Kína egy reformkorszakot temet Csu Zsung-csivel
Félárbócra eresztett zászlók és megerősített pekingi biztonság kísérte a 97 évesen elhunyt volt miniszterelnök búcsúztatását. A gyász közben az interneten újra vita indult arról, mit nyert és mit veszített Kína a kilencvenes évek kemény átalakításával.
Kína kedden félárbócra eresztette a nemzeti zászlókat, miközben Pekingben megerősítették a biztonsági intézkedéseket Csu Zsung-csi volt miniszterelnök búcsúztatása idején. A 97 éves korában elhunyt politikus a kilencvenes évek gazdasági reformjainak egyik legfontosabb alakja volt, és neve összeforrt azzal a kemény átalakítással, amely Kínát a világgazdaság egyik központi szereplőjévé tette. Halála ezért jóval több egy volt kormányfő távozásánál: a kínai társadalomban újra felidézte azt a korszakot, amikor a reformok, a piacnyitás és a gyors növekedés még a rendszer legfontosabb legitimációs ígéretének számítottak.
Csu 1991 és 1998 között miniszterelnök-helyettes, majd 1998 és 2003 között miniszterelnök volt. Pályájának csúcsa egybeesett Kína egyik legdrámaibb gazdasági átalakulásával. A kilencvenes évek elején az országot magas infláció, gyenge pénzügyi fegyelem, veszteséges állami vállalatok és széttöredezett adórendszer jellemezte. Csu kemény központi intézkedésekkel szorította vissza az inflációt, megerősítette a bankrendszer ellenőrzését, újrarendezte a központi és helyi adóbevételeket, majd hozzálátott az állami vállalati szektor radikális átalakításához.
A reformok társadalmi ára hatalmas volt. Több millió dolgozó veszítette el állását a veszteséges állami vállalatok bezárása vagy átszervezése során. Az addig szinte életre szóló munkahelyet, lakhatást, egészségügyi ellátást és nyugdíjbiztonságot nyújtó munkaegységek rendszere gyorsan leépült. A nagyvárosokban új, dinamikus magánszektor alakult ki, de sok ipari térségben munkanélküliség és bizonytalanság jelent meg. Csu hívei szerint ezek a fájdalmas lépések nélkül Kína nem tudott volna modern, exportképes gazdasággá válni. Kritikusai szerint a reformok hozzájárultak a társadalmi egyenlőtlenség növekedéséhez és a korábbi szociális biztonság szétbomlásához.
Az egyik legnagyobb eredmény Kína 2001-es csatlakozása volt a Kereskedelmi Világszervezethez. A WTO-tagság végleg beágyazta az országot a globális kereskedelmi rendszerbe, és megnyitotta az utat az exportvezérelt növekedés új szakasza előtt. Külföldi vállalatok tömege telepített gyártást Kínába, miközben kínai cégek egyre nagyobb szerepet kaptak a nemzetközi ellátási láncokban. A következő két évtizedben százmilliók életkörülményei javultak, a városiasodás felgyorsult, és Kína a világ második legnagyobb gazdaságává vált.
Csu személyisége is hozzájárult politikai emlékezetéhez. A kínai vezetésen belül szokatlanul közvetlen, technokrata és olykor éles stílusú politikusként ismerték. Gyakran hangsúlyozta az önálló gondolkodást, és kevésbé épített ideológiai retorikára, mint sok más magas rangú vezető. Ez a kép ma különösen erős kontrasztot alkot a kínai politikai rendszer jelenlegi korszakával, amelyben Hszi Csin-ping vezetése alatt ismét nagyobb szerepet kapott a pártfegyelem, az ideológia és a központi politikai kontroll.
A hatóságok éppen ezért érzékenyen kezelik a volt vezetők halálát és a nyilvános gyászt. Kína modern történetében többször előfordult, hogy egy népszerű politikus búcsúztatása szélesebb politikai elégedetlenség kifejezésének teret adott. Csou En-laj 1976-os halála után tízezrek gyűltek össze a Tienanmen téren, a gyász pedig a kulturális forradalom radikális vezetői elleni tiltakozássá vált. Hu Jao-pang 1989-es halála szintén tömeges megmozdulásokhoz vezetett, amelyek végül a Tienanmen téri demokráciamozgalomban csúcsosodtak ki.
Csu halála nem váltott ki hasonló utcai mozgalmat, de a közösségi médiában jól érzékelhető nosztalgia jelent meg. Sokan a reformok korát idézték fel, amikor a gazdasági nyitás és a gyors fejlődés a jövőbe vetett bizalmat erősítette. Más hozzászólók éppen a reformok veszteségeire emlékeztettek, a munkanélkülivé vált állami dolgozókra és a növekvő társadalmi különbségekre. A két emlékezet egyszerre van jelen: Csu lehet a modernizáció hőse és a sokkterápiás átalakulás kemény végrehajtója.
A mai Kínában ez a vita különös aktualitást kap. A gazdaság növekedési üteme lassabb, az ingatlanpiaci válság, a helyi önkormányzatok adósságai, a fiatalok munkanélkülisége és a fogyasztás gyengesége egyre több kérdést vet fel a jelenlegi modell fenntarthatóságáról. A vezetés egyszerre akarja erősíteni a hazai technológiai önállóságot és fenntartani a külkereskedelmi kapcsolatokat, miközben a geopolitikai feszültségek miatt a nyugati tőke és technológia hozzáférése korlátozottabbá válik.
Csu öröksége ezért ma nem pusztán történelmi kérdés. Az ő korszakában a kínai vezetés vállalta a gazdasági nyitással járó társadalmi kockázatokat annak reményében, hogy a gyors növekedés hosszú távon megerősíti az országot. A jelenlegi rendszer óvatosabban kezeli a piac autonómiáját, nagyobb hangsúlyt helyez a nemzetbiztonságra, a technológiai szuverenitásra és a párt ellenőrzésére. A volt miniszterelnök búcsúztatása ezért alkalmat teremt arra, hogy a kínai közvélemény a jelenlegi irányt egy korábbi reformkorszakkal vesse össze.
A pekingi biztonsági készültség ennek fényében jól érthető. A hatóságok számára minden nagyobb nyilvános gyász egyszerre protokolláris esemény és potenciális politikai kockázat. Csu Zsung-csi temetése azonban eddig kontrollált keretek között maradt. A félárbócra engedett zászlók, a hivatalos méltatások és a szigorú felügyelet mellett a legfontosabb folyamat az interneten zajlik, ahol a kínaiak egy része egy olyan korszakot idéz fel, amelynek sikerei és veszteségei máig meghatározzák az ország társadalmi szerkezetét és gazdasági helyét a világban.