Höcke nyíltan védelmébe vette a terrorral vádolt neonácikat
A türingiai politikus a szélsőjobboldali Szász Szeparatisták tagjait ártatlan áldozatoknak nevezi, jogi segítséget követel nekik, és visszavenné őket a párthoz. A drezdai büntetőper áttörést hozott.
Az elmúlt időszak legsúlyosabb németországi szélsőjobboldali belpolitikai botránya kibontakozásának lehetünk szemtanúi, amelyben a politikai fősodortól elkülönülő thüringiai ellenzéki alakulat kulcsfigurája, Björn Höcke szembemegy saját pártja korábbi óvatos elhatárolódási kísérleteivel. A politikus az elmúlt két évben szisztematikusan építette fel azt a narratívát, amely szerint a szövetségi ügyészség által terrorizmussal vádolt, magukat Szász Szeparatistáknak nevező fiatalok nem veszélyes szélsőségesek, hanem a fennálló államrend és a politikai igazságszolgáltatás ártatlan áldozatai. Höcke nem rejtette véka alá nézeteit a nyilvánosság előtt: személyesen látogatta meg a letartóztatott gyanúsítottak családtagjait, beszédeiben nyíltan védelmébe vette őket, sőt követelte, hogy a párton belüli eljárásokat töröljék el, és fizessék ki a vádlottak méregdrága ügyvédi költségeit. A háttérben zajló bírósági események és a politikai megnyilvánulások egyértelműen mutatják, hogy a szélsőjobboldali radikális szárny mennyire mélyen kötődik a militáns, fegyveres szerveződésekhez.
A történet szálai egészen a szövetségi hatóságok látványos akciójáig nyúlnak vissza, amikor a GSG 9 elnevezésű elit terrorellenes egység lecsapott a csoport feltételezett tagjaira. A gyanúsítottak között kiemelt szerepet játszott Kurt H., aki korábban az állami törvényhozás egyik képviselőjének munkatársa volt, tisztséget viselt a helyi önkormányzati testületben, és a fiatal tagozat pénztárosaként tevékenykedett. A szövetségi főügyészség megállapításai szerint a fegyveres csoport tagjai abból az apokaliptikus feltételezésből indultak ki, hogy a modern német állam és társadalom belátható időn belül elkerülhetetlenül összeomlik. Erre a feltételezett eljövendő kaotikus állapotra, az úgynevezett X-napra készülve katonai jellegű kiképzéseket tartottak, épületharcászatot gyakoroltak, lőfegyverekkel gyakorlatoztak, és komoly tárgyi felszerelést gyűjtöttek össze. A hatóságok a házkutatások során több tucat kilogramm éles lőszert, gázálarcokat, védőmellényeket, machetéket, valamint nemzetiszocialista relikviákat és jelképeket foglaltak le a helyszíneken.
A szövetségi hatóságok hivatalos vádirata szerint a szeparatisták nem csupán elméleti eszmecserét folytattak a bukásról, hanem konkrét elképzeléseik voltak arról, miként ragadják magukhoz a hatalmat fegyveres erővel Szászország területén. A tervük lényege egy nemzetiszocialista eszméken alapuló, független államalakulat létrehozása volt. Ennek érdekében a demokrácia helyi képviselőinek likvidálását, valamint bizonyos etnikai kisebbségek és politikai ellenfelek erőszakos eltávolítását, etnikai tisztogatásokat vetítettek előre. A csoport belső magját mintegy húsz ember alkotta, köztük többen a helyi pártstruktúrákban is aktív szerepet vállaltak. A politikai alakulat vezetésének reakciója kezdetben a tagsági jogok felfüggesztése volt, azonban a végleges kizárási eljárások érdemben megrekedtek a tartományi pártdöntő bíróság előtt, mivel a belső ellenállás és a radikális szárny támogatása akadályozta a határozott fellépést.
Björn Höcke a nyilvános rendezvényein rendszeresen visszatért a letartóztatások körülményeire, és sajátos összeesküvés-elméletet vázolt fel a hallgatósága előtt. Állítása szerint a hatósági akció időzítése nem volt véletlen, és a háttérben valójában a tartományi választásokat követő lehetséges koalíciós közeledések megakadályozása állt. A politikus arról beszélt, hogy az elfogott fiatalokat utólag, mesterségesen illesztették be a vádiratba azért, hogy lejárassák a teljes politikai mozgalmat. Beszédeiben éles támadást intézett a belügyi hírszerzés és a jogállami intézményrendszer ellen, kétségbe vonva, hogy az országban még létezik valódi demokratikus berendezkedés. Ezzel a párhuzammal a hatósági intézkedéseket politikai koncepciós eljárásként állította be, miközben a vádlottakat a fennálló rendszer ártatlan áldozatainak nevezte.
A rajtaütés során lezajlott incidens körüli narratívák összecsapása rendkívül jól illusztrálja a kialakult helyzetet. A letartóztatás reggelén a házkutatást végző hatóságok tájékoztatása szerint Kurt H. egy csőre töltött és kibiztosított gépkarabéllyal lépett ki a házból, és azt a rendőrökre irányította. Az egyik kommandós önvédelemből tüzet nyitott, a lövések az állkapcsán és a vállán érték a férfit, harcképtelenné téve őt. A szövetségi ügyészség emiatt emberölési kísérlet miatt is vádat emelt ellene, míg a rendőr ellen indult vizsgálatot jogos védelem miatt megszüntették. Ezzel szemben Höcke a nyilvánosság előtt úgy állította be az esetet, mintha egy teljesen békés, ártatlan családapát ért volna brutális, indokolatlan hatósági erőszak, elhallgatva a lőfegyver használatának szándékát és a lefoglalt fegyverarzenált.
A nyomozati anyagokból kiderült az is, hogy a német hatóságok nem egyedül bukkantak a csoport nyomára, az elsődleges információk az Egyesült Államok szövetségi nyomozóhatóságától származtak. Az amerikai szervek egy olyan zárt online csevegőcsoportot figyeltek meg, amelyben nemzetközi neonáci hálózatok tagjai erőszakos cselekményeket szerveztek. A kapott jelzés alapján a német alkotmányvédelmi hatóság informátort juttatott be a szervezetbe, majd titkos adatgyűjtéssel, telefonlehallgatásokkal és drónos megfigyelésekkel rögzítették a fegyveres kiképzéseket. Höcke a beszédében kifejezetten elítélte a külföldi szervek bevonását és a titkosszolgálati módszereket, miközben nyíltan felzólította a perben eljáró bírákat és ügyészeket, hogy tagadják meg a részvételt az eljárásban, burkoltan felelősségre vonással fenyegetve őket a jövőre nézve.
A Drezdai Felsőbíróság előtt zajló monumentális büntetőperben a vádlottaknak szövetségi szintű terroroszervezetben való tagság és államellenes bűncselekmények miatt kell felelniük. A tárgyalássorozat rávilágít arra a mély, szerves kapcsolatra, amely a parlamentbe bejutott radikális pártstruktúrák és a félkatonai neonáci hálózatok között fennáll. Míg a párt szövetségi vezetése próbálja elkerülni a közvetlen összefüggésbe hozást a terrorizmussal, Höcke nyílt kiállása és a vádlottak teljes körű rehabilitációjára tett törekvése megmutatja, hogy a párton belüli radikális szárny nyíltan vállalja a közösséget a fegyveres erőszaktól sem visszariadó szélsőségesekkel. A tárgyalás kimenetele nemcsak a vádlottak sorsát határozza meg, hanem alapvető hatással lesz a német belpolitikai élet alakulására és a szélsőjobboldali mozgalmak jövőbeli megítélésére is.