Az akkugyárak fekete dobozát most végre felnyitják

Augusztus 1-jén olyan országos ellenőrzés kezdődött az akkumulátoriparban, amelynek eredménye jóval többet mondhat majd néhány bírságnál. Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter bejelentése szerint a hatóságok a teljes működési láncot vizsgálják: az üzemek tényleges kapacitását, anyagfelhasználását, kibocsátását, vízigényét, hulladékgazdálkodását, az oldószerek kezelését és az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó létesítményeket is. A terv szerint nem elégednek meg az engedélyek és önbevallások átnézésével. Helyszínen vetik össze a dokumentumokban szereplő adatokat a valós működéssel, szükség esetén mintát vesznek és laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el. Súlyos veszélyeztetésnél azonnali intézkedés, akár a működés korlátozása is szóba kerülhet.

Az időzítés aligha lehetne érzékenyebb. Magyarország hetek óta rendkívüli aszállyal küzd, tavaink és folyóink vízszintje történelmi mélységek közelében jár, Paksot a Duna apadása miatt le kellett állítani, több térségben pedig már az ivóvízzel való takarékosságra kérik a lakosságot. Ebben a helyzetben nehéz mellékes kérdésként kezelni egy olyan iparág vízigényét, amelyet az Orbán-kormány tudatosan, hatalmas állami támogatásokkal telepített Magyarországra. Egy júliusi parlamenti felszólalásban napi mintegy százezer köbméterre becsülték a hazai akkumulátoripar együttes vízigényét. Gajdos László a számot nem vitatta, és maga is arról beszélt, hogy az ország vízgazdálkodási szemléletét alapvetően át kell alakítani.

A százezer köbmétert ugyanakkor nem érdemes úgy kezelni, mint valamennyi gyár auditált, egyetlen pillanatban mért fogyasztását. Az üzemek egy része még épül vagy felfutó szakaszban van, a technológiák és az engedélyezett maximumok is eltérnek. A lényeg inkább a nagyságrend és a trend. A debreceni CATL már korábban is módosította környezethasználati engedélyét, hogy új hűtési technológiákkal csökkentse a vízfelhasználását, miközben 2026 tavaszán arról jelentek meg hírek, hogy további vízkapacitásra lenne szüksége. Aszályos években minden ilyen igény felveti, hogy egy ipari beruházás mennyi vizet foglalhat le akkor, amikor a mezőgazdaság, a természet és a lakosság ugyanazért a készletért versenyez.

Az országos vizsgálat ezért egy régi kérdést tesz mérhetővé: valóban olyan szigorúan működtek-e Magyarországon az akkumulátoripari üzemek, ahogyan azt a Fidesz-kormány éveken át állította. Orbán Viktor és miniszterei rendszeresen azzal érveltek, hogy a magyar környezetvédelmi szabályok szigorúak, a gyárak pedig csak ezek betartásával termelhetnek. A valóság ennél zavarosabb volt. A hatóságok számos alkalommal tényleg bírságoltak, ellenőriztek és hiányosságokat tártak fel. A fő probléma éppen az, hogy a sorozatos szabályszegések sok esetben nem vezettek a termelés tartós leállításához, a pénzbüntetések pedig gyakran nevetségesen alacsonyak voltak a vállalatok méretéhez képest.

A legismertebb példa Göd. A Samsung SDI üzemét az elmúlt években gyakorlatilag minden releváns hatóság vizsgálta. A 2026 nyarán bírósági per után kiadott határozatok alapján 2018 és 2025 között 61 alkalommal szabtak ki bírságot a cégre, összesen mintegy 405 millió forint értékben. A szankciók között munkavédelmi, környezetvédelmi, iparbiztonsági és tűzvédelmi ügyek is voltak. Egy 2025-ös határozat például százmillió forintra büntette a vállalatot, mert 66 olyan munkavállalónál nem végezték el az előírt biológiai monitoringot, akik rákkeltő nehézfémeknek lehettek kitéve. Más eljárások nikkel- és kobaltterhelésről, engedélyezési hiányosságokról és ellenőrzési problémákról szóltak.

A gödi történet egyik legsúlyosabb eleme az N-metil-2-pirrolidon, röviden NMP. Az oldószert az elektródagyártásban használják, és különösen a reprodukciós egészség szempontjából veszélyes anyagnak számít. Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer adatai alapján 2019 és 2022 között összesen 88 tonna NMP került a gödi üzem levegő-kibocsátásába. 2022-ben NMP-t mutattak ki a gödi talajvízben is, később szántóföldi mintában szintén előkerült. Ezekből önmagukban nem következik automatikusan, hogy minden észlelt mennyiség közvetlenül a Samsungtól származott, a kérdés azonban nyilvánvaló: hogyan kerül egy gyártásban nagy mennyiségben használt, elvileg zárt rendszerben kezelt oldószer a gyár környezetébe.

A 2026-os mérések árnyalják a képet. A Greenpeace márciusi mintavételekor Göd, Komárom és más akkumulátoripari telephelyek közelében nem talált a vizsgált sekély kutakban egészségügyi szempontból jelentős NMP-szennyezést. Ez fontos megnyugtató adat, de nem törli a korábbi eseteket, és nem válaszol arra, hogyan jelent meg az anyag a korábbi mintákban. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy az új országos program nem kizárólag egyszeri mintavételt ígér, hanem az anyag útját próbálja követni a gyárba érkezéstől a felhasználáson és a kibocsátáson át a hulladékig.

Komáromban ugyanez a vegyszer más módon került a figyelem középpontjába. A Greenpeace 2024-ben azt kifogásolta, hogy az SK akkumulátorgyárai és a közeli NMP-feldolgozó olyan kibocsátási határértékkel működhettek, amely sokszorosa volt a Németországban alkalmazott szintnek. 2026 júniusában civilek NMP-t találtak a komáromi ipari park egyik víztározójában is. A koncentráció nem volt olyan mértékű, amely közvetlen ökológiai katasztrófára utalt volna, az eredetét azonban hatósági vizsgálatnak kell tisztáznia. Az ipari parkban egymás mellett több olyan üzem működik, amelynek technológiájában az anyag előfordul, ezért pusztán a kimutatás alapján nem lehet felelőst nevezni.

Komárom esetében a munkabiztonsági iratok önmagukban is nyugtalanítóak. Az Átlátszó által 2026-ban megszerzett húsz hatósági határozat több súlyos veszélyeztetést, tűzvédelmi és iparbiztonsági vétséget dokumentált. Egy 2025-ös ügyben 4,3 millió forintos bírságot szabtak ki, mert 32, rákkeltő anyagoknak kitett dolgozónál nem végezték el az előírt éves egészségügyi vizsgálatot. 2024 tavaszán két alkalommal is rosszullétek miatt kellett embereket kimenekíteni vagy kórházba szállítani. 2026 februárjában olyan videófelvétel került nyilvánosságra, amelyen tűz és robbanás látható egy minőség-ellenőrzési részlegben. A cég több ügyben azt közölte, hogy a hatósági mérések nem mutattak a külső környezetre veszélyes koncentrációt, és belső vizsgálatot indított.

Iváncsa kevésbé került a közbeszéd középpontjába, de ott is voltak figyelmeztető események. Az SK On gyárában idén áprilisban tűz keletkezett az összeszerelő területen. A cég szerint egy kommunális hulladékgyűjtőben gyulladt meg egy anyag, a biztonsági rendszer megfelelően működött, a lángokat perceken belül eloltották, súlyos sérülés nem történt. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal ennek ellenére tűzvédelmi, iparbiztonsági és környezetvédelmi eljárást indított. A mostani országos vizsgálat egyik fontos feladata éppen az lehet, hogy az ilyen különálló eseményekből összeáll-e valamilyen rendszerszintű minta.

A legsúlyosabb előélet talán Bátonyterenyéé. A SungEel akkumulátorhulladék-feldolgozó üzemét már 2023-ban határozatlan időre felfüggesztették, miután a hatóságok sorozatos hulladékgazdálkodási és működési szabálytalanságokat találtak. Hat eljárásban összesen közel százmillió forint bírságot kapott. Volt olyan ellenőrzés, amikor több száz tonna engedély nélkül tárolt hulladékot találtak, és a kormányhivatal munkatársai is bőr- és nyálkahártya-irritációról számoltak be. Egy másik határozat szerint 13 dolgozó egészségét és testi épségét súlyosan veszélyeztették, a légszűrés nem működött megfelelően, és veszélyes port engedett a munkatérbe.

A bátonyterenyei történet különösen jól mutatja, miért kevés pusztán a bírságok számát nézni. A cég 2023-ra közel százmillió forintnyi büntetést halmozott fel, miközben a telephelyet több milliárd forintos beruházásként építették fel, 2,8 milliárd forint állami támogatással. A működését később újraindították, majd a vállalat a kapacitás bővítésére is engedélyt kapott. 2025-ben civil kezdeményezésre végzett laborvizsgálatok ismét referenciaérték feletti nikkelterhelést mutattak ki egyes munkavállalóknál. Bátonyterenye önkormányzata 2026-ban bíróságon támadta meg a bővítési engedélyt, arra hivatkozva, hogy az üzem lakóterület és vízbázis közelében működik.

Debrecen azért más eset, mert ott a következő nagy hullám még részben építés és felfutás alatt áll. A CATL 7,3 milliárd eurós beruházása a Fidesz akkumulátorstratégiájának legnagyobb projektje, a tervezett éves kapacitása 100 gigawattóra. A város déli gazdasági övezetében közben több beszállító és akkumulátoripari cég is megjelent. A kínai Semcorp szeparátorfólia-gyárának termelési engedélyét június végén felfüggesztették, miután a monitoringkutak vizében nagymértékű alumíniumszennyezést találtak. Ez lett az új környezetpolitika első látványos próbája: a hatóság nem újabb kisebb bírságot szabott ki, hanem leállította a termelést.

A CATL esetében a víz kérdése az aszály miatt kerül előtérbe. A vállalat korábban azt közölte, hogy új hűtési rendszerekkel közel harmadával csökkentené a hűtővíz felhasználását, és a technológia energiaigényét is mérsékelné. Ez azt mutatja, hogy az akkumulátorgyártás vízigénye nem megváltoztathatatlan természeti adottság: a technológiai választásokon sok múlik. Ugyanakkor egy ekkora gyár még takarékosabb üzemmódban is jelentős víz- és energiafogyasztó. A környezetvédelmi engedélyezésnek ezért nem elegendő azt vizsgálnia, hogy van-e technikailag elegendő csőkapacitás. Azt is mérlegelni kell, milyen vízkészlet marad száraz években a városnak, a mezőgazdaságnak és az ökoszisztémának.

A hulladék legalább ilyen fontos kérdés. A lítiumion-cellák gyártásánál a felfutási időszakban jelentős lehet a selejtarány, és a veszélyes gyártási hulladékot valahol kezelni kell. A gödi, komáromi és iváncsai üzemekből évek óta nagy mennyiségű fémoxid-tartalmú por, oldószeres folyadék, hibás cella és más veszélyes hulladék indul feldolgozókhoz. A magyar akkumulátorstratégia egyik gyenge pontja éppen az volt, hogy a gyártókapacitás gyorsabban nőtt, mint a biztonságos és átlátható hulladékkezelési rendszer. Így válhatott a bátonyterenyei és szigetszentmiklósi SungEel a teljes iparági lánc egyik kritikus elemévé.

2026 májusában az Átlátszó olyan dokumentumokról számolt be, amelyek szerint gödi selejtes akkumulátorokat egyes esetekben nem veszélyes hulladékként, hanem termékként sorolhattak át, majd raktárakon keresztül Lengyelországba szállíthattak. Az ügyet a hatóságoknak kell véglegesen tisztázniuk, de pontosan rávilágít arra, miért fontos az új ellenőrzésben az „anyag útja”. Nem elegendő megmérni, mi jön ki a kéményen. Tudni kell, mennyi alapanyag érkezik, mennyi termék készül, mennyi selejt keletkezik, milyen kódon tartják nyilván, ki veszi át, hol tárolják és mely feldolgozóhoz kerül.

A Fidesz felelőssége ebből a szempontból nem abban merül ki, hogy támogatta az akkumulátoripart. Az elektromos közlekedéshez szükség van akkumulátorokra, Európa pedig joggal törekszik arra, hogy a stratégiai technológiák gyártása ne kizárólag Ázsiában történjen. A probléma a tempó, az arány és a szabályozási környezet volt. Az Orbán-kormány 2021 után mintegy 26 milliárd eurónyi külföldi akkumulátoripari beruházást vonzott Magyarországra, főként dél-koreai és kínai cégektől. Közben nem volt önálló környezetvédelmi minisztérium, az engedélyezési és ellenőrzési feladatok a kormányhivatali rendszerben széttagolva működtek, és a politikai prioritás egyértelműen a beruházások gyors megvalósítása volt.

A jogalkotás is adott okot a bizalmatlanságra. 2023 őszén a kormány veszélyhelyzeti rendelettel lehetővé tette, hogy a környezetvédelmi hatóság bizonyos jogsértéseknél azonnali szankció helyett hatósági szerződést kössön a céggel, amelyben az vállalja a szabályos működés helyreállítását. A rendelkezés ideje alatt az adott jogsértés miatt meghatározott jogkövetkezmények nem voltak alkalmazhatók. A szabályt a kormány általános eszköznek szánta, mégis éppen az akkumulátoros botrányok idején született, így tovább erősítette azt az érzést, hogy a gazdasági érdek megelőzi a környezetvédelmi fellépést.

Az új kormány most ennek ellenkezőjét ígéri. Júniusban döntött egy önálló országos környezetvédelmi főhatóság előkészítéséről, amely a tervek szerint szeptemberben állhat fel. A kormány azt is jelezte, hogy a jelenlegi fix összegű bírságok helyett olyan rendszert szeretne, amely a vállalat árbevételéhez igazítja a büntetést. Ennek van értelme: egy többmilliárd eurós beruházást működtető multinacionális vállalat számára néhány millió vagy néhány tízmillió forint könnyen üzemi költséggé válik. A valódi visszatartó erő ott kezdődik, ahol a jogsértés pénzügyileg fáj, ismétlődés esetén pedig a termelési engedély is veszélybe kerül.

Az új főhatóság létrehozása azonban önmagában nem garancia semmire. A magyar környezetvédelem története tele van átszervezésekkel, hatáskörök mozgatásával és új intézménynevekkel. Az számít majd, hogy a szervezetnek lesz-e elegendő saját szakembere, laboratóriumi kapacitása, független költségvetése és joga arra, hogy politikai következményektől függetlenül leállítson egy stratégiai beruházást. Ugyanilyen fontos az átláthatóság. Göd és Komárom esetében több bírsághatározat csak hosszú közérdekű adatigénylés vagy per után vált nyilvánossá. Egy erős hatóságnak ellenőriznie kell, emellett rendszeresen közzé kell tennie, mit talált.

A visszafordíthatóság kérdése ennél nehezebb. Az akkumulátoripart nem lehet úgy eltüntetni Magyarországról, mintha egy elhibázott rendeletet vonnának vissza. Gödön, Komáromban és Iváncsán működő gyárak állnak, Debrecenben több milliárd eurós üzem épült fel, hozzájuk közművek, utak, villamosenergia-hálózatok és beszállítók kapcsolódnak. Több ezer ember dolgozik közvetlenül vagy közvetve az ágazatban, a vállalatok hosszú távú szerződéseket kötöttek európai autógyártókkal. Az állam ráadásul jelentős támogatásokat és infrastruktúrát biztosított. Egy általános bezárási program ezért gazdaságilag és jogilag is rendkívül drága lenne.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Fidesz stratégiája változatlanul folytatandó. A már működő gyárakat lehet sokkal szigorúbb szabályok közé szorítani, a további bővítéseket víz- és energiaellátási feltételekhez kötni, a veszélyes hulladék útját digitálisan követni, a környezeti adatokat valós időben nyilvánossá tenni és a visszaeső szabályszegőket ténylegesen leállítani. Az új beruházásoknál pedig az állam dönthet úgy, hogy egy adott térség vízkészlete vagy társadalmi teherbírása miatt nem ad engedélyt. Az iparpolitika nem csak két állapotból áll: korlátlan betelepítésből vagy valamennyi üzem bezárásából.

Ebben az Európai Unió szabályozása is egyre erősebb háttér lesz. Az új uniós akkumulátorrendelet fokozatosan szigorítja a termékek karbonlábnyomára, újrahasznosítottanyag-tartalmára, nyomon követhetőségére és életciklusára vonatkozó követelményeket. 2027-től a nagyobb akkumulátoroknál digitális akkumulátorútlevél is megjelenik. Ez arra kényszeríti a gyártókat, hogy sokkal pontosabban dokumentálják, honnan származnak az anyagok, hogyan készült a termék és mi történik vele később. Magyarországnak érdeke, hogy a hazai ellenőrzési rendszer ennél ne gyengébb, hanem lehetőleg szigorúbb legyen.

Az aszály különös élességet ad ennek a vitának. Néhány éve még absztrakt környezetvédelmi aggálynak tűnhetett, hogy egy akkumulátorgyár hány ezer köbméter vizet használ naponta. 2026 nyarán már egyszerre kell vizet biztosítani a lakosságnak, az élelmiszer-termelésnek, a tavaknak, a folyóknak, az erőműveknek és az iparnak. Ilyenkor derül ki, hogy a környezetvédelmi engedély nem lehet puszta adminisztratív pecsét. Azt kell megválaszolnia, van-e elegendő erőforrás akkor is, amikor a rendszer a legrosszabb állapotában van.

Az augusztusi ellenőrzés ezért akkor ér valamit, ha nem előre megírt megnyugtató jelentés készül belőle. A hatóságoknak telephelyről telephelyre kell megmutatniuk, mit mértek, mely adatok egyeztek az engedélyekkel, hol találtak eltérést, milyen anyag került a levegőbe vagy a vízbe, mennyi hulladék keletkezett és hová vitték. A gödi 61 bírság, a komáromi balesetek, a bátonyterenyei felfüggesztés, az iváncsai tűz és a debreceni Semcorp leállítása után kevés lenne annyi, hogy a rendszer alapvetően biztonságos.

A Fidesz akkumulátorpolitikájának mérlege végül valószínűleg nem fekete-fehér lesz. A beruházások ipari kapacitást, exportot és munkahelyeket hoztak, miközben az ország komoly támogatásokat, közműfejlesztést, vizet és energiát adott értük. A környezeti és munkabiztonsági ügyek azt mutatják, hogy az állam túl gyakran a befektetés sikerét tekintette elsődlegesnek, és csak utána kérdezte meg, milyen feltételek között működik a gyár. Ezt a sorrendet kell most megfordítani. A már itt lévő üzemekkel együtt kell élni, de nem az ő feltételeik szerint. Ha az országos vizsgálat ezt valóban kikényszeríti, akkor az akkumulátoripar nem feltétlenül lesz kisebb egyik napról a másikra, viszont először válhat láthatóvá, milyen valódi árat fizetünk érte.