Veszélyes kompromisszum alakul ki a Hormuzi-szorosról
Teherán és Omán új átkelési megállapodása díjfizetéshez kötheti a tengeri hajózást, miközben Izrael és a Libanon közötti tárgyalások felpörögtek Rómában.
Diplomáciai egyeztetések zajlanak a közel-keleti régió kulcsfontosságú tengeri útvonalán, a Hormuzi-szorosban kialakult feszültség feloldására. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tett nyilatkozatában meglepően bizakodóan nyilatkozott a helyzetről, kijelentve, hogy a megoldás akár órákon belül megszülethet, mivel a probléma szerinte nem rendkívül összetett. A tengeri infrastruktúra és a kereskedelmi flották elleni legutóbbi támadások tükrében az optimizmus túlzónak tűnhet, a háttérben azonban egy átfogó rendezési terv körvonalazódik, amelyet a két partmenti állam, Irán és Omán dolgozott ki.
Az új elképzelés értelmében átalakulna a Perszák-öbölbe be- és kilépő teherhajók útvonala. A tervezet szerint a hajók a jövőben az iráni ellenőrzés alatt álló tengeri sávban lépnének be az öböl területére, a kilépést pedig az ománi partokhoz közeli sávban bonyolítanák le. A korábbi gyakorlattal ellentétben, amikor a kereskedelmi járművek a szoros középső, nemzetközi szakaszát használták, az új modell a partközeli útvonalakra kényszerítené a forgalmat. Ennek elsődleges oka, hogy a tengeri sáv középső részei a korábbi katonai akciók következtében jelenleg el vannak aknásítva.
A csatorna működtetésének pénzügyi feltételei komoly vitákat váltanak ki a nemzetközi közösségben. Bár a hivatalos szövegtervezetekben kerülik az útdíj kifejezést, a megállapodás egy speciális biztonsági és környezetvédelmi szolgáltatási díj megfizetéséhez kötné az áthaladást. Ebből az összegből fedeznék a tengeri infrastruktúra védelmét, a környezeti károk elhárítását, valamint a szorosban szolgálatot teljesítő ellenőrző személyzet költségeit. Washingtoni tisztviselők ugyanakkor tagadják, hogy ez a díjfizetési kötelezettség a végleges nemzetközi megállapodás része lehetne.
Az amerikai szövetségi kormányzaton belül éles nézeteltérések mutatkoznak a fizetős átkelés elfogadásával kapcsolatban. Marco Rubio amerikai külügyminiszter a Manilában rendezett délkelet-ázsiai diplomáciai csúcstalálkozón világossá tette aggályait. Érvelése szerint amennyiben nemzetközi precedens teremtődik arra, hogy egy állam önkényesen vámot szedjen egy stratégiai tengeri szorosban, miközben a fizetést megtagadó hajókat katonai csapásokkal fenyegeti, az a világ más tengeri szűkületeiben is hasonló lépésekre ösztönözheti a helyi hatalmakat. A külügyi tárca álláspontja szerint az Egyesült Államok nem engedheti meg a szabad hajózási jogok ilyen mérvű csorbítását.
Donald Trump gazdasági és belpolitikai megfontolásai ugyanakkor felülírhatják a szigorú elvi diplomáciai álláspontot. Az olajárak folyamatos emelkedése és a novemberi félidős választások közelsége arra ösztönözheti az elnöki adminisztrációt, hogy a piaci stabilitás érdekében beleegyezzen a kompromisszumos megoldásba. Az olajszállítások biztonságának garantálása kulcsfontosságú a globális energiaárak alacsonyan tartásához, ami közvetlen hatással van a republikánus jelöltek választási esélyeire.
A rendezési javaslat kidolgozásában Omán látja el a közvetítő szerepét. A maszkati vezetés olyan modellt terjesztett elő, amely a Malakka-szoros működési mintájára épül. Szingapúr, Indonézia és Malajzia térségében egy japán jótékonysági alapítvány, a Nippon Foundation gyűjti össze a hajózási társaságok önkéntes felajánlásait, amelyeket teljes egészében a tengeri útvonal biztonságtechnikai és navigációs fejlesztéseire fordítanak. Ebben a rendszerben a part menti államok nem szednek közvetlen adót vagy illetéket, így védve marad a nemzetközi vizek szabadságának elve. A Hormuzi-szorosra kidolgozott iráni-ománi tervben azonban egyelőre nem tisztázott, hogy a fizetések önkéntes vagy kötelező jellegűek lennének.
A tengeri folyosó körüli vita feloldása csupán az első lépést jelenti a tágabb regionális rendezési folyamatban. A korábbi tűzszüneti megállapodások értelmében augusztus közepéig kellett volna tető alá hozni az új iráni atomalkut, a tárgyalási folyamat akadozása miatt azonban ez a határidő tarthatatlanná vált. Teherán továbbra is tagadja, hogy közvetlen egyeztetéseket folytatna Washington szerveivel, ami jelentősen lassítja a nukleáris felügyeletről szóló döntéshozatalt.
Ezzel párhuzamosan a Közel-Kelet más pontjain is intenzív diplomáciai egyeztetések zajlanak. Rómában ült asztalhoz a hetedik tárgyalási fordulóra az izraeli és a libanoni delegáció, hogy a júniusban kötött tűzszüneti megállapodás gyakorlati végrehajtásáról tárgyaljanak. A megbeszéléseket az Egyesült Államok közvetítőként támogatja, a megállapodás tartósságát azonban komolyan veszélyezteti a dél-libanoni határvidéken tapasztalható katonai feszültség.
Libanonban komoly belpolitikai vitákat generál a megállapodás feltételrendszere. Bár a bejrúti vezetés az amerikai diplomáciai jelenlétben látja a területi integritás helyreállításának egyetlen eszközét, a tűzszüneti egyezmény komoly áldozatokkal jár az ország számára. A dokumentum lehetővé teszi, hogy az izraeli hadsereg továbbra is ellenőrzése alatt tartsa Libanon területének nagyjából hat százalékát mindaddig, amíg a Hezbollah teljes fegyvermentesítése meg nem történik. A súlyos forráshiánnyal küzdő libanoni nemzeti hadsereg számára a fegyveres szervezet leszerelése szinte teljesíthetetlen feladatnak bizonyul.
Izrael közben folytatja a katonai jelenlét megszilárdítását a megszállt határ menti övezetben. Az izraeli műszaki alakulatok szisztematikusan rombolják le a Hezbollah infrastruktúráját, és több határmenti települést teljesen lakhatatlanná tesznek robbantásokkal. A tel-avivi hadvezetés azzal indokolja az intézkedéseket, hogy meg kell akadályozni a fegyveres csoportok visszatérését és a határ menti izraeli lakosság elleni támadások újbóli kirobbanását.
A Hormuzi-szorosban kialakult helyzet és a libanoni határvillongások szorosan összefüggenek a regionális hatalmi egyensúly átrendeződésével. Irán a tengeri kereskedelmi utak feletti ellenőrzésének erősítésével próbálja ellensúlyozni az őt érő nemzetközi gazdasági szankciókat. A tengeri tranzitbiztonság átalakítása hosszú távon átírhatja a globális kereskedelmi flották útvonalválasztási stratégiáját, növelve a logisztikai és biztosítási költségeket.
Az elkövetkező napok tárgyalásai döntő fontosságúak lesznek abban a tekintetben, hogy sikerül-e megakadályozni a tengeri útvonalak teljes blokádját. A nemzetközi hajózási kamarák sürgetik a gyors megállapodást, mivel az öbölből induló nyersolaj-szállítmányok fennakadása a világpiaci energiaárak drasztikus emelkedéséhez vezethet. A diplomáciai csatornák nyitva állnak, a kompromisszumos javaslat elfogadása azonban az amerikai és az iráni politikai akarat törékeny egyensúlyán múlik.