3000 milliárdos közvagyon tér vissza az államhoz

Augusztus 31-én fontos határidőhöz ér a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása. A nem felsőoktatási közfeladatot ellátó alapítványok jogai és kötelezettségei ekkor szállnak át az államra, illetve az erre kijelölt költségvetési szervekre. A kormány az Állami Számvevőszék 2024-es adataira hivatkozva több mint 3000 milliárd forintnyi, korábban ezekhez az alapítványokhoz került közvagyonról beszél. Fontos különbség, hogy ez a teljes KEKVA-rendszer nagyságrendje: az egyetemeket fenntartó alapítványok hosszabb átmenetet kaptak, és csak 2027. augusztus 1-jével szűnnek meg jelenlegi formájukban.

A KEKVA-rendszer a 2019 utáni Orbán-korszak egyik legnagyobb államszerkezeti átalakítása volt. Az állam egyetemeket, kulturális és tehetséggondozó intézményeket, ingatlanokat, részvénycsomagokat és készpénzt helyezett alapítványokba, amelyek kuratóriumai széles döntési jogokat kaptak. Számos testületben kormánytagok, fideszes politikusok vagy a korábbi hatalomhoz kötődő szereplők ültek, a kuratóriumi tagság pedig több konstrukcióban nehezen visszahívható, hosszú távú pozíciót jelentett. A modell hívei stabil finanszírozást és az éves költségvetési ciklustól független működést ígértek, bírálói viszont közvagyon politikailag ellenőrzött magánszerű struktúrákba szervezését látták benne.

A 2026-os kormányváltás után az Alaptörvény 16. módosítása és kapcsolódó törvények nyitották meg az utat a rendszer visszaalakításához. A nem felsőoktatási alapítványok legkésőbb július 31-ével megszűntek, de az elszámolás nem zárult le azon a napon. Ki kellett jelölni az alapítói jogok gyakorlóit, az elszámolási biztosokat, az átvevő állami intézményeket, és fel kellett mérni az alapítványok vagyonát, tartozásait, szerződéseit, folyamatban lévő ügyeit. Augusztus vége ezért egy összetett jogutódlási művelet kulcsdátuma, jóval több puszta tulajdonosváltásnál.

A több mint 3000 milliárd forintos összeg sem úgy értendő, mintha ekkora készpénz érkezne a Magyar Államkincstár számlájára. A vagyon jelentős része ingatlan, vállalati részesedés, értékpapír, befektetés vagy olyan társaság tulajdonrésze, amely maga is feladatot és kötelezettségeket hordoz. Az alapítványok az évek során értékesíthettek eredetileg kapott eszközöket, vásárolhattak más vagyont, osztalékot és kamatot kaphattak, beruházásokat indíthattak. A visszarendezésnél ezért azt kell feltárni, mi az eredeti vagyon, mi lépett a helyébe, milyen hozam keletkezett, és milyen terhek kapcsolódnak az egyes vagyonelemekhez.

Jó példa a Mathias Corvinus Collegium működését finanszírozó alapítvány. A 2025-ös beszámolóban kimutatott vagyon mintegy 566 milliárd forint volt, vagyis önmagában a KEKVA-rendszer teljes nagyságrendjének jelentős része. A portfólió meghatározó elemei között Mol- és Richter-részvénycsomagok, a Libri Csoportban lévő tulajdonrész, pénzügyi befektetések, állampapírok, ingatlanok és más céges érdekeltségek szerepeltek. A két nagy tőzsdei társaság államtól átadott részvénycsomagjainak értékét a vagyonjuttatás idején közel 289 milliárd forintra tették, azóta pedig az árfolyamok és az osztalékok is változtatták a portfólió értékét.

Az MCC példája azt is mutatja, miért félrevezető az egyszerű „visszavesszük, amit odaadtak” logika. Ha egy alapítvány az államtól kapott részvények osztalékából ingatlant vásárolt, vállalatot szerzett vagy oktatási programot finanszírozott, akkor már nem ugyanaz a vagyon áll a mérlegben, mint az induláskor. Az államnak ilyenkor tulajdonjogi és számviteli kérdéseket egyaránt rendeznie kell. A kormány augusztusi szabályozása ezért külön foglalkozik azzal, hogy a visszakerülő eszközöket milyen könyv szerinti értéken lehet nyilvántartásba venni.

A vagyon mellett a közfeladat sorsa legalább ilyen fontos. A tehetséggondozás, a kulturális programok, egyes ösztöndíjak, kutatási vagy oktatási tevékenységek attól még létező feladatok, hogy az őket működtető alapítvány jogi formája megszűnik. A kormány korábbi döntései szerint minden érintett szervezetnél meg kell határozni, mely feladatokat tartja fenn az állam, mely költségvetési szerv veszi át azokat, és mely gazdasági társaságok felett ki gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Ha ez rosszul sikerül, a vagyon visszakerülhet ugyan, miközben értékes programok és intézményi tudás veszhet el.

Külön kategória az egyetemi alapítványok ügye. Ezek 2027 augusztusáig átmeneti rendszerben működnek tovább, hogy az egyetemek finanszírozása és tanéve ne kerüljön veszélybe. A kormány azt ígéri, hogy az új modellben erősödik a szenátusok szerepe és az egyetemi autonómia. A következő egy évben ezért nem elegendő az alapítványok megszüntetéséről dönteni: meg kell határozni, hogyan lesznek kinevezve a vezetők, ki gyakorolja a fenntartói jogokat, mi garantálja az intézmények szakmai önállóságát, és hogyan kezelik azokat a vagyonelemeket, amelyeket kifejezetten az egyetemek hosszú távú finanszírozására adtak át.

A jogutódlás egyik érzékeny kérdése a kötelezettségek átvétele. Egy alapítvány vagyonához hitelek, hosszú távú bérleti szerződések, beruházási vállalások, munkaszerződések, támogatási megállapodások és peres ügyek is kapcsolódhatnak. Az állam nem válogathat kizárólag a kedvező elemek között, ha a törvény jogutódlást ír elő. Éppen ezért az alapítványoknak már július közepéig jelentést kellett készíteniük vagyoni helyzetükről és folyamatban lévő ügyeikről. Ezeknek a jelentéseknek a lehető legnagyobb része közérdekből nyilvános kellene legyen.

A folyamat valódi mércéje az átláthatóság lehet. A közvagyon alapítványokhoz helyezésének egyik fő kritikája az volt, hogy az állam egyre nehezebben tudta közvetlenül ellenőrizni az eszközök használatát, miközben a kuratóriumok összetétele politikailag meghatározott maradt. A visszaalakítás akkor jelent intézményi javulást, ha nem cseréli le az egyik homályos struktúrát egy másikra. Szükség lenne alapítványonként nyilvános nyitó- és zárómérlegre, az eredeti állami vagyon listájára, az időközi értékesítésekre, az eszközökből származó hozamokra és az államra átszálló kötelezettségekre.

Az MCC, a kulturális és más nem egyetemi alapítványok esetében az is eldöntendő, mi történik azokkal a vállalati érdekeltségekkel, amelyek piaci alapon működnek. A Libri például nem költségvetési intézmény, hanem kereskedelmi vállalatcsoport. Az állam dönthet úgy, hogy megtartja a tulajdonrészt, értékesíti, vagy más állami vagyonkezelőhöz helyezi. Mindegyik opciónak van gazdasági és versenypolitikai következménye. A döntésnél ezért a közvagyon megőrzése mellett azt is mérlegelni kell, indokolt-e tartós állami tulajdon egy adott piaci szektorban.

A KEKVA-k felszámolása így nem egyetlen látványos vagyon-visszavételi aktus. Többéves folyamat, amelyben előbb a nem egyetemi alapítványok, később a felsőoktatási konstrukciók kerülnek új rendszerbe. A 3000 milliárdos nagyságrend indokolttá teszi, hogy minden egyes lépés ellenőrizhető legyen. A közvagyon attól nem lesz automatikusan jobban védett, hogy ismét állami könyvekbe kerül; ehhez átlátható vagyonkezelés, szakmai döntéshozatal és folyamatos parlamenti, számvevőszéki, valamint nyilvánossági kontroll is kell.

Augusztus 31. ezért inkább mérlegfordulónap, mint végállomás. Az állam ekkor veszi át a nem felsőoktatási alapítványok jogait és terheit, de a következő hónapokban derül ki, milyen állapotban találja a vagyont, mely közfeladatokat tartja meg, és milyen intézményi formában működteti tovább őket. A kormány számára az igazi sikert nem a visszatérő vagyon névleges összege jelenti majd, hanem az, hogy 2027 végére pontosan el tud-e számolni minden közpénzből létrehozott vagyonelemmel és annak hozamával.