Majtényi László, aki már nem akar államfő lenni

Majtényi László neve azért különleges a most felmerülő köztársaságielnök-jelöltek között, mert róla már tudjuk, milyen államfő szeretett volna lenni. 2017-ben több volt egy közéleti ötletelés szereplőjénél: civil kezdeményezésre elfogadta a jelölést, megszerezte a szükséges parlamenti támogatást, országjárást tartott, majd Áder Jánossal szemben elmondta programbeszédét az Országgyűlésben. Kilenc évvel később mégis van egy komoly akadálya annak, hogy újra nekivágjon: áprilisban egyértelműen közölte, személy szerint nem szeretne köztársasági elnök lenni. A neve ennek ellenére ismét felbukkant a nyilvános jelöltkeresésben, különösen Polgár Judit visszalépése után. Fekete-Győr András is azok közé sorolta, akik szerinte megfelelő közéleti tapasztalattal rendelkeznének a feladathoz.

Majtényi mostani vonzereje részben abból fakad, ami 2017-ben is erőssége volt: nehéz lenne azt állítani róla, hogy az elnöki posztot egy politikai karrier következő állomásának tekinti. Akkor is vonakodva fogadta el a felkérést, és már a kampányban arról beszélt, hogy a tisztséghez kapcsolódó rezidencia, testőrség és protokoll idegen tőle. Most ugyanezt még határozottabban fogalmazta meg. A Klubrádióban azt mondta, megtisztelő számára, ha valaki alkalmasnak tartja, de nem kíván beköltözni egy elnöki rezidenciára, fekete autókkal járni és testőrökkel belépni egy kocsmába. Ez személyes ízlésnek tűnhet, közben sokat elárul arról, hogyan képzeli el a közjogi méltóságot: távol a hatalmi pompától és a tisztség önmagáért való élvezetétől.

A 75 éves jogász pályája szinte tankönyvszerűen illeszkedik ahhoz, amit egy alkotmányos ellensúlytól el lehet várni. 1975-ben végzett az ELTE jogi karán, dolgozott jogtanácsosként, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1990 és 1995 között az Alkotmánybíróság tanácsadója, majd főtanácsadója volt. Ez az időszak a magyar alkotmánybíráskodás kialakulásának legfontosabb korszaka volt, amikor Sólyom László vezetésével a testület rendkívül erős szerepet vállalt a rendszerváltás közjogi kereteinek kialakításában. Majtényi számára innen ered az a gondolkodás, amely a személyes politikai akarattal szemben az intézmények autonómiáját helyezi előtérbe.

1995-ben ő lett a Magyar Köztársaság első adatvédelmi biztosa. Akkoriban az internet még alig volt jelen a mindennapi életben, a személyes adatok védelme és az információszabadság fogalma pedig korántsem számított olyan központi kérdésnek, mint ma. Az új ombudsmani intézményt lényegében a semmiből kellett felépíteni. A biztos feladata kettős volt: védeni az állampolgárt az állam és más szervezetek indokolatlan adatgyűjtésével szemben, közben érvényesíteni a közérdekű adatok nyilvánosságát. Ez a két terület ma is alapvetően meghatározza Majtényi közjogi gondolkodását: az államnak átláthatónak kell lennie az állampolgár előtt, az állampolgár magánéletének viszont védelmet kell kapnia az állammal szemben.

Hat év után távozott az ombudsmani posztról, majd 2008-ban Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közös jelöltjeként az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke lett. A parlament 199 igen szavazattal választotta meg. Ez a kinevezés önmagában érdekes előzmény egy mai államfőjelöltséghez: olyan tisztségre került, amelyhez különböző politikai oldalak együttműködésére volt szükség. Másfél évvel később azonban lemondott. A kereskedelmi rádiófrekvenciák pályázatán olyan döntés született, amelyet politikailag befolyásoltnak tartott, és úgy ítélte meg, nem tudja teljesíteni vállalását, hogy távol tartsa a pártpolitikát a médiahatóságtól. Inkább felállt. Ez az egyik legerősebb életrajzi érv mellette: már vezetett országos közjogi intézményt, és akkor távozott, amikor úgy látta, hogy annak függetlenségét nem tudja megvédeni.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökeként az elmúlt másfél évtizedben a magyar jogállamiság egyik következetes kritikusa lett. Az intézet alkotmányossággal, alapjogokkal, médiaszabadsággal, adatvédelemmel és az állami intézmények autonómiájával foglalkozik. Ez tette Majtényit a Fidesz számára könnyen támadható szereplővé is. A 2017-es elnökválasztási kampányban a kormánypárt már nem szakmai vitát folytatott vele, hanem Soros György jelöltjeként próbálta beállítani. A vád politikailag kiszámítható volt, hiszen az Eötvös Károly Intézet létrehozásában a Soros Alapítvány is szerepet vállalt. Arra viszont kevéssé adott választ, hogy Majtényi több, egymással politikailag versengő kormány alatt is ugyanazokat az intézményi elveket képviselte.

2017-ben éppen ez volt a jelölés központi üzenete. Majtényit eredetileg civilek javasolták, később az ellenzéki pártok jelentős része felsorakozott mögötte. A Jobbik nem vett részt a választásban, mert közvetlen államfőválasztást akart. Az első parlamenti fordulóban Áder János 131, Majtényi 44 szavazatot kapott, így egyikük sem érte el a szükséges kétharmadot. A második körben már az egyszerű többség döntött: Áder ismét 131 voksot szerzett, Majtényi 39-et. A vereség előre látható volt, a jelölés értelme ezért nem a matematikai győzelmi esélyben rejlett. A tizenöt perces parlamenti beszéd adott alkalmat arra, hogy egy eltérő elnöki felfogás hivatalosan is megjelenjen az Országgyűlésben.

A beszéd ma talán még érdekesebb, mint akkor. Majtényi az emberek uralmával szemben az intézmények uralmát állította programja középpontjába. Az ideális elnöki mintát Göncz Árpád emberségéből és Sólyom László alkotmányos szigorából próbálta összerakni. Azt is világossá tette, hogy megválasztása esetén rövid idő alatt megszűnne hálásnak lenni azoknak a pártoknak, amelyek a tisztséghez segítették, mert „a hála nem alkotmányossági kategória”. Ezt a mondatot ma akár az új kormány számára szóló figyelmeztetésként is lehetne olvasni. Ha a Tisza kétharmados többsége választana új államfőt, éppen olyan személyre lehet szüksége a rendszernek, aki a megválasztása másnapján képes nemet mondani a megválasztóinak.

Majtényi 2026-os megszólalásai azt mutatják, hogy ezt a szerepet ma is komolyan venné – ha vállalná. A választás után örömmel fogadta az Orbán-rendszer leváltását, és szükségesnek tartja a NER intézményi lebontását. Ettől azonban nem vált az új hatalom feltétlen támogatójává. Amikor Magyar Péter a kétharmados többség birtokában gyors közjogi személycseréket és alaptörvény-módosításokat kezdeményezett, Majtényi „alkotmányozási tűzoltásnak” nevezte a gyors megoldások egy részét, és mértéktartásra intett. A képviselői mandátumok időbeli korlátozásáról szóló javaslatnál súlyos szakmai hibákra mutatott rá. Az új médiatörvénnyel kapcsolatban is jelezte, hogy bizonyos konstrukciók továbbra is teret nyithatnak politikai befolyásnak.

Ez komoly érv az alkalmassága mellett. A rendszerváltás utáni magyar köztársasági elnökök egyik visszatérő problémája volt, hogy a megválasztásuk után mennyire tudtak eltávolodni attól a politikai erőtől, amely a parlamenti többséget biztosította számukra. Schmitt Pálnál ez gyakorlatilag nem történt meg, Novák Katalin és Sulyok Tamás esetében is újra és újra felmerült a kormánytól való tényleges autonómia hiánya. Majtényiről viszont jelenlegi nyilatkozatai alapján nehéz elképzelni, hogy automatikusan aláírna mindent csak azért, mert a törvényt a Fideszt leváltó többség fogadta el. A közjogi helyreállításban éppen az adhatna neki szerepet, hogy a jogállam szabályait a győztesekkel szemben is számon kérné.

A jelöltség ellen ugyanakkor több komoly érv is szól. Az elsőt maga Majtényi szolgáltatja: nem akarja a tisztséget. Ez nem puszta szerénykedés, mert ugyanazokat a fenntartásokat már 2017-ben is elmondta, most pedig még egyértelműbben beszélt róluk. Egy köztársasági elnököt természetesen lehet rábeszélni a szolgálatra, de rossz kiindulópont lenne figyelmen kívül hagyni annak a véleményét, akinek a személyéről éppen a közös döntés nevében folyik vita. Ha az új rendszer valóban szakítani akar a felülről kijelölt személyek politikájával, Majtényi saját elutasítását különösen komolyan kell vennie.

A második kérdés az életkor. Novemberben tölti be a 76. életévét. Ha az új elnök a teljes ötéves ciklust kitöltené, Majtényi nyolcvanéves koráig maradna hivatalban. A mostani átmeneti alkotmányos helyzet miatt ugyanakkor elképzelhető, hogy a megbízatás ennél jóval rövidebb lenne, és az új alkotmány hatálybalépésekor új államfőválasztás következne. Egy ideiglenes, átmenetet őrző elnök szerepére éppen tapasztalata miatt lehetne alkalmas. Egy hosszú ciklusra viszont már jogosan merül fel, hogy egy fiatalabb jelölt nagyobb mozgástérrel rendelkezne.

A harmadik korlát a politikai elfogadottság. Majtényi párton kívüli jogász, de aligha tekinthető politikailag semleges figurának. Több mint másfél évtizede az Orbán-rendszer egyik következetes alkotmányos kritikusa, 2017-ben pedig hivatalosan is a baloldali és liberális ellenzéki pártok által támogatott jelölt volt. A Fidesz szavazóinak jelentős része ezért feltehetően nem közvetítőként, hanem régi ellenfélként tekintene rá. Az államfőnek ettől még nem kell mindenkinek tetszenie, de a nemzet egységének megjelenítése több annál, mint szakmailag függetlennek lenni. A jelöltnek azt is el kell tudnia hitetni a vesztes politikai táborral, hogy az ő jogaikat ugyanúgy védi majd.

Majtényi mellett szólhat, hogy 2017-es programjában erre már megpróbált választ adni. Akkor azt mondta, nem két Magyarországról akar beszélni, hanem egyetlen állampolgári közösségről. Ez ma nehezebb feladat lenne, mint kilenc éve. A Fidesz 16 éves kormányzása, a kampányok ellenségképei, majd a 2026-os rendszerváltás még mélyebbre húzta a politikai törésvonalakat. Egy új elnöknek egyszerre kellene világossá tennie, hogy a jogállami visszaéléseknek következménye van, és azt is, hogy a Fideszre szavazó milliók nem válhatnak kollektív bűnössé. Majtényi alkotmányos gondolkodásából ez a kettősség levezethető, politikai kommunikációban azonban sokkal nehezebb volna megvalósítani.

A sorozat eddigi szereplői közül talán Majtényi esetében látszik a legpontosabban, mit jelentene egy valóban ellenőrző köztársasági elnök. Nem kell találgatni, milyen elveket követne, mert három évtizednyi közjogi munkája, az adatvédelmi ombudsmani időszak, az ORTT-ből való lemondása, a 2017-es programja és a 2026-os kritikái ugyanabba az irányba mutatnak. Az intézményt fontosabbnak tartja a tisztségviselőnél, az alkotmányos korlátot pedig a demokratikus kormány számára is kötelezőnek.

A furcsaság inkább az, hogy éppen az ilyen karakterű ember mondja: köszöni, nem kér a Sándor-palotából. Lehet ebben valami vonzó is. A magyar államfői tisztség az elmúlt évtizedben túl gyakran lett politikai jutalom vagy lojalitási állomás. Majtényi számára láthatóan egyik sem. Ha mégis meggyőznék, hogy egy rövid átmeneti időre vállalja el, a legfontosabb feladata nem a reprezentáció lenne, hanem annak bizonyítása, hogy az Orbán-rendszer után sem emberek, hanem szabályok uralmát kell felépíteni. Ha pedig kitart a visszautasítás mellett, a portré akkor sem felesleges: megmutatja, milyen tulajdonságokat érdemes keresni abban, aki végül valóban elfoglalja a hivatalt.