14 év után véget érhet az iskolaállamosítás

A magyar közoktatás egyik legnagyobb szervezeti fordulata készül. A kormány döntése szerint 2027. január 1-jétől megszűnik a Klebelsberg Központ középirányítói szerepe, az intézmény kutató, fejlesztő és szakmai háttérintézménnyé alakul, a tankerületek irányítása pedig közvetlenül az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumhoz kerül. Magyar Péter miniszterelnök augusztus 20-ára ígérte valamennyi tankerületi igazgatói poszt nyílt meghirdetését, ötéves megbízásokkal és a polgármesterek bevonásával. A korábbi kormányzás egyik legjellegzetesebb intézményi konstrukciója így alapjaiban változhat meg.

A változás jelentőségét az adja, hogy 2012 és 2017 között a Fidesz fokozatosan kivette az állami iskolák irányításának döntő részét a települések és maguk az intézmények kezéből. A folyamat első nagy lépése 2013. január 1-je volt: az önkormányzati fenntartású általános és középiskolák állami fenntartásba kerültek, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Klik hálózatába olvadtak. A központ lett a pedagógusok munkáltatója, az iskolák elveszítették önálló költségvetésük jelentős részét, az igazgatók pedig több olyan személyzeti és gazdasági döntési jogot, amely korábban természetes része volt az intézményvezetői felelősségnek.

A reformnak volt valós társadalompolitikai indoka is. A rendszerváltás utáni önkormányzati modellben a gazdagabb települések saját bevételeikből sokkal többet tudtak hozzátenni az állami normatívához, míg a gyenge adóerejű községek és kisvárosok gyakran az épületek fenntartásával is küszködtek. Az OECD már jóval 2010 előtt figyelmeztetett arra, hogy a nagy helyi autonómia egyenlőtlen lehetőségeket, széttöredezett fenntartói rendszert és minőségi különbségeket hozott létre. A 2013-as centralizáció ezért elvben alkalmas lehetett volna arra, hogy egy szegény borsodi falu iskolája ugyanahhoz a finanszírozási biztonsághoz jusson, mint egy tehetős budai kerület intézménye.

A gyakorlat azonban rövid idő alatt megmutatta, hogy az egyenlő állami felelősség nem azonos a mindenre kiterjedő központi döntéssel. A Klik néhány év alatt óriási szervezetté vált, amelynek helyi egységei a kisebb beszerzésektől a személyzeti ügyekig egyre több döntést vontak magukhoz. Sok intézményben egy projektor, egy javítás vagy egy helyettesítés is hosszú engedélyezési láncon ment keresztül. Az igazgató felelőssége megmaradt a napi működésért, miközben a pénz és a munkáltatói eszközök jelentős része máshol volt. Ez a kettősség a rendszer egyik alapvető hibájává vált.

2016-ra már az Orbán-kormány sem tudta változtatás nélkül fenntartani az eredeti modellt. Abban az évben a kabinet 38 milliárd forintos többletforrást biztosított a Kliknek, amelyből 17 milliárd forint az addig felhalmozott adósság rendezését szolgálta. Palkovics László akkori oktatási államtitkár maga indokolta szervezeti átalakítással a beavatkozást. A központot 2017 elejétől önálló tankerületi központokra bontották, a Klebelsberg Központ pedig fölöttük maradó szakmai és koordináló szerepet kapott. Ezzel egy időben az állam a nagyobb önkormányzatoktól a működtetési feladatokat is átvette, vagyis az épületek mindennapi fenntartása is teljesebben bekerült az állami rendszerbe.

Az új struktúra papíron közelebb vitte a döntéseket az intézményekhez, a tankerületek önálló költségvetési szervek lettek. A mostani minisztériumi átvilágítás megállapítása szerint az évek során mégis újjáépült a túlzott központosítás. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter úgy fogalmazott: a bürokrácia nőtt, az intézmények mozgástere szűkült, a gazdálkodás nem javult, a szükséges felújítások pedig sok esetben késtek. A kormányzati vizsgálat szerint a rendszer a pedagógushiányt, az alulfinanszírozottságot és az adminisztratív terheket sem tudta érdemben kezelni.

A finanszírozási állapotokról különösen súlyos képet adott Magyar Péter július végi beszámolója. A miniszterelnök szerint egyes tankerületeknek bérekre és más személyi juttatásokra szánt keretekhez kellett hozzányúlniuk a napi működés kiadásai miatt. A kormány közlése szerint 2025-ben több mint 27 milliárd forint kiegészítő támogatást kellett biztosítani a tankerületeknek pusztán a közüzemi számlák és az iskolai rezsi kifizetéséhez. Ez arra utal, hogy a centralizáció egyik eredeti ígérete, a kiszámíthatóbb finanszírozás sem teljesült automatikusan attól, hogy a döntési jogokat központba vonták.

Az igazgatók mozgásterének bővítése ezért a reform egyik legfontosabb eleme lehet. A jelenlegi szabályok mellett az intézményvezető több napi munkáltatói döntést gyakorol, de a kinevezés, a jogviszony megszüntetése, a bér egyes elemei és a munkavégzés helyének meghatározása jelentős részben a tankerületi központhoz kötődik. A kormány májusi döntése már kifejezetten előírta a munkáltatói jogosultságok erősítésének, a szervezeti autonómia növelésének és a részleges gazdasági önállóság megteremtésének előkészítését. Ha ez következetesen megvalósul, egy igazgató gyorsabban dönthet egy pedagógus felvételéről, egy kisebb beszerzésről vagy olyan kiadásról, amelynek szükségességét helyben látják a legjobban.

A teljes decentralizáció azonban súlyos kockázatot hordozna. A 2013 előtti rendszer egyik fő gyengesége éppen az volt, hogy a helyi költségvetés ereje túl könnyen megjelent az oktatás minőségében. Egy iparűzési adóban gazdag város képes volt korszerű épületet, több fejlesztést és jobb eszközparkot biztosítani, egy elöregedő, munkahelyhiányos település viszont alig tudta kiegészíteni a központi forrásokat. Ha a mostani reform az önkormányzatokra hárítaná vissza az alapfinanszírozást, a régi egyenlőtlenségek gyorsan újjáéledhetnének. Erre nincs is szükség: az intézményi önállóság és a központi pénzügyi garancia együtt is működhet.

Nemzetközi tapasztalatok alapján a legerősebb modellek jellemzően világosan választják szét a feladatokat. A központ meghatározza a minimumszabályokat, biztosítja az országos finanszírozást és pluszforrást ad a nehezebb helyzetű tanulókat oktató intézményeknek. A helyi vezetés dönt a napi működés jelentős részéről, a pedagógusokról, a belső erőforrásokról és a saját szakmai program végrehajtásáról. Az OECD 2022-es PISA-elemzése szerint a jól teljesítő rendszerekben jellemzőbb, hogy igazgatók és pedagógusok valódi felelősséget kapnak, feltéve, hogy működik az ellenőrzés, az adatgyűjtés és a szakmai támogatás.

Magyarországon különösen fontos ez a feltétel, mert az oktatási egyenlőtlenségek már most is az Európai Unió legsúlyosabbjai közé tartoznak. Az Európai Bizottság 2026-os országjelentése szerint a tanulók társadalmi háttere alapján mért teljesítménykülönbség az egyik legnagyobb az unióban. A dokumentum azt is rögzíti, hogy az állami iskolák intézményi autonómiája korlátozott, a tankerületek a személyzeti, költségvetési és infrastrukturális ügyek nagy részét felülről irányítják. A pedagógushiány leginkább a vidéki térségeket sújtja, a hátrányos helyzetű iskolákban pedig két-háromszor magasabb lehet a megfelelő képesítés nélkül tanító pedagógusok aránya, mint a kedvezőbb helyzetű intézményekben.

A központosítás tehát nem oldotta meg azt a problémát, amelyre egyik fő válaszként létrehozták. Az országos fenntartó kiegyenlíthette volna a pénzügyi különbségeket, közben azonban a magyar iskolarendszer társadalmi szelekciója erős maradt. A korai iskolaválasztás, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, valamint az állami, egyházi és magánfenntartók eltérő tanulói összetétele továbbra is nagy különbségeket termel. Egy szegényebb családból érkező gyermek esélyeit ma is erősen meghatározza a lakóhelye és az, melyik intézménybe kerül. Ezért a decentralizáció önmagában nem esélyteremtő program.

A kormány előtt álló legnehezebb feladat az lesz, hogy egyszerre adjon szabadságot és tartson fenn országos szolidaritást. A finanszírozást olyan képlethez lehet kötni, amely a tanulói létszám mellett figyelembe veszi a hátrányos helyzetet, a sajátos nevelési igényt, a település földrajzi helyzetét, az utaztatás költségét, az épület állapotát és a pedagógushiányt. Egy kis iskola fajlagosan mindig drágább lesz egy nagyvárosi intézménynél, ezért az egyforma fejpénz valójában nem jelent egyenlő feltételeket. A központi állam feladata éppen annak garantálása, hogy az igazgatói autonómia ne a helyi szegénység autonómiája legyen.

Az igazgatói pályázatok rendszerének átalakítása szintén fontos jelzés. Magyar Péter bejelentése szerint a tankerületi vezetőket nyílt pályázaton, ötéves időre választanák ki, a polgármesterek bevonásával. Lannert Judit korábban azt is jelezte, hogy az iskolaigazgatói pályázatoknál visszaadnák a tantestületek véleményezési lehetőségét; a 2026 nyarán lejáró mintegy 450 vezetői megbízásnál már utólag kikérték a nevelőtestületek álláspontját. Ez a gyakorlat akkor válhat tartóssá, ha a véleményezésnek érdemi súlya lesz, és a döntés indoklása is átláthatóvá válik.

A Klebelsberg Központ jövője is sokat elárul majd a reform valódi mélységéről. Sinka Edit júliusi kinevezésekor Lannert Judit olyan háttérintézményt vázolt fel, amely adatokkal, kutatással és szakmai fejlesztéssel támogatja az iskolákat. Ez gyökeresen eltér attól a középirányítói logikától, amelyben a központ a tankerületek fölött álló adminisztratív szereplőként működött. Egy ilyen szakmai intézménynek valódi értelme lehet: országosan elemezheti a kompetenciamérések eredményeit, azonosíthatja a leszakadó térségeket, terjesztheti a működő pedagógiai programokat és célzott támogatást javasolhat.

A változtatás ugyanakkor csak részben szervezeti ügy. A pedagógushiányt nem oldja meg egy új szervezeti ábra, ahogy a rossz állapotú mosdót sem javítja meg önmagában a hatáskör-átrendezés. Az OECD PISA 2022 felmérésében a magyar tanulók 41 százaléka olyan iskolába járt, ahol az igazgató szerint a tanítás lehetőségeit pedagógushiány korlátozta; 2018-ban még 34 százalék volt ez az arány. A decentralizáció akkor ér valamit, ha mellé pénz, megfelelő létszám, szakmai támogatás és kiszámítható szabályozás társul.

A Fidesz 2012-ben abból indult ki, hogy az államnak kell egyenlő feltételeket teremtenie, és ebben volt racionális elem. A rendszer hibája abból született, hogy az egyenlő felelősséget egyre inkább egységes döntéssel azonosította. Mire a Klik 2016-ban pénzügyi és működési válságba jutott, már maga a kormány is kénytelen volt lazítani a szerkezeten. Az ezt követő tankerületi modell sem tudta tartósan megakadályozni a hatáskörök újbóli felvándorlását. Most ugyanazt a hibát kellene elkerülni fordított irányban: a központosítás lebontása ne vezessen finanszírozási széteséshez.

Ha a reform sikerül, az állami iskola fogalma új értelmet kaphat. Az állam garantálhatja a pedagógusbért, az épületek alapvető színvonalát, a hátrányos térségek többletforrását és az országos minőségi követelményeket, miközben az igazgató valóban vezetője lehet saját intézményének. A helyi közösség beleszólhat a vezetés kiválasztásába, a tantestület nagyobb szakmai mozgásteret kaphat, a tankerület pedig szolgáltató és koordináló szerepet tölthet be. Ezzel lehetne először valóban korrigálni azt a 14 éves ingamozgást, amelyben Magyarország a szélsőséges önkormányzati különbségektől a szélsőséges állami központosításig jutott.