Baloldali belháború segíti Giorgia Meloni hatalmát
A baloldali ellenzék belső csatái és Giuseppe Conte támadásai elfedik a kormánykoalíció repedéseit. Rómában a baloldali pártok egymással viaskodnak, biztosítva a jobboldali kabinet stabilitását.
Különleges rekordhoz érkezett az olasz politika két hete, hiszen Giorgia Meloni miniszterelnök hivatali ideje eléri az 1413 napot. Ezzel megelőzi Silvio Berlusconit, aki eddig a leghosszabb ideig egyhuzamban hivatalban lévő olasz kormányfő csúcsát tartotta. Ez az időtartam rendkívüli teljesítménynek számít egy olyan politikai rendszerben, ahol a második világháború óta felállt 68 kormány átlagos élettartama alig haladta meg a 14 hónapot. A jobboldali kabinet stabilitása mindazonáltal meglepően szilárdnak bizonyult az elmúlt években, miközben az olasz választók megszokhatták a korábban gyakori kormányválságok elmaradását.
A stabilitási rekordokból a baloldali ellenzék is kiveszi a részét, hiszen a balközép Demokrata Párt, a Partito Democratico élén álló Elly Schlein eléri az 1261 napos pártelnöki jelenlétet. A 2007-ben a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták egyesüléséből létrejött balközép alakulat korábban csaknem olyan gyorsan cserélte a vezetőit, mint ahogyan az olasz állam váltogatta a miniszterelnökeit. Schlein hivatali ideje így szintén történelmi léptékűnek számít a párton belül, stabilitást sugallva az elnökség körül.
A felszíni stabilitás ellenére mindkét vezetőre komoly kihívások várnak a saját politikai táborukon belülről. A 2027-es parlamenti választások előtti időszakban Meloni számára problémát jelentenek a koalíciós társak, Matteo Salvini Lega-vezér és Antonio Tajani, a Forza Italia elnökének különutas akciói. Ezzel párhuzamosan a még radikálisabb jobboldali vonalon Roberto Vannacci egykori tábornok, a Futuro Nazionale alapítója veszélyezteti a kormánypárti szavazótábort. A baloldalon Schlein még nehezebb helyzetben van, hiszen képtelen egységes választási szövetséget kovácsolni a balközép oldalon, miközben a leghatározottabb kihívója a saját táborából érkezik.
Elly Schlein legveszélyesebb riválisa Giuseppe Conte, a szociálisan populista Öt Csillag Mozgalom vezetője, aki korábban kétszer is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget. Conte a politikai nyári szünetet arra használta fel, hogy éles támadást intézzen a Demokrata Párt elnöke ellen. A La Repubblica napilapban közzétett nyílt levelében a korábbi jogászprofesszor demonstratívan elhatárolódott a progresszív társadalompolitikától. Conte megfogalmazása szerint ez az irányvonal nem képezheti a baloldal ideológiai gerincét, ehelyett az alacsony keresetűek és a leszakadó középrétegek gazdasági problémáira kell összpontosítani.
A nyílt levél közvetlen ideológiai csapást jelentett Schlein ellen, aki a városi, progresszív polgárság képviselőjeként éppen azt az értékrendet jeleníti meg, amelyet Conte most nyíltan bírál. Conte a politikai üzeneteit összekötötte az ukrajnai fegyverszállítások határozott elutasításával. A korábbi miniszterelnök kijelentette, hogy a katonai győzelem erőltetése őrültség, ami heves bírálatokat váltott ki az ellenzéki térfél európai elkötelezettségű szárnyából. Utóbbiak szerint ez a megközelítés a moszkvai narratíva áttételes támogatását jelenti, emlékeztetve Conte kormányzati időszakára, amikor a politikus nyitottságot mutatott az Oroszország elleni szankciók felülvizsgálatára.
A katonai segítségnyújtás kérdése a Demokrata Párt szavazótáborán belül is komoly fejtörést okoz, miközben a párt vezetése továbbra is kitart a határozott proeurópai és atlanti elkötelezettség mellett. Conte stratégiai lépésével két meghatározó társadalmi áramlatot szólít meg az olasz választók körében. Egyrészt a mélyen gyökerező olasz pacifizmust, másrészt a társadalmi konzervativizmust, amely számára a jelenkori identitáspolitika az elit elhibázott diskurzusát jelképezi.
Conte agresszív fellépése a politikai túléltetésért folytatott küzdelem része, mivel az ellenzéki térfélen szorít az idő. Noha Giorgia Meloni négy évvel ezelőtti választási győzelme döntően a baloldal szétaprózottságának volt köszönhető, az olasz baloldal azóta sem tudott működőképes nemzeti szövetséget létrehozni. A legátfogóbb ellenzéki összefogás, az úgynevezett Campo largo keretében a posztkommunistáktól a polgári középig terjedő pártok regionális szinten gyakran sikeresen működnek együtt, a nemzeti szintű megállapodás mégis elmaradt. A küszöbön álló választási küzdelemben Conte számára a saját politikai súlyának megőrzése a tét.
A felmérésekben a Demokrata Párt 21 százalékos támogatottsággal egyértelműen a 12,5 százalékon álló Öt Csillag Mozgalom előtt jár. A számbeli adatok alapján a balközép vezető jelöltjének tisztsége Schleint illetné meg. Conte mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt megakadályozza, és a hátrányosabb pozíciója ellenére igyekszik diktálni a feltételeket az ellenzéki előválasztás lebonyolítására vonatkozóan. A baloldali szavazók körében végzett legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Conte 36 százalékos támogatottsággal a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt, míg Schlein csupán 29 százalékkal a negyedik helyre szorult, ami komoly csapás a pártelnök számára.
Amikor Conte 2018-ban feltűnt az olasz politikai életben, a közvélemény alig ismerte a nevét. Beppe Grillo mozgalma a Matteo Salvini vezette Legával folytatott koalíciós tárgyalások során húzta elő a kompromisszumos miniszterelnök-jelöltet. A szövetség egy év után felbomlott, Conte viszont sikeresen megőrizte hatalmát, és új többséget alakított ki a korábbi rivális Demokrata Párt támogatásával. Ezt a teljes politikai fordulatot komolyabb választói veszteségek nélkül vészelte át, megőrizve befolyását.
A jelenlegi helyzetben kérdéses, hogy a Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom miként tudna közös kormányprogramban megállapodni a mély nézeteltérések árnyékában. Romano Prodi, a balközép koalíció alapítója sokatmondóan értékelte a folyamatokat, amikor kijelentette, hogy a Campo largo koncepciója teljes zűrzavarba torkollott. Az ellenzéki összefogás meghiúsulása ismét a politikai vezetők személyes ambícióin múlhat, ami megakadályozza az egységes fellépést a kormánypárttal szemben.
Amíg Giuseppe Conte a szövetségesek gyengítését használja fel a saját visszatéréséhez, a Meloni elleni összefogás csupán elméleti lehetőség marad. Francesco Piccolo író a La Repubblica oldalain kifejtette, hogy az ellenzék által szorgalmazott belső viták és előválasztási harcok pontosan azt a mintázatot követik, amelyet a baloldal hagyományosan alkalmaz. Ahelyett, hogy a jobb oldali kormánypártokkal szemben határoznák meg önmagukat, a saját koalíciós partnereik ellen folytatnak küzdelmet. Ez a belső megosztottság jelenteti a legfőbb biztosítékot Giorgia Meloni kormánya számára a hatalom megőrzésére.
A baloldali pártok közötti elhúzódó csatározások teljesen lefedik az ellenzéki térfelet, miközben a választók egyre inkább kiábrándulnak a szüntelen belső marakodásból. Az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt közötti taktikai harc megakadályozza a szakpolitikai alternatívák felmutatását a választók felé. Az olasz választók többsége számára a kormánykoalíció belső feszültségei kevésbé tűnnek fenyegetőnek, mint az ellenzék képtelensége az együttműködésre.
A kormánypártok vezetése kihasználja ezt a helyzetet, és a stabilitás egyedüli garanciájaként tünteti fel magát a választók előtt. Meloni sikeresen strukturálja át a jobboldali koalíció belső erőviszonyait, miközben a parlamenti ciklus végéhez közeledve a saját politikai napirendjét érvényesíti. A baloldal belső széttagoltsága így közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi kormányzat történelmi léptékű stabilitást érjen el az olasz politikai életben.