körzetekben.
A kormánypárti elemzők ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a nemzetbiztonsági döntések meghozatalakor a hosszú távú stratégiai érdekeknek kell dominálniuk, nem pedig a rövid távú népszerűségi mutatóknak. Meglátásuk szerint amennyiben az amerikai-izraeli akcióknak sikerül tartósan felszámolniuk az iráni nukleáris fenyegetést és megbontaniuk a teheráni regionális hálózatokat, a katonai siker utólag igazolhatja az elnöki döntéseket a választók szemében. Az ehhez szükséges áttörés elérése azonban a folyamatos hadi cselekmények ellenére továbbra is várat magára.
Az elkövetkező hetek politikai fejleményei szempontjából meghatározó lesz, hogy a Fehér Ház képes lesz-e érthetőbb és elfogadhatóbb narratívát kínálni az amerikai társadalom számára. Ha a lakosság továbbra is úgy érzékeli, hogy a katonai fellépésnek nincsenek világosan kijelölt határai és közeli lezárási pontja, az elégedetlenség tovább növekedhet, ami közvetlen hatással lehet a törvényhozási hatalom megoszlására. A stratégiai bizonytalanság és a választói bizalmatlanság együttesen olyan politikai környezetet teremt Washingtonban, amelyben minden egyes külpolitikai lépésnek azonnali belpolitikai következményei vannak.