Végveszélyben az amerikai flotta büszkesége a Közel-Keleten

Az amerikai haditengerészet egyik legfontosabb stratégiai támaszpontja, a Közel-Kelet térségében állomásozó USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó sürgős kivonásáról és leváltásáról született döntés Washingtonban. Az óriási hadihajó helyét a USS George Washington veszi át a térségben, miután az amerikai sajtóban és a törvényhozásban zajló botrány robbant ki a fedélzeten uralkodó tarthatatlan állapotok miatt. Az úszó erődítmény több mint hét hónapja folyamatosan a nyílt tengeren teljesít szolgálatot anélkül, hogy a legénység tartósan szárazföldre léphetett volna, ami a világ legerősebb katonai gépezetének legmélyebb strukturális és logisztikai problémáira világított rá. A Közel-Keleten zajló kiterjedt katonai műveletek és az iráni kikötők elleni tengeri zárlat fenntartása óriási terhet ró az amerikai fegyveres erőkre, a folyamat pedig mostanra a katonák fizikai és mentális teljesítőképességének határát érte el. A döntés hátterében az áll, hogy a több mint ötezer fős állomány ellátása gyakorlatilag összeomlott, a higiéniai és egészségügyi hálózat működésképtelenné vált, miközben a katonák körében elhatalmasodott a pszichés kimerültség.

A USS Abraham Lincoln eredetileg egészen más feladattal indult útnak a kaliforniai San Diegóból, hiszen a csendes-óceáni és dél-kínai-tengeri jelenlét megerősítése volt a küldetése. A washingtoni védelmi vezetés azonban a közel-keleti háborús eszkaláció és a katonai jelenlét drasztikus növelése miatt átirányította az egységet az Arab-tengerre. A repülőgép-hordozó és kísérő köteléke aktív szerepet vállalt a térségbeli csapásmérésekben, valamint a tengeri blokád fenntartásában, ám a misszió májusra tervezett befejezését a folyamatos hadműveletek miatt újból és újból meghosszabbították. A folyamatos készenlét eredményeként a fedélzeten tartózkodó katonák hosszú hónapok óta mindössze két alkalommal, pár napra léphettek szárazföldre, ami rekordhosszúságú megszakítás nélküli tengeri jelenlétet jelentett az amerikai haditengerészet újkori történetében. A tartós bevetés következményei gyorsan megmutatkoztak a mindennapi működésben, mivel a tengeri ellátási láncok nem tudták tartani a lépést a megnövekedett igényekkel.

A hajón uralkodó belső állapotokról először a független katonai szaklapok és a hozzátartozók jelzései alapján szivárogtak ki részletek. A beszámolók szerint a fedélzeti infrastruktúra súlyos károkat szenvedett a folyamatos terhelés alatt, a tisztálkodási és higiéniai lehetőségek radikálisan korlátozódtak. A szaniterberendezések jelentős része használhatatlanná vált, a mosodai szolgáltatások leálltak, a vízellátásban pedig komoly fennakadások keletkeztek. A katonák mindennapjait megnehezítette az alapvető tisztálkodószerek hiánya is, amit a postai és logisztikai hálózat összeomlása tovább súlyosbított. A katonáknak szánt személyes csomagok, az otthoni támogatást jelentő küldemények hónapokra elakadtak a szállítási rendszerben, így a tengerészek teljesen elszigetelve érezték magukat a külvilágtól és a családjaiktól.

A logisztikai hiányosságok mellett az étkezési és táplálkozási feltételek is drasztikusan romlottak az elmúlt időszakban. A fedélzetről kiszivárgott felvételek tanúsága szerint az ellátmány minősége messze elmaradt a megkövetelt szabványoktól, az ehető és megfelelő tápértékű élelmiszerek biztosítása komoly kihívássá vált a konyhai személyzet számára. Bár a Pentagon magas rangú vezetői próbálták félremagyarázott híresztelésnek beállítani a helyzetet, a felhalmozódó bizonyítékok és a tengerészek családtagjainak nyilvános tiltakozása áttörte a hallgatás falát. A csapásmérő kötelék vezetése kénytelen volt rangsorolni a beszerzéseket, így a legszükségesebb élelmiszerek és a tisztálkodási cikkek mögé szorult az egyébként is akadályozott postai küldemények továbbítása.

A tárgyi hiányosságoknál is súlyosabb következményekkel járt a folyamatos tengeri jelenlét a legénység pszichológiai állapotára. A 24 órás váltott műszakok, a repülőfedélzeten végzett életveszélyes munka és a folyamatos hadi készültség miatti stressz szélsőséges kimerültséghez vezetett. A repülőgép-hordozók felszállófedélzete a világ egyik legveszélyesebb munkakörnyezete, ahol a fülsiketítő zaj, a tengeri viharok és a hajtóművek okozta égési sérülések állandó fenyegetést jelentenek. Ebben a végletekig feszített légkörben a pihenőidők hiánya és a bizonytalanság – hogy mikor térhetnek végre haza – tömeges mentális problémákat idézett elő. Több törvényhozó is kiemelte, hogy felkavaró jelzések érkeztek olyan tengerészekről, akik az állandó nyomás hatására a tengerbe ugrással fenyegetőztek.

A helyzet drámaisága elérte az amerikai törvényhozás legfelsőbb szintejeit is, ahol több szenátor és képviselő erélyes vizsgálatot követelt a védelmi minisztériumtól. A kongresszusi képviselők írásbeli megkeresésben szólították fel a Pentagon irányítóit arra, hogy adjanak számot a fedélzeten uralkodó állapotokról, és dolgozzanak ki azonnali intézkedési tervet a katonák egészségének megóvására. A kritikusok rámutattak, hogy a katonák cseréjének és a hazatérés pontos dátumának hiánya rombolja a legénység morálját és a katonai vezetésbe vetett bizalmat. A törvényhozók független tényfeltáró delegáció indítását is kilátásba helyezték, hogy a helyszínen győződjenek meg a szuperhordozó operatív felkészültségéről és a legénység életkörülményeiről.

A kialakult helyzet gyökerei a globális amerikai katonai stratégia túlfeszítettségében keresendők. A védelmi minisztérium az elmúlt években egyszerre igyekezett fenntartani a masszív katonai jelenlétet a csendes-óceáni térségben, Európában és a Közel-Keleten, ami a tengeri flottatestek és a hordozóegységek túlhordásához vezetett. A repülőgép-hordozók olyan komplex technológiai rendszerek, amelyek rendkívül szigorú és rendszeres karbantartási ciklusokat igényelnek. Ha egy-egy hajó küldetését a politikai és katonai vezetés hónapokkal meghosszabbítja, az nemcsak a fegyverrendszerek elhasználódását gyorsítja fel, hanem a szárazdokki nagyjavítások ütemezését is felborítja, ami láncreakciószerűen korlátozza a flotta jövőbeli bevethetőségét.

Egy korábbi szakértői kutatás rávilágított arra, hogy az aktív szolgálatban lévő amerikai tengerészek jelentős része nem kapja meg a szükséges pszichológiai és egészségügyi támogatást a nyílt tengeri bevetések során fellépő stressz kezeléséhez. A hajókon elérhető orvosi és mentálhigiénés kapacitások gyakran nincsenek felkészülve a hosszan tartó elszigeteltségből fakadó válsághelyzetek kezelésére. A tanulmányok már korábban is sürgető lépéseket javasoltak a tengeri egészségügyi ellátás reformjára és a váltások szigorúbb ütemezésére, ám a geopolitikai feszültségek növekedése felülírta a szakmai ajánlásokat.

A USS George Washington átirányítása a Közel-Keletre átmeneti megoldást jelenthet a csapásmérő kapacitás fenntartására, ám a váltási folyamat heteket vesz igénybe. A leváltó repülőgép-hordozó a távol-keleti kikötőkből indulva a Malakka-szoroson keresztül halad az Indiai-óceán felé, hogy átvegye a stratégiai járőrözési feladatokat az Arab-tengeren és a Hormuzi-szoros körzetében. Ez a rotáció lehetővé teszi, hogy a hónapok óta túlterhelt USS Abraham Lincoln végre elhagyja a hadműveleti területet, visszatérhessen a honi kikötőbe, a legénység megkezdhesse a rehabilitációt, a hajó pedig áteshessen a halaszthatatlanná vált műszaki felújításokon.

A Pentagon hivatalos kommunikációjában igyekszik hangsúlyozni, hogy a repülőgép-hordozók rotációja a normál hadműveleti tervezés része, és független a nyilvánosságra került belső problémáktól. Ugyanakkor a katonai elemzők egyetértenek abban, hogy a USS Abraham Lincoln esete intő jel Washington számára. A tengeri hatalom kivetítése és az állandó jelenlét fenntartása nem választható el az emberi tényezőtől. A legénység fizikai és pszichikai határainak túllépése közvetlenül veszélyezteti a hadiállomány harckészültségét és az amerikai haditengerészet hosszú távú megtartóképességét. A közel-keleti válság kezelése során így a stratégiai célok és a katonák életfeltételeinek egyensúlyba hozása a védelmi vezetés legégetőbb feladatává vált.