Az első válságban megbukott a Fidesz ellenzékisége

Áprilisban, a választási vereség után Gulyás Gergely még azt mondta, a Fidesznek meg kell mutatnia, hogy egy ellenzéki párt lehet „normális” is. Konstruktív ellenzékiséget ígért: a rossz kormányjavaslatokat elutasítják, a jókat támogatják, és az Országgyűlésben az egész ország érdekeit szolgáló munkára készülnek. Néhány hónap telt el, és Magyarország az új ciklus első súlyos válságával szembesül. A rendkívüli aszály, a vízhiány, a Duna történelmi mélységű vízállása és a paksi atomerőmű teljesítményének drasztikus visszaesése olyan helyzetet teremtett, amelyben egy valóban konstruktív ellenzéknek éppen most lenne dolga. A Fidesz válasza ehelyett jórészt felelősséghárítás, politikai támadás és a kormányzati erőfeszítések hiteltelenítése lett.

Az ellenzék feladata természetesen nem az, hogy válság idején hallgasson. Éppen ilyenkor kell számon kérnie a kormányon minden rossz döntést, pontatlan tájékoztatást, késlekedést és szakmai hibát. Ha a Tisza-kormány rosszul szervezi meg az ellátást, hibás korlátozásokat rendel el, későn reagál vagy félrevezeti az embereket, a Fidesznek kötelessége erről beszélni. Egészen más azonban azt a látszatot kelteni, hogy az ország mostani vízügyi és energetikai sérülékenysége néhány hónap alatt keletkezett. Magyar Péter kormánya májusban lépett hivatalba. A vízválságot öt év alatt felhalmozódott csapadékhiány, évtizedes hálózati problémák és hosszú ideje halogatott alkalmazkodás előzte meg.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság májusi adatai szerint az előző öt év halmozott országos csapadékhiánya 462 milliméter volt, a Tisza-völgy egyes térségeiben 900 milliméternél is több. Az Alföld jelentős részén a talajvízszint egy-két méterrel maradt el a harmincéves átlagtól. Ezek a számok önmagukban kizárják azt a politikai mesét, amely szerint a mostani helyzet egy frissen hivatalba lépett kabinet műve. Az aszályt természetesen egyik kormány sem tudja megszüntetni, a felkészülés, a vízmegtartás, a hálózatok állapota, a tározás és az öntözési rendszer fejlesztése viszont kormányzati felelősség is.

A Fidesz 2010 és 2026 között megszakítás nélkül irányította az országot. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a most feltáruló hiányosságok jelentős részére ne lehessen kizárólag elődöket vagy utódokat keresni. A hazai víziközmű-hálózat jelentős részén nagy a veszteség, sok településen elöregedett vezetékekből folyik el az ivóvíz. A szakmai vitákban évek óta visszatérő kérdés, hogyan lehet úgy olcsón tartani a szolgáltatást, hogy közben jusson pénz rekonstrukcióra is. A rezsicsökkentés politikailag jól értékesíthető volt, a víziközmű-cégek pénzügyi mozgásterét viszont szűkítette, miközben a csőhálózat nem lett fiatalabb. A mostani nyár mutatja meg igazán, milyen ára van annak, ha egy infrastruktúra fenntartása hosszú időn át másodlagos politikai kérdés marad.

Ugyanez a probléma az energetikában is visszaköszön. Paks évtizedek óta a magyar villamosenergia-termelés egyik alappillére, tehát az is régóta ismert, hogy az erőmű hűtése a Duna vízállásától és hőmérsékletétől függ. Az idei rendkívüli helyzet minden korábbinál élesebben mutatta meg ezt a sérülékenységet. A termelés töredékére esett, a teljes leállás veszélye is felmerült, az országnak pedig importtal és önkéntes fogyasztáscsökkentéssel kellett egyensúlyban tartania a rendszert. Ebből nem következik, hogy 16 év alatt meg lehetett volna szüntetni minden kockázatot. Az viszont jogos kérdés, mennyire készült fel az ország arra, hogy a klímaváltozás miatt az extrém alacsony vízállás egyre kevésbé ritka kivétel.

A korábbi kormány energiakommunikációjában a biztonság, a szuverenitás és az olcsóság állandó jelszó volt. Közben Paks II. hosszú éveken át húzódott, a magyar energiarendszer pedig továbbra is erősen függ néhány nagy termelőegységtől és az importtól. A mostani krízisben a lakosságtól és a vállalatoktól fegyelmet, takarékosságot és önkéntes fogyasztáscsökkentést kérnek. Ez önmagában racionális válságkezelési eszköz. Éppen ezért különösen kínos visszanézni, hogy az állami MVM az előző években milyen célokra is talált pénzt.

Az MVM 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt, a Fidesz mellett többször Békemenetet szervező CÖF mögötti szervezetet. A támogatás felhasználásának részleteiért közérdekű adatigénylés és bírósági eljárás kellett. Évekkel később, a 2023 eleje és 2024 ősze közötti szerződéslistákból az is kiderült, hogy az állami energiacég több milliárd forintnyi támogatási és szponzorációs pénzt osztott szét. Jutott jachtklubokra, vitorlásbálra, a Férfiak Klubjához kötődő programokra, NER-közeli kulturális és sportprojektekre, miközben természetesen számos karitatív és valóban közhasznú szervezet is kapott támogatást.

Ezekből az összegekből önmagukban nem lehetett volna megoldani Paks hűtővíz-problémáját, és tisztességtelen volna azt állítani, hogy néhány szponzori szerződés miatt került veszélybe az energiaellátás. A prioritásokról azonban joggal folyik vita. Egy állami energiacégnél különösen fontos kérdés, mi számít alapfeladatnak, milyen tartalékokat épít, milyen hálózati és alkalmazkodási beruházásokat támogat, és mennyit költ politikailag baráti vagy nehezen indokolható presztízscélokra. Amikor ugyanaz a rendszer később a lakosság takarékosságára szorul, az ilyen korábbi döntések hitelességi problémává válnak.

Még súlyosabb határt lépett át a Vadhajtások. Orbán Viktor korábban azt mondta a portálról, hogy a Nemzeti Sport után ez a második kedvenc „igeforrása”, amelyet mindennap megnéz. Az energiakrízis idején a lap környezetében olyan buzdítás jelent meg, amely a kormány takarékossági kérésével szemben tudatosan nagyobb fogyasztásra ösztönzött. Ezt nehéz ellenzéki kritikának tekinteni. Amikor az ország villamosenergia-rendszere szűk tartalékokkal működik, a szándékos pazarlás nem Magyar Péternek okoz kellemetlenséget, hanem a hálózatot terheli, az importigényt növeli és végső soron a magyar fogyasztók ellátását teheti kockázatosabbá.

Az ellenzéki politizálásban van helye kemény támadásnak, iróniának és politikai kampánynak. Annak viszont nincs felelős magyarázata, hogy valaki egy országos ellátási kockázat idején arra biztassa saját táborát, tegyen még egy lapáttal a terhelésre. Hazafias ellenállásként különösen nehéz eladni azt, ami saját honfitársak érdekeivel megy szembe. A Fidesz vezetésének itt lett volna lehetősége világos határt húzni: lehet bírálni a kormányt, az ország infrastruktúrájának működésével azonban nem játszunk. Ehelyett a párt körüli kommunikációs közeg ismét azt mutatta, hogy a politikai ellenfél gyengítése sokszor fontosabb szempont, mint a közös minimum.

Ebben a megvilágításban kap jelentőséget a Fidesz parlamenti „megújulása” is. A választás után több régi vezető távozott a frakcióból, ám a szakpolitikai újrakezdés helyett kommunikációs harcosok is előtérbe kerültek. Szűcs Gábor, aki korábban a Megafon véleményvezére és a Nemzeti Ellenállás Mozgalom egyik arca volt, képviselő és frakcióvezető-helyettes lett. Németh Balázs, a közmédia korábbi híradósa szintén frakcióvezető-helyettesként és szóvivőként kapott szerepet. Szűcs a parlamentben maga mondta: ezerszer lenne inkább megafonos, mint „diktafonos”. Ez világos önmeghatározás, csak éppen kevéssé emlékeztet arra a szakértői, adatokra építő ellenzéki munkára, amelyet a választási vereség után sokan vártak volna a Fidesztől.

A Megafon szervezeti világa a választás után megrendült, a módszer azonban parlamenti mandátumot kapott. A politika kommunikációs csataként való felfogása kormányon sokáig működött: az állami apparátus intézte a szakpolitika jelentős részét, miközben a párt gépezete ellenségképeket gyártott és tematizált. Ellenzékben ez a munkamegosztás már nem elég. Nincs minisztériumi háttér, amely elkészíti a részletes alternatívákat. Ha a Fidesz ismét kormányképes erőként akar megjelenni, neki kell bizonyítania, hogy érti a vízügyet, az energiarendszert, az egészségügyet, az oktatást és a költségvetést. A propaganda önmagában nem szakpolitika.

A mostani válság éppen ezért sokkal többről szól a Fidesz számára, mint arról, sikerül-e néhány napra kellemetlen helyzetbe hozni Magyar Pétert. Az ellenzéki hitelesség egyik alapja, hogy egy párt képes legyen megkülönböztetni a kormány érdekét az ország érdekétől. Ha a kabinet hibázik, támadni kell. Ha viszont egy intézkedés az ellátás fenntartását szolgálja, a felelős ellenzék támogathatja úgy is, hogy közben számon kéri az előzményeket és alternatív megoldást ajánl. Pontosan ezt nevezte Gulyás Gergely tavasszal konstruktív ellenzékiségnek.

A Fidesznek ráadásul különleges felelőssége van: az új kormány által kezelt rendszerek jelentős részét ő építette vagy ő működtette 16 éven keresztül. A víziközművek állapota, a tározási és vízmegtartási hiányok, Paks helyzete, az energiapolitikai függőségek és az MVM korábbi prioritásai mind ennek az időszaknak a részei. A Tisza kormánya természetesen nem kap négy év felmentést arra hivatkozva, hogy rossz örökséget vett át. Már most felelős azért, hogy mit tesz a válságban. A Fidesz viszont ugyanilyen kevéssé tehet úgy, mintha május 10-én nulláról indult volna az ország.

A legnagyobb hitelességi veszteséget ezért nem az okozza a Fidesznek, hogy keményen bírálja Magyar Pétert. Az okozza, ha közben letagadja saját kormányzati múltjának következményeit, nem kínál szakmai alternatívát, és még a minimális együttműködést is a politikai vereség elfogadásának tekinti. Egy súlyos aszály és energiakrízis nem kampányrendezvény. A választókat kevéssé vigasztalja, hogy melyik párt tud ügyesebb Facebook-posztot írni arról, ki a hibás, ha közben nincs víz vagy veszélybe kerül az áramellátás.

A választási vereség után a Fidesz előtt valóban nyitva állt egy új út: bebizonyíthatta volna, hogy 16 év kormányzás után ellenzékben is képes intézményként működni, szakértőket felmutatni, törvényjavaslatokat írni, saját korábbi döntéseivel elszámolni és válságban együttműködni. Az első komoly próba alapján inkább a régi reflexek maradtak. Ellenségkép, felelősséghárítás, kommunikációs háború és a múlt relativizálása. Ha ezen nem változtat, a Fidesz nem a kormányzás alternatíváját fogja felépíteni, hanem saját hiteltelenségét mélyíti tovább.