Már a rajtnál elakadt az új közmédiatestület

Alig indult újra az M1 Híradó és a Kossuth Rádió megújított hírszolgáltatása, máris elakadt a közmédia új intézményi rendszerének egyik legfontosabb eleme. Az Országgyűlés művelődési bizottsága augusztus 26-án meghallgatta a Független Közszolgálati Testületbe jelölt három ellenzéki személyt, de egyikük sem kapta meg a szükséges támogatást. Siklósi Beatrix, Martí Zoltán és Moys Zoltán egyaránt négy igen és hét nem szavazatot kapott. Közben a médiaszakmai szervezetek által jelölt tagok meghallgatását már előző nap elhalasztották az eljárás legitimációját érő kritikák miatt.

Az eredmény első látásra egyszerű parlamenti erőpróbának tűnik, valójában azonban sokkal fontosabb kérdést vet fel: hogyan lehet olyan közmédia-felügyeleti rendszert létrehozni, amelyet a kormánytöbbség, az ellenzék, a szakma és a közönség egyaránt elfogadhatónak tart? A választás után elfogadott új szabályozás éppen azért akarta több szereplő között megosztani a jelölési jogokat, hogy a korábbi rendszer politikai egyoldalúságát ne lehessen egyszerűen az ellenkező irányba fordítani. Ha azonban a szereplők kölcsönösen leszavazzák egymás jelöltjeit, a pluralizmusra épített modell működésképtelenné válhat.

A Fidesz Siklósi Beatrix médiaszakembert jelölte, aki korábban a Kossuth Rádió csatornaigazgatója és több közmédiás szerkesztőség vezetője volt. A KDNP Martí Zoltánt, a 777 keresztény portál alapítóját és az MTVA egykori online igazgatóját küldte a meghallgatásra. A Mi Hazánk Moys Zoltán dokumentumfilmest jelölte, aki kulturális, történelmi és vallási produkciók készítőjeként vált ismertté. Mindhárman szakmai érvekkel próbálták indokolni alkalmasságukat, a bizottsági többség azonban egyik jelöltet sem támogatta.

A számarány önmagában is jelzi a politikai problémát. A bizottságban hét tiszás és négy ellenzéki képviselő ül, így a kormányoldal támogatása nélkül egyik ellenzéki jelölt sem juthat tovább. Szentkirályi Alexandra fideszes bizottsági elnök az ülés végén azt mondta, a testületbe összesen kilenc tagot kellett volna jelölni, de egyet sem sikerült, mert a szakmai jelöltek meghallgatása elmaradt, a Tisza pedig nem nevezte meg időben saját jelöltjeit, miközben az ellenzék jelöltjeit sem támogatta. A kormányoldal ezzel szemben arra hivatkozhat, hogy a korábbi eljárásrend szakmai szervezetek szerint sem adott elég legitimációt.

A vita gyökere az új közmédiamodellben van. A választás utáni átalakítás egyik célja az volt, hogy a közszolgálati média irányítása ne egyetlen politikai többség kezében összpontosuljon. A Független Közszolgálati Testület tulajdonosi és stratégiai ellenőrző szerepet kap, és a közmédia vezetőinek kiválasztásában is jelentős hatásköre lehet. Ezért a testület összetétele nem adminisztratív részlet: ezen múlhat, mennyire tudja a közmédia vezetése kivédeni a mindenkori kormány vagy parlamenti többség közvetlen politikai nyomását.

A korábbi rendszer egyik legtöbbet bírált sajátossága az volt, hogy a hosszú mandátumokra kinevezett vezetők és testületi tagok politikai erőviszony-változás után is a helyükön maradhattak, miközben a kinevezési mechanizmusok tartósan egy oldal befolyását biztosították. Az új szabályozás ezért többféle legitimációt próbál egymás mellé helyezni: parlamenti pártokat, szakmai szervezeteket és nyilvános meghallgatást. Elméletben ez kiegyensúlyozottabb rendszer. A gyakorlatban viszont csak akkor működik, ha a szereplők elfogadják, hogy nem minden tag lesz politikailag vagy szakmailag közel hozzájuk.

A szakmai jelöltek körüli vita különösen tanulságos. Több médiaszervezet jelezte, hogy a kiválasztási eljárás nem volt kellően kiszámítható és legitim, ezért a Tisza kezdeményezésére elhalasztották a meghallgatásukat. Ez rövid távon tovább késlelteti a testület felállását, hosszabb távon azonban akár erősítheti is annak hitelességét, ha valóban átláthatóbb szabályokat dolgoznak ki. A kérdés az, hogy az új eljárásban pontosan mely szervezetek kapnak jelölési jogot, milyen szakmai követelményeket kell teljesíteniük a jelölteknek, és hogyan lehet elkerülni, hogy a szakmai kvóta valójában rejtett pártpolitikai kvótává váljon.

A közmédia közben nem vár a testületre. Augusztus 20-án újraindult az M1 Híradó, majd a Kossuth Rádió megújított politikai műsorai is elindultak. Az első napokban több olyan interjú és hír is adásba került, amely a kormány számára kényelmetlen kérdéseket érintett, és a műsorvezetők kritikusabb kérdezési stílusa is feltűnő volt a korábbi évekhez képest. Ez fontos jelzés, de önmagában nem intézményi garancia. A közszolgálati média függetlensége nem attól lesz tartós, hogy egy adott héten kiegyensúlyozottabb műsorok készülnek, hanem attól, hogy a vezetőket és szerkesztőségeket politikai konfliktus esetén is védi a rendszer.

Éppen ezért problémás, ha a felügyeleti testület hosszabb ideig nem tud megalakulni. Az átmeneti közmédia-vezetés jelenleg jelentős szervezeti döntéseket hoz: auditálja a korábbi működést, személyi változtatásokat hajt végre, új műsorstruktúrát alakít ki és előkészíti a hosszabb távú vezetői pályázatokat. Minél tovább tart az átmenet, annál több döntés születik úgy, hogy az új ellenőrzési rendszer még nem működik teljes egészében. Ez nem feltétlenül teszi jogszerűtlenné a döntéseket, de gyengítheti a reform politikai és szakmai legitimációját.

A jelöltek elutasításánál az egyéni szakmai múltat is érdemes különválasztani a pártjelölés tényétől. Siklósi Beatrix személye például erős politikai vitákat vált ki korábbi közmédiás vezetői szerepe miatt. A kormányoldal számára kérdés, hogy egy, a régi rendszerrel szorosan azonosított vezető kinevezése összeegyeztethető-e a közmédia megújításával. A Fidesz viszont joggal vetheti fel, hogy az ellenzéki jelölési jog értelmét veszti, ha a kormánytöbbség csak számára elfogadható ellenzéki jelölteket enged át. Ugyanez a probléma fordított politikai helyzetben is fennállna.

A kompromisszumos modellhez ezért célszerű lenne előre rögzíteni az elutasítás szakmai feltételeit. Ha egy jelölt csak azért bukhat el, mert a másik oldal jelölte, akkor a rendszer szükségszerűen patthelyzetet termel. Ha viszont összeférhetetlenség, bizonyítható szakmai alkalmatlanság, súlyos etikai probléma vagy hiányzó tapasztalat alapján lehet nemet mondani, a döntések számonkérhetőbbé válnak. A nyilvános meghallgatás akkor ér valamit, ha a képviselők kérdései és a jelöltek válaszai ténylegesen befolyásolhatják a szavazást.

Nemzetközi példák alapján nincs egyetlen tökéletes közmédia-modell. Van, ahol parlamenti testületek választják a vezetőket, máshol társadalmi szervezetek, tartományok, egyházak, szakszervezetek és szakmai közösségek delegálnak tagokat a felügyeletbe. A lényeg mindenütt ugyanaz: a kinevezési rendszernek elég sokszereplősnek kell lennie ahhoz, hogy egyetlen politikai erő ne tudja tartósan maga alá gyűrni a közszolgálati médiát. Ehhez azonban a pluralizmus nemcsak jogszabályi szerkezet, hanem politikai önkorlátozás is.

A magyar helyzetet tovább nehezíti, hogy a közmédia bizalmi válságból indul. A választás után nyilvánosságra hozott belső dokumentumok, a korábbi hírszerkesztési gyakorlatról szóló beszámolók és a vezetői felelősség kérdései miatt az új rendszernek nem egyszerűen működnie kell, hanem láthatóan másképp kell működnie. Minden olyan eljárási zavar, amely pártpolitikai osztozkodás képét kelti, gyengíti ezt a hitelességi fordulatot. Ugyanakkor a korábbi rendszer szereplőinek automatikus kizárása sem lenne önmagában függetlenebb megoldás.

A következő lépés ezért az új jelölési menetrend kialakítása. A szakmai szervezetekkel tisztázni kell, hogyan állhat össze a szakmai kvóta, a parlamenti pártoknak pedig el kell dönteniük, hajlandók-e olyan jelölteket is elfogadni, akiknek világnézetével vagy korábbi munkájával nem értenek teljesen egyet. Ha minden oldal vétójogként használja a szavazatát, a testület hónapokig üres maradhat. Ha viszont létrejön egy minimális konszenzus az alkalmasság kritériumairól, a mostani kudarc akár egy működőképesebb rendszer kezdete is lehet.

Az idő azonban számít. A közmédia új vezetési struktúrájának, költségvetésének és szerkesztési alapelveinek kialakítása már zajlik. A felügyeleti testületnek nem utólag kellene legitimálnia az addig meghozott döntéseket, hanem azok alakításában és ellenőrzésében kellene részt vennie. Minél tovább késik a felállása, annál inkább az ideiglenes vezetés és a parlamenti többség viszi a reformot. Ez éppen azt a többközpontú modellt gyengítheti, amelyet az új médiaszabályozás létrehozni próbált.

A szerdai leszavazás tehát nem pusztán három jelölt kudarca. Az első komoly tesztje annak, képes-e a választás utáni politikai rendszer valódi intézményi kompromisszumot létrehozni. A közmédia függetlenségét könnyű deklarálni, de nehéz olyan szabályokat építeni köré, amelyek akkor is működnek, amikor a politikai szereplők nem bíznak egymásban. A Független Közszolgálati Testület éppen erre lenne hivatott. Egyelőre azonban maga a testület bizonyítja a legjobban, milyen messze van még a konszenzus.