Váltás után sem nyílnak meg Panyi megfigyelési iratai

A kormányváltás után két hónappal már kiderült, hogy a titkosszolgálatok személyi vezetésének lecserélése önmagában nem nyitja ki azokat az irattárakat, amelyek az Orbán-korszak politikailag érzékeny műveleteinek nyomait őrzik. Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Társaság a Szabadságjogokért segítségével indított adatvédelmi perben próbál hozzáférni a róla készült megfigyelési anyagokhoz. Július 9-én az Alkotmányvédelmi Hivatal új, már a Magyar-kormány idején megbízott vezetése is megtagadta a betekintést. Panyi július 31-én ezután külön levéllel fordult az AH-hoz és az Információs Hivatalhoz. Azt szeretné megtudni, kik figyelték meg az elmúlt évtizedben, kinek az utasítására dolgoztak, kik vettek részt az akciókban, milyen technikai és humán eszközöket alkalmaztak, valamint mi volt az eljárások pontos indoka. Augusztus 12-ig egyik szolgálattól sem kapott választ.

Az ügy súlyát az adja, hogy Panyi nem pusztán feltételezésből indul ki. A Pegasus-botrány nemzetközi tényfeltárása 2021-ben kimutatta, hogy a telefonját az izraeli NSO Group kémszoftverével fertőzték meg, miközben nemzetbiztonsági és külpolitikai témákon dolgozott. A mostani levelében azt is állítja, hogy az Információs Hivatal 2025-ben és 2026-ban figyelte, és fizetett humán forrást is alkalmazott ellene. Panyi szerint információt gyűjtöttek arról, milyen cikken dolgozik, kik a forrásai és milyen kapcsolatokat próbál feltárni. Ezek az állítások jelenleg az újságíró közlésén és saját forrásain alapulnak; a szolgálatok részéről nem érkezett olyan nyilvános tájékoztatás, amely a műveletek részleteit megerősítette vagy cáfolta volna.

Az előzmények miatt azonban a történet nem kezelhető hétköznapi adatvédelmi vitaként. A 2026-os választási kampány hajrájában az Orbán-kormány politikusai kémkedés gyanúját vetették fel Panyival kapcsolatban, és Tuzson Bence akkori igazságügyi miniszter is feljelentést tett. A Nemzeti Nyomozó Iroda április végén elutasította a feljelentést, mert nem talált a nyomozás megindításához elegendő adatot. Ezután a kormányváltás egyik vállalása lett a politikai célú titkosszolgálati visszaélések feltárása. A mostani huzavona ezért annak a próbája, hogy az ígéretből lesz-e intézményes gyakorlat, vagy a szolgálatokon belüli titokvédelem erősebb marad a politikai szándéknál.

A magyar nemzetbiztonsági rendszerben a titkosság nem kivételes körülmény, hanem a működés alapfeltétele. Ennek jó oka van. Egy szolgálat csak akkor képes hírszerző és elhárító feladatot ellátni, ha védeni tudja a forrásait, módszereit, technikai képességeit, külföldi partnereit és folyamatban lévő műveleteit. Egy korábbi megfigyelés teljes anyagának automatikus nyilvánosságra hozatala veszélyeztethet más személyeket, felfedhet ma is használt módszereket, sőt külföldi együttműködéseket is károsíthat. A jogállami probléma ott kezdődik, amikor ugyanaz a titokvédelem arra is alkalmas, hogy egy esetleges jogsértés ténye, döntési lánca és felelőse tartósan ellenőrizhetetlen maradjon.

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény széles mozgásteret biztosít az adatok visszatartására. Az érintett kérhet tájékoztatást a róla kezelt személyes adatokról és kezdeményezheti azok törlését, a főigazgató azonban nemzetbiztonsági érdekből vagy mások jogainak védelmében megtagadhatja a kérést. A minősített adat külön védelmi rendszere további korlátokat jelent. Ez ugyanakkor nem jelent korlátlan felhatalmazást. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság korábbi vizsgálatai és a bírósági gyakorlat szerint a hozzáférés korlátozását indokolni kell, és az adatkezelőnek igazolnia kell, hogy a titokvédelem valóban szükséges. Egy 2025-ös ítélőtáblai ügyben a bíróság különbséget tett az operatív módszereket felfedő információk és az olyan alapadatok között, mint az adatkezelés ténye, időtartama, célja vagy jogalapja. Utóbbiak eltitkolása önmagában nem minden esetben igazolható nemzetbiztonsági érdekkel.

Ez különösen fontos választóvonal Panyi ügyében. Más kérdés annak közlése, milyen fedett technológiával vagy melyik titkos forrással dolgozott egy szolgálat, és más annak megválaszolása, hogy egy újságírót egyáltalán megfigyeltek-e, milyen jogcímen, milyen időszakban, milyen szerv döntése alapján. A kettő összemosása kényelmes a titkosszolgálat számára, de gyenge garancia az állampolgárnak. Ha minden, a művelettel összefüggő információ ugyanabba a lezárt dobozba kerül, akkor a jogszerűség utólagos ellenőrzése is a szolgálat saját belső világában marad.

A magyar szabályozás hiányosságaira jóval a Pegasus előtt figyelmeztetett Strasbourg. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Szabó és Vissy kontra Magyarország ügyben 2016-ban az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkének megsértését állapította meg. A bíróság elfogadta, hogy a modern államoknak szükségük van titkos megfigyelési eszközökre a súlyos biztonsági fenyegetések kezeléséhez, ugyanakkor elégtelennek találta a magyar rendszer visszaélésekkel szembeni garanciáit. Különösen érzékeny pont volt a független kontroll, az engedélyezés, az utólagos jogorvoslat és az érintett értesítésének hiánya. Az ítélet alapelve ma is érvényes: a titkos megfigyelés demokratikus államban akkor védhető, ha az állam a nagy hatalom mellé erős, ténylegesen működő ellenőrzést épít.

A kormány júniusban az összes fontos polgári nemzetbiztonsági szolgálat élén változtatott. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetésével június 14-től Annus Zsolt Antalt bízták meg, később végleges főigazgatói kinevezést kapott. A személycserék azt jelezték, hogy Magyar Péter kabinetje szakítani akar az előző korszak gyakorlatával. Ez azonban intézményi szempontból csak a felszín. A titkosszolgálatok állománya, irattára, belső jogértelmezése, minősítési rendszere és szervezeti kultúrája egyik napról a másikra nem cserélődik ki. Panyi arról írt, hogy kormányzati forrásai szerint működésbe lépett a szolgálatokon belüli önvédelmi reflex, amely a jelenlegi és korábbi munkatársakat óvja. Ezt az állítást függetlenül nem lehet ellenőrizni, a mostani elutasítás viszont jól mutatja, mennyire erős lehet az intézményi folytonosság.

Különös kontrasztot ad mindehhez az ügynökakták megnyitása. A Tisza-kormány júliusban elindította az 1990 előtti állambiztonsági iratok szélesebb feltárását: a tervek szerint az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója előtt hozzáférhetővé válnak a hatos kartonok és a mágnesszalagok nem minősített adatai, az év végéig pedig a B-dossziékból fennmaradt dokumentumok is. A két ügy jogilag és történetileg eltér egymástól. A kommunista állambiztonság iratai lezárt diktatúra dokumentumai, a mai szolgálatok aktái élő szervezetek működését érintik. Mégis nehezen magyarázható politikailag, ha az állam egyszerre hirdeti a régi politikai megfigyelések radikális feltárását, miközben a közelmúlt esetleges visszaéléseiről az érintettek továbbra sem kaphatnak érdemi információt.

A német példa azt mutatja, hogy az iratnyilvánosság és a személyes adatok védelme együtt is megszervezhető. A Stasi-iratokhoz 1992 óta több mint kétmillió ember kapott hozzáférést saját ügyében. A rendszer nem úgy működik, hogy minden dokumentum korlátozás nélkül felkerül az internetre. Az érintett a saját aktáját kérheti ki, a levéltár pedig előkészíti az anyagot, védi harmadik személyek adatait, és meghatározott szabályok szerint teszi megismerhetővé az információkat. A keletnémet állambiztonság történelmi szervezet volt, ezért a modell nem másolható át egy az egyben a mai magyar szolgálatokra. Az alapelv azonban használható: a titkosság nem zárhatja ki automatikusan az áldozat jogát arra, hogy megtudja, mit tett vele az állam.

A brit rendszer más irányból ad összehasonlítási pontot. A leginkább beavatkozó titkos eszközök egy részénél úgynevezett kettős engedélyezés működik: a politikai vagy magas rangú hatósági döntés mellett bírói biztos jóváhagyása is szükséges. Emellett külön felügyeleti intézmény ellenőrzi a titkos jogosítványok alkalmazását. A brit modell sem mentes a vitáktól, és egyes fedett módszereknél továbbra is belső engedélyezés van. A lényegi különbség az, hogy az ellenőrzésnek van a szolgálatoktól elkülönülő, jogilag intézményesített szereplője. Magyarországon is ez lehet a reform egyik mércéje: az új vezetés saját vizsgálata kevés, ha ugyanaz a szervezet dönt az iratok sorsáról, amelynek korábbi működését vizsgálni kellene.

A politikai célú megfigyelések feltárásához ezért több, egymástól elkülönülő garancia kellene. Szükség lenne a vitatott műveletek független átvilágítására, a minősítések egyedi felülvizsgálatára, az iratok megsemmisítésének vagy eltüntetésének kizárására, valamint olyan eljárásra, amelyben az érintett legalább a megfigyelés tényét, időtartamát, jogalapját és az engedélyező szervet megismerheti, ha az már nem veszélyeztet valós nemzetbiztonsági érdeket. A források és módszerek védelme eközben változatlanul fenntartható. A kettő között nem technikai lehetetlenség húzódik, hanem politikai és jogi döntés arról, milyen mértékben ellenőrizhető az állam titkos hatalma.

Panyi esete azért válhat jelképes üggyé, mert egyszerre sűríti magába a Pegasus-botrányt, az újságírói forrásvédelem kérdését, a választási kampányban ellene indított politikai támadásokat és az új kormány titkosszolgálati reformígéreteit. A teljes aktanyilvánosság követelése önmagában nem lenne felelős válasz, mert legitim biztonsági érdekeket is sérthetne. A teljes elzárkózás viszont ugyanazt a bizalmi válságot konzerválja, amelyet az új vezetés örökölt. Ha egy demokratikus fordulat után az állampolgár továbbra sem tudhatja meg, hogy az állam milyen jogcímen kutatott utána, akkor a személycsere megtörtént, az elszámoltathatóság rendszere azonban még nem.