Teheráni fordulat: új doktrínával támad az iráni vezetés
Lejárt a hatvannapos tűzszüneti megállapodási határidő, a teheráni rezsim pedig a várakozás helyett a megelőző csapások stratégiájára áll át. A Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szoros körül pattanásig feszült a helyzet a katonai fenyegetések árnyékában.
Az iráni szellemi vezető, Mojtaba Khamenei a közelmúltban végrehajtott tisztújítás során átfogó katonai és stratégiai irányváltást hirdetett meg a fegyveres erők parancsnoki karának. A Forradalmi Gárda élére kinevezett Ahmad Vahidi számára kiadott direktívában a legfőbb vallási és politikai vezető a maximális elrettentés megteremtését, valamint az ellenséges erőkkel szembeni azonnali, kiterjedt offenzív műveletek elindításának képességét határozta meg alapvető elvárásként. Ez a döntés egyértelműen szakít a korábbi évtizedekben alkalmazott stratégiával, amely a közvetlen katonai összecsapások elkerülésére és a térségbeli szövetséges fegyveres csoportok, köztük a libanoni Hezbullah háttérből történő mozgatására épült. Az új teheráni vezetés a megváltozott geopolitikai környezetben már nem a passzív védekezést, hanem az aktív, támadó fellépést és a megelőző csapások alkalmazását tekintik a fennmaradás egyetlen garanciájának.
A teheráni stratégiaváltás hátterében az elmúlt hónapok súlyos katonai összecsapásai és az amerikai-izraeli légitámadások tapasztalatai állnak. Az iráni vezetés értelmezése szerint a tavaszi összecsapások során sikerült bebizonyítaniuk, hogy képesek közvetlen és érdemi válaszcsapásokat mérni az amerikai támaszpontokra, Izraelre, valamint a velük szövetséges arab államokra, miközben ellenőrzésük alatt tartják a globális energiakereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. Bár az ország infrastruktúráját és gazdaságát érezhető károk érték a légicsapások következtében, a teheráni katonai elit győzelemként értékeli a kialakult helyzetet. A fegyveres erők vezetői szerint a teheráni rezsim képes volt megállítani a világ legerősebb hadseregének tekintett amerikai erőket, és ez az eredmény alapot ad arra, hogy a jövőben még határozottabb, támadóbb fellépéssel lépjenek fel a nemzetközi porondon.
A diplomáciai megoldásokba vetett hit szinte teljesen elenyészett mindkét oldalon. Az iráni külügyminisztérium hivatalosan is semmisnek nyilvánította az Egyesült Államokkal korábban kötött elvi megállapodást, miközben a washingtoni vezetés sem kívánta meghosszabbítani a hatvannapos határidővel elfogadott átmeneti tűzszüneti keretrendszert. A megállapodás érvényének lejárta egyértelmű jelzése annak, hogy mindkét fél a fegyveres konfliktus újabb hullámára készül a közeljövőben. A teheráni rezsim bizalmatlanságát mélyíti az a tény, hogy a tavalyi és az idei év során az amerikai erők több alkalommal éppen a diplomáciai egyeztetésekkel párhuzamosan hajtottak végre célzott légicsapásokat iráni célpontok ellen.
Az amerikai elnök a gazdasági szankciók szigorításával és újabb korlátozások előkészítésével próbálja kényszeríteni Teheránt a Hormuzi-szoros teljes megnyitására és a nemzetközi tengeri hajózás zavartalanságának biztosítására. Ezzel párhuzamosan az iráni tisztségviselők hetek óta tárgyalásokat folytatnak Omán képviselőivel a tengeri átjáró közös igazgatásáról és az áthaladó kereskedelmi hajókra kivetendő tranzitdíjakról. Minthogy Washington kimaradt ezekből a diplomáciai egyeztetésekből, az amerikai elnök éles figyelmeztetést fogalmazott meg Maszkattal szemben, jelezve, hogy az amerikai érdekeket figyelmen kívül hagyó megállapodások súlyos katonai következményeket vonhatnak maguk után.
A hivatalos diplomáciai csatornák elakadása ellenére a háttérben folynak kísérletek az információs kapcsolatok fenntartására. Kiszivárgott hírszerzési információk szerint az amerikai diplomácia kurd közvetítőkön keresztül vett fel kapcsolatot a Forradalmi Gárda új parancsnokával. A háttéregyeztetések célja annak felmérése volt, hogy a teheráni katonai vezetés mennyire támogatja a hivatalos iráni tárgyalódelegáció által képviselt álláspontot, és mekkora a tényleges mozgástere a fegyveres erőknek a politikai döntéshozatalban. A válaszok alapján a katonai elit és a politikai vezetés álláspontja egységes, ami az amerikai fél számára azt jelzi, hogy a teheráni rezsim egységesen áll ki a keményvonalas fellépés mellett.
Az iráni stratégiai tervezők közben számos katonai forgatókönyvet mérlegelnek arra az esetre, ha a konfliktus tovább mélyül. A lehetséges opciók között szerepel egy szárazföldi erőkkel végrehajtott előrenyomulás Kuvait irányába, ahol az amerikai támaszpontok elfoglalása és az ott tartózkodó katonák túszul ejtése jelentene komoly zsarolási potenciált Teherán kezében. Az iráni katonai parancsnokság 30 000 dolláros vérdíjat tűzött ki minden megölt vagy fogságba ejtött amerikai katonára, ami tovább növeli a térségben állomásozó szövetséges erők veszélyeztetettségét.
A katonai tervezés másik kiemelt területe a Perzsa-öböl mélyén húzódó, nemzetközi adatközlést biztosító tengeralatti internetkábelek szabotálása. A kommunikációs infrastruktúra fizikai megsemmisítése vagy megbénítása megbénítaná az arab öbölállamok pénzügyi szektorát, a bankrendszereket és a nemzetközi kereskedelmi tranzakciókat. Egy ilyen lépés súlyos gazdasági kaotikus állapotokat idézne elő a teljes régióban, megmutatva Teherán képességét az aszimmetrikus hadviselés hatékony alkalmazására.
A teheráni fenyegetések hatóköre túlmutat a Közel-Kelet közvetlen földrajzi határain, és eléri az európai államokat is. A Forradalmi Gárda szóvivője kijelentette, hogy amennyiben a brit kormány engedélyezi az amerikai légierő számára a területén található katonai támaszpontok használatát az Irán elleni csapásokhoz, Nagy-Britannia automatikusan legitim katonai célponttá válik az iráni fegyveres erők szemében. Ez a figyelmeztetés jelzi, hogy Teherán kész a konfliktus nemzetközi szintű kiterjesztésére, amennyiben az európai szövetségesek logisztikai támogatást nyújtanak Washington számára.
Az iráni stratégia fontos elemét képezi a kiszámíthatatlanság fenntartása és a stratégiai meglepetések előkészítése. A katonai vezetés nyilatkozatai szerint a korábban tisztán védelmi jellegű doktrína átdolgozása megtörtént, és a fegyveres erők felkészültek az azonnali támadó fellépésre. Noha ezek a kijelentések részben a pszichológiai hadviselés eszköztárába tartoznak, a nemzetközi elemzők rámutatnak arra, hogy a teheráni szándékok mögött valós katonai átfedések és átcsoportosítások állnak.
A támadó doktrínára történő átállás fő célja, hogy rákényszerítse az Egyesült Államokat az iráni kikötők elleni tengeri blokád feloldására és az ágazati gazdasági szankciók eltörlésére. A teheráni döntéshozók úgy kalkulálnak, hogy a folyamatos katonai fenyegetés és a globális energiapiacok destabilizálása magasabb árat követel Washingtonból, mint amennyit az amerikai politika hosszú távon vállalni tud. Amennyiben a szankciós nyomás nem enyhül, Irán kész a teljes katonai konfrontációra a térségben.
A térségbeli katonai egyensúly felborulása mélyreható következményekkel jár a globális gazdaságra és a nemzetközi biztonságpolitikára. A Hormuzi-szoros lezárása vagy tartós katonai fenyegetettsége az olajárak azonnali megugrásához és a globális ellátási láncok megszakadásához vezet. A teheráni rezsim által választott új, offenzív stratégia így nemcsak a Közel-Kelet stabilitását veszélyezteti, hanem a teljes nemzetközi közösséget egy újabb, minden eddiginél kiterjedtebb globális válság szélére sodorja.