A mesterséges intelligencia forradalma átrendezi a globális nyersanyagpiacokat
A technológiai adatközpontok példátlan éhsége és a zöld átállás drasztikusan felértékeli a fejlődő országok bányászatát, új gazdasági erőviszonyokat teremtve a világpolitika színpadán.
A mindennapi életünket végigkísérő digitális eszközök – az ébresztőóráktól kezdve az elektromos fogkeféken és okostelefonokon át egészen a csengőkig – kivétel nélkül mikrochipekre támaszkodnak. A mindennapok folyamatos digitalizációjával a félvezetők iránti éhség meredeken emelkedik, a mesterséges intelligencia alkalmazásához szükséges hatalmas adatközpontok pedig soha nem látott mértékben pörgetik fel a globális erőforrás-felhasználást. Ez a folyamat rendkívül kedvező helyzetbe hozza azokat a feltörekvő államokat, amelyek a fémek és ritkaföldfémek kitermelésében élen járnak. Az ipari réz ára idén augusztusban történelmi csúcsra emelkedett, megközelítve a tonnánkénti 14 300 amerikai dolláros szintet, de az arany árfolyama is jóval meghaladja az egy évvel korábbi értékeket.
A dél-amerikai országok közül Peru kiemelkedő haszonélvezője a szárnyaló áraknak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD adatai szerint 2024-ben a világ rézkészletének 11,3 százaléka származott perui bányákból, miközben az ország a globális aranytermelés 3 százalékát adta. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzései rámutatnak, hogy a dél-amerikai állam gazdasága a járványidőszak óta nem látott lendületet kapott, és a tavalyi 3,4 százalékos növekedést követően hosszabb távon is magasabb pályára állhat. A szakértők a kétezres és kétezer-tízes évekhez hasonló nyersanyagbummról beszélnek, amikor a kínai gazdaság elképesztő ütemű bővülése ötszörösére emelte a réz és az arany árát, és egy teljes évtizeden át évi átlagos 6 százalékos növekedést biztosított Perunak, miközben Brazíliában és Chilében is erős középréteg alakult ki.
A korábbi fellendülési időszakok tapasztalatai ugyanakkor óvatosságra intenek. Francesca Guadagno, a Bécsi Nemzetközi Gazdaságösszehasonlító Tanulmányok Intézetének (WIIW) közgazdásza felhívja a figyelmet arra, hogy a nyersanyagárakra ciklikusság jellemző, a szárnyalást elkerülhetetlenül hullámvölgyek követik. Amikor a bevételek felhalmozódtak, Brazília, Bolívia és Chile hatalmas összegeket fektetett szociális programokba, ám az árak esésével ezek a rendszerek komoly pénzügyi zavarokkal szembesültek. Kevés államnak sikerült a kibányászott kincsekből fenntartható wealth-et építenie, mivel a kormányok a kedvező időszakokban gyakran elkényelmesedtek, és elszalasztották a gazdasági szerkezetváltás lehetőségét.
A nyersanyagforrásokért folytatott globális küzdelem másik kulcsfontosságú helyszíne az afrikai kontinens. A Kongói Demokratikus Köztársaság a globális kobaltkivitel meghatározó szereplője: az akkumulátorokban és repülőgép-hajtóművekben nélkülözhetetlen fém világpiaci kínálatának csaknem 76 százalékát adta 2024-ben, amellett, hogy óriási rézkészletekkel is rendelkezik. A kongói vezetés a bevételek növelése és a hazai feldolgozóipar megteremtése érdekében tavaly augusztus elején teljes exporttilalmat vetett ki a nyers kobaltra. A döntés célja, hogy a nyersanyagokat már az országon belül felértékeljék, és a feldolgozott termékek kiviteléből származó többletértéket a helyi gazdaságban tartsák.
Michael Böheim, az osztrák WIFO ipari szakértője hangsúlyozza, hogy míg a kétezres években az afrikai államok kiaknáztatlanul hagyták a lehetőségeiket, az elmúlt időszakban megértették, hogy a nyugati bányavállalatok puszta jelenléte kevés társadalmi hasznot hoz. Az afrikai országok új önudata Európa számára is lehetőséget kínál az egyenrangú partnerség kiépítésére a nyersanyagellátás biztosítása érdekében. Jó példát jelentenek erre a vegyesvállalati konstrukciók, amelyek révén a helyi gazdaságok szervesen bekapcsolódhatnak a globális értékláncokba. A kontinens áramellátásában a napelem-technológia terjedése olcsó energiát biztosít, ami vonzóvá teheti a feldolgozóipari beruházások idetelepítését.
A borúlátóbb elemzők szerint ugyanakkor kétséges, hogy az afrikai lakosság érdemben részesül-e majd a bányászati bevételekből. A profit nagy része Kínához áramolhat, amely a globális kobaltfeldolgozási kapacitások több mint 75 százalékát tartja kézben. Emellett a korrupció és a gyenge intézményi struktúrák miatt fennáll a veszélye annak, hogy a bevételek egy szűk elit kezében összpontosulnak ahelyett, hogy a társadalom egészét szolgáló fejlesztésekre fordítanák azokat. A szakértők szerint a rendkívüli nyersanyagbevételeket nem szabad elpazarolni, azokat az iparfejlesztésbe és az exportképes gazdaság kiépítésébe kell fektetni.
A nyersanyagok iránti elképesztő kereslet a következő évtizedben sem fog alábbhagyni. A mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok építése, a hadiipari beruházások növekedése és a zöld energiatechnológiák terjedése folyamatosan magasan tartja a fémek árát. Európának ebben a geopolitikai feszültségekkel teli időszakban kiemelten kell törekednie arra, hogy csökkentse az egyetlen beszállítótól való kiszolgáltatottságát. A gazdasági szereplőknek emellett fel kell készülniük a lakossági fogyasztási cikkek árának növekedésére is, hiszen a hűtőszekrények vagy légkondicionálók gyártásához szükséges rézért és fémekért a technológiai óriások adatközpontjai közvetlenül versenyeznek a hagyományos iparágakkal.