Földárveréstől Ferrarikig: nyílhatnak NER-akták

Az agráriumban kezdődhet az Orbán-korszak egyik legnagyobb leltára. Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter utasítása alapján Zoltán Péter miniszteri biztos feladata lett azoknak az előző kormány idején keletkezett ügyeknek a vizsgálata, amelyeknél polgári vagy büntetőjogi felelősség is felmerülhet. A megbízatás szokatlanul széles: a biztos adatokat és iratokat kérhet be az érintett szervezetektől, feltárt jogsértés esetén pedig kezdeményezheti a büntetőjogi vagy polgári jogi következmények érvényesítését. A kinevezés július 1-jétől szól, az erről rendelkező utasítás augusztus 7-én lépett hatályba, a megbízatás legfeljebb két évig tarthat.

Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy tucatnyi büntetőeljárás indul. A miniszteri biztos nem nyomozó hatóság, nem ügyész és nem bíróság. A feladata az lehet, hogy egymás mellé tegye azokat a szerződéseket, támogatási döntéseket, földértékesítéseket, alapítványi vagyonmozgásokat és kamarai kiadásokat, amelyek az elmúlt 16 évben külön-külön kerültek a nyilvánosság elé. A politikailag vitatható döntés és a bűncselekmény között nagy a távolság. Éppen ezért az átvilágítás akkor lehet meggyőző, ha a kormány nem előre gyártott ítéleteket keres, hanem nyilvánosságra hozható tényállásokat, szerződési láncokat és pénzmozgásokat rekonstruál.

A vizsgálat súlyát nehéz túlbecsülni. Magyarországon 5,3 millió hektáron folyik mezőgazdasági művelés, a vidéki térségekben mintegy hárommillió ember él. A 2023 és 2027 közötti közös agrárpolitikai tervhez 8,4 milliárd euró uniós forrás társul, vagyis mai árfolyamon is több ezermilliárd forintos nagyságrendről beszélünk. Ehhez jönnek a magyar költségvetési társfinanszírozások, kedvezményes hitelek, állami tőkejuttatások és a földvagyon értéke. Ilyen pénzügyi térben néhány százmilliós eltérés is komoly ügy, a tízmilliárdos tételek pedig egész térségek birtok- és vállalkozási szerkezetét alakíthatják át.

Az első nagy iratkupac alighanem a földügyeké lesz. A Fidesz 2015-ben indította el a „Földet a gazdáknak!” programot, amelynek keretében hatalmas állami termőföldvagyon került magántulajdonba. A programot lezáró országgyűlési határozat 290 ezer hektár érintett állami földről és közel harmincezer magyar földművesről beszélt. A hivatalos narratíva szerint a cél a helyben élő kis- és középbirtokos réteg megerősítése volt, valamint az, hogy a föld azoké legyen, akik ténylegesen megművelik. A parlament később törvényben is jóváhagyta az értékesítéseket.

A program körül már akkor komoly vita bontakozott ki. Ángyán József, a második Orbán-kormány korábbi vidékfejlesztési államtitkára megyéről megyére feldolgozta az árverési eredményeket, majd országos összegzést készített. Az ő számításai szerint a nyilvános árveréseken nem harmincezer, hanem mintegy 3900 nyertes árverező szerzett összesen körülbelül 8700 birtoktestet. A különbség részben abból adódhat, hogy a kormányzati összesítés az árverésen kívüli, kisebb parcellák értékesítését és más jogosulti köröket is beleszámolt. Ettől még indokolt lenne egyszer véglegesen tisztázni, pontosan kik, milyen jogcímen, mennyi földhöz jutottak.

Ángyán elemzése ennél jóval súlyosabb következtetésekre jutott. Szerinte az eladott területek közel felét alig több mint kétszáz érdekeltség szerezte meg, a helyben élők országos átlagban a földek kevesebb mint egyharmadához jutottak, a területek jelentős része pedig kikiáltási áron vagy alig magasabb összegért kelt el. Állítása szerint valódi árverseny csak a földek kis hányadán alakult ki. Ezek az adatok és minősítések az egykori államtitkár elemzéséből származnak. Egy állami átvilágítás éppen azt tehetné meg, amit a politikai vita soha nem tudott: az eredeti árverési dokumentáció alapján ellenőrizhetné a teljes mintát, és tételesen összevethetné a hivatalos közléseket a tényleges nyertesekkel.

Különösen fontos lenne az érdekeltségi kapcsolatok vizsgálata. Egy 300 hektáros egyéni birtokmaximum papíron korlátozhatta az egy szereplő által megszerezhető területet, miközben családtagok, üzleti partnerek és kapcsolódó vállalkozások együtt ennél jóval nagyobb földvagyont halmozhattak fel. Ez önmagában még nem törvénysértés. A probléma ott kezdődik, ha a pályázati vagy árverési feltételeket úgy alakították, hogy egy előre ismert kör előnybe kerüljön, ha jogosulatlan résztvevők jutottak földhöz, vagy ha az állam indokolatlanul mondott le magasabb bevételről. Ezekhez már nem politikai szlogen, hanem szerződés, lakóhelyi igazolás, értékbecslés, árverési jegyzőkönyv és tulajdonosi háló kell.

A hosszabb távú birtokszerkezeti adatok sem teszik megnyugtatóvá a képet. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2023-ban 196 ezer agrárgazdaság működött Magyarországon, 19 százalékkal kevesebb, mint három évvel korábban, tíz év alatt pedig mintegy százezerrel csökkent a számuk. Elsősorban a kisebb területen gazdálkodók és a néhány állatot tartó gazdaságok tűntek el, miközben az átlagos birtokméret nőtt. A koncentráció európai jelenség is: az idősödő gazdatársadalom, a tőkeigényes technológia, a klímakockázat és a gyenge jövedelmezőség sok kisgazdaságot kényszerít feladásra. A magyar folyamatot ezért nem lehet egészében a Fidesz földpolitikájára visszavezetni. Az viszont vizsgálható, hogy az állami földértékesítés és a támogatási rendszer fékezte vagy gyorsította ezt a koncentrációt.

Az agrártámogatások eloszlása ugyancsak érzékeny terület. Nyilvánosan hozzáférhető támogatási adatok korábbi feldolgozásai szerint a kedvezményezettek felső tíz százaléka vitte el a mezőgazdasági támogatások mintegy hetven százalékát. 2021-ben Csányi Sándor érdekeltségei több mint hatmilliárd, Mészáros Lőrinc cégei mintegy 4,7 milliárd forint agrártámogatáshoz jutottak. Ezek a számok önmagukban semmilyen jogsértést nem bizonyítanak: a nagyobb gazdaság nagyobb terület és nagyobb beruházás után rendszerint több pénzre jogosult. A politikai kérdés az, hogy a támogatási szabályok mennyire segítették a kormány által sokat emlegetett családi gazdaságokat, és mennyiben erősítették a már eleve tőkeerős csoportokat.

A Mészáros-csoport agráripari beruházásai külön fejezetet érdemelnek. A Kall Ingredients és a Viresol gabonafeldolgozó fejlesztései százmilliárd forint körüli beruházási nagyságrendet értek el. A két vállalkozás közpénzes támogatásai egy korábbi összesítés szerint összesen 23,5 milliárd forintot tettek ki, a Kall fejlesztéséhez pedig mintegy 60 milliárd forintnyi állami közreműködésű hitel, támogatás és tőkejuttatás kapcsolódott. Lehet amellett érvelni, hogy Magyarországnak szüksége volt nagy hazai feldolgozókapacitásra, és a vállalatok később nyereségessé váltak. Az átvilágításnak ettől még érdemes megvizsgálnia, milyen feltételekkel, milyen versenyben és milyen megtérülési elvárásokkal vállalt ekkora szerepet az állam.

Egy tisztességes agrárleltárnak éppen az lenne az értelme, hogy ne nevezzen minden támogatást korrupciónak. A nagyvállalati élelmiszeripari fejlesztés lehet jó állami befektetés, ahogy egy közepes családi gazdaság támogatása is lehet rosszul megtervezett pénzköltés. A döntő szempont a közérdek: volt-e átlátható kiválasztás, mérhető cél, ésszerű támogatási intenzitás, valódi teljesítés és ellenőrizhető eredmény. Ha egy cég azért kapott pénzt, mert politikailag közel állt a döntéshozókhoz, az egészen más helyzet, mint amikor ugyanaz a cég nyílt feltételek között, másokkal versenyezve nyert.

A másik nagy csomó a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Bóna Szabolcs már július végén kamarai biztos kirendelését jelentette be, aki a NAK teljes gazdálkodását, a hazai és uniós források felhasználását, valamint a közfeladatok ellátását is vizsgálja. Külön ügy lett a jégkármérséklő rendszer finanszírozása. A jelenlegi tárcavezetés szerint a hálózat működtetése korábban évente 2,5 milliárd forintba került, miközben most 1,9 milliárdból látják el ugyanazt a szolgáltatást. A hatszázmilliós éves különbségre választ keresnek. Egyelőre tehát kérdésről van szó, nem bizonyított pénzeltűnésről.

A kamara esete azért fontos, mert a Fidesz alatt szorosan összefonódott a szakmai érdekképviselet és az állami agrárpolitika. A kötelező tagságú szervezet közfeladatokat kapott, jelentős pénzek felett rendelkezett, vezetése pedig hosszú időn át egyértelmű politikai közelséget mutatott a kormányhoz. Az új kabinet azt ígéri, hogy átalakítja a választási rendszert és politikai befolyástól mentesebb kamarát hoz létre. Ehhez az első lépés a könyvek kinyitása lehet. A hitelesség próbája az lesz, hogy a jelentés a gyanúsnak tartott tételek mellett a szabályosnak és indokoltnak talált kiadásokat is nyilvánosságra hozza-e.

Mezőhegyes ennél is látványosabban sűríti össze az Orbán-korszak agrárpolitikájának dilemmáit. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t az állam óriási összegekkel fejlesztette, majd a vállalat a Lázár János vezette Jövő Nemzedék Földje Alapítványhoz került. A birtokba az elmúlt években mintegy 65 milliárd forintnyi állami támogatás és tőkejuttatás érkezett. Ebből korszerű mezőgazdasági technológia, állattartó infrastruktúra és oktatási fejlesztés is készült, miközben olyan látványberuházások is születtek, amelyek szükségességét már az új agrártárca vitatja.

Ilyen lett a Nonius Hotel ügye. A beruházás eredeti terve mintegy 1,2 milliárd forintról szólt, a legutóbbi megvalósítási számítás már 3,5 milliárdos igénnyel számolt. Bóna Szabolcs nyáron azt mondta, luxushotel helyett új, oktatási vagy mezőgazdasági funkciót keresnek az épületnek. A ménesbirtoknál volt hárommilliárd forint feletti vízágyas tehénistálló, milliárdos lovaspálya és több más reprezentatív fejlesztés is. Ezek közül többnek lehet szakmai indoka, de éppen ezért kell projektként végignézni őket: ki rendelte meg, hogyan drágultak, milyen közbeszerzésen, milyen kihasználtsági tervvel és milyen társadalmi haszonnal készültek.

A mezőhegyesi történetnek külön aktualitást ad, hogy a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány által kezelt állami eredetű vagyon augusztus 31-ig visszakerülhet közvetlen állami tulajdonba. Az alapítvány felügyelete alatt a ménesbirtok mellett a Concordia közraktározási vállalat és az ATEV is működik. A minisztérium már júniusban arra kérte a vezetőket, hogy az átmeneti időszakban ne történjen érdemi vagyonváltozás vagy infrastruktúra-értékesítés. A cégek állami vagyonkezelőhöz kerülése után külön átvilágítást ígértek. Ez már nem történelmi vita: heteken belül új tulajdonosi helyzet állhat elő, amelyben pontos nyitómérleget kell készíteni.

A legkézzelfoghatóbb büntetőügyi szál a Bászna-cégcsoport. A Bászna Gabona fizetésképtelensége gazdákat, beszállítókat és bankokat sodort nehéz helyzetbe, a társaság felszámolását júniusban rendelték el. A cég korábban Kósa Lajos családtagjaihoz is kötődött: Kósa Karolina Éva, a politikus testvére résztulajdonos volt, korábban az édesanya is megjelent a kapcsolódó vállalkozások tulajdonosi körében. A későbbi tulajdonos-vezérigazgató, Szilágyi Gábor Kósa távoli rokona. Szilágyit közel tízmilliárd forint értékű sikkasztással gyanúsítják; ez gyanúsítás, büntetőjogi felelősségéről jogerős ítélet dönthet.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy a Bászna gyors növekedését állami finanszírozás és támogatás is segítette, az Orbán-kormány pedig a csőd után kiemelt eljárással és állami helytállással próbálta kártalanítani a károsult gazdákat. Március végéig mintegy hatmilliárd forint kártalanítást fizettek ki. Közben nyilvánosságra kerültek fényképek arról is, hogy Kósa Lajos a cégvezető egyik Ferrarijának volánjánál ült, és közösen vitorláztak. Egy Ferrari-fotó természetesen nem bizonyít gazdasági vagy büntetőjogi összejátszást. Arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy megmutassa, miért kell a személyes kapcsolatok helyett az állami döntések dokumentációját vizsgálni: ki adott hitelt, támogatást vagy garanciát, milyen kockázatelemzés készült, és mikor vált ismertté a fizetési probléma.

A Bászna Sertés és a Bászna Takarmány felszámolása tovább növeli a tétet. A cégcsoport vállalkozásai állami és uniós forrásokat is kaptak, a sertéstenyésztő társaság pedig milliárdokkal tartozhat az államnak. Ha támogatási pénzt szabálytalanul használtak fel, annak visszakövetelése közérdek. Ha a támogatás jogszerű volt és a vállalkozás később üzleti okokból ment tönkre, azt ugyanolyan világosan ki kell mondani. Az átvilágítás nem válhat olyan módszerré, amelyben a bukott cég automatikusan korrupciós ügynek minősül.

Az agrárpolitika legnehezebb kérdése éppen a határvonal meghúzása. Az Orbán-rendszerben látványosan nőttek bizonyos, politikailag jól kapcsolt üzleti csoportok, miközben közpénzek, földek, hitelprogramok és állami vállalatok kerültek közel hozzájuk. Ez önmagában erős ok a visszamenőleges ellenőrzésre. A korrupció jogi megállapításához viszont konkrét előnyszerzés, jogsértő döntés, összejátszás, hűtlen kezelés vagy más bizonyítható cselekmény kell. A Tisza-kormány akkor különböztetheti meg saját vizsgálatait a politikai bosszúhadjárattól, ha ezt a különbséget minden ügyben megtartja.

Ehhez szükség lesz olyan adatokra is, amelyek az elmúlt években nehezen voltak hozzáférhetők. Az állami földárverések eredeti listái, a pályázati pontozások, az agrártámogatási adatbázisok, a kedvezményes hitelszerződések, az alapítványi vagyonleltárak, a közbeszerzések módosításai és a kamara beszállítói szerződései együtt tudják megmutatni a rendszert. Egy-egy kiragadott név vagy milliárdos összeg könnyen politikai plakáttá válik. A teljes adatbázis viszont azt is megmutathatja, hogy mely döntések voltak szabályosak, hol volt rossz a politika, és hol merülhet fel személyes felelősség.

A leltárnak azért is van tétje, mert a következő évek agrárpolitikája nem indulhat abból, hogy minden korábbi nagyvállalati fejlesztést visszacsinálnak. Magyarországnak korszerű élelmiszeriparra, öntözésre, tárolásra, feldolgozókapacitásra és versenyképes gazdaságokra van szüksége. Az aszály, a szélsőséges időjárás és a generációváltás sokkal több beruházást követel majd, nem kevesebbet. A közpénz felhasználásának szabálya azonban változhat: átláthatóbb verseny, nyilvános értékelési szempontok, összeférhetetlenségi kontroll és utólag mérhető eredmény nélkül az új rendszer könnyen ugyanazokat a hibákat termelné új szereplőkkel.

A Fidesz várhatóan politikai leszámolásként fogja bemutatni az agrárátvilágítást. Erre a kormány a legjobb választ nem sajtótájékoztatókkal, hanem dokumentumokkal adhatja. Érdemes lenne nyilvános listát készíteni a vizsgált ügyekről, rögzíteni a kiválasztás szempontjait, majd minden lezárt aktánál közölni, találtak-e jogsértést, indult-e hatósági eljárás, keletkezett-e visszakövetelhető állami kár. Az is eredmény, ha egy sokat támadott szerződésről kiderül, hogy jogszerű és gazdaságilag indokolható volt.

16 év után a magyar agráriumról rengeteg történet, gyanú és legenda kering. A földárverések nyerteseitől a milliárdos feldolgozóüzemeken és a mezőhegyesi luxusberuházásokon át a kamarai pénzekig sok olyan ügy van, amelyet eddig leginkább politikai állításokból ismert a nyilvánosság. Zoltán Péter megbízatása akkor ér valamit, ha ezekből ellenőrizhető mérleg készül. Ha csak látványos neveket emelnek ki, az átvilágítás gyorsan propagandává válhat. Ha viszont a pénz, a föld és a döntések útját követik végig, kiderülhet, hogyan alakította át az Orbán-korszak a magyar vidék tulajdoni és gazdasági térképét - és mely pontokon van valóban dolga a jogállamnak.