Ferenczy Károly párizsi áttörése a célegyenesben
Párizs egyik rangos városi múzeuma közel 140 művel mutatja be a nagybányai iskola meghatározó alkotóját. A szeptember 6-ig látható retrospektív a francia közönség előtt először helyezi teljes életművét európai összefüggésbe.
A Petit Palais termeiben ezen a héten ér véget az a kiállítás, amely Ferenczy Károly művészetének eddigi legfontosabb franciaországi bemutatkozása. A Modernité hongroise című retrospektív április 14. óta látható, szeptember 6-án zár, és mintegy 140 művel rajzolja meg az 1862 és 1917 között élt festő pályáját. A párizsi intézmény hangsúlyozottan első francia retrospektívként hirdette meg a tárlatot, amelyet a Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben hozott létre. A kiállítás utolsó napjai ezért jó alkalmat kínálnak annak mérlegelésére is, miért kellett ilyen sokáig várni arra, hogy a magyar modernizmus egyik alapfigurája ilyen léptékben jelenjen meg Párizsban.
A francia közönség számára Ferenczy neve jóval kevésbé ismert, mint Magyarországon, és a Petit Palais éppen ezt a különbséget tette a kiállítás egyik kiindulópontjává. A múzeum bemutatása szerint Ferenczy a közép-európai modernitás meghatározó alakja, akinek művészete nehezen sorolható be egyetlen irányzatba. Pályáján naturalista, szimbolista és impresszionisztikus elemek találkoznak, de egyik kategória sem írja le pontosan azt a festői világot, amelyet Nagybányán és később Budapesten kialakított. A francia kiállítás így eleve azzal a céllal készült, hogy Ferenczyt ne egy távoli nemzeti iskola érdekes képviselőjeként, hanem az európai századforduló önálló hangú művészeként mutassa be.
Ez a hangsúly fontos a magyar művészettörténet nemzetközi láthatósága szempontjából. A 19. század végi és 20. század eleji közép-európai művészetet a nagy nyugati múzeumok sokáig elsősorban Bécs, Prága vagy az orosz avantgárd felől mutatták be. A magyar alkotók közül néhányan – például Moholy-Nagy László vagy Vasarely – nemzetközi pályájuk révén stabil helyet szereztek a nyugati kánonban, a nagybányai festészet és Ferenczy azonban jóval inkább magyar intézményi keretben maradt. A párizsi retrospektív ezt az aránytalanságot próbálja korrigálni.
A közel 140 műből álló válogatás azért is jelentős, mert Ferenczy sokféle műfaját egymás mellé rendezi. Tájképek, portrék, családi jelenetek, bibliai témák, aktok és karikatúrák szerepelnek a termekben. A kiállítás így nem egyetlen, könnyen felismerhető Ferenczy-képet rögzít, hanem a pálya változásait mutatja meg. A korai naturalista törekvésektől a nagybányai plein air festészeten át a napfényes korszakig követhető, hogyan vált a fény a kompozíció egyik fő szervezőelemévé. A Petit Palais külön kiemeli a napsütés szerepét, amely Ferenczy több tájképén szinte önálló szereplővé válik.
A nagybányai művésztelep nélkül ez a történet aligha érthető. Ferenczy 1896-ban csatlakozott ahhoz a Hollósy Simon körül szerveződő csoporthoz, amely Nagybányán új festői gyakorlatot keresett. A szabadban végzett munka, a természet közvetlen megfigyelése és a müncheni akadémizmustól való távolodás alapvetően alakította át a magyar festészetet. Ferenczy hamar a telep egyik meghatározó mestere lett, és munkái később a magyar modernizmus eredettörténetének központi darabjaivá váltak.
Párizs ugyanakkor nem idegen helyszín Ferenczy pályájának történetében. Fiatal művészként maga is kapcsolatba került a francia művészeti közeggel, és a századforduló európai festészeti változásai erősen hatottak rá. A mostani kiállítás ezért egyfajta visszakapcsolást is jelent: olyan város mutatja be életművét, amelynek művészeti kultúrája része volt Ferenczy tájékozódásának, miközben a festő később saját, magyarországi környezetben alakította ki legfontosabb műveit.
A tárlat kurátori szerkezete is ezt az európai összefüggést erősíti. A főkurátori feladatot Annick Lemoine, a Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie elnöke vállalta, a szakmai munkában Gosztonyi Ferenc, Krasznai Réka és Plesznivy Edit magyar művészettörténészek, valamint Baptiste Roelly, a Petit Palais kurátora vett részt. Ez a felállás azért lényeges, mert a kiállítás értelmezését nem kizárólag egy magyar gyűjtemény exportált változata határozza meg. A francia és magyar szakemberek közösen döntöttek arról, milyen Ferenczy-képet érdemes felépíteni egy olyan közönség számára, amelynek jelentős része először találkozik az alkotóval.
A közös munka a kölcsönzések miatt is nélkülözhetetlen volt. Ferenczy fő műveinek jelentős része magyar közgyűjteményekben található, ezért egy valóban reprezentatív külföldi retrospektív csak a budapesti intézmények aktív részvételével jöhetett létre. A kiállításhoz francia nyelvű, 240 oldalas katalógus is készült száz illusztrációval. A könyv önálló jelentősége abban áll, hogy a tárlat bezárása után is francia nyelven hozzáférhetővé teszi a kutatás eredményeit, és ezzel tartósabb nyomot hagyhat a művészettörténeti recepcióban.
A nemzetközi kiállítások esetében ez gyakran legalább olyan fontos, mint a látogatószám. Egy nagy múzeumi bemutatkozás rövid ideig tart, a katalógus, a szakmai kapcsolatok és a későbbi kölcsönzések viszont hosszabb távon alakíthatják egy alkotó helyét a kánonban. Ferenczy esetében különösen nagy a tét, mert életműve jól kapcsolható a francia közönség által ismert századfordulós irányzatokhoz, miközben nem oldódik fel bennük. Éppen ez az önállóság adhat neki erősebb helyet a közép-európai modernizmus nemzetközi történetében.
A kiállítás időzítése is kedvező. Az elmúlt években több nyugat-európai intézmény fordult intenzívebben a régió modern művészete felé, részben azért, mert a korábbi kánon földrajzi aránytalanságai egyre feltűnőbbek. A közép- és kelet-európai alkotók újrafelfedezése azonban akkor válik valóban jelentőssé, ha nem alkalmi egzotikumként jelennek meg, hanem bekerülnek az állandó összehasonlításokba, kutatási programokba és gyűjteményi stratégiákba. A Petit Palais Ferenczy-tárlata ebbe az irányba mutat.
A magyar kulturális diplomácia szempontjából a projekt szintén tanulságos. Egy nemzeti kultúra külföldi bemutatása könnyen reprezentációs eseménnyé válhat, ahol az országimázs fontosabb lesz a művészeti kérdéseknél. A párizsi kiállítás ereje éppen abban rejlik, hogy egy francia múzeum saját programjába illeszti Ferenczyt, és a szakmai együttműködésen keresztül teremti meg a magyar művészet jelenlétét. Ez hitelesebb és hosszabb távon eredményesebb modell lehet, mint az önálló, elszigetelt országpromóció.
A kiállítás a műkereskedelmi érdeklődésre is hatással lehet. Egy nagy nemzetközi retrospektív rendszerint növeli az adott alkotó láthatóságát a gyűjtők és galériák körében, különösen akkor, ha a művész korábban kevéssé volt jelen az adott piacon. Ferenczy főműveinek jelentős része közgyűjteményben van, de magángyűjteményekben is találhatók fontos alkotások. A párizsi bemutatkozás így közvetve a magyar modern festészet egészének nemzetközi megítélését erősítheti.
Az utolsó napokban már az is látható, hogy a tárlat nem egyetlen látványos kölcsönzés köré épült. A cél egy teljes életmű újrapozicionálása volt. A Festőnő, az Október, a bibliai kompozíciók, a portrék és a nagybányai tájak együtt mutatják meg azt a festőt, aki egyszerre kötődött a nemzetközi művészeti áramlatokhoz és alakított ki helyi gyökerekből saját modernizmust. A párizsi közönség számára éppen ez a kettősség lehetett a legfontosabb felfedezés.
Szeptember 6-án bezár a Petit Palais retrospektívje, de a történet szempontjából ez inkább mérföldkő, mint lezárás. A kiállítás eredménye akkor lesz igazán mérhető, ha Ferenczy neve a következő években más nyugat-európai tárlatokon, kutatásokban és művészettörténeti összefoglalókban is gyakrabban jelenik meg. A mostani bemutató ehhez megteremtette a szakmai alapot: egy magyar festőt nem mellékszereplőként, hanem az európai modernitás egyik önálló alakjaként vitt be Párizs múzeumi nyilvánosságába.