Buenos Aires fénnyel ünnepli Goscinny évfordulóját

Augusztus 14-án, az író századik születésnapja alkalmábók Buenos Aires szívében, a Július 9. sugárút közepén magasodó obeliszk különleges látvánnyal várja a járókelőket és a kultúra rajongóit. A helyiek által a város védjegyének tekintett, ikonikus emlékműre a világirodalom és a képregénykultúra egyik legnagyobb alakjának legnépszerűbb figuráit vetítik ki. Az Astérix és Obélix jól ismert, Galliát és a római birodalmat kifigurázó alakjai a centenárium alkalmából népesítik be a betonkolosszust. Ez az esemény a legjelentősebb tisztelgés, amelyet a francia kultúra e kiemelkedő alkotója kapott a francia határokon kívül. A műfajilag rendkívül művelt argentin közönség – amely a helyi képregényhősök, Mafalda, az Örökkévaló és Corto Maltese történetein nevelkedett – kitörő lelkesedéssel fogadja a gall harcosok megelevenedését a dél-amerikai metropolisz éjszakájában.

Az argentinok nem véletlenül tekintik sajátjuknak a képregényfejedelmet. A centenáriumi rendezvénysorozat koordinátora és a Libros del Zorzal kiadó alapítója, Leopoldo Kulesz határozottan vallja, hogy az íróra francia-argentin szerzőként kell tekinteni. Mint a Le Figaro írja, a kiadóvezető, aki 2015 óta foglalkozik a szerző teljes életművének újragondolt spanyol fordításával és kiadásával, arra törekszik, hogy a képregényekben rejlő utánozhatatlan szójátékokat, nyelvi leleményeket és a karakterek egyedi elnevezéseit a mai fiatal generációk számára is élvezetessé tegye. Meggyőződése szerint az író a képregény műfajának az a nagysága, aki Miguel de Cervanteshez mérhető az egyetemes spanyol nyelvű kultúrában, ezért az Astérix mellett a Maffiózók, a Lucky Luke, az Iznogoud és a Nicolas kisasszony kalandjainak friss fordításai is kiemelt figyelmet érdemelnek a kiadói piacon.

A Buenos Aires-i megemlékezés mély és megkérdőjelezhetetlen történelmi gyökerekre épül. Az író Párizsban született 1926 augusztusában, Lengyelországból Franciaországba bevándorolt zsidó szülők gyermekeként. Édesapja, aki vegyészmérnöki végzettséggel rendelkezett, alig két évvel fia születése után kapott munkaajánlatot az argentin fővárosban. A család így 1928-ban áttelepült Dél-Amerikába, és ezzel a véletlenszerűnek tűnő elvágyódással és költözéssel elkerülte azt a tragikus sorsot, amely az Európában maradt rokonság jelentős részét elérte a második világháború és a holokauszt során. A fiatal René a Buenos Aires-i Francia Líceumban végezte tanulmányait, aktívan bekapcsolódott a helyi Alliance Française kulturális közösség életébe, hétvégenként pedig a pampák lenyűgöző tájaiban gyönyörködött.

Dél-Amerikában bontakozott ki a rajzolás és a humor iránti fogékonysága is. Az ifjú alkotóra különösen nagy hatást gyakoroltak a Dante Quinterno által megteremtett Patoruzú figurájának kalandjai, amely képregénycsík pontosan abban az évben, 1928-ban indult hódító útjára, amikor a család megérkezett az országba. A művészi pálya első állomása is az argentin fővároshoz kötődik, ahol az alig tizenhét esztendős fiatalember eladta legelső rajzát, amelyet egy helyi olívaolaj-márka reklámkampányához készített. Az idillinek induló dél-amerikai éveket azonban váratlan családi tragédia törte meg: édesapja 1943-ban bekövetkezett hirtelen halála után a fiatalember kénytelen volt munkát vállalni, és egy ideig könyvelősegédként dolgozott a háztartás fenntartása érdekében.

A családi tragédiát követően a fiatalember édesanyjával együtt 1945-ben New Yorkba emigrált, ahol a nemzetközi művészeti élet sűrűjébe csöppent. A rövid francia katonai szolgálat és a reklámgrafikai munkák után az igazi áttörést az 1959-es esztendő hozta meg, amikor Albert Uderzo karikaturistával közösen megalkották Astérix figuráját, amely rövid idő alatt a francia nemzeti kultúra és az európai képregényművészet legfontosabb szimbólumává vált. Argentin gyökereit azonban az író soha nem tagadta meg. Egy 1976-ban adott televíziós interjúban nyíltan úgy fogalmazott, Argentína a hazája maradt, ahol a visszatérései alkalmával mindig otthon érzi magát, még akkor is, ha az ország az évtizedek során gyökeresen megváltozott.

Az argentin kulturális gyökerek és az Astérix-univerzum közötti mélyebb párhuzamok évtizedek óta lázban tartják a képregénytörténészeket és a rajongókat. Sokan úgy vélik, hogy Obélix kék-fehér csíkos nadrágja az argentin nemzeti zászló színeit idézi, míg az Obélix név közvetlenül a Buenos Aires-i obeliszk emlékezetéből táplálkozhat. Ennél is szembetűnőbbek a rajzfilmes és képregényes motívumok közötti hasonlóságok: a Panoramix druida által készített varázsital ötlete sokak szerint az őslakos indián hős, Patoruzú emberfeletti erőt biztosító mágikus leveséből ered. Egy 1937-es argentin képregénykockán Patoruzú corpulens és jóhiszemű testvére, Upa a hasával töri át a börtön rácsait – pontosan úgy, ahogyan azt Obélix teszi a Rómában játszódó híres történetben.

A szakírók és képregénykutatók rámutatnak arra, hogy az alkotói identitás a tangó aranykorának és az argentin kiadói ipar virágkorának élményéből táplálkozott. Az író lánya, Anne Goscinny visszaemlékezéseiben kiemelte, hogy édesapja élete végéig argentin akcentussal beszélte a spanyol nyelvet. A párizsi otthonuk közelében lévő argentin üzletben rendszeresen vásárolt empanadát (töltött péksütemény) és dulce de lechét (karamellizált tejkrém), megőrizve a gyermekkor ízeit és hangulatát. Az írónő különösen meghatónak nevezte, hogy száz esztendővel édesapja születése után a családját a vészkorszaktól megmentő és befogadó város továbbra is a legnagyobb tisztelettel és hűséggel ápolja a képregényíró szellemi örökségét.

Az emlékezetápolás intézményesüléseként az argentin főváros önkormányzata és a helyi törvényhozás döntést hozott arról is, hogy az alkotóról teret is elneveznek. A rangos San Martín tér közelében található Menu teret a jogalkotók egyhangú támogatásával hamarosan hivatalosan is Goscinny térre keresztelik át. A hatóságok emléktáblát helyeztek el a Sargento Cabral utca 875. szám alatti épület falán, ahol a család az 1930-as és 1940-es években lakott.

A nemzetközi képregénypiac alakulását vizsgálva megállapítható, hogy az Astérix-sorozat az egyik legjövedelmezőbb és legszélesebb körben fordított irodalmi "termék" a világon. A történeteket több mint száztíz nyelvre és dialektusra fordították le, és világszerte százmillió feletti példányszámban értékesítették. Az európai képregénygyártás az 1960-as évektől kezdve éppen a francia-belga iskolának és a Goscinny által meghonosított fanyar, többszintű humornak köszönhetően tudott sikeresen szembeszállni az amerikai szuperhős-képregények dominanciájával.

A szerző munkássága a gyermekirodalom és a szatíra határterületén is maradandót alkotott. A kis Nicolas történetei a háború utáni francia polgári társadalom mindennapjait jelenítik meg a gyermekszemszög naiv, mégis leleplező tükrében. Az Iznogoud sorozat a politikai hatalomvágy és a bürokrácia szatirikus paródiája, míg a Lucky Luke a vadnyugati mítoszokat és a klasszikus amerikai történelemformálást helyezte humoros megvilágításba. Valamennyi művében közös a nyelvi humor felülmúlhatatlan dominanciája és az emberi esendőség iránti mély megértés.

A mostani centenáriumi ünnepségsorozat nemcsak Dél-Amerikában, hanem Franciaországban és Európa-szerte is új lendületet adott az életmű gondozásának. A kiadók világszerte díszkiadásokkal, kiállításokkal és tudományos konferenciákkal készülnek az évfordulóra.