Nincs ellenszer az AfD választási menetelésére
Németországban tartományi választások sora igazolja a jobboldali radikális párt megállíthatatlan előretörését, miközben a hagyományos politikai erők képtelenek megállítani a szavazók tömeges elvándorlását.
A németországi politikai életben az elkövetkező időszakban esedékes Szász-Anhalt-i, berlini és Meklenburg-Elő-Pomerániai tartományi választások nyomán az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnökei, Alice Weidel és Tino Chrupalla ismét rekordméretű választási sikerekről számolhatnak be. A párt korábban Rajna-vidék-Pfalzban és Baden-Württembergben ért el korábban soha nem látott tartományi eredményeket, a tavalyi szövetségi parlamenti választáson pedig történetének legmagasabb támogatottságát szerezte meg. A választási sikerek nyomán rendszeresen felmerül a felelősség kérdése a német nyilvánosságban, arra keresve a választ, hogy mely politikai erők veszítették el szavazóikat a jobboldali radikális alakulattal szemben.
A rövid távú választói mozgások a szavazókörökből kilépők körében végzett közvélemény-kutatások alapján pontosan feltérképezhetők, a hosszabb távú folyamatok elemzése ugyanakkor összetettebb képet mutat. Stefan Merz, az Infratest dimap közvélemény-kutató intézet szakértője rámutat arra, hogy a párt 2013-as megalakulása előtti időszakra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre teljesen egyértelmű adatsorok az AfD jelenlegi szavazótáborának korábbi pártszimpátiájáról. A rendelkezésre álló mutatók és tendenciák alapján azonban kirajzolódnak a főbb választói áramlások.
Az elemzésekből kiderül, hogy a hagyományos néppártok, a kereszténydemokrata CDU/CSU uniópártok és a szociáldemokrata SPD esetében a természetes demográfiai veszteségek bírnak a legnagyobb hatással. A legutóbbi négy szövetségi parlamenti választás mindegyikén, választásról választásra nagyjából 3,5 millió választópolgár hunyt el Németországban. Ez a természetes fogyás kifejezetten súlyosan érinti a keresztény- és szociáldemokratákat, mivel ezek a pártok hagyományosan az idősebb korosztályok magas szintű pártkötődéséből profitálnak. A hagyományos pártoknak nem sikerült megfelelő számú új választót megszólítaniuk az utóbbi években. Az első választókorúak száma egyébként is csökkenő tendenciát mutat: míg a 2013-as és 2017-es szövetségi választásokon még több mint hárommillió új választópolgár lépett be a választási rendszerbe, a legutóbbi, 2025-ös szövetségi választáson ez a szám már csak 2,7 millió volt, akik között egyre magasabb a honosított állampolgárok aránya.
A CDU/CSU-val és az SPD-vel ellentétben az AfD számára kifejezetten kedvezőek a demográfiai mutatók. A párt szavazótáborának döntő hányada aktív korú, munkában álló állampolgárokból áll, miközben a nyugdíjas korúak aránya lényegesen alacsonyabb a körükben. Az Infratest dimap által vizsgált választói mozgások mérlege – a beáramló és kiáramló szavazói tömegek különbsége – azt mutatja, hogy az AfD a megalakulása óta eltelt időszakban több mint hárommillió korábbi távolmaradót és nem szavazót tudott megszólítani és magához láncolni. Ezzel párhuzamosan a kormánypárti és ellenzéki térfélről egyaránt jelentős tömegek áramlottak a párthoz: a CDU/CSU soraiból 2,2 millió, az ötkeretes parlamenti küszöb alatti kispártoktól 1,65 millió, míg a liberális FDP-től, a szociáldemokrata SPD-től és a baloldali Die Linke párttól egyenként nagyjából egymillió korábbi szavazó pártolt át az AfD-hez. Az egyetlen kivételt a Zöldek jelentik, ahonnan mindössze 170 ezer választó érkezett, ami hibahatáron belüli elmozdulásnak tekinthető.
A közvélemény-kutatási adatok feldolgozásakor figyelembe kell venni a választói magatartás időbeli ingadozásait. Sok olyan választópolgár akad, aki a Gerhard Schröder-féle szociáldemokrata kormányzás idején még az SPD-re voksolt, majd időszakosan a CDU/CSU-t vagy a Die Linke-t támogatta, esetleg évekig távol maradt a szavazástól, mielőtt az AfD szavazójává vált. A Angela Merkel kancellársága alatti évek egy részét a választási részvétel fokozatos csökkenése és a politikai fásultság jellemezte. Az Alternatíva Németországnak nem véletlenül kapta a nevét, hiszen a Merkel-korszak alternatívanélküliségnek beállított politikai légkörével szemben határozta meg önmagát a politikai piacon.
A választói mozgások adataiból egyértelműen kiderül, hogy az AfD a teljes politikai palettáról képes szavazókat elszívni. A felelősség emiatt nem hárítható egyetlen meghatározott pártra vagy politikai oldalra, a folyamat a teljes német pártrendszer szerkezeti válságát jelzi. A baloldali Die Linke korábban meghatározó néppárti pozíciót töltött be Kelet-Németországban, mára azonban drasztikusan visszaszorult a térségben. Noha a baloldali formáció a nagyvárosi, fiatal szavazók körében ért el bizonyos sikereket, a keleti tartományokban – ahol Türingiában Bodo Ramelow személyében korábban tartományi miniszterelnököt is adott – a párt végletesen eljelentéktelenedett. Ennek oka egyrészt a választók AfD-hez való átáramlásában, másrészt az idősebb szavazóréteg természetes fogyatkozásában gyökerezik.
Az SPD ezzel párhuzamosan elveszítette a hagyományos munkásosztálybeli bázisát, amelynek tagjai mára tömegesen vándoroltak át az AfD szavazói közé. Még ha a közvetlen szavazói áramlások számszerűen nagyobbak is a CDU/CSU felől az AfD irányába, a munkásrétegek elveszítése súlyos szerkezeti problémát jelent a szociáldemokraták számára. Azok a választók, akik két évtizeddel ezelőtt még az SPD-re adták voksukat, egy hosszú eltávolodási folyamat végén kötöttek ki a jobbik szélén, mivel a szociáldemokrata párt már nem képes megszólítani a tradicionális közegét. Ez a jelenség a legutóbbi észak-rajna-vesztfáliai helyhatósági választásokon vált szembetűnővé, ahol a Ruhr-vidéki iparvidékeken az SPD jelentős veszteségeket könyvelt el a jobboldali radikális alakulattal szemben.
Az AfD választási felívelésének egyelőre nem látni a végét. Az alkotmányvédelmi hatóságok elmarasztaló megállapításai és a párttal kapcsolatos megfigyelések nem gyakoroltak negatív hatást a választói bázisra. A szavazóköri felmérések azt mutatják, hogy a választók egyre nagyobb arányban voksolnak belső meggyőződésből az AfD-re, és nem csupán tiltakozási szándékkal. A belső pártviszályok, a csatározások és a különféle korrupciós vagy nepotizmus miatti botrányok sem távolították el a szimpatizánsokat a szervezettől. Amennyiben az AfD-nek Szász-Anhaltban sikerülne kormányzati pozícióba kerülnie vagy kormányt alakítania, az újabb próbatételt jelentene a párt választói tartóssága szempontjából.