Kína információs falat húzott a tibeti árvíz köré

A Himalájában pusztító árvíz két oldalán ugyanaz a katasztrófa, mégis két egészen eltérő információs világ rajzolódik ki. Nepálban hazai és külföldi újságírók eljutottak a súlyosan érintett térségekbe, beszélnek túlélőkkel, mentőkkel és kutatókkal. A kínai ellenőrzés alatt álló Tibetből ezzel szemben szinte kizárólag állami médián keresztül érkeznek hírek. A tragédia első óráiban terjedő drámai felvételek nagy részét időközben eltávolították a kínai internetről.

A szerdai árhullám a nepáli–tibeti határ egyik legfontosabb átkelőjét, Gyirongot is elpusztította. Egy, a helyi térfigyelő rendszerből származó videó azt mutatta, amint a sárral és törmelékkel kevert víztömeg elnyeli a határellenőrzés masszív épületét, miközben emberek próbálnak menekülni az előtte lévő térről. A felvétel az első napon még széles körben terjedt kínai közösségi oldalakon, később azonban gyakorlatilag eltűnt.

A hivatalos kínai tájékoztatás ehelyett rendezett mentőműveleteket mutat. Egyenruhás egységek érkezéséről, helikopterekről, drónokról, műszaki eszközökről és segélycsomagok kiosztásáról közölnek felvételeket. Ezek kevés információt adnak arról, mi történt a legsúlyosabban érintett településeken a hullám érkezésekor, hány ember tartózkodott az épületekben, és mekkora lehet a tényleges emberveszteség.

A hivatalos kínai halálozási adat továbbra is egyszámjegyű, miközben több száz embert eltűntként tartanak nyilván a tibeti oldalon. A legfrissebb állami közlés hét halottról és 554 eltűntről szólt. Nepálban eközben már több száz halálesetet erősítettek meg, és a két országban együtt több mint 2500 embert keresnek. Az eltűntek között külföldiek is vannak, köztük zarándokok és turisták.

Különösen sok kérdést vet fel egy mintegy nyolcvanfős indiai zarándokcsoport sorsa. A csoport vezetője röviddel a katasztrófa előtt azt jelezte, hogy megérkeztek a gyirongi határátkelőhöz. Azóta nincs kapcsolat velük. A szervezők szerint ha átjutottak volna Nepálba, a mobiltelefonoknak csatlakozniuk kellett volna a nepáli hálózathoz. Ez nem történt meg, ezért attól tartanak, hogy a csoport még az épületben vagy annak közvetlen közelében volt, amikor az ár elérte az átkelőt.

A kínai hatóságoknak természetesen valós nehézségekkel is meg kell küzdeniük. A térség rendkívül magas hegyek között fekszik, az utak több helyen járhatatlanok, a sár- és kőtömeg elvágta a völgyeket. Kínai beszámolók szerint egyes mentőcsapatok csak pénteken, gyalogosan, hegyi útvonalakon tudták megközelíteni Gyirongot. Az első napok bizonytalan adatai ezért önmagukban nem bizonyítanak eltitkolást.

A probléma az információs környezet. Tibet Kína egyik legszigorúbban ellenőrzött területe, ahová külföldi újságírók csak ritkán és hatósági felügyelettel juthatnak be. Független helyi sajtó gyakorlatilag nincs, a közösségi médiát pedig kiterjedt cenzúrarendszer figyeli. Egy természeti katasztrófa idején ez azt jelenti, hogy a hivatalos adatok ellenőrzésére alig van lehetőség.

Az International Campaign for Tibet nevű jogvédő szervezet nagyobb átláthatóságot követel Pekingtől. Arra hivatkozik, hogy Nepál rendszeresen közöl részletes adatokat az áldozatokról, eltűntekről, mentési helyszínekről és a kutatás állásáról. A kínai oldalon ezzel szemben kevés településszintű információ áll rendelkezésre, miközben a közösségi médiából eltűnnek azok a felvételek, amelyek a hivatalos kommunikációnál súlyosabb képet mutatnak.

A kínai katasztrófakommunikációban régóta fontos elem az állami cselekvőképesség hangsúlyozása. Földrengések, árvizek és járványok idején a központi média rendszerint gyorsan mozgósított mentőegységeket, katonákat, technikai felszerelést és vezetői utasításokat mutat. A narratíva középpontjában az állam hatékonysága és a társadalmi rend áll. A káoszt, hibás döntéseket vagy helyi elégedetlenséget bemutató tartalmak sokkal nehezebben jelenhetnek meg.

A 2008-as szecsuáni földrengés után például különösen érzékennyé vált a hatalom az iskolák összeomlásáról és az építési hibákról szóló civil vizsgálatokra. A koronavírus-járvány kezdetén Vuhanból érkező orvosi figyelmeztetések kezelése szintén megmutatta, milyen gyorsan válhat közbiztonsági kérdésből politikailag ellenőrzött információs ügy. Tibetben ehhez még a térség különleges politikai státusa és a szeparatizmustól való pekingi félelem is társul.

A mostani katasztrófa oka közben tudományos vizsgálat tárgya. A nepáli oldalon dolgozó kutatók szerint egy rendkívül nagy hegyomlás és gleccserjég leszakadása indíthatta el azt a láncreakciót, amely végül hatalmas víz- és törmelékhullámot küldött lefelé a völgyben. A pontos mechanizmus meghatározása azért fontos, mert a Himalája gyors melegedése egyre több instabil gleccsert, magashegyi tavat és olvadó permafrosztos hegyoldalt hoz létre.

A határ két oldalán a folyórendszer összekapcsolódik, ezért az információmegosztás közvetlen életvédelmi kérdés. Ha egy magasabban fekvő kínai területen új természetes tó vagy törmelékgát alakul ki, annak átszakadása Nepálban is újabb árhullámot okozhat. A kínai mentők jelenleg is figyelnek egy, a katasztrófa után kialakult tavat Gyirong felett. A hivatalos közlés szerint a víz természetes úton apad, így csökkent az újabb gátszakadás veszélye.

Az ilyen helyzetekben a hidrológiai adatok gyors megosztása legalább olyan fontos, mint a sajtónyilvánosság. Nepál folyóinak jelentős része Tibet felől érkezik, ezért Kathmandu számára kulcsfontosságú, hogy időben kapjon adatokat a vízállásról, csapadékról, gleccsertavakról és földcsuszamlásokról. A két ország között léteznek együttműködési csatornák, de a mostani katasztrófa megmutatja, mennyire kiszolgáltatott a határ alatti térség a felső folyásról érkező információknak.

A turizmus szintén nemzetközi dimenziót ad a tragédiának. Gyirong a Nepál és Tibet közötti legfontosabb szárazföldi útvonalak egyike, zarándokok, hegymászók, turisták és kereskedelmi járművek használják. A külföldi eltűntek miatt több ország külképviselete próbál saját információt szerezni. Ez növeli a nyomást Pekingen, mert a családok és kormányok konkrét válaszokat várnak állampolgáraik sorsáról.

Kína számára az átláthatóság ugyanakkor politikai kockázatként is megjelenhet. Ha a tényleges áldozatszám jelentősen meghaladja az első hivatalos adatokat, felmerülhet, hogy megfelelően működött-e a riasztási rendszer, biztonságos helyen álltak-e a határépületek, és időben lezárták-e a veszélyeztetett völgyet. A cenzúra rövid távon csökkentheti az ilyen kérdések nyilvánosságát, hosszabb távon viszont növelheti a bizalmatlanságot.

A nepáli nyitottabb információs környezet sem jelenti azt, hogy minden adat pontos. A káoszban változnak az eltűntlisták, egyes emberek később jelentkeznek, távoli falvakból késve érkeznek jelentések. A különbség abban áll, hogy több, egymástól független szereplő képes ellenőrizni és korrigálni a képet. Tibetben ez a kontrollmechanizmus jóval gyengébb.

A katasztrófa klímapolitikai jelentősége is nő. A Himaláját gyakran a harmadik pólusnak nevezik hatalmas jégtömege miatt. A gleccserek visszahúzódása több százmillió ember vízellátását és egyre több hegyi közösség biztonságát érinti. A kockázatok kezeléséhez országokon átívelő tudományos adatcsere szükséges. Ha a környezeti információt politikai ellenőrzés korlátozza, az a határokon túl is növelheti a veszélyt.

A következő napokban két számot érdemes különösen figyelni: az eltűntek és a megerősített halottak számának változását a tibeti oldalon. Ha a mentők eljutnak a leginkább elzárt területekre, a hivatalos mérleg várhatóan pontosabbá válik. Az is sokat elárul majd, hogy Peking enged-e nagyobb hozzáférést külföldi újságíróknak vagy nemzetközi szervezeteknek.

A Himalája árhulláma így természeti és információs válság egyszerre. A mentéshez utak, helikopterek és műszaki eszközök kellenek, a határokon átívelő biztonsághoz pedig gyors és ellenőrizhető adatok. Nepálban a pusztítás képei szabadon bejárták a világot. Tibetben ugyanennek a hullámnak a történetét egyelőre szinte kizárólag a kínai állam mondja el.