Kafka kastélya – Száz éve keressük a bejáratot

Egy idegen érkezik a hóval borított faluba. Azt állítja, földmérő, akit a kastély rendelt ide. Elindul, hogy jelentkezzen megbízóinál, ám hiába látja maga előtt a célt, az út nem viszi közelebb hozzá. Üzeneteket kap, hivatalnokokkal találkozik, közvetítők segítségét kéri, kapcsolatokat épít, vitatkozik és követelőzik – a kastélyhoz azonban soha nem jut el.

Franz Kafka 1922-ben kezdte írni A kastélyt. Nem fejezte be, életében nem jelentette meg, sőt halála előtt arra kérte barátját, Max Brodot, hogy semmisítse meg kéziratait. Brod nem teljesítette kívánságát. Így születhetett meg 1926-ban az a könyv, amely száz év alatt a modern világ egyik legfontosabb regényévé vált.

A Kafka kastélya azonban nem egyszerűen egy regényelemzés. A könyv Kafka életéből indul ki: az Osztrák–Magyar Monarchia soknyelvű Prágájából, a tekintélyes és félelmetes apa árnyékából, a biztosítóintézeti hivatalból és azokból az éjszakákból, amikor a nappal példás hivatalnokként dolgozó Kafka íróvá változott. Megismerjük Felice Bauert, Milena Jesenskát, Ottlát, Max Brodot, és azt a világot, amelyben megszületett Az átváltozás, A per, majd végül A kastély.

Különösen fontos Kafka hivatalnoki tapasztalata. Munkája során nem elvont bürokráciával találkozott: balesetek, biztosítási kategóriák, szabályzatok, hatáskörök és az első világháború rokkant katonáinak ügyei kerültek elé. A könyv mégsem próbálja egyszerű képletté redukálni művét. A kastély nem pusztán egy hivatal, ahogyan nem egyszerűen Isten, az állam, az apa vagy az elérhetetlen cél jelképe sem. Kafka ereje éppen abban rejlik, hogy minden magyarázatból marad valami – és egyik sem elegendő.

A kötet középpontjában maga a regény áll. Ki valójában K.? Jogos követelését próbálja érvényesíteni, vagy megszállottan üldöz egy olyan elismerést, amely nélkül már önmagát sem képes meghatározni? A kastély valóban üldözi őt, vagy K. minden jelből egy hatalmas rendszer működését olvassa ki? Miért nem kap soha egyértelmű választ? És miért válik egyre fontosabbá számára a kastély, miközben eredeti feladata, a földmérés lassan teljesen eltűnik?

Frieda, Olga és Amália története megmutatja a hatalom másik arcát is. Amáliát például nem ítéli el hivatalosan senki. Mégis elég egy kastélyi hivatalnok visszautasítása ahhoz, hogy egész családja kirekesztetté váljon. Nem érkezik rendelet vagy büntetőparancs: a közösség maga hajtja végre azt a büntetést, amelyről csak feltételezi, hogy a hatalom elvárja. Ezért A kastély száz év után is meglepően modern történet a megfelelésről, az öncenzúráról és arról, miként működhet a hatalom akkor is, amikor látszólag nem avatkozik közbe.

A könyv rekonstruálja a kézirat különös történetét is. Kafka átírta a regény elbeszélői nézőpontját, hónapokon keresztül hat füzetet töltött meg vele, majd félbehagyta. Halála után Brod rendezte könyvvé a kéziratot, a későbbi kritikai kiadások pedig újra láthatóvá tették Kafka törléseit és változtatásait. Így ma sincs olyan „végleges A kastély”, amelyről biztosan kijelenthetnénk, hogy pontosan ezt a formát szánta volna az író az olvasóknak.

Külön fejezet foglalkozik Rónay György magyar fordításával is. Az ő nyelvén vált A kastély magyar olvasók nemzedékeinek élményévé. Fordításának ereje abban is rejlik, hogy nem magyarázza túl Kafka prózáját: megőrzi annak tárgyi pontosságát és bizonytalanságát. Már a nyitójelenet egyszerű mondata – K. „fölnézett a semmibe” – magában hordozza a regény egész világát.

A kötet végül eljut napjainkig. Mit jelent ma az, hogy „kafkai”? Egy névtelen hivatal? Egy automatizált döntés? Egy algoritmus, amely elutasít bennünket, de senki sem tudja megmagyarázni, miért? Kafka nem jósolta meg a 21. századot. Valami ennél maradandóbbat ismert fel: milyen érzés olyan rendszerben élni, amelynek szabályai léteznek, de számunkra nem hozzáférhetők.

Száz éve próbálunk eljutni a kastélyhoz. Az út még mindig előttünk van.