Amerikai kivonulás alakítja át a Közel-Keletet
Washington csökkenti katonai jelenlétét ezen országrészekben, miközben nemzetközi szereplők új biztonsági szövetségeket kötnek. Irak és Szíria bázisainak teljes felszámolása nyomán átrendeződik az egész fegyveres erőegyensúly.
Az Egyesült Államok fegyveres erői stratégiai léptékű átfedéses átcsoportosítást és visszavonulást hajtanak végre a Közel-Keleten, amely évtizedek óta nem látott mértékben rendezi át a térség katonai és politikai erőegyensúlyát. A washingtoni védelmi vezetés által jóváhagyott tervek értelmében az amerikai szárazföldi jelenlét gyakorlatilag teljesen megszűnik Szíriában és Irakban. A szíriai kurd területekről már áprilisban csendben kivonták a csapattesteket, míg az iraki északi tartományokban állomásozó egységek kivonása a szeptemberi határidő végével zárul le. Ez a folyamat lezárja a 2014-ben, az Iszlám Állam elleni küzdelemre hivatkozva indított közvetlen amerikai katonai jelenlét korszakát, miközben a régió államai kénytelenek teljesen új biztonságpolitikai struktúrákat kiépíteni a saját stabilitásuk megőrzése érdekében.
Az amerikai haderő távol-keleti és közel-keleti parancsnoksága, a CENTCOM vezetője, Brad Cooper admirális a napokban tízállomásos diplomáciai és katonai körutazást fejezett be a térségben. A tíznapos tárgyalássorozat során a parancsnok ellátogatott Izraelbe, Irakba, Jordániába, Szaúd-Arábiába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Bahreinbe. A látogatás kiemelt állomása az Arab-tengeren tartózkodó USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzete volt. A hadihajó és kísérő köteléke már több mint 270 napja teljesít megszakítás nélküli szolgálatot a nyílt vízen, ami messze meghaladja a szokásos rotációs időtartamot, komoly fizikai és logisztikai leterheltséget okozva a legénység számára.
A regionális sajtóban és a közösségi médiában széles körben elterjedtek azok a híresztelések, amelyek szerint Cooper admirális az izraeli vezetéssel folytatott megbeszélésein az Irán elleni katonai csapások folytatása és az iráni infrastruktúra mérése mellett foglalt állást. A CENTCOM hivatalos szóvivője azonban határozottan cáfolta ezeket a beszámolókat, alaptalan állításnak nevezve a megjelent információkat. Ennek ellenére a közel-keleti fővárosokban rendkívül erős a félelem a konfliktus esetleges eszkalációjától és az átfogó regionális háború kirobbanásától, miközben Teherán regionális fellépése az elmúlt időszakban határozottabbá és agresszívabbá vált.
Washington kényszerű visszalépésével párhuzamosan a térség meghatározó államai saját kezükbe vették a biztonsági garanciák megteremtését. Ennek legszembetűnőbb példája a Mekkai Paktum néven ismertté vált védelmi és védműveleti megállapodás aláírása. A szaúdi kezdeményezésre létrejött, Törökországot és Pakisztánt is magában foglaló katonai szövetség egyértelműen jelzi, hogy a szunnita hatalmak már nem kizárólag az amerikai biztonsági esernyőre támaszkodnak. A szövetség pontos katonai részletei egyelőre nem nyilvánosak, ám a pakisztáni nukleáris elrettentő erő és a török haditechnika bevonása radikálisan új dimenziót nyit a regionális elrettentésben.
Jordánia szerepe kulcsfontosságúvá vált az amerikai csapatkivonások operatív lebonyolításában. Az ammáni megbeszéléseken a szárazföldi erők vezérkari főnökei egyeztettek az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció parancsnokságának átadásáról és a szíriai-iraki határőrizet új alapokra helyezéséről. A szomszédos országok katonai vezetése próbálja megelőzni, hogy a hatalmi vákuumot kihasználva a dzsihadista sejtek újjászerveződjenek a sivatagi határvidéken. Jordánia ezzel a logisztikai és koordinációs szereppel a régió egyik legfontosabb amerikai támaszpontjává és logisztikai központjává lépett elő.
Damaszkusz és Bagdad kapcsolata mélyreható politikai átalakuláson megy keresztül. A szíriai átmeneti elnök, Ahmed al-Sára személye korábban komoly fenntartásokat váltott ki az iraki vezetésben, tekintettel arra, hogy az átmeneti vezető korábban az iraki központi kormányzat ellen harcoló szunnita fegyveres alakulatokhoz kötődött. Az Iszlám Állam elleni közös fellépés és a határbiztonsági kényszerek azonban felszínre hozták a két szomszédos állam közötti pragmatikus együttműködést, amelynek alakításában az Egyesült Államok közvetítőként vett részt.
Szíriában a központi fegyveres erők átszervezése gőzerővel zajlik, különös tekintettel a független fegyveres milíciák beolvasztására a reguláris hadsereg kötelékébe. Ez a folyamat hátrányosan érinti az amerikaiak korábbi közvetlen szövetségeseit, a szíriai kurd fegyveres alakulatokat. A kurd egységek katonai integrációja és politikai autonómiájának szűkítése nélkülözhetetlen feltétele volt annak, hogy Damaszkusz kiterjessze az ellenőrzést az ország északkeleti olajmezőire és mezőgazdasági területeire.
Az iraki kurd autonóm terület vezetése aktívan bekapcsolódott a regionális rendezési folyamatba. Erbil elnöke, Necsirván Barzáni személyes tárgyalásokat folytatott Damaszkuszban a kurd közösség jogainak és a fegyveres struktúrák részleges megőrzésének lehetőségéről. Az iraki kurdok közvetítő szerepet próbálnak betölteni a szíriai kurd szervezetek és az új szíriai központi kormányzat között, hogy elkerüljék a fegyveres összecsapásokat és a tömeges menekülthullámot a közös határszakaszon.
Törökország geopolitikai törekvései nagymértékben teljesültek a szíriai kurd fegyveres erők feloszlatásával és a határ menti autonóm struktúrák felszámolásával. Ankara évtizedek óta a nemzetbiztonságát fenyegető terrorelemként tekintett ezekre a szervezetekre. Ezzel párhuzamosan a török törvényhozás olyan jogszabálycsomagot fogadott el, amely lehetővé teszi a fegyvert letevő korábbi kurd harcosok visszatérését és társadalmi reintegrációját, ami hozzájárulhat a belső törökországi feszültségek csökkentéséhez.
Irakban az amerikai haderő visszavonulása az arab lakosságú déli és középső országrészből már az év első felében befejeződött. A bagdadi kormányzat vállalta, hogy intézkedéseket tesz az Iránhoz hű iraki síita milíciák leszerelésére és állami ellenőrzés alá vonására. Kérdéses azonban, hogy Teherán és a helyi fegyveres csoportok mennyiben hajlamosak feladni kiépített pozícióikat egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok katonai jelenléte a minimálisra csökken a térségben.
A Hormuzi-szoros védelme és a tengeri kereskedelmi útvonalak biztonsága továbbra is a globális gazdaság egyik legkritikusabb pontja. Az amerikai elnöki adminisztráció határozott kijelentései a szoros feletti közvetlen ellenőrzésről éles reakciókat váltottak ki Teheránból. Az iráni tengerészeti erők rendszeres hadgyakorlatokkal és tengeri járőrözéssel demonstrálják jelenlétüket a stratégiai tengerszorosban, ami folyamatos kockázatot jelent a nemzetközi kőolajszállítás számára.
A Közel-Keleten lezajló katonai és politikai átrendeződés hosszú távú hatásai még alakulóban vannak. Az amerikai katonai jelenlét visszaszorulásával kialakuló hatalmi struktúrákban a helyi és regionális szereplők közötti közvetlen megállapodások váltják fel a korábbi washingtoni garanciákat. Ez a folyamat új típusú törésvonalakat és szövetségi rendszereket hoz létre, amelyek alapvetően meghatározzák a teljes közel-keleti régió biztonsági helyzetét az előttünk álló évtizedben.