A kávéház, ahol egy egész irodalmi korszak született

A 19. század végére Budapestet gyakran emlegették a kávéházak városaként. A Nagykörúton és a belvárosban szinte minden épület földszintjén működött vendéglátóhely, amelyek kávéfogyasztásra szolgáltak, ugyanakkor a társadalmi élet és a szellemi alkotás központjaivá is váltak. A kávéházakban írók, költők, újságírók és művészek találkoztak, vitatkoztak és dolgoztak. Ezek a terek kiterjesztett nappaliként működtek, ahol a vendégek órákig ülhettek egyetlen csésze kávé fölött, miközben lapokat írtak, verseket fogalmaztak vagy éppen a kor legégetőbb politikai kérdéseiről cseréltek eszmét. A kávéházi kultúra olyan erősen kötődött a magyar irodalomhoz, hogy számos alkotás születése közvetlenül ezekhez a helyekhez köthető.

A legkorábbi és máig legismertebb ilyen helyszín a Pilvax kávéház volt, amely 1838-ban nyílt meg Café Renaissance néven az akkori Úri utcában, a mai Petőfi Sándor utcában. 1842-ben Pilvax Károly, egy Bécsben kitanult kávésmester vette át az üzemeltetést, és saját nevére keresztelte át a helyet. A kávéház falait hősök és nagy hazafiak képei díszítették, ami vonzóvá tette a fiatal értelmiségiek számára. A hely hamarosan a radikális gondolkodású jogászok, egyetemisták és írók találkozóhelyévé vált. 1846-ban itt egyesült a Tízek Társasága és a Vasvári Pál vezette csoport, létrehozva a Fiatal Magyarország mozgalmat. A kávéházban biliárdasztalok álltak, és a vendégek magyar és német nyelvű hírlapokat olvashattak.

1848. március 15-én reggel a Pilvax asztalainál gyülekeztek a márciusi ifjak. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál és társaik itt fogadták meg egymásnak, hogy a forradalom napjára tervezett eseményeket véghez viszik. Petőfi az előző este írta meg a Nemzeti dalt, és a Pilvaxban szavalta el először. Jókai Mór itt dolgozta át a Tizenkét pontot, amelyet Irinyi József fogalmazott meg, és innen indultak a Landerer nyomdába, hogy kinyomtassák a petíciót. A forradalom kitörésének híre Bécsből is ide futott be először, egy gőzhajó hozta a hírt a bécsi forradalom győzelméről. A Pilvax ezzel irodalmi és történelmi jelentőségű hellyé vált.

A századfordulón újabb legendás helyszín nyílt meg: a New York Kávéház 1894-ben, a Nagykörúton. Az épületet Hauszmann Alajos tervezte, a belső tereket pedig olyan művészek díszítették, mint Eisenhut Ferenc és Spányi Béla. A pazar, aranyozott stukkókkal és márványoszlopokkal ékesített enteriőr hamarosan a város szellemi életének egyik legfontosabb központjává tette. A Nyugat folyóirat írói, köztük Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes rendszeresen jártak ide. A kávéházban működött a Pesti Napló és az Esti Kurír szerkesztősége is. A legendás történet szerint Molnár Ferenc, a Pál utcai fiúk szerzője, a megnyitás éjszakáján a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy az soha többé ne zárjon be.

A New York Kávéház különlegessége volt az úgynevezett írótál, amelyet a Harsányi-fivérek találtak fel. Ez egy olcsó, tartalmas étel volt, amelyhez fillérekért juthattak hozzá a kevésbé elismert, szegény írók. A kávéház pincérei tudták, melyik asztalhoz melyik író tartozik, és ahol lehetett, tollat, tintát és papírt is biztosítottak a vendégeknek. Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és Gárdonyi Géza is gyakori vendég volt. A Centrál Kávéház szintén a Nyugat nemzedékének kedvelt helye volt, és hasonlóan pezsgő szellemi élet zajlott falai között. Ezek a helyek vendéglátóhelyek voltak, egyúttal irodalmi szalonokként is működtek, ahol a modern magyar irodalom arculata formálódott.

A kávéházi kultúra nem volt egyedülálló Budapesten. Bécsben a Café Central szolgált hasonló funkciót, ahol Sigmund Freud, Leon Trotsky, Franz Kafka és Theodor Herzl is megfordult. A bécsi kávéházak hagyománya hatással volt a pesti vendéglátásra, és a két város értelmiségi élete szorosan összefonódott. A Monarchia kávéházaiban a nemzetiségi határok elmosódtak: magyar, osztrák, cseh és zsidó származású írók egyaránt találkoztak. Ez a multikulturális közeg különösen fontos volt a századforduló irodalmára, amely a modernizmus és a hagyományok között egyensúlyozott. A kávéházakban született viták és barátságok alapozták meg a 20. század európai gondolkodását. A pesti és bécsi kávéházak közötti párhuzamok rávilágítanak arra, hogy a szellemi életnek ebben a korszakában a városi tér milyen meghatározó szerepet játszott.

A második világháború után a budapesti kávéházak sorsa megváltozott. A New York Kávéház épülete a háborúban megsérült, majd államosították, és évtizedekig irodaházként, könyvesboltként és kávézóként is funkcionált, eredeti pompájától megfosztva. A Centrál Kávéház hasonlóan hosszú évekig volt zárva. A rendszerváltás után azonban megkezdődött a történelmi kávéházak helyreállítása. A New Yorkot 2006-ban nyitották meg újra, felújított belső terekkel, és ma ismét kulturális események színhelye. A Pilvax emlékét ma egy emléktábla őrzi a Pilvax köz és a Petőfi Sándor utca sarkán, ahol az egykori kávéház állt.

A budapesti kávéházak története rávilágít arra, hogy az irodalom közösségi élmény, amelyet társaságban élnek át. A kávé és a cigarettafüst mellett születő viták, a hajnali órákig tartó beszélgetések és a közösen megírt lapok formálták a magyar kultúra arculatát. Ezek a helyek ma már múzeumi jellegű emlékhelyek, ám továbbra is nyitva állnak azok előtt, akik a múlt szellemiségét szeretnék megérinteni. A kávéházak falai között született irodalmi örökség máig határozza meg a magyar nyelv és gondolkodás irányultságát, és emlékeztet arra, hogy a legnagyobb művek gyakran egy csésze kávé mellett, zajos vendéglátóhelyeken fogannak meg. A Pilvax, a New York és a Centrál ma is tanúbizonyságot tesz arról, hogy a kultúra intézményekben és azokban a terekben is él, ahol az emberek találkoznak és gondolatokat cserélnek.